Interjú

Frankofón Filmnapok 2017: Lehetséges-e szépen elválni – interjú Joachim Lafosse-szal

Joachim Lafosse (Sárdobálók, GyermekeinkA fehér lovagok) legújabb filmjében, a Rég nem szerelemben a szerelem helyébe a kényszerű együttélés és gazdasági függés lép. Interjú a rendezővel, aki arra keresi a választ, lehetséges-e szépen elválni egymástól. 

15 év házasság után Marie és Boris úgy döntenek: elválnak. Marie vette a házat, amelyben két lányukkal élnek, de Boris újította fel. Mivel a férfi nem engedheti meg magának, hogy máshova költözzön, kénytelenek továbbra is együtt élni. Hiába nem bírják már elviselni egymást, egyikük sem hajlandó engedni az igazából.

Hogyan született a film ötlete? Mi ihlette?

Találkoztam Mazarine Pingeot forgatókönyvíróval, akivel a párkapcsolatról akartunk filmet készíteni. Meg akartuk mutatni a a konfliktusok mögött álló nagyon erős érzelmeket, és azt, hogy a pénzkérdés gyakran csak szimptómája a problémának. Mazarine általában együtt dolgozik egy kollégájával, Fanny Burdinóval. Én sem egyedül dolgozom, Thomas Van Zuylennel közösen szoktam írni. Elkészítették az első változatot és elküldték nekünk. Mi átdolgoztuk és visszaküldtük. Így folytattuk egészen addig, amíg a forgatás előkészületeit meg nem kezdtük. Ettől a ponttól kezdve már csak Thomasszal és a színészekkel dolgoztam. Meggyőződéssel vallom, hogy az írás folyamata akkor fejeződik be, ha leforgattuk a filmet. Pontosabban folyamatosan keresni kell a jó megoldásokat, próbálkozni kell, és ami a legfontosabb, meg kell szabadulni az ötletektől, hogy a figurák testet ölthessenek. A forgatókönyv, a szöveg a színészek sajátjává kell, hogy váljon, hogy a szerepüket teljes mértékben átélhessék. A film nem lenne az, ami, az ő közreműködésük nélkül.

A pénzkérdés tünete vagy az oka a házaspár konfliktusának? A kevésbé szerencsés háttérrel rendelkező Borisnak nincs pénze. Marie-nak van.

Egy párkapcsolatban az anyagi helyzet csak az egyik dolog, amin kirobbanhat a vita, ám a mélyben rejlő ok nem ez. Nem a pénz az oka, hogy Boris és Marie már nem képesek szeretni egymást. A pénz robbantja ki a viszályt, de emögött mindig az áll, hogy valaki kap-e elég elismerést vagy sem. A befektetés soha nem teljesen pénzügyi jellegű. Boris és Marie nem tudnak megegyezni, hogyan számolják ki, mennyit ér, amit egymásnak adtak, mert a kezdetektől nem tiszta, hogy ki mit tett bele ebbe a párkapcsolatba.

A rendező feladata, hogy filmjét a lehető legtöbb olvasat, kapcsolódási és azonosulási pont lehetőségével készítse el. Az én kiindulópontom az az egyszerű ötlet volt, hogy ha közös gyereked van valakivel, nem úgy állsz hozzá, hogy nem fog működni a kapcsolat. Bármilyen szétválás szomorúságot okoz, mert nem így terveztük, nem így képzeltük az életünket.

Ennek a házaspárnak attól egyre nehezebb a helyzete, mert Borisnak nincs pénze, hogy elköltözzön, ezért kénytelenek továbbra is együtt élni.

Muszáj volt ezt a valós pénzügyi helyzetet megmutatni: a nagyvárosi albérletek ára annyira megemelkedett, hogy sokaknak hosszú ideig tart a különköltözés, egyszerűen nem képesek egyedül albérletet fizetni.  Régen morális okokból maradtak együtt az emberek, ma financiális okokból. Ez sokat elárul a jelenkorról.

Frankofón Filmnapok 2017: Osztottunk, szoroztunk – Rég nem szerelem

A fehér lovagok után ez a film sokkal személyesebb témát pendít meg. Ön is iker, a válófélben levő párnak is ikergyerekei vannak.

A párkapcsolat kétségtelenül életem legfontosabb témája. Évek óta meg akartam mutatni egy ilyen helyzetet. Magam is iker vagyok, gyerekként ki kellett törnöm valahogy abból az állapotból, hogy ketten vagyunk egyek, ami nem óvott meg attól, hogy aztán felnőttként ne legyek ismét egy pár egyik fele a nővel, akit szeretek. A szüleim elváltak, és apámnak is lett egy új családja, és újra ikrei születtek egy olyan nőtől, aki maga is iker volt. Most negyven éves vagyok, és szükségét érzem, hogy kifejezzem, milyen sokat jelent párként élni, megmutatni a lehetőségeket egy olyan történeten keresztül, amely szomorú ugyan, de amely azt is megmutatja, mennyi érzelem lehet egy kapcsolatban, hogy a kötődés létrejöhet.

Érezhető, hogy a két kislányt megviseli a helyzet, ugyanakkor úgy tűnik, átlátják azt a szigorú szabályrendszert is, melyet Marie kényszerít Borisra. „Ez nem az ő napja”, mondja Jade Margaux-nak, amikor szerda délután Boris megjelenik a házban és a nő leteremti.

Marie állítja fel a szabályokat. Borisnak nincs szava, de valahogyan mégis érvényesíti a saját akaratát. Egyikük sem képes közös platformra helyezkedni a másikkal, van valami gyerekes a veszekedéseikben. Érdekes a felnőtt embereket aszerint tanulmányozni, hogy gyerekként milyenek voltak, milyen konfliktusaik voltak. De én egyikükről sem beszélnék, inkább a nézőkre és az újságírókra bízom, hogy kivel éreznek együtt.

Marie anyja, akit Marthe Keller alakít, harcosan kiáll amellett, hogy a párnak meg kéne oldani a válságot.

A saját generációjának logikáját követi. Kiáll a kompromisszum mellett, ami azt jelenti, hogy a szerelemből barátság lesz. Szerintem a szerelem valami más: azért élünk együtt valakivel, mert vágyat érzünk iránta. Mégis, a vágy, definíciószerűen az egyik legösszetettebb, legkockázatosabb és legkényelmetlenebb dolog az életben. Bérénice Bejo karaktere hisz abban, hogy képes a szüleiétől eltérő életet élni. Felszabadítja magát.

Térjünk vissza a gyerekekhez. A táncjelenetben, majd a fektetéskor érezzük, mekkora örömöt jelent nekik, amikor felváltva mondják: „Papi, Mami”.

Elvált szülők gyereke vagyok, és magam is elváltam. Ez annyiban előny, hogy tudom, mi történik ilyenkor, de hátrány, mert nem lehet nem tudomásul venni a szomorúságot, amit ez a helyzet megmutat. A válás mindig bukás. De úgy vélem, a film üzenete inkább az, hogy sokszor még ezután is van, lehet a kapcsolatban lehetőség.

A konfliktusaik ellenére sok érzés kering a két karakter között.

Igen, ez a film nem tragédia. A gyengédség mindkét karakterben ott van, annak ellenére, hogy széttépik egymást. Még mindig vannak közös dolgaik. Ha az emberek úgy jönnek ki a filmről, hogy megkérdezik maguktól, hogyan lehetséges megoldani egy ilyen helyzetet, hogy utána képesek legyenek figyelni egymásra, akkor elértem a célomat.

Meséljen a szereplők kiválasztásáról!

A casting nagyon komplikált számomra, sok kétséggel küzdök ilyenkor; akkor véglegesedik, amikor már forgatok a színészekkel. Ha eddig eljutunk, már nem bánom meg a választásaimat. Bérénice Bejo csodálatos munkatárs, az írók oldalán áll. Talán azért mert az édesapja és a férje is filmrendező. Nagyszerű színésznő – érzékeny és lenyűgöző a játéka. Bérénice nem sztár: hús-vér ember, és ezért olyan pontos az alakítása. Cédric Kahn pedig hozta a mélységét és intelligenciáját Borisként  nem csak az alakításában, hanem a párt illető meglátásaival is. Nem értettünk mindenben egyet, voltak vitáink, de ezek jót tettek a filmnek. Megismétlem: én mindig a színészeimmel közösen írom a filmet.

Hogy néz ki ez a forgatáson?

A rendező olyan, mint egy szivacs: nem azért van, hogy a karaktereket a maga képére formálja, hanem hogy olyan összetett filmet készítsen, amilyet csak lehetséges. Ennek érdekében meghallgatom a munkatársaimat, elismerem az eltérő nézőpontokat, és arra biztatom őket, hogy amennyire lehet, maradjanak hűek önmagukhoz, maradjanak szubjektívek. Az pedig már rajtam áll, hogy mit hozok ki ebből az egészből.

Persze a forgatáson nem engedem teljesen szabadon őket, hiszen a felelősség az enyém. Remélem, tudják és érzik, mennyit tettek hozzá a filmhez.

Volt olyan film, amit megnézetett a színészekkel?

Csak egyet, a Nem félünk a farkastólt, Mike Nicholstól. Annyit mondtam: „Egyetlen, összetett térben vagyunk, ami rákényszerít, hogy megtaláljuk benne a képiséget. Az álmom az, hogy olyan szabadon kezeljétek a teret, ahogy Elizabeth Taylor és Richard Burton tette, Mike Nichols rendezése nyomán.” Számomra ez a film a referencia.

Hogy találta meg a két kislányt?

A casting directorom megnézett vagy ötven gyereket, akik között ott volt ez az ikerpár is. Amikor megláttam őket, megkérdeztem az anyjukat, hogy mit szólna hozzá, ha mindketten szerepelnének. Én rögtön tudtam, hogy megfelelnek, de azt is látni kellett, milyenek Bérénice és Cédric mellett. Kiderült, hogy mindketten nagyon tehetségesek. Néha negyven-ötven felvételt is készítettünk egymás után. Végigcsinálták, mint az igazi profik.

És a ház maga is egy valódi karakter…

Drámai erejű eszköz valóban: a megtestesülése annak, amit a pár közösen épített, tapintható bizonyítéka egykori vágyaiknak, ami mára már szertefoszlott. Izgalmas volt megtervezni a látványtervezőmmel, Olivier Radot-val, akivel korábban A fehér lovagokon is együtt dolgoztunk. Sokat beszélgettünk arról, hogyan jeleníti meg a ház a szeretetet, amelyet a karakterek már nehezen tudnak megélni. Hogy néz ki egy ház, amiben egykor boldogok voltak? Nem az a hely, amelyet közösen vásárolt dolgok töltenek meg, hanem ahova mindenki azt hozta, ami neki fontos, és ezek a tárgyak együtt léteznek. Remélem, ezt meséli el a díszlet. A ház egyértelmű választás volt, és fontos volt, hogy legyen kertje. Sokat filmezünk kötött térben, kellett egy kis levegő.

A ház zárt terében a kamera figyelemreméltó könnyedséggel mozog…

Amit érdekesnek találtam és szeretek bemutatni: egyik szereplőtől a másikig brutális váltás nélkül eljutni. A steadycam lehetővé teszi ezt a könnyedséget, és régóta álmodtam róla, hogy egy teljes filmet ezzel az eszközzel forgassak. Ám különleges képességek szükségesek hozzá, ezért kevesen tudják használni. François Hensgens, az operatőröm, egyben a kameramanom, mesélt egy új eszközről, amit Stab-One-nak hívnak. Ezt gyorsabban lehet használni és nagyobb mozgásteret tesz lehetővé szűk díszletben is. Ő ezt használta az előző filmjében, mutatott pár felvételt, ami nagy hatással volt rám, úgyhogy eldöntöttem, ezt a filmet így forgatom. Ińárritu is így forgatta az utolsó két filmjét, a Birdmant és A visszatérőt, rövid gyújtótávolságú lencsével. Mi hosszú gyújtótávolságú lencsével dolgoztunk, amit nehezebb kezelni és ami nagyon precíz rendezést igényelt. Ez tette lehetővé, hogy a teljes szekvenciát könnyed mozgással vegyük fel és a karakterek közötti kapcsolatot méltósággal mutassuk be. A film technikai megvalósítása is nagy örömöt jelentett.

Gyerekként apám, aki fényképész volt, mindig azt mondta: „A fotós olyasvalaki, aki megosztja a világlátását a többiekkel és elfogadja a sajátos jellegét.” Ezzel a filmmel abban az örömben volt részem, hogy együtt dolgozhattam kiváló színészekkel, nézhettem őket, és az alakításaikon keresztül átadhatom a nézőknek azt a világlátást, amit régóta magamban hordozok, de nem tudtam megmutatni.

A film megtekinthető 2017. 03. 10-én pénteken 19:00-tól az Uránia Filmszínház Dísztermében.
A film hazai forgalmazója a magyarhangya. A Rég nem szerelem a SCOPE100 online filmfesztivál és közönségedukációs program magyar győztese.

Fotó a rendezőről: Festival du Film Français d’Helvétie

Az interjúért köszönet a magyarhangyának.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés