Január 6-án került mozikba az Oscar-díjas Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az unoka, amelynek főhőse, a fiatal felnőtt Rudi (Blahó Gergely) nagyapja terhét akarja enyhíteni azok után, hogy az idős férfi telefonos csalók áldozata lett, ezért megpróbálja felkutatni az elkövetőket. Az író-rendezővel, illetve alkotótársával, Nina Kovval beszélgettünk a történet mozgatórugóiról, személyes vonatkozásáról és arról, hogy házaspárként milyen együtt dolgozni.
Kristóf, több helyen nyilatkoztad, hogy személyes élmény adta a sztori alapját. Mi késztetett arra, hogy filmet csinálj belőle?
Kristóf: Minden filmemnek van személyes kapcsolódása. Nem kell feltétlen velem történnie, de ha a történet erős érzelmeket ébreszt bennem, akkor velem marad és akár hetekkel, hónapokkal később is eszembe jut. Az új filmem esetében tényleg a nagypapámmal történt „unokázós” csalás, aminek a terhét próbálta lerázni magáról. Éreztem, hogy mennyire rettenetes lehetett neki ezt átélni. Ez, illetve a harag volt az, ami velem maradt. Ebből indult ki az ötlet, hogy mi lett volna, hogy ha egy kicsit kevésbé fojtom el magamban ezeket az emóciókat és a saját „jófiúi” eszköztelenségem ellenére megpróbálom megoldani a helyzetet.
Ez segített a feldolgozásban?
Kristóf: Nem tekintek a filmre terápiás eszközként. Inkább az a nagy dolog, hogy találok valamit, ami két vagy három évig izgalomban tart és foglalkoztat. Nekem ez a felfedezőút az, ami sokat jelent, a munka során újabb és újabb dolgokra bukkanok, amikről nem gondoltam, hogy ott vannak. Az „unokázós” csalás valahol csak egy ürügy, hogy sok mindent elmondjunk és megmutassunk arról, hogy a világnak egy bizonyos szelete hogyan működik.
Az unoka hangvétele többször változik. Ez a fajta játékosság a műfajok keverésével az elejétől fogva a koncepció része volt?
Kristóf: A történet nekem sosem volt egysíkú, kezdettől így terveztük, de lehet, hogy Nina társíróként erre jobban rálát.
Nina: Szerintem akkor izgalmas egy film, ha a főszereplőn keresztül megtudunk valamit saját magunkról. Azt szerettük volna, hogy a néző helyezkedjen bele a főszereplő szituációjába. Fontos volt, hogy eljuttassuk a főszereplőt arra a pontra, amikor már mindenképp tenni akar valamit. Ez pedig néha olyan irányba vezeti az embert, amire nem számít, műfajilag is. Az írásfolyamat közben ez történt velünk is, előfordult, hogy meglepődtünk, de az mindig egyértelmű volt, hogy egy ponton el kell kezdenünk a főhősért izgulni.
Kristóf: Vagyis a lelkéért.
Nina: Igen, mi jófiúként ismerjük meg, a kérdés, hogy mi lesz belőle ezek után. Az unoka több szempontból körbejárja Rudi felnövéstörténetét és azt a nagyon személyes, bensőséges kapcsolatot, amit a nagyszülőjével ápol. Ez az, amire univerzálisan is tudunk reflektálni. Sokan azt gondolják, hogy hülye az, aki beleesik a telefonos csalók csapdájába, hiszen lehet tudni, hogy átverés. Arra nem gondolnak, hogy ezek a bűnözők az idős emberek jószándékát használják ki, hogy ők mindenáron segíteni akarnak. Az, hogy létezik ilyen bűncselekmény, sokat elmond arról, hogy milyen a kapcsolatunk – nem kizárólag Magyarországon – az idősebb generációval. Remélem, a film gondolkodásra készteti majd a nézőket.
Jordán Tamás játssza a nagypapa szerepét, Blahó Gergő, akinek ez az első filmes (fő)szerepe, pedig az unokát. Nehéz volt megtalálni a színészeket?
Kristóf: Vannak ösztönös ötleteim, most a nagypapa szerepével kapcsolatban voltam így. Amikor életemben először találkoztam Jordán Tamással teljesen más okból kifolyólag, mondtam neki, hogy írok egy filmet és nagyon örülnék neki, ha elolvasná, mit szól hozzá. Elmondtam azt is, hogy mindenkit szeretek megnézni próbafelvételen, anélkül nem hozom meg a végső döntést. Tamás nagyon aranyos volt, elfogadta ezt és eljött castingra. Blahó Gergő pedig fantasztikus tehetség, akit hosszas keresés után találtunk meg. Színművészetit végzett színész, de eddig nem volt nagy kiugrása, én talán az ebből fakadó elveszettséget is pozitívumnak láttam benne, miközben óriási erővel és tehetséggel rendelkezik.
Doma esetében Jászberényi Gábor lett a végső választás. Dolgoztunk már együtt, tudtam, hogy mennyire remek színész. De most az is kellett, hogy pontosan az a kombináció is legyen, amit kerestem: egy kellemes hang, aki megjelenésében ennek pont az ellentéte. Egy veszélyes figura, aki máshogy hangzik a telefonban, mint ahogy kinéz. Gábor pedig igazi átváltozóművész.
A filmet tavaly forgattátok – a covid járvány mennyire nyomta rá a bélyegét a munkátokra?
Kristóf: A forgatókönyvet gyakorlatilag befejeztük 2020 tavaszán. Jött volna az előkészítés és a forgatás nyáron, de hónapokat kellett tolnunk, hogy meglássuk, ki mit, hogyan csinál, hogyan lehet forgatni a járvány alatt biztonságosan. Óriási mennyiségű pénzt és energiát emésztett ez fel, miközben sokszor feltettük a kérdést, hogy okos dolog-e hetven-nyolcvan-kilencven éves színészekkel dolgoznunk egy világjárvány kellős közepén. Végül csak akkor kezdtünk neki, amikor száz százalékig meg voltunk győződve róla, hogy okosan csináljuk.
Nina: Zákonyi S. Tamás producer nagyon jó munkát végzett abban, hogy védve legyen a stáb.
Volt olyan jelenet, amit nem tudtatok leforgatni a vírus miatt?
Kristóf: Ilyen nem volt, inkább a statisztaszámokkal kellett okosnak lenni, illetve megpróbáltuk őket a főszereplő színészektől valamennyire elválasztani. De kreatív koncepciót nem kellett megváltoztatni semmilyen szempontból. Ahhoz tudom hasonlítani ezt a helyzetet, mintha az úszók súllyal a lábukon tempóznának. Ha nem ilyen körülmények között kell forgatnunk, akkor a következő munkánk csak könnyebb lehet.
Legyen szó egyéni vagy közös munkáról, koreográfiáról vagy filmről, a határok keresése, feszegetése része az alkotásaitoknak. Hogyan dolgoztok együtt?
Nina: Annyira össze vagyunk nőve, hogy ezt nehéz megmondani. A közös munka nehéz, de megéri. Nagyon más személyiségek vagyunk, de jól kiegészítjük egymást.
Kristóf: Van egy nagyon jó módszer a közös alkotásra, az álomterápia nevű technika, amit Walter Murch, Francis Ford Coppola vágója ír le a könyvében. Az igazi pszichológiai álomterápiára hasonlít. Az egyik az Álmodó, a másik a Terapeuta. Az Álmodó elmeséli az álmát, a Terapeuta pedig beleköt, próbálja azt félrevinni, szándékosan rosszul kiegészíteni. Az Álmodóban erre felébred egy ösztön, hogy ne hagyja magát félrevinni, és egyre tisztábban tudja megfogalmazni a látomást. Így hívja elő az ember az eredeti koncepciót egyre részletesebben és tisztábban. Igazából már csak az nem mindegy, hogy tudatosítjuk-e, hogy ezt játsszuk, illetve, hogy adott pillanatban épp melyikünk az álmodó és melyikünk a terapeuta. Mert ha ez összekeveredik, akkor adódnak bajok. Ez most így fennkölten hangzik, de technikailag tulajdonképpen az történik, hogy nagyon sokat beszélgetünk és dobáljuk egymásnak a labdát.
Mik a tervek a jövőre nézve?
Kristóf: Először is eljuttatni Az unokát egy csomó nézőhöz. Ezen kívül van több terv, köztük sorozat és játékfilm is. 2017 óta elég sokat dolgoztam nem magyar nyelvű filmprojekteken, de végül Az unoka lett az első mozifilmem, és ennek nagyon örülök. De továbbra is nagyon érdekel, hogy angol nyelven forgassak, akár külföldön, akár Budapesten. Most egyrészt egy fejlesztési-írási folyamat következik, másrészt pedig a külföldi projektek beizzítása. Jó érzés lesz újra megpróbálni szintet lépni.
