Interjú

„Az Emmy után is szeretnék még meglepetéseket hozni” – True Story podcast #11: Gera Marina

Gera Marina

Podcastunk legújabb vendége Gera Marina, színésznő. Legfőbb szerepe az Örök tél című, szovjet munkatáborban játszott film főszerepe volt. De beszélgettünk vele persze az Emmy-díjról, külföldi lehetőségekről és sok minden másról.

Gera Marina világéletében erre a pályára készült, első castingját nagymamája tartotta: kétévesen vett részt rajta. A lépcsőfokok a szegedi gyerekszínészi évektől a drámatagozatos gimnáziumon és a Színművészetin keresztül a színházig és a vágyott filmes szerepekig tartottak. Fontos állomás volt a tavaly őszi Nemzetközi Emmy-díj, amit az Örök tél főszerepéért kapott, és ami külföldi lehetőségekhez is eljuttatta, sőt, idén már zsűrizni visszahívták. Nemrég fejezett be egy svájci filmet, ahol németül játszott, de további külföldi produkciók is tervben vannak.

Sokat beszéltünk persze a tavalyi New York-i élményekről. Köszönőbeszédről, munkatáborokról, a Nyugat kelet-képéről. Arról, miért lehetetlen és mégis miért lehetséges betörni Kelet-Európából. De szóba került az is, miért járta végig az El Caminót.

Állítása szerint a munkatábort megjárt Irén szerepe áll a lehető legtávolabb tőle. Igyekszik tehát jelentősen más szerepet keresni, vagy ha nincs, hát írni… Nem tartja magát forgatókönyvírónak, de vannak történetek, amikbe a spirituszt, az esszenciát ő tudja megadni. Mert ezek az ő történetei.

https://hearthis.at/filmtekercs/geramarina/

A Filmtekercs.hu True Story podcastot megtalálod az iTunes, a Spotify és a Google podcasts alkalmazásban, ahol fel tudsz iratkozni, hogy minden második pénteken megérkezzen az új adás.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés