Interjú

„Lélekből dolgozom” – interjú Balázs Ádámmal, a Terápia, a Mindenki és a Testről és lélekről zeneszerzőjével

Balázs Ádám
HBO / Sághy Tímea

Hollywoodban korábban már befutott, most mégis Magyarországon alkot Balázs Ádám, aki az idei hazai filmtermés legjavához írt zenéket. Ambícióról, az alkotás folyamatáról és a Terápiáról beszélgetünk az elismert zeneszerzővel.

Milyen érzés számodra Magyarországon dolgozni úgy, hogy közben szinte minden, amihez hozzáérsz, nemzetközi sikereket ér el?

Valóban nagyon erős ez az év. De az HBO saját gyártású sorozatain különösen élvezet dolgozni. A Terápia egy ötéves élmény volt, többünk számára, akik benne voltuk. Az utolsó évad ráadásul komoly érzelmi többletet adott amiatt, hogy mindenki tudta, ezzel vége van. Emiatt pedig még erősebben a részévé váltam.

Az idei évad a korábbiaknál sötétebb felhangot üt meg. Ez hogyan mutatkozik meg a zenében?

Komoly feladat volt zeneileg megfogalmaznom a változást a korábbi évadokhoz képest. Ércesebb, karcosabb eszközöket választottam, és közben az egész hangzás modernebb és minimalistább. Hangilag ezzel járultam hozzá ahhoz a képi világhoz és történethez, ami összeállt. És ezzel a nagyjátékfilmes irányba tettünk egy határozott lépést.

Balázs Ádám
Balázs Ádám
Fotó: HBO / Sághy Tímea

A Terápia számomra mindig is a lappangó emberi feszültségek sorozata. A feszültséget keltő eszközök mennyire dominálnak a zenében?

Nem bírja el a thrilleres vonalat. Sokkal cizelláltabb, sokkal vékonyabb jégen táncoló sorozat. Nem a klasszikus és elvárt zenei elemekkel keltettem benne feszültséget.

Dramaturgiai szerepe van a csendnek.

Elindítok egy zenei gondolatot, aztán egyszer csak megáll a zene. Tudat alatt érzékeli a néző, de közben teljesen benne van a történetben. A szereplők kimondanak valami nagyon fontosat, ami a csendtől még nagyobb súllyal bír.

Érdekes, mert más tekintetben elég szabályozottnak tűnik a sorozat. A te kezed mennyire volt megkövetve?

Egyáltalán nem. Sikerült már a legelejétől egy egyedi zenei világot mögé tennem. Tudatosan megnéztem a többi verziót, az eredetit és az amerikait, figyeltem azok zenei világára, majd utána szándékosan olyat alkottam, aminek semmilyen köze nincs egyikhez se. A zenét azért nem lehet globálisan leszabályozni, mert

minden országnak teljesen más a zeneesztétikája.

Néhány országban dominálnak a zeneileg gazdag filmek. Ez a Terápia viszont magyar lett, és én így is akartam.

Mennyire volt kihívás ennyi rendezővel dolgozni az évek folyamán?

Nagyon jó viszony alakult ki a rendezőkkel. Attilával és Ildikóval (Gigor Attila és Enyedi Ildikó, a sorozat egyes szálainak rendezői – szerk.) 6-7 éve kezdtük el közösen kifejleszteni a sorozatot. Az én feladatom az volt, hogy zeneileg mindent egységesen tartsak. Minden rendezőnek megvan a saját stílusjegye, de nem lehetett az, hogy az egyikük miatt eltérek az ívtől. Ezt az összes rendezővel átbeszéltem, csapatmunkában dolgoztunk, és mindenki tisztelte a másik feladatát.

Balázs Ádám
Balázs Ádám
Fotó: HBO / Sághy Tímea

Hogyan lehet egységet teremteni egy sorozatban, ami öt szálon fut?

Zenei értelemben alkottam egy átfogó ívet, ami utána 35 részen keresztül úgy épül, ahogy a történet. Közben minden résznek fejlődik a saját ága, saját hangzása. De a fő téma, ezúttal, Dargay András (Mácsai Pál) szála. Ehhez írtam egy nagyon felismerhető zenét, amely végig átszövi az egész évadot. Így a hangokkal is jeleztem, hogy a hangsúly Andráson nyugszik, az ő életén, az ő problémáin. Megjelennek más motívumok, de az mind összekapcsolódik a főszereplővel Andrással.

Idén az egyik filmed Arany Medvét (Testről és lélekről), a másik Oscart nyert (Mindenki). Nem próbál Hollywood visszacsábítani magához?

Szoktak hívni, keresnek különböző ajánlatokkal, de nekem mindig be kell előbb fejeznem mindent, amin dolgozom, ezért sem tudom túlvállalni magam. Nekem minden filmre rá kell hangolódnom lelkileg.

Nem vagyok egy gyár: lélekből dolgozom.

A Terápia ezért nagyon megviselt. Zeneszerzőként, ha nem folyik át rajtad a történet, akkor nem lesz igaz a zene, nem lesz önazonos se a sorozattal, se veled. A legfontosabb része a zeneírásnak, hogy ez egy megélt, valós, tudatos élmény eredménye legyen. De persze ez rengeteget kivesz belőlem.

Sikeres voltál Hollywoodban, majd most Magyarországon is. Mit tanácsolsz, mire számítson egy ambíciózus, magyar fiatal filmkészítő?

Ahhoz, hogy valaki ide eljusson, vasakaratra van szükség. Fel kell készítenie magát az embernek, hogy rengeteg áldozattal jár majd mind a magánéletben, mind szakmai értelemben. És közben az egész teljesen kiszámíthatatlan.

Nem hittem volna el, ha valaki azt mondja két évvel ezelőtt, hogy idén ott leszek az Oscaron, és a filmünk díjat nyer.

De ez az élet szépsége és egyben a tragédiája is. Ettől szomorúan szép és vidáman szép. Díjakkal és elismerésekkel soha nem kalkuláltam, csak azt tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni. A „hogyan?”-t aztán hagytam, hadd jöjjön. Sok döntésem intuícióból született, és a nemek ugyanolyan fontosak voltak.

Balázs Ádám
Balázs Ádám
Fotó: HBO / Sághy Tímea

Mi segített a legtöbbet a pályád során?

A lényeg, hogy az ember lője be magát a megfelelő szintre. Hogyha megkeresnek, akkor utána az illető a saját képességei szerint tudja nyújtani a legjobbat. Ilyen volt nekem az HBO. A pályám elején kaptam egy esélyt Amerikában. Akkor megtapasztaltam a magyar mentalitást a saját életemben: mindig a kudarcra, a nemekre számítunk mi, magyarok. Az amerikai HBO-hoz úgy mentem be, hogy összeraktam egy demó CD-t, és úgy állítottam össze a számokat, hogy ha az első nem tetszik neki, akkor majd a második, ha az se, akkor a következő. Az egész koncepcióm a nemre alapult. Ez volt az első hatalmas, pozitív pofon: nem voltam felkészülve az igenre. Erre a döntést hozó illetékes elindította a CD-játszót, és öt másodperc után azt mondta, hogy „Good”. Majd 15 másodperc után, hogy „Fucking great man!” (ez állati jó!”). 28 másodperc után leállította a 10 perces CD-t, mert nem kellett többet hallania belőle. Nem hittem el! Ez volt a legelső munkám. És végül nem is arra használták, amire én írtam, hanem még többre: ez lett az arculati hangja a Cinemax csatornának 7 éven keresztül. Az a legelső munkám. Ennyire inspirált engem, hogy kaptam egy lehetőséget.

A Terápia harmadik, egyben befejező évada november 13-án érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, a korábbi évadok pedig bármikor megtekinthetőek az HBO online videótárában.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..