Interjú

A magyar krimi nyomában – interjú Kondor Vilmossal

Kondor Vilmos ma az egyik legfilmesebb gondolkodású és látásmódú regényíró Magyarországon. 2008-as Budapest Noirja (kritikánk) átütő siker volt, a megfilmesítése is tervben volt. A Budapest-sorozat utolsó darabja a ma kezdődő könyvhéten jelenik meg, ennek kapcsán kértük interjút az írótól.

Honnan az érdeklődés a ’30-as évek iránt? Miért pont a ’30-as évek?

Talán a nagyapámtól. Ő a harmincas években volt fiatal, a polcon ott sorakoztak a könyvei, féltett könyvei, és sokat mesélt nekem gyerekként. Nagyon nem szerette a jelent, amit meg is tudok érteni. Szerette a külföldet, megszállottan olvasta a külpolitikai tudósításokat, és szerette a múltját, ami nyilván a húszas-harmincas években telt meg jelentéssel. Aztán sok évvel a halála után az kezdett el feltűnni, hogy amit mondanak és írnak, az nincs összhangban azzal, amit a nagyapám mesélt. Vagy-vagy: vagy a nagyapám volt egy szélsőjobboldali, revizionista, horthysta és rendszerellenes alak, vagy az igazság odaát van. A nagyapám múltja az enyém is, és ahogy azt a korszakot kezelték, engem mélyen megzavart. Aztán elkezdtem egyre tudatosabban olvasni, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy valami mélyen félrecsúszott: akkor is átlagos emberek éltek Budapesten, ácsok és tanítók, kőművesek és sofőrök, akik körülbelül annyit foglalkoztak a politikával, mint mi: érdeklődtek, mert érdeklődniük kellett (ebben az országban nem lehet nem foglalkozni a politikával, annyira ráül az életünkre) a közélet iránt, de ettől még ugyanúgy röhögtek a vaskos vicceken, sírtak a temetéseken, loptak a boltban, és szeretkeztek a Szigeten.

Ön igazán az irodalmon kívülről jött. Hogy működik ez? Holnap kipróbálok valami újat?

Ha van olyan, hogy irodalmon kívül, akkor valóban onnét jövök  és nagyjából-közeléből ott is vagyok. Az egyik kedvenc szerzőm írta egyszer: azért jött meg a kedve az íráshoz, mert annyi vacakot olvasott, hogy ki kellett próbálnia, tud-e jobbat. Tudott. Nekem nem ez volt a motivációm, de annyi közöm volt az íráshoz, mint neki. Szeretem az újat, szeretem a változást, szeretem a kihívásokat, és ez kiadós kihívásnak látszott. Megírni történeteket. Nemcsak megélni őket, nemcsak kitalálni és elképzelni őket, hanem meg is írni párat közülük.

Kevés lenne alaposan utánaolvasni a történelemnek, a tényeknek (ami regényeiben kétségtelenül megvan). Ezekben a regényekben igazi „filmes gondolkodás” van. Ön előtt vannak a klasszikus „noir képek” alkotás közben?

Igen is, meg nem is. Nagyon vizuális vagyok, a legjobban sikerült jeleneteim olyanok, amiket teljes egészében látok magam előtt, csak le kell írnom őket, ugyanakkor a filmek elsődleges módon szerintem kevéssé hatottak rám, mint azt maguk is joggal gondolják. Egy fotó sokkal nagyobb hatást gyakorol rám, meg arra, hogy mit írok, mint egy film. Egy tudósítás, egy híradórészlet sokkal mélyebb nyomot hagy bennem, mint egy noir. Pedig nézem őket, de ha érdemi hatással is vannak rám, én nem vagyok ennek tudatában.

Azt mondja a sajtó, példaképe Dashiell Hammett, A máltai sólyom alkotója. Valóban így van?

Ha lehet példaképről beszélni, akkor igen, Hammett az. De nem is tudom, a példakép megfelelő szó-e. Nagyon tisztelem, amit írt és ahogyan írt. A példakép azt jelenti, hogy olyan akarok lenni, és ez nem igaz. Nagyszerű lenne, ha úgy tudnék írni, mint Hammett, de ez botorság, mert nekem magamból kell a legjobbat kihoznom. Hammett prózája, különösen a Véres aratásban és Az üvegkulcsban példátlanul időtálló és élvezetes, nem véletlen, hogy ezeket jobban szeretem mondjuk A máltai sólyomnál vagy akár A cingár feltalálónál.

Miért nincs nálunk hagyománya a krimi műfajának? Hogyan létezik, hogy a XXI. században Önt sokan a műfaj hazai megteremtőjének nevezik?

Ezt nem tőlem kell kérdeznie, nekem semmi közöm hozzá, hogy ki minek nevez. Én olyan krimit akartam írni, amilyen magyar szerzőtől még nem született. Hogy ezzel megteremtettem volna valamit? Kétlem, hiszen a magyar krimi, ha visszafogottan is, mindig jelen volt a magyar irodalomban, noha nem olyan formában és színvonalon, mint azt a nyugati szerzőktől megszokhatták az olvasók. Nem, azt hiszem nem igaz, hogy megteremtettem volna bármit is. Csak megírtam, ami mindig benne volt a magyar krimiben, csak valamiért soha nem bontották ki mások. Én kibontottam.

Regénye annyira filmes, hogy a Budapest Noir megfilmesítési jogát is megvették, és Fazakas Péter, a Para rendezője is szóba került. Most mégis úgy tűnik, áll a terv. Lehet valamit tudni?

Az a terv valóban megállt, de a sorozat megfilmesítési jogait valaki más megvette, ám erről egyelőre nem mondhatok többet.

Az ötrészes Bűnös Budapest ciklus immáron véget ért. Várhatóak-e újabb regények? Változik-e a kor vagy a műfaj?

Természetesen lesznek új regények, valamint új írások is Gordon Zsigmonddal a Bűnös Budapest-ciklus keretein belül  de ezek novellák, és mindegyik 1956 előtt játszódik majd. Visszafele tehát még mindenképpen akarok és fogok is Gordonról írni, évi egy-két rövidebb írást. Ezen felül jelenleg két tervem is van, az egyik egy trilógia a második világháború idejéből, a másik pedig egy hosszabb sorozat, ami a XIX. században kezdődik. A kor tehát részben marad, részben változik, és a műfaj is módosul egy kicsit a trilógia esetében. Ám így vagy úgy, de mindegyik bűnügyi regény lesz.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!