Fókuszban Interjú

„Egy valósághoz sokkal közelebb álló valóság” – Beszélgetés Bársony Katalinnal és Balázs Józseffel

Csillagfény távolság

Bársony Katalin dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság Szarajevóban mutatkozott be, ahol óriási sikert aratott, majd a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon került sor a hazai premierjére. A film szeptember 26-tól megtekinthető az HBO-n és az HBO GO-n.

Szeretnék nagyon gratulálni a filmhez! Elsőként az érdekelne, hogy hogyan találkoztatok, mióta ismeritek egymást, hogyan és mikor jött az ötlet, hogy film készüljön Józsi történetéről?

Bársony Katalin: A legmeghatározóbb élmények azok a gyerekkori jazzkoncertek, ahol mindketten ott ültünk a közönség soraiban…

Balázs József: Trio Midnight koncerten például…

BK: Alapvetően én is a jazz, a hot jazz és a roma jazz hatása alatt nőttem fel, és Józsit is egy koncerten ismertem meg. Ekkor jött a döntés, a nézőtéren ülve és látva, ahogyan Józsi teljesen beleadja az érzelmeit a zenélésbe és szinte sírt a zongora tetején, miközben nagyon érzelmesen és nagyon improvizatívan játszott, és nagyon szépen összetartotta a zenekart.

Éreztem, hogy ez az ember nagyon érdekes, ahogyan a története is, és szerettem volna jobban megismerni.

Emlékszem, hogy hagytam is egy névjegykártyát a koncert után, és így kezdtünk el először beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy filmet.

BJ: Igen, de aztán ez elsikkadt. Nagyon jó barátok lettünk, és aztán sokáig ez a film nem volt téma, én soha nem is erőltettem. Aztán a szoros barátság után hirtelen újra előjött ez az ötlet, mert lett rá lehetőségünk, hogy vegyünk fel pár napot. De eleinte nem gondoltam volna, hogy ebből lesz bármi. Persze rábólintottam, mert úgy gondoltam, hogy baj nem lehet belőle… de egy pillanatig sem gondoltam, hogy annyira érdekes vagyok, hogy a történetemből film szülessen. Aztán mégis úgy alakult, hogy nyolc éven át folyamatosan zajlott a forgatás.

Ezek szerint eredetileg ez a forgatás nem egy ennyire hosszadalmas folyamatnak indult.

BK: A legelején Józsi mint zeneszerző volt jelen a Kitaszítottak című filmemben, még mielőtt a Csillagfény távolságot kezdtük volna el csinálni. Próbáltam azt a harmóniát, amit ő megteremt a zenében, valamilyen módon behozni a történetmondásba és a dokumentumfilmekbe, amiket csinálok. A legelső zene, amit használtam 2007-ben az egyik filmemhez, az Szalóki Ági zenéje volt, amit Józsi hangszerelt.

Csillagfény távolságMilyen élmény volt maga a forgatás, beengedni a stábot az életedbe, ráadásul ilyen hosszú időn keresztül?

BJ: Szerintem Kata is elmondhatja, hogy néha azért elég kellemetlen volt. Egyrészt maga a felhajtás, hogy mindig ott van két-három ember, bárhová mész… ezt elég furcsán fogadják az emberek, meg persze én is. De azért lett egyre könnyebb a dolog, mert idő közben,

a forgatás során egy nagy családdá váltunk.

Ha voltak is problémák vagy bármilyen kellemetlen helyzet, akkor azokat egy idő után meg tudtuk egymással beszélni. Volt, hogy pár hónapig fújtunk egymásra, de ez soha nem volt végleges.

BK: Nagyon összekovácsolt minket ez a nyolc éves munkafolyamat. A fejlesztés első két éve, aztán maga a gyártás. Az utóbbi években már inkább az utómunkálatokkal volt sok dolgunk, amiben szintén kellett Józsi segítsége. És ahogy mondja Józsi is, a hangmérnök, az operatőr, mi…mindannyian egy családdá váltunk.

BJ: Igen, de azt hozzá kell tenni, hogy ebből a hosszadalmas, nyolc éves munkafolyamatból én annyit nem láttam, mint ők, mert számomra ez nem egy mindennapos folyamat volt. Nekik viszont igen. Folyamatosan engem néztek (nevet), engem hallgattak, engem vágtak… ezért mindig, mikor mások gratulálnak, az nekem nagyon furcsa.

