Interjú

„A kamerám az egyetlen fegyverem” – Interjú Jean-Paul Jauddel

hajdraktimea_jeanpauljaud36A Föld világnapján hazánkba érkezett filmjének premierjére a Vigyázat, ehető! című film rendezője. Jean-Paul Jauddel beszélgettünk.

Honnan jött a a film ötlete?

Az én ötletem volt. Amikor kicsi voltam, a nagyapám farmján tanultam meg, hogy mennyire kell tisztelni a természetet. Az életem során ez a meggyőződés csak tovább erősödött bennem, különösen Csernobil napján, amikor is az első gyermekem született. A rákbetegségem során jöttem rá, hogy a táplálkozás és a vegyszerek mekkora hatást tesznek ránk. Azt gondoltam a kórházi ágyamon, hogy ha ezt túlélem, akkor teszek valami ez ellen. S mivel a kamerám az egyetlen fegyverem van, ezt használtam. A filmemben feltárom azt a hazugságot, amiben évek óta tart minket az Európai Unió, hiszen az egyszerűen nem normális, hogy azoknak az embereknek, akik felelősen gondolkoznak a természetről, fizetniük kell, míg azok, akik nem, pénzt kapnak…

Hogyan indult és hogyan zajlott a forgatást?

Olyan falut kerestem, ahol valamilyen kezdeményezés már elindult, és ahol tisztán látszott, hogyan mérgezi meg a szépséget a vegyszerek mérge. Közel egy évig forgattam együtt élve a faluval. A végére annyira megszoktak az ott élők, hogy az az érzése lehet a nézőnek, hogy profi színészek játszanak a filmben.

Vannak, és ha igen, milyen hatásai vannak a filmnek?

A vetítések után rendeztünk vitákat, ahol a nézők meg tudták beszélni a tapasztalataikat, sokakat sikerült is meggyőzni ezeken a biotáplálkozás előnyeiről. De nyilvánvalóan sok vetítésen nem vettem részt, csak hallomásból tudom, hogy a film hatására több hagyományos mezőgazdász is szeretne áttérni a biogazdálkodásra, sőt, nemrég kaptam a hírt, hogy iskolai és börtön keretek között is fogják vetíteni a filmemet Franciaországban.

Ön is bio ételeket fogyaszt?

Igen, a betegségem óta bio ételeket eszem. Nyilvánvalóan nem lehet mindig minden körülmények között megoldani, de törekszem rá. Amióta így élek, visszanyertem az egyetemista korombeli alakomat, és nem mellékesen, meg is gyógyultam. Sokkal több energiám van mostanában. Voltam Budapesten is bioétterembe, nagyon finomakat ettem. Egyébként Magyarországnak rendkívül jó lehetőségei vannak ezen a téren, hiszen kiválóak a termőföldek, ezeket csak megőrizni kell.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com