Interjú

Az űrtől Londonig – beszélgetés Jankovics Marcellel

Az ember tragédiáját 125 éve, 1883. szeptember 21-én mutatták be a Nemzeti Színházban, húszonkét évvel azután, hogy Madách Imre megírta a darabot. Jankovics Marcell 1989-ben, húsz évvel ezelőtt állt neki saját feldolgozásának, a rajzfilmváltozat valószínűleg télre elkészül.

Az ember tragédiája kapcsán gondoltak már a hegeli triádra vagy Vico spirálelméletére, Jankovics Marcell azonban a tarot kártya lapjai alapján építette fel újra Madách tragédiáját. Az óbudai Pannónia Filmstúdióban beszélgettünk az alkotóval.
Elkészült már a Tizenegyedik, az úgynevezett londoni szín?Még nem. Még dolgozunk rajta. Az eredeti terv szerint december 31-éig kellene elkészülni vele, ám sok minden lassítja a munkát. Remélhetőleg a tél folyamán elkészül.
Korábban kijelentette: „A londoni színt úgy képzeltem el, hogy elkezdődik Madách jelenében és befejeződik az én jelenemben.” – ez a koncepció megmaradt?
A londoni szín a vadkapitalizmus színe, mivel mi is a vadkapitalizmusban élünk, indokoltnak tartottam, hogy saját korunkat is beemeljem ebbe a folyamatba. Az idő múlását a kosztümökön, a házakon, a világításon lehet látni. A lovas kocsi lecserélõdik autóra, aztán az autó modernizálódik. Majd felbukkan néhány olyan alak is, akik az elmúlt negyven évben meghatározóak voltak, János Pál pápától Gandhiig, Marilyn Monroe-tól a lelőtt pakisztáni miniszter asszonyig, Albert Einsteintõl James Bondig. Ezek a figurák jelennek meg a szín végén, amikor egymás után ugrálnak le a szereplõk, az én filmemben a sors kerekérõl.A londoni színről eddig egyetlen képet lehetett látni: egy óriáskereket. Ez jelképezi a sors kerekét?

Az eredeti ötlet szerint olyan szimbólumokat használok, amelyek a tarot kártyából ismerhetőek. Hol a halál kap hangsúlyt, hol mondjuk a főpap képe. A londoni szín esetében adta magát a szerencsekerék, hiszen visszaadja a szín vadkapitalizmusának „egyszer fenn, egyszer lenn” szellemiségét. A nyolcvanas évek elején találtam ki, 1983-ban készítettem a látványtervet, amelyen az a bizonyos óriáskerék látható. S közben valamennyire igazolt engem a történelem, hiszen 2000-ben felépítették Európa legnagyobb óriáskerekét. Mellesleg ez egy lebegő óriáskerék, nincs, ami a földön tartja. Érkeznek a szereplők, elvegyülnek a földön, aztán elszállnak.

„Besötétül. Az egész vásár csoportozattá alakul, mely a szín közepén tátongó síron ás, azt körültáncolja, míg egymás után mind beléje ugornak, részint némán, részint amint egymás után szólottakKAR

Csak rajta, pengjen a kapa:
Ma kell végezni, holnap késő,
Bár egypár ezredév után
Még mindig nem lesz kész a nagy mű.
Bölcsõ s koporsó ugyanaz,
Ma végzi, amit holnap kezd el,
Örökké éhes s jóllakott,
Mi már ma bémegy, holnap felkel!
A lélekharang megcsendül
Megcsendült ím az estharang,
Bevégezõk; el, nyúgalomra,
Kiket a reg új létre költ,
A nagy mûvet kezdjék el újra. –
BÁBJÁTÉKOS

Én a komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.
KORCSMÁROS

Kiitta mindenik borát,
Vendégeim, jó éjszakát!

KISLEÁNY

Kis ibolyáim mind elkeltek,
Majd újak síromon teremnek.
CIGÁNYASSZONY

Jövõjét vágyta látni minden:
S szemét behunyja most ijedten.

LOVEL
Kincsem nem nyújtja boldogságot:
S most ingyen nyúgalmat találok. […]” – Madách Imre: Az ember tragédiája, XI.

Ezt az utolsó jelenetet, amikor minden szereplő mond egy kétsoros szöveget mielőtt eltűnne a színről, általában egy danse macabre-ként (haláltánc), körtáncként értelmezik. Felhasználja ezt az animációs filmben?Az egész londoni színben minden forog. A szín elején van egy verses szöveg, amit meg lehet zenésíteni, ritmusában ez afféle körtánc, számomra ez adta az ötletet, s amit lehetett, igyekeztem beilleszteni ebbe a forgásba. Az első kép az 1854-es londoni világkiállításon kezdõdik, az úgynevezett Cristal Palace-szal. Szereplőim, Ádám és Lucifer a levegõbõl jönnek, így egy légi felvétellel indul a jelenetsor; odalenn minden kõralakú, s forog minden: lóverseny pálya, ringlispíl, kis köralakú szaletli, tekerik a verklit. Ám amikor Ádám és Lucifer keresztezi a látványt, a körhinta alakjai átváltoznak a négy apokaliptikus fenevaddá, amit a kereszténység később a négy evangélikus szimbólumává tett. Az egészből világvége hangulat árad, hiszen mostanában az ember a keresztény civilizáció végállapotát érzékeli. Erre már a múltszázad elején is felhívta a figyelmet Spengler a Nyugat alkonyában.

Az ember tragédiája telis-tele van belső utalásokkal. A londoni szín egyik szereplője, a bábjátékos emlegeti az első emberpárt, vagy az egyik szereplő, Nyegle felhozza Ádám korábbi szerepeit Tankrédet és Keplert. Képileg megjelenik ez a játék?

Ezt az oda-vissza utalást beépítettem az animációba. Például amikor Ádám odavet egy mondatot Lucifernek, egy pillanatra átalakul Tankréddá, később egy belső monológ során Keplerré változik. A bábjátékos amúgy John Bull ruhában jelenik meg, később a punch maszkját is felveszi, hiszen az tökéletesen illik a bábokhoz. Egyszerre mindenféle hangszeren játszik, madzagok segítségével mozgatva őket egy pódiumon ülve. Körülötte a táncosok közben bábokká változnak. A bábjátékos más miatt is fontos: hangja az Isten hangja, ami amúgy minden színben megjelenik, a mindenkori manipulátor hangja azonos Istenével. A paradicsomi színt nem mutatom meg, az egészen nyilvánvaló. Hogy Ádámmá vagy Évává alakuljanak, annak nem lett volna különösebb értelme.

1983-ban, vagyis a dráma 100. évfordulójának évében végzett a forgatókönyv megírásával. Gondolom, ez nem a véletlen műve.

Az egy véletlen egybeesés. Én nem is gondoltam rá. Most Debrecenben mutatják majd be a film néhány részletét, s a sajtóból tudtam meg, hogy a vetítés egybeesik a 125. évfordulóval, vagyis a Magyar Dráma Napjával. Nem vagyok Madách kutató. Persze tetszik ez az egybeesés, de azt hiszem, mindez nem volt tudatos.

Azóta 25 év telt el. Mennyire volt pontos az akkori forgatókönyv, az eltelt két évtizedben mennyit módosított rajta?

Egyszerűsödött. Amikor az ember nekiáll, akkor minden gondolatát leírja, logikus, hogy ebből nem lehet mindent megvalósítani. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a munkákhoz nagyon nehezen kalapáltam össze a pénzt. Lényegében az is huszonöt évig tartott. A londoni szín elkészültével persze még nincs kész minden. Újra fel kell venni ugyanis a hangot, az eredeti sajnos rossz minőségű. Mellesleg szeretném összevágni egy filmmé, jelen pillanatban külön főcímekkel ellátott kisepizódokból áll. Nincs az a televízió, ami örömmel vetítene le egy egyszer 8 perces, máskor 20 perces sorozatot. Amikor nekiálltam, azt hittem 10-15 év alatt befejezem. Sőt 1989-ben úgy terveztem, hogy a ’96-os expóra kész lesz. A magyar pavilon berendezője lettem volna. Ebbe a térbe beleálmodtam néhány monitort. A közönség belebotlott volna Az ember tragédiájába.

Huszonöt év egy emberöltő, valóságos életfogytiglan. Mi késleltette az alkotást, a munkát?

A pénz. Természetes ellenállás volt egyes emberekben. „Miért akarják azt a nagyszerű művet Mickey Mouse-osítani” – konkrétan ezt mondta az első kuratóriumi elnök. Azért nem támogatták, mert úgy gondolták Madách-hoz méltatlan az animációs megjelenítés. Másfelől rengeteg támadás ért amiatt, hogy évente kaptam támogatást a pályázataimra. A fiatalok őrjöngtek. Ezt persze megértem, s amint megkaptam a Prima Primissima Díjat, nem pályáztam tovább, eldöntöttem megpróbálom máshonnan összekaparni a maradék összeget. Nagyon sok családi pénzt forgattam bele. Illetve a Sisyphus című kisfilmem segített rajtunk, amit a General Motors megvett reklámfilmnek. Ami azért is volt nagyszerű, mert egy két és fél perces film meg tudta menteni a Pannoniát: nagyszerű érzés volt és elégtétel, hogy az az én filmem volt. Bizonyos százaléka nekem is jutott, mint szerzőnek, amit mindenestül beraktam a Tragédiába.

Mennyi pénzt fektetett bele a család?

A feleségem számításai szerint már százmillió forint fölött vagyunk. Ezt tekintsük úgy, mint egy szenvedélyt, ami pénzbe kerül. A kártya is pénzbe kerül, meg a lóverseny is…

A technikai lehetőségek bővülése változtatott-e valamit az eredeti elképzeléseken?

Sajnos utólag azt mondanám, talán várnom kellett volna addig, amíg a számítógép megjelenik, vagy félbe kellett volna hagyni, vagy nem törődve a számítógéppel végig hagyományos módszerrel kellett volna készíteni. Tudniillik annak, akinek szeme van, észreveszi a különbséget. Nem lehet ugyan látni a számítógépes és rajzolt képek raszterezettségének a különbségét, de olyan ötleteket tudtam megvalósítani számítógéppel, amit hagyományos eszközökkel nem. Például: az utolsó előtti színnek, az ûr színnek álltam neki legelőször, mivel az volt a legrövidebb. Stilárisan egy csillagok háborúja persziflázsnak képzeltem el, illetve Ádámnak, Lucifernek és Évának, mint szellemlényeknek, csak a kontúrjait ábrázoltam. Mindez rajzolva egészen máshogy néz ki, a számítógép technikailag sokkal többet tud. A londoni szín tehát profibb lesz, mint a rajzfilm legvége. Ez azt hiszem stilárisan nevetséges.

Honnan szerezte az alkotás közben az inspirációt. Kizárólag a drámából, esetleg, ahogy a többi filmjében, az egyes motívumokból, vagy művésztársaival folytatott beszélgetésekbõl?Az például, hogy a tarot kártya, mint eszköz bekerült, azt Szemadám Gyuri barátomnak köszönhetem, aki a 70-es évek végén egy beszélgetés során azt mondta, hogy bizonyos nagy műveknél fel lehet ismerni a tarot sorozatát, mint szerkesztési elvet. Szerinte ezt Madách is használta. Nem teljes a megfelelés, hisz 22 lap van a tarotban és 15 szín a drámában, de ő kidolgozott erre egy rendszert. Mindenestre a kártyalapok adnak egy képi alapelvet. A főpap oldalán például – aki a darabban az Inkvizítor – két ministráns áll. Így ábrázoltam én is. A tarotból merítettem azt is, hogy a diadalszekér elé két széthúzó lovat fogattam, egy fehéret s egy feketét, vagy, hogy Miltiádészt emberfejekből kirakott páncélzatba öltöztettem. Ez az inspiráció persze önmagában kevés. A görög színhez kellett a mi demokráciánk: szerencsém volt, hogy nem az átkosban kezdtem véleményt nyilvánítani róla, hanem miután megismertem. Ezért kapta a Démonkrácia címet ez az epizód. Gyűjtöttem inspirációt a drámából is, a barátokkal való beszélgetések során, de ugyanúgy segített az élet maga.„Eszelősen mind valami botor törvényt keres, hogy a kényszert fenntartsa. Egyetlen törvény van, a szabadság. Ez a quinta essentia. Végre nem arra kell gondolni, hogyan kell a szabadságot valamely üres rabusztikával elsikkasztani, hanem hogyan lehet azt megvalósítani. Aki a szabadságot realizálni akarja, mondja a tarot ábrája, annak az egyházfõbõl kell kiindulnia. […] Ha tehát a szabadságot nem valósítják meg, akkor az Egyház tevékenysége nem egyéb, mint értelmetlen körforgás, amelyen majmok ugrálnak, mint a cirkuszban.”- Hamvas Béla: A tarot, Le Pape

2000-ben volt a Nemzeti színház 1500. Tragédia előadása. Hihetetlen szám. Közben sok minden rárakódott a darabra. Mi köti az alkotót Az ember tragédiájának feldolgozásánál? Köti-e bármi? Zavaróak-e a korábbi feldolgozások?

Elég sok feldolgozását láttam már, s az volt az összbenyomásom, hogy az anyagi lehetőségek és a madáchi fantázia ütközik. Így nemhogy korlátoztak volna, hanem inkább arra buzdítottak, hogy belevágjak. A Tragédia ugyanis olvasnivaló, egy ilyen nehézkes, jambikus szöveget megjeleníteni igen nehéz. Amikor nekiálltam a feldolgozásnak az elejétől a végéig eljátszottam az egész darabot, öt és félóra volt. Az előadásokon mindig húzni kell belőle, a nézők ezt persze nem érzékelik, a közszájon forgó mondatok ugyanis benne maradnak, azokat én se húztam ki. De nem biztos, hogy nekem el kell mondatnom, hogy Tankréd, vagy Kepler, elég, ha megmutatom. Mindez egy rajzfilmben jobban tömöríthető. Másfelől elképesztő műveltséget igényel a darab, ezért muszáj volt közhelyszerű irányba indulnom a feldolgozásnál. A fáraónak például egyértelműen Tutankhamonnak kellett lennie, hiszen azt ismeri mindenki a reklámokból.

Többször nyilatkozta, hogy Madáchnak nincs humorérzéke, olyan, amin nevetni lehetne. Ám ezzel vitába lehetne szállni, elég, ha csak a prágai szín első képére gondolunk, ahol csupán odaveti Madách a díszletnek: „A hátérben egy eretnek máglyája ég” amire egy udvaronc felel: „Ki az megint, ki ottan fûtözik?” S az egész szín már-már farce-szerû.

Madáchnak szatirikus vénája van. Ám a magyar színpadon sohase jelent meg szatirikusan, én sem tettem könnyedebbé. Huszti Péter a kilencvenes évek elején rendezett egy workshopot. Érdekes tapasztalat volt, hogy külföldön a humoros megközelítésnek nincs akadálya, ott nyugodt lélekkel viszik el Swift felé az értelmezést, amíg mi maradunk egy goetheinél. Én ugyan nem akartam elviccelni, de tettem bele olyan elemeket, amik éreztetik: ez mégis lehet egy szatíra. Mellesleg a szatírának nem kedvez a jambus, ráadásul Madách nehézkes, bonyolult magyar nyelvet használ, egy szatíra könnyebben vehetõ prozódiát kíván.

Egy előadás során, 1998-ban megjegyezte: „Én kimegyek, mert ezt nagyon sokszor láttam” – A híradásokat figyelve, úgy éreztem mintha Sisyphus története öltene testet, ahogy kövenként kerülnek helyükre a színek. Mennyire lesz képes eltávolodni a kész műtől. Úgy értem, friss szemmel nézni?

Persze a közönség miatt nem szoktam kimenni, figyelem őket. A tragédiát amúgy is kénytelen vagyok időről időre megnézni. Az a furcsa benyomásom van, hogy – az időjárástól, az éppen aktuális gazdasági helyzettől vagy a lelkiállapotomtól függően – hol magam alatt vagyok, amikor látom, amit csináltam, hol úgy érzem: nem is olyan rossz. Aggódva nézek a bemutató elé, hiszen ami ilyen soká készül, azt csípőre tett kézzel várják.

Elégedett az eddig elkészült részekkel?Rengeteg részlet van, ami jobb lehetett volna:’89-ben kezdtünk el rajzolni, közel húsz év alatt lecserélődött a teljes munkatársi állomány. Valaki úgy dolgozott vele két hónapot, hogy jött és ment. Máshol úgy csinálják, hogy a stáb az első fél évben csak gyakorol. Ilyesmire Magyarországon nincs mód. A stáb cserélődése miatt becsúsznak különféle hibák: én fátermördert rajzoltam le a vázlaton: magas fehér gallért, amit a rajzoló hosszú nyakká változtatott. Vagy Ádám a londoni színben megtört, kopaszodó, de férfias szereplõ, ám az egyik jelentben jóképûnek rajzolta a rajzoló a másikban rútnak. Hihetetlen zűrzavar van. A pénzhiány azonban nem engedi meg az újból és újból történő javítást.
A londoni szín a mi világunkba fut ki, a falansztert sokan az előző diktatúrákkal azonosítják, ön hogyan oldja meg?Én orwellinek fogom fel, tévedés ugyanis azt hinni, hogy 1984-ben túl lettünk 1984-en: az újból és újból fenyegető diktatúrák újból és újból előjönnek. De a legnagyobb veszély, hogy elfogy a sajt és éhen veszünk. Az olajlobby például nem engedi felállítani a szélgépeket. Amikor szereplőim a szín végén elrepülnek a falanszter felett már láthatóak lesznek ezek a szélgépek. Madách falansztere tipikus negatív utópia, ami például a kommunizmusban öltött testet. Nem véletlen nevezte Huxley a Szép új világ egyik szereplőjét Leninának. Mindez rosszul szabott Mao-ruhák képében benne van a filmemben is.„Az Igazság-minisztériumban állítólag háromezer szoba volt a föld színe fölött, s ennek megfelelõ méretû kiterjedése volt a föld alatt is. London területén szétszórva még három hasonló alakú és nagyságú épület állt. A körülöttük lévõ épületek olyan tökéletesen eltörpültek mellettük, hogy a Gyõzelem-tömb tetejérõl egyszerre mind a négyet látni lehetett. Ezek voltak az otthonai annak a négy minisztériumnak, amelyek között szétosztották a kormányzás egész apparátusát: az egyik az Igazság-minisztérium volt, amelyhez a hírszolgálat, a szórakoztatás, az oktatás és a szépmûvészetek tartoztak, a másik a Béke-minisztérium, amely a háborút intézte, a harmadik a Szeretet-minisztérium, amely a törvényeket hozta és a rendet tartotta fenn, a negyedik a Bõség-minisztérium, amely a gazdasági ügyekért volt felelõs. Újbeszélül Minigaz, Minipax, Miniszer és Minibõ volt a nevük.” – George Orwel: 1984

Hallottam, úgy tervezi ez az utolsó filmje. Ez megváltozhatatlan elhatározás?

Természetesen semmi se száz százalék. Egy régi filmtervem például 3D animációt kíván a kollegáim szerint. Ezen nagyon erősen gondolkozom. Nem igazán szeretem a 3D-t, ugyanis ha jó, akkor teljesen naturális, akkor natúr filmként is leforgathatnám. De lehetséges, hogy mégis megpályázom. Amúgy van egyéb munkám bõven.

Van a mostani filmek közül kedvenc animációs filmje?

Nincsen igazán. Utoljára Hiroshimában voltam zsûritag egy nagy fesztiválon 2006-ban. Azt lehetett megállapítani, hogy a technikán kívül nincs változás. Ugyanolyan típusú filmek születnek. Felnő egy újabb animációs nemzedék, s ugyanolyan dolgokkal hozakodik elő, csak a formában van némi változás. Egy filmet mégis kiemelnék. Ez egy magyar-lengyel alkotás,  Ducki Tomek Életvonal címû mûve, ami a Kecskeméti Filmfesztiválon nyert nagydíjat. Ezt tartom az utolsó évek legsikerültebb filmjének. Nagyon jó az egész. Ám ez sem új, ilyen típusú filmeket lehetett látni a hatvanas években is, akkor is nagyon jók voltak a fiúk.

Ha jól értesültem miután elkészül, kijön a film DVD-n. Mozikban is vetítik majd esetleg?

A DVD változat 150 perces lesz. Egy mozi bemutatót el tudnék képzelni meghívott vendégeknek, újságíróknak. De, hogy bekerüljön a filmforgalmazásba, arra nem sok esélyt látok.

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..