Eleve én nem is játszottam szerepet, nekem ebben semmi olyan munkám nem volt, ami számomra ne lenne természetes. Igazából ez mind az övék.

Ez alatt az idő alatt ők szívüket-lelkület beletették, sőt, Kata gyakran saját zsebéből finanszírozta a forgatásokat. Ebben a nyolc évben nekik minden munkájuk benne van, és épp ezért szoktam azt mondani, hogy övék az érdem. Nekem kicsit furcsa is megnézni a filmet, mert nem értem, miért kell magamat néznem (nevet), hiszen nekem ez az életem.

És utólag visszatekintve, már ismerve a folyamat nehézségeit, látva a sikereket, újra belevágnátok?

BJ: Én Katával persze, bármikor.

BK: Tudod, a film mindig egy alkotói folyamat eredménye, egy termék, amit elkészítünk a végén. Az úgy kerek egész, ha elnyeri azt a fajta polírozottságát, azt a fajta letisztultságát, amit szeretnének elérni az alkotók, és úgy érzem, hogy a Csillagfény távolság eljutott abba a fázisba. Tényleg nagyon sokat beleadtunk, Józsi és a családja is, akik nagyon toleránsak voltak ebben az időszakban; hagytak minket dolgozni, felszabadulni és velük együtt megélni az örömeiket és sokszor a nehézségeiket is.

De azt érzem, hogy nemcsak nekünk és a mi kis gyártó cégünknek hatalmas dolog, hogy ez a film elkészülhetett, hanem a közösségeinknek is.

BJ: Minden szempontból. Eljutni idáig, és hogy az HBO így felfigyelt erre a történetre, ez óriási dolog nekünk. Hogy felfigyeltek a mi történetünkre, holott például én sok más művész életéről szívesebben néznék filmet (nevet).

BK: Az volt az elképzelés, mikor Józsit kiválasztottam erre a folyamatra, hogy egy olyan mindennapi embert lássunk, aki a saját történetével és szerénységével – amit látsz itt is –, egy nagyon érdekes figura, és akivel a mindennapi ember tud azonosulni – vele, az ő problémáival és a harcaival. Így már nem is az lesz a központi téma, hogy ő zenész, vagy, hogy milyen a bőrszíne, hanem az, hogy ő milyen ember.

BJ: Ebben mindig egyetértettünk. Nagyon nem szeretem a nagyképű művészeket, és általánosságban a nagyképű embereket. Mert amiatt, hogy valakinek más a hitvallása, vagy mást dolgozik, vagy más a bőrszíne, vagy más a hobbija, attól még nem lesz különb. Jó, lehet, hogy nagyon ismert, vagy nagyon jó zenész, vagy nagyon sokat fektetett bele, de akkor se értem, hogy jön ő ahhoz, hogy másnak képzelje magát a többi emberhez képest.

Csillagfény távolság

Mondhatjuk azt is, hogy talán ez az egyik legfontosabb üzenete a filmnek. Tim Riesen is – aki nem szokta hangoztatni, hogy a Rolling Stonesban játszik – láthattuk a filmben ezt a szerénységet és alázatot…

BJ: Igen, Tim is épp így gondolkodik. Azért kezdtem fontosnak érezni ezt a filmet, mert szeretném, hogy az emberek lássák, hogy ugyanolyanok vagyunk, ugyanonnan jövünk, ugyanoda fogunk kerülni. Nem érzem magam különlegesebbnek magamat például egy buszsofőrnél vagy a barátaimnál, akik nem zenészek, vagy bárkinél. Nem érzem azt, hogy egy nagy költő vagy zenész több vagy kevesebb lenne tőlem. Ez csak egy folyamat, amit egy idő után elhisznek az emberek. Azt nagyon tudom tisztelni, ha sok energiát belefektetnek emberek a munkájukba. Azt sem érzem degradálónak, ha valaki kétkezi munkát végez, vagy ha valaki főállásban anya. Ez miért lenne más, mint az, amikor én koncerttermekben ülök és zongorázok?

BK: Ezekben a dolgokban, amit például az alázatról gondolunk, nagyon egyetértünk. És ezért lehet az, hogy Tim óriási alázattal fordult a magyar jazzvilág felé, mert ő is ugyanígy gondolkodik ezekben a kérdésekben. Ezért is tudtunk ilyen jól együttműködni, és ezért van az, hogy ők Józsival ilyen jól meg tudják érteni egymást a színpadon, a zenében is.

BJ: Nekem megadattak az álmaim, és ez az, ami miatt imádom az életem. Azokban a klubokban játszhatok, ahol nagy zenészek – akiknek a zenéjén felnőttem – szintén felléptek. Mikor ezekbe a klubokba megyünk, és Tim mondja ottani zenészeknek, hogy na ők a magyar zenészek, akikre figyeljetek oda, az csodás érzés. És Timtől el is fogadják ezt, mert tudják, hogy ha valakivel a Tim játszik, az jelent valamit.

És nincsenek már határok, nem mondják, hogy te nem vagy sztár, mert nincs Grammy-díjad.

Ezt érzem nagyon fontosnak, hogy tágulnak a határok és már nincs az a fennkölt elkülönülés. Örülök, hogy Kata ezt be tudta mutatni. Mi mindketten olyan embereket gyűjtünk magunk köré, akik ezekben a kérdésekben így gondolkodnak.

BK: Például ha megnézel a Buena Vista Social Clubról egy dokumentumfilmet, vagy egy olyan, egyértelműen egy-egy stílust bemutató filmet, ahol egy nagy sztár odafordul a helyi zenészekhez és együtt csinálnak valamit, abban sokszor van egyfajta fölülről-alulról jövő dinamika. Azt érzem, hogy a mi filmünkben ezek az erők nem fölülről és alulról jönnek, hanem nagyon közösen és egy irányból, és nincsenek – ahogy Józsi mondta – nagy művészi allűrjei a művészeknek. Nagyon fontos, hogy ők emberek maradtak és a mai napig nagyon őszintén beszélnek egymással. Azt hiszem, hogy lehet látni a filmen is, hogy ők nem akarnak többnek látszani annál, mint akik. Nagyon őszintén látod Józsinak a valóságát, azzal a komplex nehézségrendszerrel, amiben ő él…

BJ: …csak annyiban javítanálak ki, hogy ebben a komplex nehézségrendszerben mindenki benne van, tehát én nem vagyok kivétel. Ez egy általános dolog. Ez a film annak is a bemutatása, hogy a zenész is ember.

Csillagfény távolságVolt egy nagyon érdekes mondat a filmben, miszerint neked utólag kellett a gyökereidnek utánakutatnod, mivel te más zenei környezetben nőttél fel. Mit gondolsz, ez közrejátszott abban, hogy kialakítottad ezt az egyedülálló stílust, a roma zenei hagyományok és a jazz fúzióját?

BJ: Az biztos. Az én zenei fejlődésem elég sajátságos… gondolj bele, hogy hat éves vagy, mész első osztályba, és Keith Jarrettet hallgatsz, Bach Máté-passióra alszol el. 5-6 évesen már tudod, hogy mi a jó és mi a rossz zene, de kimarad például Koncz Zsuzsa, Halász Judit, az LGT, és minden olyan kulturális dolog, amiben egyébként felnő az ember. És most ezt nem úgy értem, hogy ezek rossz zenék, úgy értem, hogy én ebben nem voltam benne. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy nálunk már 300 éve mindenki zenész, valamint annak is, hogy a bátyám, aki 11 évvel idősebb nálam, a világ egyik legjobb zenésze. Ő kísérletezett rajtam, vitt bele a zenébe, egészen kiskoromtól fogva, és megtanította a zene szeretetét, azt, hogy nyitottnak kell lenni mindenre – ő például a rockzenét is szerette, Kisst is hallgatott. Ezért én is mindig tágítottam a határokat. Emiatt akartam visszanyúlni a gyökereimhez, mindegyikbe belekóstolni, ugyanúgy a zsidó zenébe, mint a cigány zenébe, de a pop vagy a rap zenébe, a rockba is…

mindenfajta kultúrába és zenébe beleástam magam, mert úgy érzem, hogy ezt tudni, ismerni kell, mert hozzám tartozik.

BK: Azt meg kell jegyeznem, hogy Józsiban az a nagyon különleges, hogy ő a tradicionális roma népzenét is ugyanígy kezelte: egynek a sokféle stílus közül, amiben el kellett mélyednie ahhoz, hogy meg tudja teremteni azt az egyedülálló fúziót, amit most játszanak. Ami engem megfogott benne, az a harmónia, ami a magyar, hot jazz, roma tradicionális és a kávéházi zenének az ötvözéséből jöhetett létre.

BJ: Jó hallani, hogy egyedülálló, meg jólesik, de azért ez így nem igaz… amivel én próbálkozom, az az, hogy bár én nem vagyok népzenész, nem tudok játszani népzenét, és ha megpróbálnék azt játszani, az már nem lenne népzene, bármennyit gyakorolnám is; de megpróbálom mindig úgy fuzionálni a zenét, hogy akik viszont játszanak, azok tényleg azt játsszák, ami az eredeti. És ahhoz picit megpróbálom hozzárakni magam, de úgy, hogy az ne tegye tönkre az eredetiségét a zenének. Mindenből ezt próbálom kihozni, hogy megmaradjon az eredetisége, mert nagyon könnyű tönkretenni a lüktetést. Ha ezt elveszed, akkor az már nem ugyanaz a stílus. Akkor már nincs meg az eredetisége, maximum hívhatod úgy, hogy ez olyan latinzenés, vagy olyan cigányzenés, de az már nem az.

Emiatt mondják sokan a zenénkre, hogy ez nekik különleges, mert megmarad benne az eredetiség.

Csillagfény távolságA filmben úgy tűnt, hogy a nagy amerikai lemezkiadóknál ezekkel az eredeti, különleges fúziókkal nehéz befutni, mert, ahogyan ők fogalmaztak, ez csak szűk rétegeket érdekel. Viszont nehezen tudnám elképzelni, hogy ezt az eredetiséget, ami a zenéd alapját alkotja, feladd, még annak érdekében sem, hogy könnyebb legyen Amerikában befutnod.

BJ: Kompromisszumot azért tudnék kötni. De azzal vitatkoznék, hogy ez rétegzene. Csak azért mondják, hogy rétegzene – mindenre -, mert nem akarnak bele pénzt fektetni, mert működik a konzervgyártás, maradnak a jól beváltnál. Azt mondják, hogy ez rétegzene, miközben New York öt legnagyobb jazz klubjának az egyikében játszunk, és az indiaitól a németen át a magyarig odajönnek emberek és mondják, hogy imádják… akkor mégis mitől rétegzene? Én már ezzel nagyon régóta nem foglalkozok, hanem csak imádom, hogy ebben az országban és külföldön is a világ legjobb zenészeivel játszom.

Még a dokumentumfilmek között is nagyon személyes darab a tiétek, ami Szarajevóba is kijutott, ahol óriási sikert aratott.

BK: Szarajevó óriási elismerés. Elismerése a munkánknak és az erőfeszítéseinknek, itt magyar filmként szerepelni mindig kiemelés. Nekem különlegesen kedves a régió, nagyon sokat dolgoztam a Balkán országaiban. Az pedig külön öröm volt nekünk, hogy előttünk vetítették Goran Bregovic Three letters from Sarajevo című filmjét, amelyet ő maga készített, és mindkettőben volt egy nagyon közeli, családias, baráti hangvétele a zenét művelő és zenét értő főszereplőnek, amivel nagyon emberi hangot ütött meg.

Mit gondoltok, egy-egy ilyen film képes lehet a szemléletváltásra? Gondolok itt például akár a zenészekről, akár a romákról való közvélekedés alakítására.

BK: Azt gondolom, hogy igen. Amikor átlagembereket látsz a buszon (Józsi szokta mondani ezt a példát), gyakran el sem tudod képzelni, hogy az az ember mennyi mindent elért és meddig eljutott. Józsi is olyan, hogy ha ülne veled szemben a buszon, akkor lehet, hogy rápillantanál, de soha ne feltételeznéd róla azokat a magasságokat, ahová ő eljutott. És szerintem ilyen történetek kellenek nekünk, olyan mindennapi embereket kell látnunk magunk előtt, akikben el tudjuk képzelni ezeket a történeteket, hogy jobban becsüljük egymást a mindennapokban. Nagyon sokan vannak, akik semmi módon nem kapcsolódnak a zenéhez, nem tudnak túl sok mindent a zenei kultúráról, vagy a roma kultúráról, vagy a cigányzenéről, és mégis érdekli őket Józsi és az ő története. Mert azt gondolom, hogy

túl sokat láttunk abból az Emilio- és Győzike-féle „valóságból”, ami uralja a magyar médiát, és ez egy nagyon másmilyen, egy sokkal őszintébb, egy sokkal élhetőbb, egy sokkal általánosabb, ’valósághoz sokkal közelebb álló valóság’.

BJ: Igen, a valóságshow tönkretette az életet…

BK: …és az értékeket…

BJ: …de az életet is, mert az van beadva, hogy mindenki, aki nagyon nagy sztár, aki tele van pénzzel, az ezzel visszaél. Állandóan szórakozik, holott nekik is ugyanígy megvannak a problémáik, csak azt nem mutatják. Ki van előre találva a sztori, hogy eladható legyen, és az emberek elhiszik, és sokan vannak, akik emiatt elkezdik utálni a másikat. Ha meglátnák az eredeti oldalát az embereknek, a mindennapi küzdelmeikkel együtt, az sokkal természetesebb lenne. Rájöttem arra, hogy ha például beülök egy taxiba és elkezdek beszélgetni a másikkal, és nem csak félvállról veszem az embereket, azzal nincs veszítenivalóm. Mióta így élek, és meghallgatom a másikat, azóta olyan színes embereket látok… sokkal színesebbek, mint én, és sokkal jobban kezelik a problémákat, sokkal többet tanulok tőlük. Lehet, hogy nagyon emberinek vagyok most beállítva, de nagyon sok hibám van, amikből viszont tanultam. Például ami a filmből nem derül ki, hogy a házasságom tönkrement, amiben én is hibás vagyok. Ezeket a dolgokat kemény visszanézni, és látni, hogy például ez már nincs. De igyekszem javítani a dolgokon, és erre megvan a lehetőség, ahogyan arra is, hogy figyeljünk a másikra.

Csillagfény távolság

A filmnek egyik legnagyobb erénye, hogy ezek megmutatkoznak. Nagyon őszinte, nem szépít, nem harsány, hanem ezeket a küzdelmeket emberi módon mutatja be. Tervezitek ezt a projektet folytatni, vagy valamilyen módon együtt dolgozni a jövőben?

BK: Józsinak van egy gyönyörű koncertfelvétele, aminek az utómunkáját szervezzük most éppen. Józsiéknak szükségük van új promóanyagra az albumukhoz, tehát dolgozunk, mindig dolgozunk apróbb vagy nagyobb dolgokon.

BJ: Nem biztos, hogy azokban a filmekben, amiket Kata legközelebb csinál, én leszek a főszereplő, de úgy érzem, most, hogy ennek a hosszú folyamatnak vége, Kata örül, hogy végre nem lát és nem kell velem dolgoznia (nevet).

BK: Van egy projekt, amit elkezdtünk évekkel ezelőtt, a Három testőr, emlékszel?

BJ: Persze, gyönyörű történet, azt is be kell fejezni…

BK: Azt fogjuk most befejezni, annak a filmnek részben Józsi csinálja a zenéjét.

Mikorra várható?

BK: 2020-21-re fogjuk befejezni azt a filmet.

BJ: Ha valaki azt mondaná, hogy csináljunk folytatást, hát, nem tudom…  Katával a világ végére is elmennék, mert amit ő ebből a filmből kihozott, az nagyon nagy dolog, szerintem senki mással nem lett volna ennyire jó együtt dolgozni ezen a filmen. Nemrég játszottam a Budapest Jazz Clubban, és egy hölgy, aki kint volt Szarajevóban, odajött gratulálni, és váltottunk két szót. Ezek az apró dolgok számomra felbecsülhetetlenek. És az jön le a filmből, hogy én tényleg én vagyok, szokták is mondani nekem a film után, hogy ’én már ismerlek’. Nagyon jóleső érzés, hogy ezt sikerült összehoznunk.

BK: A mi oldalunkról, filmkészítőként, a módszer, amivel dolgozunk, az a ’légy a falon’ technika, próbáltunk eltűnni. Az, hogy sikerült ezt megvalósítani,

hogy látod Józsi mindennapjait közelről, és ez nem egy misztifikált, valóságtól elragadott valami, szerintem maga az eredmény.

BJ: Ki kell próbálni azt, hogy úgy sétáljunk, úgy dolgozzunk, úgy éljük a mindennapjainkat, hogy felnézünk néha, hogy érdeklődünk a világ és az emberek iránt. Csak elég kíváncsinak és nyitottnak kell lenni hozzá, hogy egy más perspektívából lássunk.

BK: Ez a szellemiség, ez az ’új perspektíva’ az, amit szeretnénk átadni a filmünkkel.

Képek forrása: HBO

Németh Míra

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen dönött úgy, hogy filmekkel fog foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..