Fókuszban Interjú

Észt Hét 2018: Észt-magyar szürreál, makulátlan rosszindulat – interjú a November rendezőjével

November magán hordozza a magyarok által oly ismert és kedvelt tiszta melankóliát, rideg valóságot, szívszaggató vágyakozást. Ha elég nyitott vagy, akkor az érintetlen természet és a titokzatos képek mellett egy egészen furcsa és sokrétű humorral, mitológiával és kontrasztokkal teli film élményével lehetsz gazdagabb. Rainer Sarnet rendezővel beszélgettünk.

Szin Karolina: Miért éppen ezt a történetet dolgozta fel?

Már a Vérrókák és szellemek című diplomamunkám forgatókönyvírója is Andrus Kivirähk, az Ördöngös idők szerzője volt. Az ő cselekményközpontú történetei remekül illenek a filmvászonra.  Amikor az Ördöngös idők megjelent (2000-ben), egyből arra gondoltam, hogy ezt meg kellene filmesíteni. A regény egyfajta dekonstrukciója az észt népmeséknek, Kivirähk ezeknek az egyik fő motívumát, a kapzsiságot jeleníti meg igen plasztikusan a könyvében.

A lopástól és a másik becsapásától sem visszariadó szélsőséges pragmatizmus az Ördöngös idők központi témája – mindez jól köthető a kapitalizmushoz is, ahhoz az értékrendhez, amit manapság mindannyian magától értetődőnek veszünk. Engem viszont leginkább a két ellentétes világ, a parasztok pragmatikus világa és a boszorkányokkal, vérfarkasokkal, hazajáró lelkekkel benépesített mitologikus szellemi világ egymás mellett létezése izgatott. A Novemberben ez utóbbit, a szellemi világot próbáltam erőteljesebben megjeleníteni, ezáltal a lélekre helyeződött át a fókusz. A lélek eladása, a lélek nélküli élet és a lélek utáni sóvárgás lett a film központi témája.

Rainer Sarnet

Molnár Kata Orsolya: A November nem egyszerűen fekete-fehér, olyan, mintha szurokba mártották volna. Miért döntöttek a fekete-fehér ezen változata mellett? Illetve képileg honnan inspirálódott?

A fekete-fehér képi nyelv egy észt fotográfus, Johannes Pääsuke fényképeire vezethető vissza, aki a 19. században az országot járva fotózta a parasztokat. Akkoriban az észtek alacsony, kémény nélküli faházakban éltek (telente a jószággal osztozva a helyiségen), ezért az arcuk állandóan kormos volt. Nem népviseletben jártak, ahogy gondolnánk, hanem fura, egymásra kötözött rongyokban. Ugyanakkor van Pääsuke fotóin valami különös mágikus fény, vélhetően amiatt, hogy régen a filmlemez sok ezüstöt tartalmazott. Így találtam rá arra az egykor létezett világra, amelyben ezeket a történeteket elhelyezhettem. Ez egy egészen hihetetlen, és közben nagyon is valószerű világ. Az összes emberi kapcsolat, a környezet minden részlete világosan kirajzolódik benne, de hasonlóan a regényhez, itt is fantasztikus tónusban, és az egész felett ott dereng a vágyakozás földöntúli fénye.

Szin Karolina: Mese és a valóság elkülöníthetetlen ebben a filmben. Mesélne kicsit arról, hogyan alakult ki ennek a két világnak az egymásba folyó, észrevétlenül összefüggő átmenete a filmben?

Valóban a két ellentétes világ, a pragmatikus és a szellemi világ párhuzamos létezése volt az alapötlet, ami a film elkészítésére motivált. Az izgatott, hogyan lehet ezt vizuálisan megjeleníteni, illetve tartalmilag felerősíteni. A parasztok pogány animista világban élnek, ahol mindennek lelke van. Rögtön a film elején meg akartam mutatni az eleven, élő természetet, ahol a víznek, a fáknak és a köveknek lelke van, minden lélegzik.

Ugyanúgy a lélekre utal a víz, ami visszatérő motívum a filmben.

Az egyik fontos szereplő, a Hóember is végső soron vízből van.

A velencei kanálisokban folydogálva gyönyörű szerelmi históriáknak volt tanúja, és az észt télben hóként testet öltve továbbadja ezeket a történeteket.

A másik alapmotívum Krisztus vére, amely végül összekeveredik a folyóvízzel, hogy Hans ördögnek eladott lelke ekképpen nyerjen megváltást. A pogány és a keresztény mitológia a halhatatlan lélek témáján keresztül találkozik. A halhatatlan lélek fontos a földi világban is, meghatározza a tényleges vágyainkat, tényleges szükségleteinket. Ezek mélyen el vannak rejtve bennünk, titokzatosak, láthatatlanok, erőteljesek és szépek.

Szin Karolina: Az állatokkal való forgatás mennyire volt nagy kihívás? Milyen nehézségekkel, élményekkel járt?

A filmben igazi farkasok szerepelnek, és egyébként Magyarországról jöttek, ahogy a disznó és a kecske is. Horkai Zoltánnal dolgoztunk együtt, aki erre szakosodott, filmforgatásokra idomít be állatokat. Őket főként étellel lehet motiválni, nálunk is így történt: a tér különböző pontjain élelmet helyeztek el, amit az állat megkeresett. Elegendő számú ismétlés után az ételt eltávolították, ekkor az állat már enélkül is tudta produkálni ugyanazt a mozgássémát. Így lehetett rávenni a „színészi” munkára. Természetesen a filmben minden állati érzelem valódi. Amikor a farkas a fogát vicsorítja és morog, ott igaziból fel kellett dühítenünk, ami persze veszélyes volt. Amúgy a farkasok szabadon futkároztak közöttünk.

Szin Karolina: A furcsa vasszerkezetek (a krattok) a filmben hogyan készültek, hogyan mozognak?

Szerszámokból készítettük őket, akárcsak a hiedelem szerint a parasztok a krattokat. Az volt a cél, hogy ne legyenek túlságosan tökéletesek és plasztikusak, inkább kicsit esetlenül mozogjanak, ezért kerültem a 3D animációt. A marionett-bábukhoz hasonlóan zsinórokkal és pálcákkal irányítottuk őket, ezeket utólag eltüntettünk a képről. Így megmaradt a gravitáció és az anyagszerűség érzete, ami a 3D animációnál elveszett volna.

Molnár Kata Orsolya: A film – a regényhez hasonlóan – nagymértékben táplálkozik az észt mesék, legendák világából, minél távolabb megyünk azonban az országtól, annál szokatlanabbnak hat ez a világ. Milyen volt a nemzetközi fogadtatása a filmnek? A külföldieknek is azt mondja, amit az észteknek?

Meglepetésemre elég jó volt a film fogadtatása, különösen Amerikában, ahol több díjat is kapott és forgalmazásba került. Számos olyan Amerikában íródott kritikát olvastam, amelyekből kitűnik, hogy a Novembert szürrealista filmnyelven elmesélt archaikus mítoszként értelmezik. Mítoszként, amelyben megtalálható a szerelem, a halál és a másvilág.

Ezek a témák minden ember számára megfoghatóak, pontosan a mítosz szintjén.

Ugyanígy érthető a mai világban, különösen Amerikában, a kapzsiság témája. Az új-mexikói filmes újságírók szövetsége az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta a Novembert. Kiderült, hogy nagy számban élnek ott navajo indiánok és leszármazottaik, akik minden bizonnyal magukra ismertek a filmben.

Molnár Kata Orsolya: Az észt filmekből Magyarországon minden évben kapunk egy csokrot az Észt Hét keretében. Ez azt sugallja, hogy az észt filmesek körében a kisrealista drámáknak nagy hagyományuk van. Ehhez képest a November inkább tekinthető történelmi elemekkel tűzdelt fantasynek. Ennek a műfajnak milyen hagyományai vannak az észt filmművészetben? Milyen – nem feltétlen észt – példaképekhez nyúlt vissza?

Egy az egyben a fantasy műfajra nemigen találunk példát az észt filmtörténetben. A ’60-as években nálunk is megjelent az avantgárd, vagyis az újhullám, amely elsősorban a színház felől érkező rendező, Jaan Tooming nevéhez köthető. Ő nagyon expresszív film- és színészi nyelvet használt. A Novemberben ő alakítja az ördögöt, pontosan olyan stílusban, ahogy annak idején a saját filmjeiben játszott.

Egyébként az egyik előképem Jim Jarmusch Halott embere volt, a mágikus hangulatú fekete-fehér képek miatt.

De említhetem még az örmény Paradzsanov filmjét, A gránátalma színét, ahogy statikusra komponált képekkel történetet mesél, vagy Pasolinit, aki hozzám hasonlóan amatőrökkel dolgozott – a November szereplőinek jó része még csak nem is az utcáról, hanem az erdőből érkezett.

Molnár Kata Orsolya: Rea Lest hirtelen nagyon népszerű lett az észt filmesek körében. Hogyan talált rá?

Lea frissen végzett a színművészeti egyetemen, és az egyik legizgalmasabb, haladó szellemű észt színházban, a NO99-ben állt munkába. Fénykép alapján találtam rá, igen fotogénnek tűnt. A próbafelvételek során az is kiderült, hogy nagyon határozott és bátor ember és színész, egyszóval, mintha csak Liina szerepére teremtették volna, hiszen a törékeny külső mögött Liinánál is vad vérfarkas rejtőzik.

Szin Karolina: Az Ördöngös idők rajongói közül néhányan a vetítés után csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a film nem őrizte meg a regény fergeteges humorát. Erről mit gondol? 

Egy irodalmi műben a szerzői nyelv adja meg az alaptónust. Kivirähk valóban roppant szórakoztatóan ír, de ha túllépünk a nyelven, a regény cselekménye meglehetősen tragikus. Különösen reménytelen Liina és Hans szerelmi története, amelyet a film központi témájának választottam. A szerelméért küzdő Liina volt számomra a regény legerősebb karaktere. Ő az, aki a legnagyobb változáson megy át, szemben az Ördöngös idők központi figurájával, Sanderrel, aki a józan paraszti észt testesíti meg. A filmben a parasztok földhöz ragadt világa és az önfeláldozó szerelem ütközik: az a gondolat, hogy nem kell feltétlenül mindent megkapnunk, szeretni úgy is lehet, ha nem házasodhatunk össze a szívünk választottjával, a gyakorlatias parasztok számára idegen és veszélyes. A regénnyel ellentétben a film témáját és hangulatát a vágyakozás adja, és ez a megvalósítás többi aspektusát – a színészi játékot, a képet, a ritmust és a zenét – is meghatározta.

 

Az interjú fordításáért külön köszönet Segesdi Móninak, az Észt Intézet igazgatójának.

Az idei 25. Titanic Filmfesztivál keretén belül is vetítik a filmet, amelyhez pontos információkat ide kattintva olvashattok.

Illetve az Európa Pont Lumière-filmklubjában vetítik jövő héten kedden 20 órakor, amelynek Facebook eseményét itt olvashatjátok.

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..