Interjú

Az amerikai filmekkel kell versenyeznünk a nézőért – interjú Herendi Gáborral  

Fotó: Wlcsek András

Herendi Gábor egy év alatt lehet akár nézőmilliomos, ha a február 15-én mozikba kerülő Valami Amerika 3 hasonlóan jó repülőrajtot vesz, mint tette azt a márciusi Kincsem. A legkreatívabb fogorvos, a magyar közönségfilmes rendező, aki megmutatta, a reklámfilmes vágás közelebb vihet a jó vígjátékhoz. Több magyar színész nála lett országosan ismert, de vannak újabb és újabb dédelgetett tervei is. Műfaji és szerzői filmekről és a Filmalap katalizátor jellegéről beszélgettünk, illetve arról, mi történt az elmúlt 8 évben.

Valahol ezt olvastam, van egy kis füzeted, amiben gyűjtöd az ötleteket a filmekhez. Igaz ez?

Ez már inkább a múlté. A Valami Amerika első korszakának módszere volt. Akkor még reklámfilmeket csináltam, és az életemből minden humoros szituációt feljegyeztem. Mert tudtam hogy egyszer még csinálok egy vígjátékot; azt szerettem volna a leginkább. Sok élmény be is épült a filmbe.

Mondanál nekünk példát?

Ilyen mondjuk az, amikor kiderül Alexről (Szervét Tibor), hogy magyar és tud magyarul. Gyerekként apuval és a bátyámmal hétvégéken gyakran elmentünk programokra. Ő az autóban ülve gyakran énekelt operákat. Egyszer megálltunk egy villamosmegállóban a lámpánál, bátyámmal összekacsintottam, és letekertük az ablakot. Apu ezen persze nagyon megdöbbent. De megtörtént az is, ahogy András (Hujber Ferenc) ledobja Ákost (Szabó Győző) a hídról, persze, a valóságban nem történt meg maga az ugrás. Reklámfilmet forgattunk Pados Gyuszi operatőr barátommal egy eléggé problémás ügyfél számára. Hogy kieresszük a gőzt, besétáltunk ketten a forgatás miatt lezárt Lánchíd közepére egy cigiszünetre. Az ügyfél rigolyáira panaszkodtam, majd a korlátnál állva azt mondtam – ami a filmben el is hangzik – „Na, engem többé nem látsz!”, és megfogtam Gyuszi bokáját, imitálva, hogy a vízbe dobom. Az élet hozta ezt a poént, amit a filmbe végül beírtunk.

Idővel akkor elmaradt a füzet. De mi lett a módszer?

Tudatosabb lettem. Ma már inkább agyalás van, kevesebb az ilyenfajta ötlet. Általában esténként vagyok kreatívabb, sok ötlet a zuhany és a vacsora alatt jön, akkor tudok ezeken gondolkodni.

A tudatosabb azt jelenti, jobban tudod te is, mik a nézői igények?

Szerencsésnek érzem magam inkább, hogy az a fajta humor, ami engem jellemez, közel áll a közönséghez is. Inkább a szakmai részét értem tudatosabbnak. Menet közben megtanultam forgatókönyvet írni, kicsit persze autodidakta módon. Ha forgatókönyvet írunk, annak megvannak a tanulható szakmai szabályai.

Merthogy te a fogorvosi pályáról kerültél a reklámszakmán keresztül a rendezői székbe. Nem ért ezzel kapcsolatban kritika a kollégák részéről?

Dehogynem, ez azonban mindig csak akkor okoz problémát, ha az ember sikeres. Ráadásul annak idején még nem volt olyan átjárás reklám- és a filmszakma között, mint ma. Én meg nemcsak hogy átpofátlankodtam, de még sikeres is volt a film. Okozhatott ez némi súrlódást. Egyébként sok olyan ember dolgozik a szakmában, akinek nincs filmes diplomája, hanem mondjuk népművelő vagy könyvtáros. Csak pechemre az enyém nagyon karakteres, lehet vele példálózni.

Leginkább úgy hivatkozik rád mindenki, mint A magyar közönségfilmes rendező. Gondolom, ez is gyakran téma, hogy szerzői vagy műfaji film.

Ezt kevésbé érzem kiélezve. Minden rendező maga dönti el, melyik típusú filmben érzi jobban otthon magát. Tény, hogy az én habitusomhoz közelebb állnak a közönségfilmek, de nincs kizárva, hogy ha megérik egy a fejemben, készítsek egy szerzői filmet. Egyébként én nem is nagyon szeretem ezt az elválasztást. Ugyan nem én mondtam először, de tetszik a megközelítés, hogy például a Kincsem az én szerzői filmem. Mert az, hogy ez a film olyan lett, amilyen, egyfajta művészi hozzáállás.

A sokat emlegetett anakronisztikus elemekre gondolsz?

Például arra, de ugyanúgy a képi világára. Biztosan meg lehetett volna csinálni máshogy is ezt a filmet, De ahogy elkészült, az az én szemléletemet és stílusomat tükrözi.

Kincsemből például egyszerre majdnem kettő lett, Bereményi Géza filmterve is ott volt. Hogy éltétek meg ezt, tudtatok egyáltalán a konkurens tervről?

Tudtunk. Valószínűleg annyira benne volt a levegőben, hogy kell erről a lóról egy film, így egyszerre, egymástól függetlenül két producernek is eszébe jutott a megfilmesítés. A Filmalap támogatta Hegedűs Bálint forgatókönyvét, vagyis a mi tervünket. A másik film alkotói ennek ellenére is meg akarták csinálni független filmként, nemzetközi produkcióban, angol nyelven, nagynevű rendezővel, de az nem jött össze.

A megvalósult film azonban eddig minden idők legnagyobb költségvetésű magyar mozija. Éreztetek ebben valami terhet, hogy akkor viszont tényleg tisztességesen kell robbannia mindennek?

Az nem volt kérdés ezzel a döntéssel, hogy a Filmalap egy nagyon látványos filmet vár, de mi is úgy gondoltuk, hogy ennél kisebb költségvetésben ez nem valósítható meg. Lovas filmek már vannak; látványosak és magas színvonalúak. Ezzel együtt pedig azt is tudomásul kell venni, hogy a hazai alkotások is az amerikaiakkal versenyeznek a nézők kegyeiért. Azt kell tehát bevállalni, amit színvonalasan lehet megcsinálni. El kell fogadnunk, hogy a mai fiatalok a mozikba ömlő amerikai filmeken nőnek fel. Ott nem lehet megjelenni egy szegényesen kinéző közönségfilmmel. Ugyanakkor még ez a keret is elég szűkös volt egy igazán látványos filmhez. De azért nem kell szégyenkeznünk sem: szerintem ennek a pénznek megvan az eredménye a látványvilágban. Ez ma már itthon is elvárás.

Miben lett volna más ez a film ennél is nagyobb költségvetéssel?

Voltak elemek a forgatókönyvben, amiket azért húztunk ki, mert nem lett volna rá pénz. A film egy 1848-as csatával kezdődött volna. Nagyon lelkes voltam emiatt, pontosan elképzeltem, hogyan nézne ki. Ez viszont nagyon megdobta volna az összeget. Így utólag persze senkinek nem hiányzik, mert nem tudja, hogy benne lett volna. Most már én sem hiányolom. Úgy szeretem ezt a filmet, ahogy van.

Fotó: Wlcsek András
Ahogy beszélsz a filmről, nagyon úgy tűnik, fókuszban voltak a fiatalok. Mikor gondolkodtatok azon először, hogy a végeredmény olyan film legyen, amire minden korosztály beül?

Akkor, amikor kiderült, hogy Kincsemről, mármint a lóról a 35 év alattiak nem is hallottak, nem tudták, ki ő. Azt gondoltuk, ez fontosabb dolog annál, hogy ne hozzuk vissza a köztudatba. Ugyanakkor pont ez a réteg – 15 és 29 év között – járnak a legtöbben moziba. Muszáj volt őket megszólítani valahogy. Ezért igyekeztem nem egy poros történelmi filmet készíteni. Erre építettük a marketingkampányt is: megmutatni, hogy ez a film nem olyan, mint amit a kosztümösökről eddig gondoltál.

Egy ilyen kicsi piacon, mint a magyar, hamar eléred a nézettségi plafont. És noha a rendszerváltás utáni 10 legnézettebb film közül 4 a tiéd, piaci alapon még ilyen filmeket sem lehet készíteni. Hogyan birkózik meg ezzel a tudattal egy közönségfilmes rendező?

Hamar felmértem, és tudomásul vettem, hogy ilyen pici piacon mozgunk. Ezzel egy idő után nem szabad foglalkozni. Rentábilis persze tényleg nem tud lenni egy magyar film semmilyen szinten. Szerintem ugyanakkor nagy dolog, és engem eléggé motivált, hogy 4-500 ezer ember megnézni a filmemet. Nekem egy célom van, hogy minél több emberhez eljusson. Hogy ez mozi, TV, DVD vagy más, rendezőként majdnem mindegy. Jó érzés, hogy amin 2-2,5 évet dolgozunk, az sokaknak ad valamit.

Ilyenkor jut eszünkbe Csehország nagyjából ugyanannyi lakossal és hatványozottan több mozilátogatóval.

Én is tudok róla, de nem tudom az okát. Tudom, hogy a lengyeleknél és a cseheknél is ünnep minden hazai film. Én csak abban bízom, ez idővel kezd visszajönni Magyarországra is. Hosszú időszak volt itthon, amikor vagy egyáltalán nem vagy nem jó minőségű közönségfilmek készültek. Eléggé elfordultak a magyarok a saját filmjeiktől. De most van egy jó trend, mind a művészfilm, mind a közönségfilm területén vannak sikerek. Kezdi is visszahódítani a magyar közönséget.

Nyilván nem akarom kihúzni belőled, hogy ez a Filmalap miatt van. Inkább azt kérdezem, egy ilyen teljesen új felfogás szerinted mennyire tudja katalizálni a helyzetet.

Nem tulajdonítok minden sikert a Filmalapnak, ezek az alkotók sikerei. Bizonyos elemei viszont nagyon jól működnek. Például hogy ennyi pénz még nem volt magyar filmre, gondolom, ez a kormánybiztos lobbitevékenysége. Egyben van a pénz, egy filmet adott esetben 100 %-ban el lehet készíteni állami pénzből. Ez nagyon megkönnyíti a producerek dolgát. Könnyebben vállalnak be filmeket, ugyanakkor nem kell megfeszülni, és buldózerként kihajtani pénzeket mindenhonnan. Ez picit elkényelmesít mindenkit, ami azért annyira nem jó. De pozitív dolog, hogy fontosnak ítélik meg a forgatókönyv fejlesztését. Ez korábban hiányzott. Régen nem kérdőjelezték meg az alkotók által késznek gondolt könyvet. Az viszont, hogy most van egy csapat, ami odafigyel a megvalósítandó forgatókönyvek fejlesztésére egy korai szakaszban, annak az az eredménye, hogy egyre jobb könyvek születnek. Én személy szerint nagyon fontosnak tartom a forgatókönyvet.

Azért klasszikus buldózer produceri munkára valószínűleg szükség volt a Valami Amerika 3 előkészületeihez. Negyedannyi pénzt kapott forgatási költségekre, mint a Kincsem. A mai vígjáték kevesebbet ér a filmalap szemében, mint a kosztümös nemzeti történet?

Nem hiszem, hogy így mérik. Egyszerűen vannak olyan forgatókönyvek, amik a fejlesztés során megérnek arra, hogy vászonra kerüljenek. Minden filmet a jó forgatókönyv mér meg igazán. Ezek között osztják fel arányosan a keretet. Persze egy low budget filmre könnyebben adnak pénzt, vagy nagy költségvetésű pályázat esetén pedig biztosabbnak kell lenni abban, hogy az az elvárt minőségben fog megvalósulni.

Hallottunk azonban olyat is, hogy egy film azért nem kapott pénzt, mert a pályázat összegéből nem lehet elvárt minőséget hozni.

Persze, ilyen is van. A Valami Amerika 3 esetében azonban én már úgy pályáztam, hogy a fennmaradó összegre megvoltak a szponzorok. Nagyjából tudtuk, mennyi pénzt kapunk reálisan. Én pedig úgy voltam vele, inkább keresünk szponzorokat a fennmaradó összegre, mint hogy ki kelljen húzni részeket a forgatókönyvből.

Nagyjából 8 év telt el mindent Valami Amerika között (2001, 2008, 2018). Az első után készült két másik film, de mi történt a második után?

Ebben mondjuk volt 3 év, amikor nem csak én, hanem senki nem csinált filmeket. A Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése és a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulása közötti idő ilyen volt. De viszonylag régóta tervben van már ez a film. Annyi levelet és hozzászólást kaptunk, hogy nem tudtuk nem megcsinálni. Ráadásul én is úgy éreztem, van még a történetben egy rész. De azt is tudtam, hogy a 2 után nem tudnék még egy vígjátékot csinálni. Szerencsére a Kincsem lekötött, átszellőztetett engem is. Az után már jól esett megcsinálni, előtte nem tudtam volna.

Hogy sikerült egyben tartani a szereplőket? Egyre több az állandó karakter, akik már-már kötelező kellékei a filmnek.

Szerencsére a szándék nem hiányzott. Az előző rész szereplői mind szerettek volna folytatást. Viszont éppen az volt a legnehezebb, hogy össze tudjuk hangolni a forgatásokat. Mert azt a receptet használtuk, amit az előző részben is: behozni új karaktereket. 7 új emberrel többel kellett most már együtt dolgozni, és ezzel eléggé megnehezítettük a saját dolgunkat. A korábbi színészek elég népszerűek, sorozatok főszereplői, ahol rögtön opciót kötnek velük egy következő évadra is. Elsőbbséget élveznek tehát azok a forgatások. Mindenkihez nekem kellett igazodni. Nehéz volt így, volt jelenet, amit azért írtunk úgy, mert tudtuk, hogy ha például a Stohl Andrást el kell engednünk 11-kor, akkor azt a jelenetet két óra alatt kell leforgatni. Kellettek ilyen fifikák.

Stohl András egy jó példa. Ugyanis pont ebben a részben az új szereplők már ismert arcok – mondjuk még Scherer Péter, Nagy Ervin vagy László Zsolt. Korábban éppen a kevésbé ismert arcok kerültek itt reflektorfénybe – Hujber Ferenc, Pindroch Csaba vagy Tompos Kátya.

Kicsit máshogy készült ugyanis a forgatókönyv. Amikor írtuk, már előttem volt ezeknek a színészeknek az arca. Kicsit rájuk írtuk a szerepet. Nagy Ervin a Kincsemben egy szuperhős alkat, itt pedig pont az ellenkezője. Ezt elég izgalmas volt megírni, de éppen ezért ezekben az esetekben nem is tartottunk castingot. Nem az volt a cél, hogy minél több sztár legyen benne.

Elképzelésem szerint az 1 áll a legközelebb a szívedhez, de melyiket tartod a legjobbnak?

Mindegyik közel áll a szívemhez, de a 2-es profibb film. Az 1-nek megvan a maga amatőr bája. De most talán a 3-as áll legközelebb a szívemhez, mert nagyon tartottam attól, hogy lehúzzunk még egy bőrt a történetről. Azt gondoltam, ez most egy jó brand, nem szabad ezt elrontani egy rosszul sikerült 3. résszel. De most már nyugodt vagyok, azt gondolom, messze hoztuk az első kettő színvonalát. Meglátjuk persze az első visszajelzéseket, de az érzéseim – amik általában nem szoktak megcsalni – jót sejtetnek.

Kritikákat szoktál olvasni?

Szoktam, de kibírom. Sokkal jobban fel vagyok vértezve, mint régebben.

Ha jól tudom, a következő terv egy film a fiatalokról. Ezt úgy kell érteni, hogy szeretnél egy másik műfajt közelebb vinni a fiatal generációhoz, mint ahogy az előbb beszéltük a Kincsem esetében?

Nem, ez teljesen másról szól. Nekem is van két tinédzser gyerekem, és nagyon gyakran foglalkoztat, hogy mennyire más közegben élnek, és máshogy kommunikálnak, mint én. Emögött pedig nagyon sok veszélyt érzek. Van mondanivalóm ezzel kapcsolatban, nagyon aktuálisnak, a ma embere számára fontosnak tartom. Már megírtam a forgatókönyv egy verzióját 2009-ben, ami ugye elég rég volt. Félek, hogy az idő múltával egyre inkább aktualitását veszíti. De most még lehetne, és nagyon jó is lenne. Ez az álmom, hogy ezt összehozzuk.

Lehet, hogy ez lesz az első klasszikus szerzői filmed?

Nem kizárt, de azért remélem, ettől függetlenül a fiatalok is nagyon fogják szeretni.

A kiemelt képet Wlcsek András készítette.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.