Interjú

„Semmilyen hatalmi pozíció nem működik önvizsgálat nélkül” – Interjú Boross Martinnal

A Nyersanyag című magyar filmben egy fiatal direktor azzal szembesül, hogy egy falusi polgármester kiskirályként uralja a települését. A film rendezőjével és társforgatókönyvírójával, Boross Martinnal felelősségről, a magyar vidék kollektív élményéről és a film árnyalt karaktereiről beszélgettünk. 

Elsősorban színházi alkotóként vagy ismert, ez az első nagyjátékfilmed. Milyen út vezetett idáig?

Ez valóban így van, 2013-ban alapítottam a STEREO AKT-ot, eddig több mint húsz színházi előadást hoztam létre. Sokat dolgozom a nemzetközi színtéren is, most is éppen Kolozsváron vagyok, egy helyi, független színházzal készítünk koprodukciót. Alapvetően tehát a színház a terepem, azon belül is az interdiszciplináris kortárs színház. Ez azt jelenti, hogy nem történet- és narratíva alapú, nem szöveg- vagy irodalmi alapú színházat csinálunk, hanem az előadásaink koncepció-alapúak, amelyekben más médiumoknak, pl. a képeknek is fontos szerepe van. Sokszor dolgoztam videóval, filmmel a színházi előadásaimban is.

Ettől még nem lettem filmes, de volt egy nagy utat bejárt, több mint 120 alkalommal játszott, helyszínspecifikus színházi előadásunk, a Promenád. Ez egy buszos színházi előadás, ahol a nézők egy busz fedélzetén ülnek, és lent az utcán zajlanak a jelenetek. Így követjük a színészeket állomásról állomásra, miközben a nézők egy élőben szerkesztett hanganyagot hallgatnak fejhallgatókon keresztül. Kicsit olyan, mint egy valóságdíszletbe szőtt, egysnittes film. Amikor levettük a műsorról, szerettem volna maradandó formát adni neki, így készült egy azonos című rövidfilm. Ez volt az első komolyabb filmes munkám. Ahogy érlelődött a Nyersanyag története, rájöttem, hogy ez a történet nem stilizációt, tehát valamilyen jelzésértékű, színpadias megoldást kíván, hanem autentikus, reális, hiteles idő- és térkezelést, amire csak a mozgókép képes. Ezért a kezdetektől filmnek terveztem.

A kezdetektől egyértelmű volt, hogy független finanszírozásban szeretnétek megcsinálni a Nyersanyagot? 

A saját finanszírozás vagy a low budgetség legtöbbször nem szándékos elhatározás kérdése. Mérlegelnünk  kellett, hogy milyen finanszírozási környezetben élünk,  és milyen ez a film, és mindaz, amit ez a film kíván, azt tudjuk-e és meg akarjuk-e ilyen módon csinálni. Túl azon, hogy a stáb és az alkotók mennyire odaadóan és alázatosan dolgoztak benne, az is lehetővé tette a megvalósítást, hogy viszonylag egyszerű látványvilágú, színész- és szituáció-központú film a Nyersanyag. Ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna szükség tízszer ennyi pénzre, de lehetett okos, a minőséget nem rontó kompromisszumokat hozni.

Milyen forrásokat tudtatok mozgósítani?

Részben emberi erőforrásokat, ez a legfontosabb. Tehát jellemző volt, hogy mindenki több ember munkáját végezte, sok időt tett bele – sokkal többet, mint amennyi arányos lett volna a fizetéssel. Ezen kívül a szponzoráció is sokat számított. A technikai eszközöket ingyen vagy jutányos áron kaptuk a koproducertől.

Olvastam a Remake_Bodony című projektetekről és arról, hogy ez ébresztette fel benned azokat a kérdéseket, amelyek ebben a filmben is megjelennek. Mesélnél erről?

Ezt annyiban árnyalnám, hogy sokat dolgozom civilekkel, olyan nem professzionális résztvevőkkel színházi produkciókban, ahol szakértők vagy érintettek is az alkotófolyamat és az előadás részei. Ezeknek az élményeknek mindegyike benne van azokban a dilemmákban, csapdahelyzetekben, amikkel a főszereplőink szembesülnek. A projektekben közös, hogy valamilyen sérülékenyebb, kiszolgáltatottabb csoportról van bennük szó. A Remake_Bodony azért volt az egyik legfontosabb előkép és inspiráció, mert az alapszituációja hasonló a Nyersanyagban ábrázolthoz. Tehát egy városi forgatócsoport közösségi workshopot tart falusi fiataloknak. Viszont a Nyersanyag konfliktusai, viszonyrendszerei és a végkimenetele olyan fikció, amit innen-onnan gyűjtöttünk, személyes élmények és ismert jelenségek alapján. Tehát a képzeletünk szüleménye.

Tulajdonképpen a film arról szól, hogy hiába „megy le vidékre” valaki jó szándékkal, minden rosszabbá válik.

Az, hogy a privilegizált, belpesti művészek ténykednek a falun, ennek az univerzális kérdéseket feldolgozó történetnek csak a díszlete. Szerintem a Nyersanyag általánosabb érvénnyel szól olyan helyzetekről, amikor valakit elvakít a saját sikere vagy a siker iránti vágya, és ez korrumpálja a tetteit és érzelmeit. Hazudik a munkája fontosságáról, illúziókat kelt róla, és a cél szentesíti az eszközt alapon függési viszonyba hoz másokat. Akár manipulációval, kihasználással, abúzussal is érvényre juttatja az akaratát. Ezek általánosabb hatalmi kérdések, amihez a keretet szolgáltatja az a feszült viszonyrendszer, hogy milyen nagy a szakadék a falusi és a városi emberek között. Persze ezzel együtt jár az összes autentikus, izgalmas és nyomasztó kérdés, ami a mai Magyarországon meghatározó.

Te mint rendező szintén egy hatalommal, felelősséggel bíró ember vagy nem csak ebben a filmben, hanem minden más munkádban is. Foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan bánsz a munkatársaiddal eközben?

Mindenkinek foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel, aki mások munkájáért, életéért bármilyen módon felel. Semmilyen hatalmi pozíció nem működhet folyamatos önvizsgálat nélkül, mert minél nagyobb a felelősség, minél nagyobb a hatalom, annál gyorsabban és annál súlyosabban károsítja mindenkinek a személyiségét. A vezetés azonban nem ugyanaz, mint a hatalom. A vezetőre ruházott elvek, irányvonalak és szabályok betartása és betartatása fontos feladat, míg a hatalmaskodás egy alantas, toxikus, borzasztó attitűd. Ott kezdődik szerintem a probléma, amikor a saját csalhatatlanságában kezd el hinni valaki ahelyett, hogy a saját csapatában, a mellette állókban vagy a saját tévedhetőségében hinne.

A személyes helyzetemre lefordítva ezt, azért én nagyon pici hal vagyok az akváriumban, egy egérfarmon játszunk a független filmben és a független színházban is, nincs semmilyen hatalmam, örülök, ha az önrendelkezésemet sikerül minél jobban érvényre juttatnom. Az a színházi forma, ahogyan mi dolgozunk, kollektív alkotói folyamat. Magába a munkamódszerbe bele van kódolva az egymásrautaltság, a horizontális dinamika. Nem ez az általános, ezt is nehéz megtanulni. Nagyon örülök, hogy egyre több olyan munkánk van, ahol meg vannak osztva az alkotói felelősségek. Minden színészt alkotónak is tekintünk egy-egy munkában, és az is gyakori, hogy kollektívaként vagy egy írótárssal közösen hozunk létre valamit. Tavasszal például egy olyan előadáson fogok dolgozni, amelyben társrendező szerepkörben vagyok a feleségem mellett.

A film első fele a Kojot című filmre emlékeztetett, aztán teljesen más irányba fut ki a Nyersanyag. Ezt a nagy váltást dramaturgiailag hogyan egyensúlyoztátok ki? 

Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy merre tart a történet. Mindig is egy időugrásos, két évszakos történetnek képzeltük el, hiszen abban kulminálódik minden, hogy a tetteinknek következményei vannak. Amit mondunk, annak hatása van emberekre, és a polgármester állításával ellentétben a gyerekek is emlékezni fognak rá.

Kifejezetten árnyaltak a karakterek a Nyersanyagban: nemcsak a főhős, Tamás, hanem a többiek is. Hogyan dolgoztátok ki a forgatókönyvben, hogy mindenkinek ilyen sok arca legyen? 

Nem meglévő receptet követtünk Szántó Fannival, de a kezdettől egyetértettünk abban, hogy se a történet ne legyen fekete-fehér, se a karakterek ne legyenek egy- vagy kétdimenziósak. Mindenkinek legyen igaza, senkit ne lehessen egyértelműen egy polcra feltenni. Tehát ez eltökélt szándékunk volt, de abban, hogy ez mennyire sikerült, erősen benne vannak a színészek is. A velük zajló próbák, az ő személyiségük és a gondolataik ezekről a karakterekről is színesítették a képet.

Én is szeretem azt gondolni, hogy minden fő karakter ellentmondásos. Az áldozatok kevésbé, de például Irén attitűdje is megkérdőjelezhető: nagyon meggyőző tud lenni, aztán azzal ellentétesen cselekszik. Tamás visszaél a belé vetett bizalommal, manipulál, ellentmondásos módszereket használ, de közben elhiszem, hogy amikor figyel, akkor valódi kíváncsiság bújik meg benne. A polgármester sem csak gondoskodó ember hírében áll, hanem valóban az. Persze egy paternalista és patriarchális világban, de mégis. Prosperáló közösséget kezd építeni, munkát ad az embereknek, de mindez nem teszi semmissé a bűneit: az erőszakot, a zsarolást, a hatalommal való visszaélést, amik meg tudnak férni egy emberben. A legtöbb színésznek nem kellett játszania, elég volt beleállnia a figurába. Pál Andrással is nagy szerencsénk volt: tekintélyt parancsoló, nagy karizmája van, nem kell felemelnie a hangját, nem kell agresszívnak mutatkoznia ahhoz, hogy tudjuk, hogy veszélyes.

A nem hivatásos színészeket hogyan találtátok meg? Szerintem különösen az Irént játszó Lakatosné Szukonyik Noémi volt telitalálat.

Meg kell mondanom, büszke vagyok rá, hogy akárhány nézővel beszélgetek, mindenkinek más a favoritja, tehát többükhöz lehet kötődni. Szerintem is jól sült el a casting. Minden szerepre más metódussal kerestünk embert. Irén szerepére egy középkorú, roma nőt kerestünk. Ez egy összetett szerep nemcsak a szöveg mennyisége, hanem a karakter állapotai miatt is. Szóval olyasvalaki kellett, akinek a színjátszás, vagy a közösségi projektek szakmai közege nem teljesen ismeretlen. Valakinek a tanácsára újranéztem egy olyan közösségi színházi produkcióhoz, az Éljen soká Regina! című előadáshoz, amit a Szívhang Társulat hozott létre Romankovics Edit rendezésében. Borsod megyei asszonyok szerepeltek benne, Szukonyik Noémit is innen ismertem. Így lett ő Irén.

De például a Palit játszó Bogdán Ádám teljesen más történet. Ő abban a faluban született, ami a forgatás egyik fő helyszíne volt. Úgy találtam rá, hogy kapcsolatba kerültünk a Társadalomklinika nevű civil szervezettel. Sokszor egyeztettünk, mivel fontos volt számomra, hogy olyan helyen forgassunk, ahol aktívan tevékenykedik egy civil szervezet, akik szakmai kérdésekben segítenek, és egyfajta hidat képeznek köztünk és a lakosság között. Ők mutattak egy zenés videót, amiben benne volt Ádám, már ebben nagyon megtetszett. Amikor elmentünk terepszemlére, csináltunk egy helyszíni castingot. Ádám is eljött, és evidens volt, hogy ő lesz Pali. De volt szerep, amire nyílt castingot írtunk ki, vagy egyből felkértünk rá színészt, és sok civilek által alakított szerepre úgy találtunk embert, hogy a casting director, Fátyol Hermina és munkatársa, Csányi Dávid találták meg a tökéletes jelöltet.

A megtalált szereplők és helyszínek mennyiben változtattak a forgatókönyvön? 

Természetesen sok minden változott menet közben. Sokat próbáltunk az előkészítési időszakban, a színészek észrevételei, kérdései is nyomot hagytak a forgatókönyvben. Volt jó pár produkciós improvizáció részben költségvetési okokból, részben az adott terep okozta vagy inspirálta helyzetek miatt. Találékony módon alkalmazkodnunk kellett a helyzetekhez. Öt faluból állt össze a fiktív Pusztaszomaj, például az egyik faluban volt a rendelő belseje, ahol a stáb megszáll és egy másik faluban volt a rendelő külseje. Okosan kellett megoldani, hogy megteremtsük az illúziót.

Említetted, hogy a történet a te tapasztalataidból és valós, ismert jelenségekből áll össze. A szereplőknek mennyire volt ismert ez a problémakör, esetleg az ő tapasztalataik is beszűrődtek? 

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem a személyes élményeimből, hanem kollektív élményekből mazsolázunk. Olyan dolgokat, amiket a saját szemünkkel is láttunk, de ezek nem az én élményeim. Persze olyan apró részletek, mint hogy odaszólok az utcán, amikor látom, hogy egy pár veszekszik és a férfi bántalmazónak tűnik, aztán együtt, teljes egyetértésben leordítanak, hogy takarodjál – ez speciel velem történt meg, és van még több tucatnyi ilyen apróság. De elég hamar bebizonyosodott, hogy nemcsak az alkotótársaim, hanem a színészek is rezonálnak ezekre a motívumokra. Akik falvakból jöttek, visszaigazolták a klasszikus dinamikákat a kiskirálykodó polgármesterről, a zsarolás ilyen-olyan formáiról, legyen szó Tolna megyéről, Borsodról, Baranyáról, Somogyról. A helyszínkeresés és a terepszemlék során is találkoztunk sok hasonló sztorival. Voltak, amik kicsit módosítottak is a történeten.

A színészek közül Mészáros Blanka és Dér Zsolt is tartottak már pici településeken fiataloknak közösségi programokat művészeti eszközökkel, szóval az alapszituáció és ennek a lehetséges visszásságai számukra is ismerősek voltak. Röviden tehát bebizonyosodott, hogy egy olyan terepasztalon mozgatjuk a bábuinkat, ami mindenki számára ismerős.

A Nyersanyag február 15-től látható magyar a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com