Interjú

Birdman-hét: Supermantől a csak Superig – interjú Rusznyák Csabával

Hogyan jutott el az amerikai képregénykultúra a szuperhőstől a revizonista szuperhősökig? Rusznyák Csaba magyar képregényszakértővel a Birdman-hét kapcsán beszélgettünk szuperhősökről és az őket kifigurázó revizionistákról. Batmantől Kick-Assig, a fikciótól a valóságig mindent átbeszéltünk, és persze megint kiderült, hogy mindennek az alfája és omegája a Watchmen – mármint nem a film, hanem a képregény.

Honnan indult a szuperhősök képregényes diadala?

Az Egyesült Államokban a képregénykultúra teljes mértékben a szuperhősökre épül. A hősök megjelenése előtt a képregények főleg az újságokban megjelenő comic-stripekre korlátozódtak, és tulajdonképpen egészen Superman megjelenéséig (1932) kellett várni a képregények igazi robbanásához.

Kik a szuperhősök archetípusai?

Egyrészt Superman: ő a tökéletes ember, az isteni jellem, aki mind erejében, mind ideológiájában a többiek felett áll. Szinte rögtön utána megérkezett Batman (1939), a földhözragadt hős, aki gondolkodásban és képességeiben is emberi. Pár éven belül, a negyvenes évek elejéig már megjelent aztán minden nagyobb kategória: paródia, női szuperhős (Wonder Woman), science-fiction témájú képregény, stb..

Milyen irányba változtak később a képregények?

Alapvetően megmaradt az eredeti szuperhős-szerkezet. Voltak kilengések ugyan – például az ötvenes években a horror-krimi képregények – de az igazi váltás a nyolcvanas-kilencvenes években jött, amikor megjelentek a kisebb, független kiadók. Ekkor született meg a Hellboy és a Sin City is. De a fősodor máig a szuperhősös az amerikai képregényben.

Hogyan illeszkednek ebbe a revizionista szuperhősök, mint Kick-Ass, Defendor vagy Griff the Invisible?

Alapvetően Alan Moore Watchmanjéből érdemes kiindulni, noha már korábban is voltak hasonló jellegű képregény-paródiák, de ilyen szatirikus felhangon, ahogy Alan Moore kezeli a hőseit, olyan még nem volt, legalábbis a fősodorban biztosan nem. A Watchmenben nemcsak a külsőségeiket figurázták ki, hanem a belső tulajdonságaikat is. Éji Bagoly minden tekintetben egy impotens alak, a Komédiás pedig egy pszichopata. Eltorzították a jellemvonásaikat, az idealizmusukat, a küldetéstudatukat. A Watchmen világában már nem éltetik őket, olyan közegben játszódik, ahol ezt a tevékenységet központilag betiltották. A karaktereket ezzel megfosztották fő pozitív oldaluktól, ezáltal nyomorult lúzerekké váltak.

Éji Bagoly és a Komédiás a Watchmenből

Szerintünk viszont a Watchmen – Az őrzők (tehát a film) hősei nem revizionisták. Rosszul tettük, hogy nem soroltuk ide a filmet?

A filmből Alan Moore paródiába hajló szatirikus élcelődése egyáltalán nem jött át, ehelyett elvitték a hagyományos, szuperhősös irányba. Teljesen hiányzik a képregény gonosz, sötét humorú hangvétele, mintha Zack Snyder nem értette volna az eredetit. Ahogy Owl Mant felöltözteti, ahogy a szuperhősöket éljenzi, az épp az ellentéte Moore mondanivalójának.

A Watchmen-szuperhősség ellentét mentén haladva a Super, a Defendor, a Griff, a láthatatlan vagy épp a Ha/Ver is paródiák elsősorban?

Nem teljesen, de részben azok. A Defendor nem a mainstream hollywoodi filmeket parodizálja, hanem a szuperhős-mítoszt figurázza ki szisztematikusan. A képregényből készült Ha/Ver lényege is elsősorban az, hogy a szuperhősséget kifigurázza.

A felsorolt szuperhősöknek nincs különleges képességük, és a társadalom se élteti őket. Mennyire tekinthetjük önbíráskodásnak a cselekedeteiket?

A Defendor vagy a Super éppen erről szól, hogy meddig lehet elmenni. A szuperhősködésben egyébként amúgy is mindig benne van az önbíráskodás, ebben nincs nagy különbség: ilyen szempontból a legidealizáltabb Superman és Kick-Ass is egy kalap alá sorolható.

A Ha/Ver eredetije, a Kick-Ass képregény

Csakhogy míg például Batmant vagy Supermant éltetik szülővárosában, sőt még a Watchman őrzőit is elismerik, Vörös mennykőt (Super) vagy Defendort kinevetik.

Persze, hiszen ők (ha Kick-Asstől eltekintünk) megroggyant fizikumú, középkorú férfiak, akik valamilyen pszichológiai indítattásból jelmezt öltenek – ez azért alapvetően egy furcsa dolog. A felsoroltaknál viszont hiányzik a heroikusság tetteikből, ami pedig a szuperhős képregényes kalandjaiban mind megvan. A szuperhősök esetében ezek a kritériumok: idealizmus, kettős identitás, küldetéstudat – a revizionistákból ez mind hiányzik.

Ezek a hősök a társadalom perifériáján élnek. Miért vesznek fel jelmezt, ha ezzel csak még inkább kinevetik őket?

A szuperhősség egyfajta válasz a kirekesztettségre. A Defendor vagy a Super hősei magányos, kívülálló figurák, akik valami miatt besokallnak a társadalomtól, és fegyvert vesznek a kezükbe. Ha eltekintenénk attól, hogy magukra húznak egy nagy jelmezt, akkor a felsorolt filmek átlagos önbíráskodó dramedyk lennének. Ez nem is áll messze a filmektől, hiszen vékonyabb szállal kapcsolódik a szuperhős kultúrához, mint az említett drámákhoz. Ezek a filmek lényegében annyit tesznek, hogy beemelnek egy újabb réteget a szuperhősséggel, illetve annak mítoszát is kifigurázzák valamennyire.

Szerinted miért jelentek meg a revizionista szuperhősök a filmvilágban?

Lehet-e egyáltalán trendről beszélni néhány film miatt? Ha igen, akkor mindenképp a szuperhősfilmek felfutása áll a háttérben. Egyszerűen a fősodorban annyira elterjedtek a szuperhősök, hogy a szatirikus kifigurázásukat már az is érti, aki soha nem vett kezébe egy képregényt se. Én azonban inkább egyéni rendezői ambíciókat látok a jelenség hátterében, például James Gunn esetében.

Zöld darázs képregényen

Ezek a filmeket viszont annak ellenére, hogy már mindenki számára érthető témákról szólnak, mégis alacsonyabb érdeklődés jellemzi. Szerinted ez miért van?

A hagyományos szuperhősök vonala a mainstream, ők mindenkit megszólítanak. Ez a fajta drámai felhangot megütő szatirikus vígjáték nyilván nehezebb műfaj. Ráadásul az egész jelenség – a Zöld darázs kivételével – a független szcénából jön, eleve szűkebb közönséget céloztak be. Az olyan eszképizmusok, mint a Superman, az X-Men vagy a Bosszúállók a valóságtól való távolságuk miatt is könnyebben találják meg a közönségüket, mint azok, akik reflektálnak a hétköznapokra.

Szerinted meg fognak egyszer jelenni a revizionista szuperhősök a valóságban is?

Létezik már néhány ilyen YouTube-videó, én is láttam párat: beöltözött férfiak kimennek az utcára járőrözni. Egyelőre nem tudom, mi ennek a realitása. Azt azonban látni kell, hogy a felsorolt alkotások a szuperhősös filmes idealizmus kifigurázástól függetlenül ugyanúgy nem túl realisztikusak. Itt van például a Kick-Ass: az eredetileg négy minisorozatból álló képregény tavaly ért véget, és a végére teljesen elhalt a szatirikus hangvétele. Kick-Ass végül tényleg hőssé vált. A szuperhősség annyira mélyen gyökerezik az amerikai képregénykultúrában, hogy nagyon kevesen tudják csak megkerülni ezt a heroikus vonalat. Még akkor is, ha eredendően éppen az lett volna a céluk.

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) premierje alkalmából tematikus hetet tart a Filmtekercs a revizionista szuperhősfilmek témakörében. A hét folyamán olvashattok majd kritikákat, interjúkat és egy rövidebb esszét a nagy költségvetésű képregény-adaptációk árnyékában fodrozódó trenddel kapcsolatban.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés