Interjú

„A filmforgatás olyan, mint egy társas utazás” – interjú Mácsai Pállal

Mácsai Pál számára különleges lesz az idei Berlinale, hiszen két filmben is szerepel: a Testről és Lélekről epizódszerepe mellett játszik a Special Gala keretében bemutatott Es war einmal in Deutschlandban is. Az Örkény István Színház alapítójával a német és a magyar forgatásról, a hazai film helyzetéről beszélgettünk.

Kiderült már, el tudsz-e menni a filmfesztiválra?

Sajnos nem, már utcán volt a színházműsor, mikor kitűzték a berlini díszbemutatókat. Van ilyen: sajnálom, de tudomásul veszem. Egy színház tagja vagyok, miattam nincs műsorváltozás, beugrás. Szerencsére van más is a társulatban, akinek a Berlinalén dolga van: a Testről és Lélekről egyik szereplőjét, Tenki Rékát beválogatta a Variety magazin a tíz európai közé, akire érdemes odafigyelni.

Neked mekkora szereped volt a Testről és Lélekről c. filmben?

Kétnapos. A forgatókönyvet korábban ismertem, mikor még nem volt szó róla, hogy játszom benne. Nagyon szép könyv, az életismeretnek az a gazdagsága van jelen, ami Ildikóra (Enyedi Ildikó, a rendező – szerk.) mindig is jellemző volt. Örülök, hogy ezzel a pici szereppel én is hozzájárultam a filmhez.

Nem az első közös munkátok Enyedi Ildikóval.

Az ő művészete közel áll hozzám. Újra-újra nézem azt a három filmjét, amitől különösen sokat kaptam: Az én XX. századomat, a Simon mágust és a Bűvös vadászt. Amikor a Terápiát forgattuk, sok időt töltöttünk együtt – mégiscsak három év volt, – és amikor ő rendezte, heteken át reggeltől estig együtt voltunk, és támaszkodtunk egymásra. Vannak egyébként színházi terveink a jövőre nézve. Vagyis én mindig kapacitálom, és ő mindig húzódozik – de beszélünk róla.

„Nem vagyok sznob, vagy mértékkel: mindaddig, amíg a szerzői filmek,
a komoly, nagy vallomásfilmek nem tűnnek el,
addig nincs bajom a közönségfilmekkel.”

Mennyiben volt más a forgatás a német filmhez képest?

Nemigen volt más, pont olyan volt, mindkettő, mint egy komolyan vett filmforgatás. Talán a német film, illetve nyilván, többe került, pedig az Es war einmal in Deutschland [Egyszer volt Németországban] ott nem számít nagy költségvetésű filmnek. De azért csak felépítették a háború utáni Berlint, és ami ott autóban és ruhában felvonult, az biztosan meghalad egy átlagos magyar költségvetést.

Hogy kerültél a filmbe?

A legegyszerűbben: hívtak egy kasztingügynökségtől. Azt hiszem, Gryllus Dorka ajánlott. Németül beszélő, középkorú magyar figurát kerestek, akit kihívnának próbafelvételre. Nem igazán szokott velem ilyesmi előfordulni, és a rendező, Garbarski (Sam Garbarski – Irina Palm, Vijay és én – szerk.) nevét is ismertem: nem volt kérdéses, hogy megyek.

Mikor kezdődött a forgatás?

Másfél évvel ezelőtt kezdődött volna. Megvoltak a ruhapróbák, a termi próbák, készen állt minden: a háborús autók, a díszletek, a színészek, a szövegtudás. Aztán a rendező a forgatás előtti éjszaka kitörte a lábát. Éjfélkor jött az e-mail, hogy mégse üljek repülőre reggel, mert nem forgatunk. Komoly csőd volt, Garbarskit meg kellett operálni, aztán jött az új vacakolás a színészek egyeztetésével és majdnem egy évvel később tudtunk csak újra nekifutni.

Mi a te szereped az Es war einmal in Deutschlandban?

A film 1946-ban játszódik, ez egy két szálon futó történet, az egyik szálban szerepelek én, amely öt túlélő zsidó életét meséli el. A főszerepet Moritz Bleibtreu játssza, ő egy kis banda feje a háború utáni Berlinben. Elég rossz lelki és fizikai állapotban lévő emberek próbálnak pénzt keresni mindenféle kis trükkökkel, ügyeskedésekkel, seftelésekkel, hogy elmehessenek Amerikába, mert elegük van Európából. A Szoros nevű magyar figura egy par excellence epizódszerep. Michel Bergmann két saját regényét fűzte össze, a forgatókönyvet pedig együtt írták a rendezővel.

Milyen volt a stáb?

Garbarski olyan embereket szed össze, akikkel nyugalomban és baráti légkörben tud dolgozni. Nem diktátor típusú rendező, hanem közös gondolkodást kér. A forgatókönyvön például az olvasópróbák után elég sokat alakítottunk, én magam is írtam bele néhány motívumot, azt például, hogy végül a karakterem egy egykori színész lett, én hoztam. A jó munkahangulathoz hozzájárult Virginie Saint-Martin operatőr, egyrészt nagyon jó szakember, másrészt legendásan jó természet, aki nyugalmat és melegséget sugároz, de közben jó éles humora van. Ez a banda percek alatt szoros kapcsolatba került, ami Garbarski határozott igénye volt. A filmforgatáson az ember összeverődik a kollégákkal, aztán vége. Olyan barátságok ezek, mint a társas utazáson. Hogy valódi tétje és kapcsolati mélysége legyen, az ritkaság. Itt ez megvolt. Egyébként pedig meló volt, hajnalban kinn kellett lenni a forgatáson, kutya hideg volt természetesen, az aláöltözés ellenére is fáztunk, mert tél volt – a szokásos dolgok, amik egy forgatáson történnek.

Hogy érezted magad ebben a nemzetközi csapatban?

Azokat a napokat élveztem a legjobban, amíg senki nem tudta, ki vagyok, hogy egyáltalán vagyok-e valaki. Úgy méregettek, mint amikor az első filmemre elhívott a Fábri (Fábri Zoltán: Gyertek el a névnapomra – 1983). 22 éves voltam akkor. Az Es war einmal in Deutschland forgatásán ugyanígy kezdődött: „hát te ki vagy? Na, majd meglátjuk, partner vagy-e, vagy csak egy külföldi színész.” Nagyon izgalmas: nulláról indulsz. Ez a fiatalság illúzióját adja. Aztán a második-harmadik nap, amikor elfogadtak, és érezték, hogy a gondolataim egybecsengenek az övékkel, értem az ötleteiket és ők is az enyéimet, akkor éreztem, hogy visszakerülök az életkoromba. De ez bizonyítási kedély nagyon jól esett.

A nemzetközi forgatás után több filmben fogsz mostantól szerepelni?

Keveset forgattam életemben – ami persze túlzás, mert a Terápia hosszú forgatás volt, de az tévésorozat. Mozifilmet forgattam keveset, és tartok tőle, hogy a Terápia miatt ez egy ideig továbbra is így lesz. Egyrészt a fontos férfiszerepekből lassan kiöregszem, másrészt én egy ideig mindenkinek a pszichológus leszek a Terápiából, mint A klinikában a Brinkmann professzor.

Három magyar filmet is Berlinben mutatnak be idén, ebből ráadásul az egyikben szerepelsz is. Mégis te inkább a színház világában mozogsz – onnan nézve milyennek tűnik a magyar film?

Nem vagyok sznob, vagy mértékkel: mindaddig, amíg a szerzői filmek, a komoly, nagy vallomásfilmek nem tűnnek el, addig nincs bajom a közönségfilmekkel. Sajnos kevés olyan közönségfilmet ismerek, amire emlékezni tudok egy év után is, de ennek a műfajnak ez a természete, és értékelem, ha valaki jól csinálja. Igazán a gazdagabban rétegzett alkotások állnak közel hozzám.

A magyar filmről pedig azt gondolom, hogy nagyon sokat kaptam tőle. Én mint néző. Örömet, felismerést, szellemi, lelki gyarapodást. Nem gondolom, hogy válságban van, de volt pár évvel ezelőtt egy olyan völgy, amikor azt éreztem, itt nagy gáz van. A film megkerülhetetlen kultúrhagyomány Magyarországon, amit tisztelek és becsülök – és némiképp féltem is. Vagyis még több pénzt adnék rá.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés