Interjú Magazin

„Ha díjat nyersz, az csak egy plusz.” – Interjú a 7. BuSho nemzetközi zsűrijével

A szeptember elején a Vörösmarty Moziban megtartott, hetedik Budapest Short Film Festival, azaz a BuSho nemzetközi zsűrijét kérdeztük a fesztiválról, a versenyprogramban szereplő alkotásokról, valamint a rövidfilmekről, trendekről és a magyar filmről általában.

Kocsis Ágnes, Balázs Béla-díjas rendező

Mint több elismert rövidfilm rendezője, mit gondolsz, egy rövidfilmes alkotónak milyen kihívásokkal kell szembenéznie, miben más ez, mint egy nagyjátékfilm? Mi az, ami működik, mi az, ami nem?

Szerintem egy rövidfilm nagyon máshogy működik, mint egy nagyjátékfilm, tehát teljesen más gondolkodásmódot igényel, sokkal tömörebben és elvontabban kell fogalmazni. A fesztiválon számos nagyon jó kisfilmet láttunk, de azt is észre kellett vennem, hogy nagyon sokszor nincs végiggondolva, hogy mi az, ami igazán fontos, mi az, amiért az egész film elkészült. Az utóbbi tíz évben borzasztó sokat fejlődött a rövidfilmek technikai színvonala. Egyre többen hozzáférnek a filmezéshez, az alkotások egyre magasabb szakmai színvonalúak, viszont pont ettől, hogy ennyire könnyűvé vált a filmezés, gyakran kevésbé fajsúlyosak a filmek. Előfordul, hogy a nagyon profi kivitelezés csak egy blőd poént rejt. A másik dolog, hogy nagyon sokan másolnak. Számos film trendeket követett, vagy ismert filmek erős hatása érződött rajta. Nagyon sok, már szinte ijesztően agresszív tartalmú filmet is láttunk, ami engem megdöbbentett. Szerintem ennek a fő oka, hogy egyre fiatalabbak készítik ezeket a filmeket, s ők még kevésbé érzik ennek a súlyát.

Mit gondolsz a fesztivál versenyprogramjában szereplő magyar filmekről? Nemzetközi összehasonlításban hogy állunk?

Szerintem a magyar filmek kiemelkedőek voltak a fesztiválon. A kilenc díjból négyet magyar filmnek adtunk, a legjobb forgatókönyv, a legjobb animáció, a legjobb experimentális film és a legjobb operatőr díját. Azt gondolom, hogy minden szempontból magas színvonalat képviseltek a filmjeink, de egy hazai fesztiváltól ez el is várható.

Mennyire tartod fontosnak és miért egy nemzetközi rövidfilmfesztivál meglétét?

Minden szempontból igen fontos, hogy legyenek efféle fórumok, mind a szakma, a filmalkotók, mind a nézők számára, hiszen lehetőséget adnak az összehasonlításra. Egy filmalkotónak lényeges, hogy el tudja helyezni magát, lássa, hogy a saját filmje, amit mondjuk a főiskolán vagy a Filmszemlén, a magyar filmek között értékeltek, egy teljesen más kontextusban hogyan működik. Egy nemzetközi mezőnyben már teljesen máshova helyeződnek a hangsúlyok. Sokszor fordult már elő, hogy pl. a Filmszemlén nyertes film, amit az ottani zsűri legjobbnak ítélt, abszolút nem működött nemzetközi szinten, más filmek pedig igen, és volt, amikor pedig ez egybeesett. Tehát fontos, hogy el tudjuk helyezni a dolgokat más, nagyobb kontextusban is. Kár, hogy nem nagyon láttam a főiskolásokat tolongani a vetítőteremben.

Djinn Carrénard, filmrendező, Franciaország

Mi volt az első gondolatod, mikor felkértek, hogy vegyél részt egy magyarországi rövidfilmfesztivál zsűrijében?

Mivel pár hónapja jártam már Budapesten, az első gondolatom az volt, hogy remek, hogy visszajöhetek ide. Aztán kicsit megijedtem, mert nem szeretem a versenyt. Nem is igazán számítanak az ilyen dolgok, mert a legjobb film mindig az lesz, ami a zsűrinek szubjektíven a legjobban tetszett. És féltem, hogy most én leszek ebben a pozícióban, hogy nekem kell a „legjobb filmet” kiválasztani. Mivel én magam is filmkészítő vagyok, és többször vettem részt ilyen versenyben, nagyon féltem ettől.

Mint filmkészítő, milyen tanácsokat adnál annak, aki rövidfilmet szeretne készíteni? Mi az, ami működik, és mi az, ami nem?

Azt tanácsolnám a filmeseknek: ne csináljanak túl sok rövidfilmet. Ne próbálják meg elkészíteni a tökéletes kisfilmet. Azért csináljatok rövidfilmeket, hogy rájöjjetek, hogyan kell elmesélni egy történetet. Mert tulajdonképpen egy film lényege a történet elmesélése. Ugyanazt a történetet elmesélheti valaki úgy, hogy teljesen érdektelen, más pedig úgy, hogy rendkívül megérint. Szóval, ez az egész lényegében erről szól. Azt a tanácsot tudnám adni: mikor a filmedet írod, írj valamiről, ami érdekel. Írj egy történetet, amit te szeretnél hallani. Meséld el valakinek, hogy lásd, egyáltalán érdekli-e az embereket a történeted. És amint eléggé rájöttél, hogyan tudod kifejezni magad, csinálj nagyjátékfilmet. Érdemes a nehezebb utat választani.

Mit gondolsz, milyen trendek vannak jelenleg a rövidfilmekben nemzetközi szinten és ezek hogy jelentek meg a fesztiválon?

Sok trendet láttam, például a spanyol filmekben. Ez nem jó dolog. A trend azt jelenti, hogy sok ember másokat követ. Egy csomó spanyol film volt, amik nagyjából ugyanúgy néztek ki. Sokszor úgy éreztem, hogy már láttam ezt a filmet. És szerintem a magyar filmekben ez volt a legjobb, hogy nem láttam egyetlen trendet sem. Mindenki a saját nyelvén mesélt. Mindegyik más volt, mint a többi. Nem láttál semmi hatást, semmit. Ezt szerettem a legjobban a magyar alkotásokban.

Wolfgang Leis, a zsűri koordinátora

A kezdetektől fogva te vagy a zsűri koordinátora. Hogy látod a fesztivál filmjeit, hogy alakult a kínálat az elmúlt években?

Tudod, ez szubjektív dolog, de azt bátran ki lehet jelenteni, hogy a minőség folyamatosan nő. Persze nem egészen lineáris az emelkedés, néha visszaesik, de a trend az, hogy évről évre jobb és jobb filmeket látunk.

Hogy látod, a fesztivál hogyan fejlődött a kezdetektől és mit lehetne még fejleszteni?

A fesztivál folyamatosan fejlődik, több résztvevő van, több filmet küldenek be, és amint már mondtam a nívó is nő. Nekem az egyetlen bajom az egésszel, hogy úgy néz ki, a magyarok nem értékelik ezt, nem tartják valami fontosnak vagy érdekesnek. Évek óta külföldiek jönnek. Itt van huszonöt vendég, abból a fele alkotó. Minden este a zsűri nyílt megbeszélést tart. Az alkotók kíváncsiak rá, hogy a zsűri, a diákzsűri, a szakma mit javasol, hogy kinek mi a véleménye. És ez a magyaroknak nem érdeke? Két-három ember mindig eljön, de Magyarországon vagyunk, nem értem, hogy miért három magyar van jelen ezeken, és miért tizenhárom külföldi.

Miomir Rajcevic, rendező, producer, operatőr, főiskolai tanár, Szerbia

Több mint ötszáz rövidfilm producereként és/vagy rendezőjeként, hogyan látja, min múlik egy rövidfilm sikere?

Minden alkotó más-más ötletekkel, egyedi, személyes látásmóddal rendelkezik. Meg kell adni a lehetőséget mindenkinek, hogy ezt kifejezhesse. A film célja, hogy különböző szimbólumok segítségével a közönségnek valamiféle üzenetet adjunk át, megmutassuk, hogy mi hogyan látjuk ezt a nem túl egyszerű és nem túl boldog életet. Örülök, hogy részt vehetek a BuShon, mert nagyon sok kiváló rövidfilmet láthatok, és tapasztalhatom, hogy mennyi különféle módon képesek a fiatal művészek megfogalmazni azokat a problémákat, melyeknek mindannyian részesei vagyunk. Mivel mindannyian más-más ízléssel és látásmóddal rendelkezünk, a közönségnek nem csupán mesélni kell, hanem rá kell venni őket, hogy átérezzék, megértsék az alkotó személyes pozícióját a minket körülvevő világban. Azt hiszem, a fiatal nemzedék kiválóan ért hozzá, hogyan csinálja ezt. És ez nagyon jó.

Mit gondol a zsűri munkájáról?

Nem könnyű a zsűri tagjának lenni, mivel felelősséggel tartozom a fesztivál összes résztvevője iránt. El kell döntenem, melyik film kapja az első díjat, ami nem könnyű feladat. Filmkészítőként én is sokszor versenyeztem fesztiválokon. Volt, amikor kaptam díjat, máskor pedig nem. Zsűritagként a másik oldalon is sokszor álltam. És sohasem voltam elégedett, mert soha nem az kapta a díjat, amit én a legjobb alkotásnak gondoltam. A zsűri tagjai is emberek, különböző gondolkodásmóddal, véleménnyel, ízléssel. És mikor még őszinték akarunk lenni és tisztán profiként értékelni a filmeket, akkor sem könnyű objektíven dönteni, mivel nincsen pontos mérce, ami alapján a filmeket értékelni lehet. Mindig azt mondom a tanítványaimnak: ha részt veszel egy fesztiválon, már az is elismerés, mivel elég jónak találták és kiválasztották a filmedet. Ha díjat nyersz, az csak egy plusz.

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés