Interjú

Cannes 2019: „Ennyire azért nem sötét az élet!” – interjú Moldovai Katalinnal

Moldovai Katalin Ahogy eddig című kisfilmje az egyetlen magyar versenyző idén a cannes-i filmfesztiválon, mégpedig a fesztivál rövidfilmeknek szentelt Cinéfondation szekciójában. Ennek kapcsán beszélgettünk a frissdiplomás rendezővel.

Mindig is rendező szerettél volna lenni?

Nem, inkább így hozta az élet. A filmezés mindig is érdekelt, de először a vágással próbálkoztam. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen csináltam az első filmemet, ami Bodor Ádám A barátkozás lehetőségei című novellájának adaptációja volt. Aztán jött az államvizsga filmem, a Szezon után, aminek én írtam a forgatókönyvét, és a vágást közben valahogy elengedtem. Vágás közben egyedül vagy, én pedig ennél sokkal szociálisabb alkat vagyok, ezért a rendezés – ahol emberekkel kell dolgozni – sokkal közelebb áll hozzám.

Mik azok a témák, amik filmkészítőként érdekelnek?

Az emberi psziché. Az, hogy hogyan döntünk különböző helyzetekben és miért. Illetve az emberek közti viszonyok, kapcsolódások.

Tóth Krisztina Ahogy eddig című novellájában is valami hasonló fogott meg?

Ott két dolog is volt, ami abban az időben engem személyesen is foglalkoztatott. Az egyik az elmúlás témája – ebben az időben nagyon féltem, hogy el fogok veszíteni egy hozzám nagyon közel álló személyt. A másik pedig az anya-lánya kapcsolat volt.

Miről szól a film?

Paradox módon a halálon keresztül bemutatott reményről.

Mennyire ragaszkodtatok hozzá, hogy hűek legyetek a novellához?

Nagyon szeretem Tóth Kriszta írásait, ezért bizonyos értelemben fontos volt, hogy a forgatókönyv írásakor Palóczi Zitával hűek maradjunk az eredetihez. A novella legfontosabb részét, a párbeszédet a végén teljesen megtartottuk. Egyedül az a rész szerepel dialógusformában, a többi folyószöveg. Viszont sok mindent hozzáírtunk. A diagnózist és a kezelés jeleneteit, illetve az anya-lánya kapcsolatot jobban kifejtettük.

Az anya-lánya kapcsolat kapcsolatban mi izgatott ennyire?

Ez a viszony mindig érzékeny téma. Családon belül sokszor teljesen elmegyünk egymás mellett, ezt pedig idővel érdemes helyre hozni. Az Ahogy eddigben lévő feszült anya-lánya kapcsolat határhelyzetbe kerül, és robban. Mit lehet ilyenkor tenni? Lehet ezt mégis jobb mederbe terelni?

És lehet?

Nem volt elég játékidőnk, hogy kibontsuk, de valami elkezdődik. Megindul a kommunikáció anya és lánya közt, ami addig nem létezett.

A színészeket mi alapján választottad ki?

A doktornőt alakító Söptei Andreát a kék szeme miatt választottam. Ehhez a színhez egyfajta hidegség is kapcsolódik, ő pedig úgy tud nézni velük, hogy megáll benned a vér. A lány szerepére Tóth Ildikót a vezetőtanárom, Balogh Zsolt ajánlotta. Az idős hölggyel viszont gondban voltunk. Mivel ez egy államvizsga film, ezért napi 8-10 órát kell forgatnunk, hogy kész legyen, ezért olyasvalaki kellett, aki bírni fogja a hajtást. Végül Venczel Verát kértem meg, mert vele korábban dolgoztam már együtt rendezőasszisztensként. Nagyon szép találkozásom volt vele az Ahogy eddig forgatása alatt. Rengeteg tiszteletet és alázatot tanultam tőle, emellett nagyon sokat is segített. Voltak helyzetek, amiket ő sokkal jobban értett, mint én.

Például?

Az utolsó jelenethez az utolsó pillanatban elvesztettük a helyszínt, így a forgatás napján nem tudtuk, hogy mit fogunk csinálni. Azt találtam ki, hogy a röntgenes jelenetet rakjuk át a folyosóra, mert a filmnek meg kell lennie. A kétségbeesett, borús hangulatom meglátszott a végeredményen is, ami túl drámai lett. Pedig Vera a forgatás közben próbálta jelezni, hogy túlzásba visszük a drámát, de persze nem hallgattam rá. Aztán amikor nyugodtan újra megnéztem, rájöttem, hogy „te jó ég! Ennyire azért nem sötét az élet!”

Számodra mi akkor a sztori üzenete?

Szeretnék én is olyan bátor lenni, mint Venczel Vera karaktere, amikor ott állok életem utolsó pillanatában. Előbb-utóbb mindannyiunk életében bekövetkezik ez a beavatás, és szeretném én is ilyen lazán azt mondani, „csak csinálják szépen úgy, ahogy eddig”. Félelem nélkül.

Az Ahogy eddig már most nagyon szépen teljesített: ez lesz az egyetlen magyar versenyző a Cannes-i Filmfesztivál szekcióiban.

Több fesztivált is megjárt már a film – a Friss Húson, a Filmtett Feszten, valamint a 3. Országos Függetlenfilm Fesztiválon –, Cannes-ba próba-szerencse alapon neveztem. A jelentkezésre a Cinéfondation művészeti igazgatója, Dimitri Karya válaszolt, aki elsősorban ezekre a fesztivál szereplésekre volt kíváncsi. Később pedig már azért írt, mert beválogatták az Ahogy eddiget a versenybe. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy azonnal rákerestem, hogy biztos ő az-e. De nagyon örvendtem neki, jó érzés volt.

Van valami elképzelésed a fesztiválról?

Elvárásaim nincsenek, de már nagyjából tudom, mire számíthatok. A stábbal megyünk ki, még Lovas Rozi is beugrik pár napra. Remélem, nagyon jól fogjuk érezni magunkat, fogunk úszni egyet a tengerben. Viszont az biztos, hogy nagyon sokat kell sorba állni egy-egy filmhez, úgyhogy jól kell válogatnunk. Corneliu Porumboiu filmjét, a The Whistlerst mindenképpen szeretném megnézni például. Emellett pedig szerveznek nekünk néhány programot is, többek között Claire Denis-vel, a Cinéfondation zsűri elnökével egy masterclasst.

Nem helyez rád plusz nyomást, hogy egy ilyen elismert rendező fogja értékelni a filmed?

Nagyon kíváncsi vagyok Claire Denis-re, ismerem a filmjeit is. Az érdekel, hogy emberileg milyen. De amúgy nem izgulok, nincs bennem emiatt feszültség.

Példaképed van?

A példakép nagyon összetett kérdés. Vannak írók meg rendezők, akiknek szeretem a műveit, viszont nem ismerem őket, ezért nem is lehetnek a példaképeim. Akit nagyon tisztelek és szeretek, az a film vezető tanára, Balogh Zsolt. Ő egyébként a Sapientia Egyetemen is tanított.

Min dolgozol jelenleg?

Egy dokumentumfilmen, ami egy MTVA-s pályázatból készül. A főszereplő református lelkész Románia déli részén, Olténiában él, ő tartja össze az ottani a magyar közösséget. Engem a vele kapcsolatban álló családok történetei érdekelnek, hogy hogyan kerültek oda. Például, a kommunizmus idején, ha valaki Erdélytől ennyire távolra került, valószínűleg tanárként helyezték oda.

Erdélyiként ez hozzád közel álló téma lehet.

Igen, az otthontalanság érzése – az, hogy sem Romániában, sem Magyarországon nem érzed igazán otthon magad – bennem is megvan.

Úgy tudom, ez nem az első dokumentumfilmed.

Míg a Budapesti Metropolitan Egyetemre jártam, Salamon András rendezett egy David Bowie-emlékkoncertfilmet, amiben színészek énekelték Bowie dalait. Nekünk ezt kellett dokumentálnunk. Nagyon izgalmas feladat volt, én Thuróczy Szabolccsal dolgoztam, aki nagyon szépen beengedett az életébe és nagyon szabadon forgathattunk. Nagyon különleges személyiség.

Tehát a filmkészítés két végletébe is belekóstoltál. Tudod már a jövőben melyik lesz a te utad?

A játékfilmben nagyobb gyakorlatom és tapasztalatom is van. Ez egy elég biztonságos terep, olyan szempontból, hogy előre tudod, mi fog történni, a dokumentumfilmet pedig az élet írja, bármi megtörténhet. Teljesen más típusú filmes nyelvet igényel és nagyon izgalmas. Ettől függetlenül a játékfilmet, azt hiszem, jobban szeretem.

Van már új játékfilmterved?

Kettő is, bár még elég kiforratlanok. Az egyik egy igaz történet, ami nemrég Romániában esett meg. Egy irodalomtanár ajánlotta a diákjainak a Rimbaud életéről szóló filmet, a Teljes napfogyatkozást, amiben van egy homoszexuális jelenet. Az egyik apuka meglátta, hogy mit néz a gyereke, és szót emelt az iskolában. A média pedig felkapta az esetet, sőt még az ortodox egyház is belefolyt az ügybe. Addig eszkalálódott az egész, hogy a tanárnőnek egy tárgyaláson megtiltották, hogy eltérjen a tankönyvek anyagától. Ami érdekel ebben a történetben az az, hogy a média hogyan tudja átírni a személyes kapcsolatainkat. Ki áll ki a tanárnő mellett? Ki nem? Az egész igazán kafkai.

A másikat kisjátékfilmként képzeltem el. Mostanában nagyon sokat voltam zen meditációs elvonuláson, ahol nem szabad beszélgetni. Egy ártatlan szerelmi történetet szeretnék, ami bemutatja, hogyan találnak egymásra a csendben. Nagyjátékfilmként pedig beleépíteném azt is, hogyan lehet egy veszteségélményt feldolgozni, hogyan lehet ebből kikerülni ép pszichével. Nem feltétlenül a nagy veszteségekre gondolok. Sok kishalál is van az életben, amik ugyanolyan intenzitással tudnak hatni, mint a nagyok.

Avatar

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..