Interjú

A legjobb filmjeink pofátlanok – interjú Réz Andrással

rez-andrasRéz Andrást az egész ország ismeri, ő az, aki úgy szól filmekről, hogy az el is jut a hallgatóságig. Közvetlen, gyakorlatias hozzáállása okán nem illeszkedik maradéktalanul a filmkritikusok zárt csoportjába. Azonban lehet, hogy éppen ez a tulajdonsága vezette a Werk Akadémiához.

Hogyan jött a Werk ötlete?

Azt mondtuk, mi lenne, ha úgy csinálnánk egy sulit, hogy beszélgetéseken keresztül jutunk el oda, milyen legyen. Nem a szakokról van szó, mert azt nagyjából sejtettük, hanem az iskola szelleméről. Összeültünk a teraszon, elhívtuk azokat a barátainkat, akikről úgy gondoltuk, részt vehetnek majd benne. Beszélgettünk, néha valaki hozott egy kamerát, fölvette, vörösbort ittunk, a kutya bemászott az asztal alá, főztem 8-10 kávét, vitatkoztunk. Megengedtük magunknak azt az úri luxust, hogy arról beszélgessünk, milyen Magyarországon az oktatás. Arról is lehetett volna, hogy mi az, ami nem működik, de minket az érdekelt, hogy ki mit gondol a dolog pozitív megoldásáról.

Miben más a Werk a többi hasonló képzést nyújtó intézményhez képest?

Mi nem művészképző vagyunk. Szakmát tanítunk, nem akarunk művészöntudatot adni. Szeretnénk átadni a szakmának az alapjait, annyit, amennyivel el lehet indulni. Ez fontos kérdés. Még házon belül is sokat vitatkoztunk, különösen a filmeseknél, hogy egy év alatt meg lehet-e tanulni a profi filmcsinálást. Volt, aki úgy gondolta, nem lehet, egy év nagyon kevés, ráadásul felnőtteket képzünk, akik hetente háromszor járnak be a Werkbe.

Mindezek ellenére én kiálltam amellett, hogy egy év alatt meg kell tanulniuk, hogyan kell szabályosan, profi módon egy kisjátékfilmet leforgatni és a közönségnek bemutatni. Hiszen ha az első év végéig nem tudják eldönteni, tudják-e, szeretik-e csinálni, akkor nagy baj van, mert mi történik, ha öt év múlva derül ki, hogy nem megy. Van másodév is nálunk a filmszakon, amely már sokkal inkább egy kezdő portfólió építéséről szól. Profi stúdióban, hosszabb idő alatt, pontosabb előkészítéssel. Tehát van esély arra, hogy legyen még egy filmjük és elkezdhetik nevezni ide-oda.

Hogyan történik a felvételi?

Van, akit a szülők izgulva kísérnek el, mert azt hiszik, hogy a felvételi beszélgetés nálunk arról szól, hogy alkalmas-e a gyermekük. Nem nagyon akarják elhinni, hogy ez egy fogyasztóvédelmi beszélgetés. Tehát nem az a lényeg, hogy alkalmas-e a pályázó, hanem hogy az iskola alkalmas-e neki.  Nem merném venni a bátorságot ahhoz, hogy eldöntsem, különösen egy 18-19 éves emberről, mire alkalmas és mire nem – ahogyan ezt a nagy jeles tanintézmények teszik. A szűrésnek inkább az a tárgya, mekkora esély van arra, hogy jól érezze magát ebben a képzésben. Mire is gondolt ő, amikor jelentkezett és mi tudunk-e olyasmit nyújtani, amire ő vágyik. És még így is van olyan, hogy menet közben egyszer csak rájön, hogy nem.

Salétrom Loffice. A Werk Salétrom urcai épülete.
Salétrom Loffice. A Werk Salétrom urcai épülete.

Kik járnak a Werkbe? Kik azok, akiknek ez a módszer szimpatikus?

Ez a legkevésbé prognosztizálható csapat. Van, aki jön és azt mondja, hogy világ életében filmes akart lenni, de az első év végére kiderül, ő nem egészen úgy gondolta. Amikor meg kell írni az első diszpós könyvet, elmegy a kedve az egésztől. De volt, hogy betért hozzánk egy feszengő kislány, aki év végére a filmesek legagilisebb figurája lett, a weben azóta is bukkannak fel mindenféle klipjei, imádja, nyakig benne van. Vannak, akik már szereztek valamilyen diplomát, és most kezdenek komolyan gondolkodni a filmcsinálásról. És persze előfordul olyan is, aki nyíltan megmondja, hogy a Werk után, az SZFE-re szeretne jelentkezni és jó lenne, ha a felvételin meggyőző tudást mutathatna fel. És olyanok is vannak, akik mostmár megengedhetik maguknak: a vállalkozásuk jól megy és mindig is szerettek volna ezzel foglalkozni.

Van hír a végzett évfolyamokról? Mit lehet tudni azokról, akik a Werkben tanultak?

A vágók lényegében maradéktalanul elkeltek, a gyártásszervezők többsége is. Van, akinek már több egészestés film áll a háta mögött. Legutóbb például felvételvezető volt a Saul fiában, ami azért nem egy könnyű produkció és kicsinek sem mondanám. Van, aki beállt az egyik legkomolyabb utómunka stúdióba dolgozni, van, aki egy új forgalmazási csapatba, van, aki rendezőasszisztensi munkát kapott. A többiek is szép csöndesen mászkálnak fölfelé.

A suli értékét legfőképpen a hallgatók és az oktatók adják, ami visszasugároz. Iskolát az ember nem úgy működtet, mint egy sarki bódét. A sarki bódé az olyan, hogy ha megy, akkor csináljuk, ha nem akkor bezárjuk. Egy iskola nem pop-up shop. Másfajta felelősség, felelsz a hallgatónak, szerződéses felelősséggel, de van egy súlyosabb felelősséged is: létrehozol egy új helyet a világban, beépíted az eziránt érdeklődő emberek tudásába. Ezek után a diákok is úgy gondolnak ránk, ha idén nem engedhetem meg magamnak, majd megyek jövőre.

Hogyan fogalmaznád meg a Werkben betöltött szerepedet?

Sok mindent csinálok, hivatalosan én vagyok a művészeti vezető, de ez egy meghatározatlan feladat. Inkább azt jelenti, hogy miközben Ági (Vándor Ágnes – a szerk.) az igazi felelőse az intézménynek, aki a stábot kiválasztja, működteti, felel az órarendekért, addig az én feladatom, hogy ha előáll valamilyen helyzet, akkor kitaláljam rá a megoldásokat. Csapnivaló szervező vagyok, de használható vagyok különböző koncepciók kitalálásban, lényegében én ilyen agyalós-koncepció gyártó vagyok a Werkben.

Tanítok is, a filmesekkel van a legtöbb órám. Az én tárgyaim filmtörténeti, filmelméleti természetű, és az évek során sokat változott. Úgy futottam neki annak idején, hogy megpróbálok egy év alatt átadni egyfajta kompakt filmtörténetet. Aztán rájöttem, ezzel nem olyan biztos, hogy igazán segítem őket, mert ők nem filmtörténészek akarnak lenni. Tehát át kellett alakítanom és ki kellett találnom egy tantárgyat, amely leendő filmkészítőknek szól. Nem esztétikai alapú, sokkal többet beszélgetünk a technológia, a gazdaság, a közönség változásairól..

 

Ne hajoljanak le a földig örömükben, hogy láthatnak egy 1922-es némafilmet. Inkább értsék meg, hogy abban az időben mit jelentett a világítás, mit tudott a kamera, miért úgy sminkelték a színészeket, ahogyan. Hogy mi lehetett az alkotók és a befogadók fejében.

 

És működik ez a fajta tanítási módszer?

Nagyon jól dolgoznak a hallgatóink, van olyan év, amikor zseniális filmek készülnek, van, amikor semmi különös. De azért egy év alatt eljutni oda, hogy 8-10-15 perces történeteket meséljenek el, amelynek van eleje, vége, érted amiről szól és mindezt filmen. Ez nagyon nagy dolog.

Most éppen az foglalkoztat, hogy ők elfogadják az általunk tanított a sémákat, ami egyrészről jó, hiszen meg kell tudniuk oldalni bizonyos helyzeteket. Másrészről azonban jó lenne átadni azt is, hogy ők mennyire fontosak. Miközben a szabályt alkalmazzák, nyugodtan, többet is belerakhatnának magukból. Mindig azok voltak a legjobb filmjeink, amikor pofátlanul és nagyon őszintén megmutatták magukat mert nem megfelelni akartak.

Mi lehet az oka annak, hogy nehezen nyílnak meg a diákok?

Nem a világon kívül működünk. Ami itt történik most velünk, mindannyiunkkal, az ugyanúgy érvényes a mi hallgatóinkra, tanárainkra is. A bátorságnak alig lelem már nyomát. Van, ahol ez különösebben ez nem zavar, hiszen nem biztos, hogy a közigazgatásban forradalmárokat kell látni, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy a jogszabályokat naponta meg kell újítani. Ugyanakkor elvárható lenne a művészeti ipartól, hogy ott olyan emberek legyenek, akik kritikusak, bátrak, nyitottak. Akiket nem pusztán a marketing vezérel. Mi azt mondjuk: légy bátor és erős, akkor tied a világ!

Persze voltak tanárok, akik jöttek és távoztak, nem nagyon tudták ezt a szerepet elfogadni. Volt, akit felkértünk, de nem érezte úgy, hogy ez neki menne, és voltak sokan, akik jelentkeztek hozzánk, de mi nem éreztük úgy, nekik való lenne. Attól, hogy valaki három-négy évtizeddeel ezelőtt nagyon jó dolgokat alkotott, még nem biztos, hogy a 2010-es esztendőkben is ugyanígy történne. Olyan tanáraink vannak, akik nem döntenek el előre semmit. Az nem baj, ha egy tanár elmondja, hogy ő személy szerint mit szeret, csak ne plántáljon a diákokba dogmákat, semmi olyat, amiből görcsök fakadnak, vagy úgy érzik, nem dönthetnek szabadon. Mit szeretsz, hosszú snitteket vagy rövideket? Hadd ne mondjuk meg.

Most éppen min agyalsz a Werkkel kapcsolatban?

Minden évben máson. Most például azon, hogyan lehet bevonni a hallgatókat a tanagyag megszerkesztésébe, hogyan tudjuk megbeszélni a hallgatókkal a tantervet. Ez teljesen új vonal. Arról is beszélgethetünk, ha vannak olyan tárgyak, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni, másfajta tudásra viszonyt vágynak. Erre jó példa, hogy az íróknál felmerült az igény az írói gyakorlatokra, felolvasásokra, beszélgetésekre. Ha a filmesek több televíziós ismeretre vágynak, megoldjuk. A gasztromómia világa ördögi sebességgel változik. Akár egyelen év alatt is. És ennek tükröződnie kell a képzésben is. Az biztos, hogy sokkal rugalmasabban kell együttműködnünk a hallgatóinkkal. Hiszen miért is gondolnánk, hogy a hallgató automatikusan rosszabbul látja a dolgokat, mint az, aki kitalálja az iskolát nekik?

Az interjú felkérésre készült.

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com