Interjú

„Igazi dokumentumfilm egy alternatív valóságban” – interjú Lévai Balázzsal és Szabó Simonnal

A debreceni Apolló Moziban tartott Pécsi szál díszelőadáson Lévai Balázs, a film rendezője és Szabó Simon, a film főszereplője közönségtalálkozóval kedveskedett a cívisvárosi nézőknek. A vetítés előtt ültünk le velük beszélgetni, ám az eltervezett páros interjúból végül váltott beszélgetés lett.

A pályád során könyvekben, filmekben már dolgoztál együtt különböző zenészekkel. A Pécsi szál miben más, mint a korábbi munkáid?

Lévai Balázs: Ez se nem játékfilm, se nem dokumentumfilm. Amit például a Tankcsapdával csináltam (Három rohadék rockcsempész), az egy road movie volt, ilyen értelemben igazi rockzenei dokufilm. Az Engedem, hadd menjen a Csík Zenekarral, Kiss Tibivel és az erdőszombattelki zenekarral egy klasszikus, bár három szálon futó dokumentumfilm. A #Sohavégetnemérős egy fikciós szkeccsfilm, ott hat kis történetet kreáltunk a Wellhello-dalok köré. A Pécsi szálat egy picit formabontó alkotásnak szántam, mert keverednek benne a fikciós és a dokumentumfilm-elemek.

Miért a hibrid műfaj mellett döntöttél?

LB: Szándékosan kísérleteztem ezzel. Azt gondolom, indirekt módon is lehet mesélni egy városról és egy város zenei életéről. Úgy is lehet, hogy megmutatjuk, a zenészeket milyen játékba lehet bevinni, milyen helyzetekbe lehet belerángatni. Ez a fajta játékosság nagyon sokat képes elmondani egy városról és a zenészeiről. Bizonyos olvasatban ez egy igazi dokumentumfilm egy alternatív valóságban. Akár igaz is lehetne minden eleme. Nem az volt a feltett szándékunk, hogy hazudjunk vagy valótlant állítsunk, hanem az, hogy kreáljunk egy másik valóságot, ami aztán vagy bejön a nézőknek, vagy nem.

Fotó: Rozsi Kristóf

A jövőben visszatérnél ehhez a formátumhoz? Azaz, hogy a zenén keresztül fedezel fel városokat, régiókat?

LB: Arra nem gondoltam, hogy a Pécsi szál elindíthat egy lavinát, és mindenki azt mondja majd, hogy meg kell csinálni a Debreceni szálat vagy a Soproni szálat. De bár így lenne! Nemrég a Bagossy Brothers tagjai mesélték nekem a film megnézése után, hogy megcsinálhatnánk a Gyergyószentmiklósi szálat is, mert onnan is rengeteg zenekar származott el. Egyáltalán nem baj, ha más filmesek, más alkotók elkezdik ugyanígy feldolgozni ezt a témát, hiszen ha feltárják az adott város zenei örökségét, zenei térképét, az egy város arculatát, karakterét segít megrajzolni. Most, hogy beszélgetünk, jutott eszembe egy párhuzam: Dave Grohlnak, a Foo Fighters gitáros-énekesének láttam a Sonic Highways című sorozatát, amiben nyolc amerikai városnak rajzolta meg a zenei térképét. Az egy száz százalékig dokumentarista sorozat volt – rettenetesen irigyeltem, amikor néztem, mert nagyszabású, nagyon igényes sorozat, világhírű zenészekkel. Ezt minden további nélkül Magyarországon is meg lehetne csinálni.

Lehet mondani, hogy a kísérleti film a végén stílussá válik?

LB: Azt nem tudom, hogy érdemes lenne-e minden városban vegyíteni a műfajokat. Valószínűleg, ha vennénk az időt és a fáradságot, hogy ezt megcsináljuk, akkor azt korrekt, dokumentarista módon kellene véghez vinni. Nyilván minden város zenei életében van egy film, egész biztos, hogy lehet olyan kapcsolódási pontokat találni, amelyek önmagukban is érdekesek. Igazából az egyik szándékunk, hogy túllépjünk a picit már közhelyes „Pécs a magyar Liverpool”-gondolaton. Ez annyira evidencia, hogy ezen nincs igazán mit feltárni. Éppen ezért más irányba akartam elvinni.

Pécsi szál
A Kispál és a Borz, a 30Y és a Halott Pénz is szerepel többek között a Pécsi szálban.

Úgy tudom, már régóta készül a Pécsi szál, a tervek már 2014-ben is készen álltak. Volt olyan, ami nagyon megváltozott a kezdetekhez képest?

LB: Érdekes, hogy végül a legelső terv valósult meg. A munka során Maruszki Balázs forgatókönyvíró társammal az első tervet elkezdtük egy kicsit nagyobbá álmodni, kibővítettük egy játékfilmtervvé. Nagyobb szabású volt, több fikciós elemmel, sőt teljes egészében fikciós volt, és azt adtuk be a Filmalaphoz. Onnan lepattantunk, visszautasították az ötletet, úgyhogy félretettük egy időre. Amikor visszatértünk hozzá, akkor voltaképp a gyökerekhez tértünk vissza, szinte az eredeti ötletet adtuk be a Médiatanács Mecenatúra Pályázatára, ahol szerencsére nyertünk támogatást.

És hogy érzed, sikerült a filmmel megfejteni a nagy pécsi titkot?

LB: Ezt nyilván a nézőktől kell megkérdezni. Biztos lesz olyan, aki úgy érzi, hogy átvertük, hogy hülyéskedtünk vele, de ahogy mondtam, szerintem maga a játék is nagyon sokat elárul a közegről. Egyébként a mese felépítése során láthatjuk milyen viszonyban vannak a zenészek egymással.

Kiderül, milyen sok közös munka és
buli köti össze őket a múltban,
hogyan kezdték a pályafutásukat,
ezek a pályák hogyan keresztezték egymást,
a pécsi szálak hogyan szövődtek össze.

Azt látjuk, hogy a pécsi zenészek tudnak és akarnak egymással beszélni, van közük egymáshoz. Biztos lesz, aki csalódik, hogy Simon nem találja meg a Szent Grált, de hogyha valaki figyel, az rájöhet, mi lehet a titok nyitja.

Ekkor csatlakozott hozzánk Szabó Simon.

Szabó Simon: Szerintem a filmnek nem is az a célja, hogy a rejtély kiderüljön, hanem hogy feltegye a kérdést, hogy beszélgessenek róla az emberek. És hogy azok, akik nem ismerik annyira a pécsi vonalat, akik nem tudták, hogy ezek az emberek pécsiek, azoknak mutasson egy picit újat. A pécsieknek egy kicsit nosztalgikus történet, akik meg nem pécsiek, azoknak meg egy egészen új betekintést felajánló film. Kicsit úgy érezheti a néző, hogy valamennyire belát a kulisszák mögé.

Fotó: Rozsi Kristóf

Hogyan találtatok egymásra Lévai Balázzsal? Hogyan raktátok össze a szerepet és hogyan készültél rá?

SZS: Készülni nem nagyon készültem rá, megmondom őszintén. Igazából Balázzsal beszélgettünk arról többször, hogy ő mit szeretne. Ha engem valaki elhív egy produkcióba szerepelni, akkor ő nagyjából tudhatja, mit várhat. Ezt finomhangoltuk, hogy ne ugyanaz legyen, mint a Hajnal Tímeában, vagy mint egy Moszkva térben, ne csak a suttyó bunkót lássuk, hanem adjunk neki egy olyan vonalat, hogy őt tényleg érdekli a téma.

Te vagy a Red Bull Pilvaker rendezője, ahol a filmben szereplő zenekarok is felléptek már. Milyen volt a kapcsolatod velük a Pécsi szál előtt?

SZS: Ezeknek a zenészeknek a többségét már ismertem régebbről, sőt még régebbről, mint a Pilvaker. A Punnany Massifot már sokkal előbb ismertem, a Wellhello tagokat is – igaz, Diaz csak egy szösszenetnyire van benne, bár őt épp a Pilvaker kapcsán ismertem meg. A Halott Pénzzel is régebbről volt kapcsolatom. Egy nagy napközi az egész, ha egyszer ide bekerülsz, utána mindenkit ismersz.

Hogyan hatott erre az ismeretségre a közös forgatás?

SZS: Mindenki el van foglalva a saját kis életével, ezért ilyenkor mindig örülünk, hogy egy picit találkozunk. Felfrissülés mindenkinek betekinteni egy másfajta szakmába. Ilyenkor ők kikacsintanak a színészet felé, a színpadi dolgok vagy a filmezés irányába, én meg egy kicsit a zene felé. Ez mindig egy kis adok-kapok.

Tekintve, hogy neked ilyen alapos, és régre nyúló kapcsolatod van a zenével, manapság miként vesz részt az életedben?

SZS: Mostanság már inkább nyugtató szerepet játszik. Van két gyerekem, feleségem, abszolút „hardcore” családi életet élünk, és én, ha zenét hallgatok, azt főleg valamilyen hangulat miatt teszem. Vagy éppen lenyugodni szeretnék, és akkor ahhoz hallgatok valamit, vagy épp rohanok valahová, és akkor azért, hogy odaérjek időben. A zenehallgató helyem általában az autó, ahol még CD-ről megy, otthon nagyon ritkán hallgatok zenét, talán csak akkor, ha egyedül vagyok. Rengeteg gyerekdalt tudok elénekelni, és az összes gyerekzenekart ismerem.

Milyen munkákra számíthatunk még tőled az évben?

SZS: Most épp benne vagyok egy nagyjátékfilm forgatásának a kellős közepén, a címe Pesti balhé. Jövő februárban érkezik a mozikba. Akcióvígjáték lesz, én az egyik főszerepet játszom, Lóth Balázs rendezi. Épp a megállapodás küszöbén állok egy új tévésorozattal is, viszont az csak 2020 őszén kerül majd adásba. Valamint pont ma érkezett egy felkérés egy kisebb epizódszerepre egy másik nagyjátékfilmbe. Illetve tegnap volt az utolsó előadásom a Centrál Színházban, úgyhogy ha Budapesten jár valaki, a jövő évadban a Kasimir és Karoline-ban láthat engem Alföldi Róbert rendezésében.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.