Interjú

Verzió 2017: „Ha a film nem tudja megváltoztatni a filmkészítőt, hogyan tudná megváltoztatni a közönséget?” – interjú Zaradasht Ahmeddel

Nincs hová bújnod
A 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje, a norvég-svéd-iraki koprodukcióban készült Nincs hová bújnod vetítését követően a közönség kérdezhetett a film rendezőjétől, Zaradasht Ahmedtől. A direktor a film készülésének körülményeiről, hőséről és a rendező felelősségéről egyaránt mesélt.

Mi történt a film hősével, Norival, a forgatást követően?

Hat héttel ezelőtt jártam Irakban, ahol találkoztam vele és a családjával. Viszonylagos jól van, de még mindig a menekülttáborban él, és nem térhet vissza a városába. A gyerekei legalább iskolába járnak, sőt, egy hónapja született  kisbabájuk, de sajnos nem tudják a háború előtt megszokott életüket élni.

Hogy találtál rá Norira?

2008-ban a filmben látható norvég orvos, Hans Husum Afganisztánba hívott. Az ő kapcsolatain keresztül ismertem meg az ott dolgozókat, és két évig forgattam ott. Ezt követően mentem Irakba, ahol szintén az ő kapcsolatait használtam, így ismertem meg Norit. A háborúról akartam filmet készíteni, arról, milyen pusztításokat végeztek az amerikaiak. De ahová érkeztem, Irak középső része, egy rendkívül nyugtalan térség volt, ahol nagyon erős volt az al-Káida aktivitás, és ahol az iszlám ágai is egymásnak feszültek.

Szerettem volna dokumentálni az itt zajló eseményeket, de egyszerűen lehetetlen volt, mindenki azt mondta, ne menjek oda.

Rájöttem, hogy a helyiekkel együttműködve tudom csak elkészíteni ezt a filmet, de még ez is nehéz volt, mert akit egyik nap megismertem, másnapra már halott volt. Forgathattam volna az amerikaiakról, de úgy éreztem, így csak a felszínt kapargatnám, az egyetlen esélyem az volt, ha bevonok helyieket, és az ő történeteiken keresztül mutatom meg, mi történik itt. Egy évet szenteltem ennek: kiválasztottam 12 ápolót 12 városból, velük dolgoztam 3 éven keresztül. Amikor 2011-ben kivonultak az amerikaiak, úgy döntöttem, maradok. Elkezdtem dokumentálni, mit eredményez a hatalmi vákum, ami kialakult. A helyzet csak ekkor kezdett fokozódni: 2013-ra megérkezett az arab tavasz, és hirtelen azt vettem észre, hogy Nori a főszereplőm, mert ő volt, aki nem félt folytatni a felvételeket.

Interjú Zaradahst Ahmeddel / Interview with Zaradahst Ahmed

Interjú Zaradahst Ahmeddel, a Nincs hová bújnod című film rendezőjével.A film az idei Verzió megnyitófilmje volt, utoljára holnap láthatjátok 19.30-kor a Művész Art Mozi -ban.Interview with Zaradahst Ahmed, the director of Nowher to Hide.For last time you can see his film in Művész cinema at 7.30pm tomorrow!

Közzétette: Verzio International Human Rights Documentary Film Festival – 2017. november 18., szombat

A film éveken keresztül készült, először Te készítetted a felvételeket Noriról, majd ő maga forgatott. Hogyan zajlott a közös munka? Hogy tudtatok együttműködni?

Nori időről időre újabb és újabb eseteket hozott elém a legkülönfélébb területekről. Meg volt benne a szándék, hogy olyasmit mutasson nekem, amit nem ismertem. Folyamatosan azt mondogatta, a háborúnak nincs még vége – hiába vonultak ki az amerikaiak, a helyieknek egy másik háború, az aknamező háborúja kezdődött. Ez a háború árvákat, nyomorékokat, lerombolt házakat, lelki sérülteket, özvegyeket, szegénységet és betegséget hagyott maga után. Ez mind azután történt, hogy a háború „véget ért”. 2014-ben az ISIS megerősödött és átvette az uralmat a térség második legnagyobb városa felett, egyik település a másik után esett el. Ekkoriban döntöttem úgy, hogy megváltoztatom a film koncepcióját és a háború portréja helyett a túlélés portréjává alakítom – ez már egyértelműen Nori története volt.

Most tért vissza az Egyesült Államokból, milyen volt a film fogadtatása ott?

Alapvetően pozitív. Ez volt a második utam az Államokba, egyetemeken, fesztiválokon mutatkozott be a film. Megváltozott a véleményen az amerikaiakról, nagyon kedves emberek. Jó célokért küzdenek, a demokráciáért.

Zaradasht Ahmed

A média azonban – a magyarokéhoz hasonlóan – félelemkeltéssel kommunikál.

Amikor látták a filmet, sokkolta őket, hogy ezekről a dolgokról miért nem tudtak korábban. Hogy a média miért nem hagyta nekik, hogy lássák, mi az, ami valójában történik Irakban. És ez nem csak Amerikára igaz. Itt van például a menekültválság – jobban szeretem emberi jogi válságnak nevezni –, a kommunikáció teljesen démonizálja a helyzetet. Ez a manipuláció mindenütt ott van. Fontos lenne, hogy több olyan embert lássunk, amilyen Nori is. Jóravaló iraki, aki csak szeretné tenni a dolgát. Egy ember, akihez tudunk kapcsolódni a félelmen keresztül. Bárki, akinek családja van, megérti, milyen az, amikor elküldöd a gyereked iskolába, de nem lehetsz benne biztos, hogy haza is jön onnan. Ezek természetes emberi érzések, amelyek mindenkiben ott vannak.

Nincs hová bújnod

Úgy tűnik, itt erősen az Ön koncepciója érvényesül, nem Norié. Mi legitimalizálja ezt?

A háborúról forgatni hatalmas kihívás. Nemcsak számodra, aki a filmet készíted, hanem valamennyi szereplőnek, akit bevonsz a munkába. Nem az történik, hogy elhatározod, hogy csinálsz egy filmet valamiről – folyamatosan alakul, miről fog szólni a film. A jó filmek, azok a filmek, amelynek elkészítése során megváltozol Te magad is. Ha a film nem tudja megváltoztatni a filmkészítőt, hogyan tudná megváltoztatni a közönséget? Mindketten változtunk a film által. Én kurd vagyok, Nori szunnita, más körülmények között nem lettünk volna jó barátok. Egy kurdba jobban bíztam volna – de megtanultunk bízni egymásban. Amikor háborús zónában forgatunk, tudnom kell, hogy a karakteremben bízhatok. És ez az első lépés. A vízió, az üzenet később jön, az fejlődik. Lehet, hogy úgy tűnik, ez nem Nori víziója, de valójában az övé is. Ő nem filmkészítő, az én feladatom, hogy képviseljem őt, hogy megtaláljam az egyensúlyt.

Egy erős embert akartam megmutatni, aki a túlélésért küzd – mert ezt csinálja minden iraki.

A film bemutatja a háború tragédiáját, mégis átsüt rajta egy reménysugár. Ez az optimista hangvétel Nori személyiségéből vagy a rendezői koncepcióból fakad?

Egyetlen dokumentumfilm sem teljesen pártatlan. Nem akarom manipulációnak vagy szándéknak nevezni, de tény, hogy amint összeállítod a filmet, valamilyen formában mégiscsak befolyásolod az üzenetet, nevezzük jószándékú manipulációnak. Nem szerettem volna síró, panaszkodó embereket mutatni, egymást hibáztató embereket – ezt láttam minden nap, ez folyik a médiából is, egyszerűen már elegem volt belőle. Régen én is menekült voltam, olyan mint Nori. ’91-ben jöttem el, azóta száműzetésben élek, ismerem az érzést. Ha öt éven keresztül követsz egy témát, rajtad áll, hogyan ábrázolod. Szerettem volna megmutatni ennek a férfinak a lényegét. Hogy milyen jószívű, hogy mennyire bátor. Egy aknamezőn bármelyik pillanatban meghallhatsz, egy álcázott ISIS ponton pedig bármikor lelőhetnek. Nori mint egy frontkatona, minden nap harcolt értem. Ez hihetetlen reményt adott. Most, hogy a film elkészült, Nori is nagyon büszke rá.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya