Interjú

„A szinkron egy nem létező szakma” – interjú Rajkai Zoltánnal

Hamarosan érkezik az Aranyélet harmadik, egyben befejező évada. Ennek kapcsán az ügyészt, Zebegényi Gézát alakító Rajkai Zoltánnal beszélgettünk, és a sorozaton kívül természetesen a magyar szinkron helyzete is szóba került.

Az Aranyéletben alakított karakteredet, Zebegényi Gézát úgy ismertük meg, mint a Mirát perlő ügyészt. Azóta viszont együtt van a lánnyal.

Ambivalens a viszonyuk, éppen ezért. Géza nagyon pedáns és kocka ember, imponál neki, hogy Mira segítségével felfedezi a személyiségének addig rejtett részeit. Emellett Zebegényi életközépi válságban is szenved: félresikerült a házassága, van egy gyereke, ráadásul a szakmájában is éppen amolyan langyos vízben tapicskol. Mira pedig elég offenzív ebben a kapcsolatban. Ő diktál. Meglehetősen erős jellemmel és hátországgal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki ellen tudjon állni egy ilyen fiatal lánynak. Ugyanakkor egy csomó közös ügyük van, amiben úgy érzi, hogy tevékenyen is részt vehet, és ezzel segíthet Mirának. Annyi minden összeköti őket, hogy nem lehet elítélni, amiért belecsúszik ebbe a kapcsolatba. És bár ha nem is lángoló szerelem, de valamiféle szeretet, esetleg függés kialakul Gézában.

Tehát semmi hátsó szándék, érdek nincs a kapcsolatukban?

Az a csodálatos ebben a sorozatban – amit én nagyon fontosnak és értékesnek tartok –, hogy nincsenek sablonszerű karakterei. A személyiségek nem feketék vagy fehérek, így egy-egy döntés leleplez bizonyos jellembeli vonásokat. Gézáról is kiderülhet, hogy nem az a makulátlan jófiú, pedáns úriember, akinek eddig hittük: neki is lehetnek komoly negatív tulajdonságai. Előfordulhat, hogy mivel nem megy úgy a karriere, ahogyan szeretné, és lehetősége adódik az előrelépéshez, akkor él vele. Lehet, hogy azt gondolja, helyes, amit tesz, azonban egy másik szempontból tűnhet a viselkedése akár jellemtelennek, tisztességtelennek is.

Fotó kredit: HBO / Sághy Tímea

A sorozatban Jakab Erika „puhapöcsnek” nevezi Gézát. Szerinted is az?

(nevet) Én nem fogalmaznék ilyen drasztikusan. Azt hiszem, hogy Zebegényinek vannak olyan megnyilvánulásai, amitől „puhapöcs”, meg olyanok is, amik miatt pont az ellenkezője. De mindenki ilyen. Tényleg nem fekete-fehérek az Aranyélet karakterei, nem zsánerfigurák. Keverednek a jó és rossz döntések, erények, hibák, ahogy a való életben ez velünk is történik. Ezeknek az elegye adja a sorozat végére kirajzolódó összetett karaktereket.

A Zebegényivel ellentétes oldalon áll Attila és Hollós Endre. Ha reinkarnálódnál, és csak Attiként vagy Endre báként születhetnél újjá, kit választanál?

Micsoda kérdéseid vannak! Ezen most el kell gondolkodnom… Ha őszintén választanék, akkor egyiket sem. Nem kell ennyi baj az életembe! De ha mindenképpen döntenem kéne, akkor Attila lennék, mert ugyan bizonyos értelemben számos jellemhibával és szörnyű gondolatokkal bíró gazemberről van szó, mégis inkább az ő attitűdje az emberibb, az igazabb. Ati a szándékait tekintve megtisztulni vágyó ember, le akarja dobni a hátáról a bűnözői életformával járó terheket. Csak sodródik, és az élet belekényszeríti, hogy egyre mélyebben és drámaibban vegyen részt a bűnözésben.

Te az ő helyében hogyan keverednél ki belőle?

Forgatókönyvírókat ide!

Én hiszek a bűnbánat és a megbocsátás erejében, abban, hogy lehet új életet kezdeni. De ahhoz nagyon komolyan szembe kell néznie az embernek önmagával, a tetteivel és azok következményeivel, akár a halállal is. Ekkor talán van esély az újrakezdésre.

Az Aranyéletnek és a Katona József Színháznak is, ahol játszol fontos jellemzője a társadalomkritika, a reflektálás társadalmi helyzetekre.  Szerinted ez is a művészet feladata?

Mindenképpen. A legbanálisabb és elcsépeltebb mondat, amit színészként idézhetek, az egy sor a Hamletből:

„a színjáték föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erények önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”.

Ez is azt mutatja, hogy a művészetnek nagyon fontos eleme és része a körülöttünk lévő valóságra való reflektálás. Mindenféle formában és módon. Nem feltétlenül csak politikai szempontból; jelentheti ez az emberi kapcsolatokat is: az emberek viszonyát a valláshoz, egymáshoz vagy a jelen világhoz. A minket körülvevő kicsi és nagy, hétköznapi, egyéni és társadalmi eseményekre, jelenségekre kell reflektálnunk, hiszen a mi reflexióink, a műalkotások hordozzák a kor lenyomatát. Számomra mindig az az ütős és erős, amikor a jelenkori helyzet ezen aspektusait úgy mutatják be, hogy azok elemelkednek a valóságtól, és ezáltal jelképpé válnak.

Fotó kredit: HBO / Sághy Tímea

Rengeteg szinkronszereped volt már, összenőtt a hangod jó pár színésszel. Kit szeretsz a legjobban szinkronizálni?

Tömören: jó színészeket. Ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert nagyon sok kiváló színészt szinkronizáltam. Állandó magyar hangja vagyok a tavaly Oscar-díjat nyert Sam Rockwellnek, Mark Ruffalónak és Bradley Coopernek. Utóbbinak már a kezdetektől én adom a hangom, ez nagyon jó érzés. 15-20 évvel ezelőtt szinkronizáltam őt először, amikor még nem volt ismert színész, az Alias című sorozatban tűnt fel mint epizódszereplő. Ekkor kapcsolódtunk össze, azóta ahogy az ő karrierje ível felfelé, úgy bővültek az én lehetőségeim is.

Mi volt a legnagyobb kihívás eddig?

Talán a legnehezebb feladat számomra a Szelíd motorosok újraszinkronizálása volt. Lejártak a régi szinkron jogai, így megkaptam a fiatal Jack Nicholson szerepét. Akkor azért remegett a lábam…

Találkoztál már olyan színésszel, akinek te adod a hangod?

Sajnos nem. Viszont, amikor Jennifer Lawrence itt forgatta a Vörös verebet, akkor néhány kollégám dolgozott a filmen – például Rezes Judit. Nagyon kedvelem Lawrence-t mint színésznőt, úgyhogy emlékszem, azzal vicceltem:

„Judit, mondd meg neki, hogy én vagyok Bradley magyar hangja!”.

A SZIDOSZ Szinkron Alapszervezet elnöke is vagy, és egy interjúban említetted, hogy hullámzó a magyar szinkron minősége.

A legfőbb probléma, hogy a szinkron olyan szakmák összessége, amelyek nincsenek hivatalosan definiálva. A szinkronszínésztől a fordítóig egyik terület sincsen meghatározva. Nincsen OKJ-s, sőt semmilyen képzés, semmi sincs. Gyakorlatilag ez egy nem létező szakma. Ennek következtében bárki, aki ezzel akar foglalkozni, csinálhatja, ha elég olcsón dolgozik. Ráadásul a stúdiók és a megrendelők sokszor olyan munkafeltételeket diktálnak a szakmának, ami mellett lehetetlenség jó és minőségi munkát készíteni.

Ez hogy néz ki a gyakorlatban?

A televíziós művek mennyisége például jelentősen nőtt, így egyre gyorsabban és olcsóbban kellett dolgozni. És mivel bárki – alapvető hozzáértés, dramaturgiai tudás nélkül – foglalkozhat például a szinkronfordítással, ezért az eredmény gyakran olyan, mintha egy-egy szöveget Google fordítóval ültetnének át magyarra. A rendező meg a színészek ugyan felvételkor még próbálnak javítani rajta, de ebből szükségszerűen következik a rossz minőségű eredmény.

Elnökként hogyan tervezel ezen változtatni?

Első körben meg kell szervezni a szakmát. Hivatalos besorolást kell kapnia, létre kell hozni valamiféle minőségbiztosítási rendszert. Meg kell határozni a bemeneti és a kimeneti követelmények rendszerét: ki, milyen kompetenciák birtokában foglalkozhat a szinkronnal. Ezt kormányzati, jogi segítséggel lehet csak megvalósítani. Ha például létrehozhatnánk egy Szinkron Kamarát, akkor a törvények segítségével meghatározhatnánk a szakmában való elhelyezkedés feltételrendszerét. Ez már nyilván emeli a minőséget. És aztán kialakíthatjuk, hogy milyen munkafeltételek mellett lehetséges magas színvonalú szinkront készíteni. Rákényszeríthetjük a megrendelőket arra, hogy elfogadják: csak ezekkel a feltételekkel és ennyiért dolgozunk, nem pedig egyre olcsóbban és színvonaltalanul.

Fotó kredit: HBO / Sághy Tímea

Ismét előtérbe került a felirat vs. szinkron vita. Te mint magánember, amikor kikapcsolódásként nézel filmet a feliratot vagy a szinkront választod?

Én vegyesen nézek mindent.

Szerinted hogyan lehetne megoldani ezt a vitát?

Nagyon szívesen lezárnám egyszer és mindenkorra ezt a témát Magyarországon. Véleményem szerint ez nem egy eldöntendő kérdés. Nincs még egy ilyen elszigetelt, különleges nyelvű nép, mint a magyar. Az nem lehet választási lehetőség egyetlen nemzetét szerető épeszű kultúrpolitikus számára sem, hogy a nyelvünket bármilyen területről – legyen az film vagy könyv – visszaszorítsuk, és önként lemondjunk róla, ráadásul a filmek területén, amely az egész lakosságot érinti.

Tehát egyetlen helyes opció van a kormányzat számára, az, hogy Magyarország legyen egy olyan hely, ahol az eredeti nyelven játszott, feliratos filmekhez is, és a szinkronizált tartalomhoz is száz százalékban hozzá lehessen férni.

És a felhasználó, a néző dönthessen: ne vegyék el a választási lehetőséget tőlük. Ezt törvényhozással lehet elérni.

Kiadtatok egy nyilatkozatot ezzel kapcsolatban. Nem lett túl pozitív fogadtatása.

Honnan nézve? A kommentekre vagy a hivatalos részére gondolsz?

Is-is, de beszéljünk előbb a kommentekről.

Az internetet használók nagy része – főleg akik kommentelnek is – kultúrsznobériából kardoskodnak az eredeti nyelv mellett, miközben tudom, hogy ők ugyanúgy néznek szinkronizált tartalmakat is. Ez a „felsőbbrendű gőgösség” egyáltalán nem érdekel, nem is fontos. Éppen ezért érdemes pontot tenni a vita végére azáltal, hogy mindenki maga döntse el, hogyan szeretne tévét nézni. Ennek a költségeit nyeljék le a forgalmazók: adjanak ki feliratos és szinkronizált filmeket is.

És a hivatalos oldal?

A kormányzati részt illetően nyitott kapukat döngetünk. Nemrég voltam Varga Mihály gazdasági miniszter úrnál, leadtam neki egy komoly, javaslatokat is tartalmazó elemző anyagot a magyar szinkroniparról. Ebben kormányzati segítséget kértünk annak érdekében, hogy mindkét filmnézési lehetőség egyaránt elérhető legyen Magyarországon.

Hogy reagáltak erre?

Nyitottan. Ígéretet nem kaptam, de megértést igen.

Avatar

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya