Interjú

„Jó érzés, hogy egy szerep miatt megint le tudtam győzni a félelmemet.” – interjú Borbély Alexandrával

Borbély Alexandra
Fotó: Argejó Éva

Borbély Alexandra, a Katona József Színház színésznője, a Testről és lélekről sikere után most a májusban bemutatott Spirál című filmben látható ismét a mozivásznon főszerepben. A film premierje kapcsán beszélgettünk vele macskafóbiáról, szlovák és magyar állapotokról és arról, mi a közös benne és Anthony Hopkinsban.

Újra kinyitottak a mozik, visszatértünk. De mire használta fel az időt egy színész? Ahogy láttam, például regényt olvas az interneten.

Az nagyon jól esett, nagyon kellett az elején, amikor hirtelen nem volt semmi. Ősszel elindítottam Szentesi Éva barátnőmmel egy YouTube csatornát is. Azt most ugyan abbahagytuk, de kicsit máshogy folytatni fogjuk. Csináltam különböző self tape-eket is casting ügynökségeknek, főleg külföldre. Közben felkértek egy szlovák film főszerepére, azt már nagyon várom. Van egy cseh és egy német film is, tehát szerencsére nem kellett elengednem a színészetet.

 

Gondolom, azért akadnak kompromisszumok…

Igen, elég hülye érzés, hogy az ember egy telefonnal veszi és egy lámpával világítja magát jobbról-balról. Megkérni a páromat, hogy tartsa a lámpát, és mondja a szöveget. Szerencsére mindig el tudtam foglalni magam. Sokat olvastam, főztem, vasaltam, festettem.

 

A film kapcsán volt lehetőség némi proaktivitásra, de egy színházi társulat tagjaként nincs mit tenni, csak várni.

Szerencsére szeptembertől már fogok dolgozni a Katonában, Ascher Tamással az Apák és fiúkon. Egyébként van egy olyan projektünk is, ahol monológként adunk elő különböző interneten fellelhető, humoros, elgondolkodtató, vagy provokatív tartalmakat. Infuenszerek és civil kommentelők szövegeit.

Ez a napokban debütál, úgyhogy többet egyelőre nem mondhatok róla, de a lényeg az, hogy az ilyen és ehhez hasonló kreatív munkáknak köszönhetően hál’ Istennek a színházat sem kellett elengedni.

Borbély Alexandra
Fotó: Argejó Éva

A Spirál az első magyar filmszerepe a Testről és lélekről után, ráadásul egy komplex kihívás. Kicsit ellenpontozni – vagy inkább folytatni? – kellett a Kiss Diána Magdolna által játszott karaktert. Hogyan lehetett készülni erre?

Számomra ez a két női szerep a főszereplő férfi fantáziájának két külön területe. A két női karakter azt mutatja meg, ahogy a férfi látja őket, ahogy kiegészíti az első nő után a másodikat. Egy kicsit olyan volt, mintha Dia karakterének folytatását kellett volna megformálnom, közben mégis muszáj volt magamból kiindulni. Sokat készültem rá otthon. Emellett nagyon inspiráló volt Bogdannal dolgozni (Bogdan Dumitrache, a film férfi főszereplője – a szerk.), hiszen a román színészek tényleg annyira természetesen tudnak játszani, mintha a kamerák ott sem volnának. Ezt próbáltam ellesni tőle. Ez volt a legfontosabb, amit a forgatás alatt szakmailag megtanultam. A másik: legyőzni a macskafóbiámat.

 

Fél a macskáktól?

Amikor elolvastam a forgatókönyvet, amiben benne volt, hogy egy macska ül az ölemben, nagyon megijedtem. De Ceci (Felméri Cecília, a film rendezője – a szerk.) csak annyit mondott, majd megtanulod. Azon a nyáron már forgattam egy cseh filmet egy tehénnel, ami elszabadult a mezőn. Ezután egy lovaskocsit kellett vezetni, aztán kaszálni kellett, majd jött egy macska és egy madár… Valahogy engem az állatok mostanában utolérnek. Pedig már a nagymamám is megmondta, amikor elfutottam a libák elől: „Jaj, ez városi lányka, nem szabad állatok közé engedni!”

Víz, tűz, levegő, föld…és víz – Spirál

 

Ez valami terápia.

Valószínű. Ennél a filmnél szerencsémre Halász Árpád volt az állatidomár, aki elhitette velem, hogy nem lesz semmi baj. Ő mesélte, hogy amikor Anthony Hopkinsszal forgatták A rítust, alá kellett írnia egy szerződést, hogy semmi baja nem lesz a színész fejének abban a jelenetben, amikor arra ébred, hogy egy macska ül a mellkasán. De ilyet általában nem szoktak aláírni, mert a macskák kiszámíthatatlanok. Mégis aláírta, mert biztos volt abban, hogy be tudja idomítani. Erre mondtam, hogy ha Anthonynak sikerült, nekem is sikerülni fog. Jöhet a macska! Jó érzés, hogy egy szerep miatt megint le tudtam győzni a félelmemet. Valahogy ilyenkor mindig többre vagyok képes, mint civilként. Ott van előttem a feladat, amit tudom, hogy meg kell oldani, úgyhogy megoldom.

 

Említette a cseh és szlovák filmeket. A cseh filmgyártásra itthon gyakran mint „bezzegországra” tekintünk. Hogy néz ez ki belülről?

A munkamódszer nekem eléggé hasonlónak tűnik. Bár azok a cseh producerek, akikkel eddig együtt dolgoztam, jobban benne voltak a filmkészítés folyamatában, mint itthon. Mondjuk ez lehet személyfüggő is. Ennek a filmnek Muhi András és Mécs Mónika a producere, akik szintén sokat kint vannak a forgatáson. A különbséget inkább a nézőkben látom.

Ha Csehországban meghallják, hogy új cseh vagy szlovák film érkezik, rohannak a mozikba, mert ők a saját színészeiket szeretnék nézni.

Anyukám is minden hazai filmre elmegy a barátnőivel. Ha szlovák vagy cseh film van, azt meg kell nézni. Nincs olyan, amit nem láttak.

 

De gondolom, a Testről és lélekről óta azért itthon többen ismerik, mint odakint.

Így van. Szlovákiában egy téli vígjátékban szerepeltem. Ott gyakran csinálnak olyan komédiákat, amik tényleg viccesek és színvonalasak. Ennél már a forgatókönyv olvasása közben hangosan nevettem. Ebben Ervinnel játszottunk egy magyar párt (Nagy Ervin a színésznő párja az életben is – a szerk.), ott erről vagyunk ismertek. Bár igaz, a Kincsemet sokszor adják a tévében Szlovákiában. Lehet, hogy Ervint jobban ismerik odakint, mint engem. 🙂 Egyébként ott is inkább művészfilmekbe hívnak. Hívtak már sorozatba is, de akkor éppen nem értem rá. Most pedig egy háborús filmet forgatunk.

 

Ez a párhuzamos magyar-szlovák történetfolyam, amit a szavaiból kihallok, eszembe juttatja híres Tedx előadását. Nem szimbolikus egy kicsit ez a se nem magyar, se nem szlovák – vagyis éppen szlovák és magyar is –, tehát európai üzenet? Feloldozást kapott ebben a történetben?

Mostanában sokszor gondolok arra, hogy jó, hogy van nekem egy otthonom, és hogy kapok szlovák filmlehetőségeket. Mert magyarokat egyelőre nem igazán, az RTL Klub az egyetlen, aki keresett.

De igazából nincs bennem harag vagy düh emiatt, inkább boldogságot érzek, hogy ott számolnak velem, hogy visszataláltam.

Én mindig is örülni fogok annak, hogy határon túli vagyok, és két nyelvet beszélek, mégis elönt a düh például attól, hogy Európa közepén, Magyarországon élő szlovák állampolgárként nem kapok magyar védettségi igazolványt. Elengedném ezt, de teljesen mégsem tudom. Mert a mindennapi életben mindig van valami, ami felbosszant.

Borbély Alexandra
Fotó: Argejó Éva

 

Azért ahogy ebben a videóban is említi, a Testről és lélekről és ez az európaiság adott valamit, ami meghatározóvá tette 2017-et. Kezdve a berlini Arany Medvével az Európai Filmakadémia díján át az Oscar-jelölésig. Mennyire lehet összehasonlítani az európai és a hollywoodi film miliőjét?

Az Európai Filmdíj-átadóról sajnos nem maradt meg bennem túl sok, mert a győzelem, a beszéd és minden miatt, ami ott velem történt, sokkos állapotban voltam. Aztán felszálltunk a repülőre, és rögtön jöttem a Katonába próbálni Pintér Bélával, miközben kis túlzással még azt sem tudtam, ki vagyok. Intenzív időszak volt. Nagy volt a boldogság és az öröm, de utólag visszagondolva tényleg nem voltam magamnál. Azóta sem mertem visszanézni a felvételt, csak egyszer hang nélkül – Ascher Tamás javaslatára. Az Oscar-díj meg olyan volt, mintha csak a testem lett volna ott. Voltak viták a jegyek körül, kicsit zaklatott volt az egész. Az itthoni színházi próbák miatt épp, hogy beestünk 1-2 nappal a gála előtt. Mindettől függetlenül nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ez így megtörténhetett. Jó érzés visszagondolni rá, és megnézni a képeket. Ez amolyan tipikus „unokámnak mesélem” történet, akkor fogom igazán megélni.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés