Interjú

„Nem érdekel, mások mit gondolnak Polanskiról” – Interjú Fanny Ardant-nal és Oliver Masuccival

palace-hotel-fanny-ardant-oliver-masucci-Giorgio_Zucchiatti_La_Biennale_di_Venezia_-_Foto_ASAC
Fotó: Giorgio Zucchiatti La Biennale de Venezia Foto ASAC

A kilencvenhez közeledve is új filmet forgatott Roman Polanski. A vitatott megítélésű rendező ugyancsak vitatott megítélésű darabja, a Palace Hotel a Velencei Filmfesztiválon debütált, itt beszélgettünk a két főszereplővel, Fanny Ardant és Oliver Masucci színészekkel.

A Palace Hotel (The Palace) 1999 szilveszterén játszódik a svájci hegyekben, ahol a címadó, valóban létező luxusszállodában színes társaság gyűlik össze. Van közöttük ősöreg milliárdos (John Cleese) fiatal feleséggel, orosz maffiózók, leégett üzletember (Mickey Rourke), akinek felbukkan az eltitkolt, ütődött cseh fia a családjával. Vannak elkényeztetett milliomosnők, köztük egy márkinő (Fanny Ardant), egy kiöregedett pornószínész és egy pingvin. A kisebb-nagyobb baleseteket és katasztrófákat a szálloda menedzsere (Oliver Masucci) próbálja elsimítani a személyzet segítségével.

A sajátos humorú, az ízléstelen és elkoptatott viccek között lavírozó bohózatot természetesen a száműzetésben élő Roman Polanski nem kísérhette el a premierre, de a 61 évvel ezelőtti Kés a vízbenen is vele dolgozó forgatókönyvíró-társa, Jerzy Skolimowski sem volt jelen. Így a Dark (Sötétség) című sorozatból, a Nézd, ki van ittből és a Legendás állatok: Dumbledore titkaiból ismert német színész, Oliver Masucci és a francia film dívája, Truffaut múzsája, Fanny Ardant állt az újságírók rendelkezésére. Az interjú csoportos beszélgetés keretében készült.

Oliver, mi volt az első gondolata, amikor megkapta a forgatókönyvet?

Oliver Masucci: Egy korábbi filmem producere beszélt róla, hogy a következő munkája Polanskival lesz, aki számomra a mozi igazi szuperhőse. Mondtam neki, hogy mindenképp szeretnék szerepelni benne. Ez a bolond német módszerem. Találkoztunk és felajánlott nekem egy kis szerepet, én játszottam volna Mickey Rourke és a cseh fia szerepét kettős szerepben. Nagyon hálás voltam, de mondtam, hogy inkább azt a figurát játszanám, aki összeköti ezt a rengeteg embert. Polanski azt válaszolta, hogy túl magas vagyok, ő Christoph Waltzot képzelte a szerepre [Masucci 187, Walz 171 centiméter magas – a szerk.]. Ő viszont nem ért rá, úgyhogy visszatértek hozzám. Továbbra is egy filigrán figurát képzeltek el, mire azt mondtam, hogy színész vagyok, meg tudom oldani. Polanski nevetett és pár nappal később megkaptam a szerepet. Ez volt a karácsonyi ajándékom.

Mit jelentett Önnek Roman Polanski ez előtt a film előtt?

OM: A filmjein nőttem el, mióta csak moziba jártam. Eleinte nem is tudtam, hogy az ő filmjeit nézem, de majdnem mindegyiket láttam. Ezért számomra ő a mozi nagymestere, és nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róla, mit tett vagy mivel vádolják. Mindenképpen szerettem volna azzal az emberrel dolgozni, aki ennyire különleges filmeket készített.

Fanny, Ön hogyan tudott bekapcsolódni Polanski világába?

Fanny Ardant: Ismertük egymást, mert pár éve [1997-ben – a szerk.] rendezett engem színházban, a Maria Callasról szóló színdarabban, a Master Classban. Barátok lettünk. Akkoriban nagyon szégyellős voltam, lámpalázam volt. Kértem tőle, hogy adjon erőt, hozzon fényt a sötétségbe. A premier napján halálra izgultam magam, és Roman azt mondta, játssz nekem! Megkérdeztem, hogy hol fog ülni? Azt mondta, fehér ruhában lesz. Nézzek a nézőtérre és látni fogom a fehér ruhát. Felmentem a színpadra, mint egy bika, és kerestem a fehér jelet a nézőtéren. Lehet, hogy egy női ruhát szúrtam ki, de számomra az Roman volt. Neki játszottam. Ez nagyon bölcs tanács volt tőle; pontosan ismeri az emberi természetet. Ismeri a gyengeséget, a félénkséget és az erőt is.

Roman Polanski a Palace Hotel forgatásán

Amikor megmutatta a Palace Hotel forgatókönyvét, nagyon meglepődtem, mert most először ajánlottak nekem egy ennyire szatirikus szerepet. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Roman pontosan tudta, mit akar, úgyhogy könnyű munka volt. Jól éreztem magam Oliverrel és Joaquim de Almeidával, akivel már korábban is készítettem egy filmet.

A Palace Hotel az ezredfordulón játszódik. Mi ennek a jelentősége?

OM: Ekkoriban az emberek azt hitték, hogy az élet könnyebb lesz. A terrorizmusnak vége, nem lesznek háborúk. Máshogy történt. Ezért játszódik a film ekkoriban, és nem ma, mert mára kiveszett ez a bizakodás.

A film szereplői nagyon dekadensek, sok pénzük van és bármit megengedhetnek maguknak. Mennyire érzik ezt túlzásnak?

OM: Természetesen túlzás, amit látunk. Ugyanakkor Polanski jól ismerte a Palace Hotelt és ezeket a figurákat, ugyanis ott élt, miután elmenekült az Egyesült Államokból. A film egy bizonyos társadalmi réteg végnapjait mutatja be, amit ők nem vettek észre. Mint a filmhez írt jegyzeteiben írta, minden gyönyörű volt, és senkinek nem tűnt fel, hogy egy fekete holló repül az Alpok fölött a World Trade Center felé. Tehát a film túloz, ugyanakkor az egész társadalomra igaz, hogy nem vettük észre, mi vár ránk.

palace-hotel
Oliver Masucci szállodamenedzserként

FA: Szerintem a film azt mutatja be, hogy mindenki arról álmodik, hogy gazdag legyen, de ez egy ostoba álom. Persze jó, ha van pénzünk, mert megkönnyíti az életet, de ha ott találod magad egy unalmas partin, ahol hülyeségeket kell csinálnod, rájössz, hogy nincs szükséged sok pénzre.

Sok sztereotipikus karakter van a filmben, ami nem feltétlenül rossz dolog. Önök szerint lehet sztereotípiák nélkül vígjátékot készíteni?

OM: Persze, sztereotípiák, de ettől még igazak. A film az igazságot mutatja be, azt, hogy milyen a világ. Vígjátékot készíteni nehéz. Sosem tudhatod, hogy nevetnek-e majd rajta, milyen a poénok ideális időzítése… komédiát készíteni nehezebb, mint tragédiát.

FA: Igen, egyetértek. Egyfelől felháborító karakterek. Ugyanakkor tragikusak is, mert magányosak, szeretet nélkül halnak meg, az apa szörnyen bánik a fiával… nevetsz rajtuk, de ijesztőek és őrültek is, tiszteletet nem érdemelnek. Az is nagyon jellemző, hogy milyen a kapcsolat a gazdagok és a kiszolgálószemélyzet között. Azt hiszik, minden úgy lehet, ahogy akarják. Az egyetlen jó ember a cseh fiú, aki reményt hoz ebbe az őrült világba.

Oliver, mit gondolt a menedzserkarakterről, akit játszott? Az egyik pillanatban nagyon józan és rideg, máskor kedves bajkeverő. Ellentmondásos személyiség.

OM: Nagyon udvariasra próbáltam megformálni, aki nem árulja el, hogy mit gondol a környezetéről. Emellett nagyon kedves a szegényekhez. Nem változik meg senki kedvéért, és ezt nagyon aranyosan csinálja. Ilyenek a svájciak, legalábbis Roman ilyennek látta őket. Meg is mutatta nekem egy vacsoránál, hogy kiről mintázta a karakterem. Leutánoztam a svájci dialektust is, az éneklő, fel-le vándorló hangszínt.

Mickey Rourke és John Cleese is szerepel a filmben, Rourke szinte felismerhetetlen. Milyennek ismerték meg őket?

OM: John Cleese csodálatos, ő mindig a következő poént lesi. Minden gondolata ekörül forog. Az ő szemszögéből egész élet egy vicc, ami csodálatos perspektíva. Számomra ő a komédia nagymestere, és volt egy közös jelenetünk. Engem vett a kamera, ő pedig elfelejtette a szerepét, annyira élvezte, amit csinálok. Egy nagy gyerek.

palace-hotel
Fortunato Cerlino, John Cleese és Oliver Masucci

Mickey Rourke pedig… Mickey Rourke. Annyira utálta a parókáját, hogy a forgatás végén elégette és megtaposta, pedig 7000 dollárba került. Nem szereti önmagát, és akkor érzi jól magát, ha mindenki utálja őt. Így van rá indoka, hogy egész nap a szobájában üljön. Különleges ember. Végeredményben viszont ő is csak egy gyerek, aki bünteti magát, de arra vágyik, hogy elfogadják őt. A végére nagyon megszerettem őt. Láttam az Instagramján, ahogy a „hollywoodi rohadékokról” beszél, és az első gondolatom az volt, hogy ő is az. Azt gondoltam, hogy egy seggfej, de a forgatás végén elsírta magát, amikor az egész stáb tapsolt nekünk. Ekkor rájöttem, hogy ő is csak ugyanolyan, mint mindannyian: szeretné megvalósítani az álmait, máshogy nem tud élni.

Egyszer találkoztam Polanskival A halál és a lányka forgatásán, ahol fel-le rohangált. Akkor persze még fiatalabb volt, de ma is ennyire energikus?

FA: Igen. Ahogy Oliver megfogalmazta, megjelenik kicsin, vékonyan, és berobban. Nem tűri a lassúságot. Van egy ilyen pólója is.

Annak ellenére, hogy milyen helyzetben van Amerikában, továbbra is pozitív a világszemlélete?

OM: Muszáj, hogy az legyen, különben nem élné túl. Emellett nagyon koncentrál arra, amit csinál. Ez tartja életben, és ettől érzi úgy, hogy él. Száműzhetik az embert a társadalomból. De mit fog csinálni, ha nem tehet semmit? Betilthatunk embereket az életük végéig egy bűn miatt, amit 45 évvel ezelőtt követtek el. Mégis el kell foglalniuk magukat valamivel. Nem mehetnek az Északi-sarkra. Szerintem ők is a társadalom részei – a kereszténység szava a megbocsátás.

FA: A felesége, Emmanuelle Seigner nagyszerű nő. Nagyon jó hozzá. Sosem szomorú, ahogy Roman sem. Roman úgy áll hozzá az élethez, hogy már annyi nehézséget túlélt. Olyasmiken ment keresztül, ami számunkra elképzelhetetlen. Láttam a róla szóló dokumentumfilmet, amit Krakkóban forgattak [Polanski, Horowitz. Hometown. – a szerk.]. Nagyon súlyos darab. Amikor a barátjától megkérdezi, hogy mikor került a táborba… Roman pontosan olyan az életben is, mint ebben a filmben. Kemény ember.

OM: Ugyanakkor nagyon előzékeny is.

Polanskinak ugyanolyan a humora, mint a Palace Hotel humora?

FA: Szerintem nagyon intelligens ember. Nem beszél a durva dolgokról, amiket átélt. Nagyon bátor. Sosem panaszkodik.

Adott Önnek valamilyen speciális utasítást?

FA: Igazi gentlemanként viselkedett velem. Figyelt rá, hogy ne kerüljek kényelmetlen helyzetbe. Ezt nagyra értékeltem. A forgatókönyvet a producerén keresztül küldte el nekem. Igent mondtam, majd felhívott, hogy akkor együtt fogunk dolgozni! Ez nagyon elegáns volt szerintem.

Sokan úgy vélik, hogy a mozi és a színház halott, de sokan még 90 éves koruk felett is rendeznek. Mintha a kultúráért élnének.

OM: Amikor megszületett a film, azt mondták, a színháznak vége. És még mindig létezik. Amikor bejött a streaming, azt mondták, hogy a mozinak vége. Most pedig azt látjuk, hogy éppen a streamingszolgáltatók küzdenek problémákkal. A film az film és mindig is létezni fog, mert sok embernek fontos. Bemennek egy sötét terembe, hogy egy másik valóságot lássanak, mint kint az utcán, mert azt már unják. Ezért készítek én is filmeket. Ebben a világban akarok élni, olyan világokat akarok teremteni, amiket az emberek élveznek.

Fanny, Ön nyugdíjba vonul valaha?

FA: Nem, békésen várom a halált.

palace-hotel
Fanny Ardant és egy problémás kiskutya

Pedig fantasztikusan néz ki. Mit tesz ennek érdekében?

FA: Kínzásoknak vetem alá magam.

A Palace Hotel nagyon kritikus a szépségideálokkal, a plasztikai műtétekkel kapcsolatban. Mi a véleménye a filmipar elvárásairól, milyen megöregedni a filmszakmában?

FA: Engem ezek nem érdekelnek. Nem fogadom el, amit a társadalom diktál. Emlékszem, Amerikában egy újságíró megkérdezte tőlem, milyen érzés öregebbnek lenni? Azt válaszoltam, hogy imádom, hogy az undor céltáblája vagyok. Számára ez volt a létező legszörnyűbb válasz! Az öregedés és a halál tabu a társadalom, a mozi és az újságírók számára.

Oliver, mit tanácsolna egy fiatal színésznek, aki nemzetközi karriert szeretne?

OM: Azt mondanám, hogy ahhoz, hogy ott legyen, ahol szeretne lenni, ne menjen oda, ahol nem szeretne lenni.

FA: Én azt mondanám, amit Julius Caesar mondott. Jobb elsőnek lenni a faluban, mint másodiknak a városban.

A Palace Hotel december 14-től látható a magyar mozikban. További cikkeink a Velencei Filmfesztiválról itt.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!