Kessler-György Márta a Hannah – A buddhizmus útja Nyugatra című szép és inspiráló film rendezője, ennek magyarországi bemutatója apropóján készítettünk vele interjút.
A Hannah – A buddhizmus útja Nyugatra személyes hangvételű film, ezért hadd kezdjem személyes kérdésekkel. Ez az egyetlen alkotásod, amelynek írója, rendezője és producere is te vagy. Illetve köztudott, hogy személyes kapcsolatod volt Hannah Nydahllal, a film főszereplőjével. Mesélnél arról, hogy mikor és hogyan kerültél kapcsolatba Hanna és Ole Nydahllal és a buddhizmussal? Ha jól tudom, mindez Magyarországon kezdődött, amikor Hannah és Ole Nydahl először érkezett hozzánk/járt itt a ’80-as évek végén.
1990 tavaszán vettem egy könyvet Buddha élete és tanításai címmel. Ez a könyv nagy hatással volt rám. Hallottam korábban is a buddhizmusról, de itt Buddha idézetei és tanácsai mintha a gondolataim természetes továbbgondolásai lettek volna. Egyszerű és tiszta választ adtak a kérdéseimre. Pár hónappal később, július végen találkoztam először Láma Oléval, aki Budapesten tartott előadást a buddhizmusról.
Az első benyomásom az volt, hogy itt egy nyugati társadalomból származó, örömteli férfi rengeteg energiával, aki humorosan, nagyon egyszerűen és közvetlenül beszél Buddha tanításairól.
A meditációról is kézzelfoghatóan, az életünkben azonnal alkalmazható módon gondolkodott. Ez mélyen megérintett. Két héttel később elmentünk egy kisebb csapattal Lengyelországba, ahol Láma Ole és Hannah egy meditációs kurzust tartottak. Ekkor találkoztam először Hannah-val. Azonnal feltűnt számomra, és nagyon kíváncsivá tett: ki ez a gyönyörű, ragyogó, nyugodt és bájos nő, aki ennyire szeretetteljesen fogad minket? Bár nem beszéltem sem angolul, sőt semmilyen más nyelven, úgy éreztem, más szinten rögtön tudtam hozzá kapcsolódni.
Mindez hogyan folytatódott?
Később, amikor volt szabadidőm, szívesen utaztam Láma Oléval és Hannah-val. Ha tudtam, segítettem Hannah-nak praktikus dolgokban, például csomagolni. Ilyenkor jókat beszélgettünk, amit én nagyon szerettem. Volt egy kis meghitt időnk az ő elfoglalt életében.
Hannah 2007-ben halt meg, a róla szóló dokumentumfilm 2014-re készült el. Mikor döntötted el, hogy filmet készítesz az életéről?
Hannah halála után két évre jelent meg az a vágy, hogy valamit mutassunk meg az életéből, hogy ünnepeljük, megköszönjük mindazt, amit tett.
Mi volt a fő motiváció?
Több is volt. Az egyik, hogy nagyon sokan hiányolták őt. Nagyon sokan ismerték és szerették, több ezer embert inspirált élete során. A halála után sok kérdés merült föl az emberekben, akik szerettek volna még többet tudni Hannah-ról és az életéről. Többen kértek engem is, hogy meséljek róla. Miután tartottam Hannah-ról előadásokat, rájöttem, hogy ennyivel nem tudom teljesíteni az emberek kívánságát, nem tudok egy személyben mindent elmondani, megmutatni Hannah életéből, az ő nagyszerű személyiségéről, inspirációjáról. Megfogalmazódott bennem, hogy valamilyen formában ezt össze kellene foglalni. Alapvetően az motivált, hogy emlékezzünk rá, megünnepeljük, amit ő tett értünk Oléval együtt. Elhozta ezeket a csodálatos tanításokat, és ezáltal több ezer ember életének adott értelmet ezáltal.
Inkább valahogy össze kellene foglalni, hogy együtt emlékezzünk rá, megünnepeljük, amit Oléval közösen tett értünk.
Másrészről pedig úgy éreztem, hogy ő egyedülálló női példa volt sokunk számára.
Sok ezer embernek segített éveken keresztül tanácsaival, szeretetével. Azt gondoltam, nagyszerű lenne ezeket a képességeket, tulajdonságokat megmutatni, hiszen nekünk buddhistáknak a tanító tulajdonságai, képességei azt mutatják meg, hogy mi milyen nagyszerű képességekkel rendelkezünk, és ezeket mi is ki tudjuk fejleszteni magunkban. Ezért lényeges, hogy erre emlékezzünk és a szemünk előtt legyen.
Hannah ilyen tanító volt, az ő tulajdonságai csodálatosak és egyben meggyőzőek voltak. Fontosnak tartottam megmutatni Hannah és Ole magával ragadó történetét is. Filmre vinni mindazt, ahogy éltek, ahogy a buddhizmussal találkoztak, és ahogy azt Nyugatra hozták. Ezzel sok embernek adták meg a belső szabadságot, az öröm, együttérzés és félelemnélküliség tapasztalatát.
Miért pont a dokumentumfilm mellett döntöttél?
Először nem tudtam, milyen formában mutassam meg Hannah történetét. Megkérdeztem Hannah két közeli tanítványát és barátját, akik egymástól függetlenül azt javasolták, hogy készítsek egy életrajzi dokumentumfilmet.
Mi minden kellett ahhoz, hogy egy ilyen filmes projektbe bele tudj vágni?
Abban az időben ismerkedtem meg Adam Pennyvel, akinek Londonban van egy filmprodukciós vállalkozása, és korábban már készített dokumentumfilmeket is. Elmondtam neki az ötletet, ő pedig azonnal felajánlotta, hogy részt vesz benne, segít elkészíteni a filmet. Nagyon fontos volt Lama Ole, Hannah férjének támogatása is. Ő is úgy vélte, hogy Hannah egyedülálló élete mindenki számára inspiráló lesz. Ole mellett más tibeti lámák, a 17. Karmapa, Samarpa is támogatták a film elkészülését.
Kikkel dolgoztál együtt?
Nagyon sokan vettek részt a film elkészítésében, barátok százai segítették a munkánkat. Akár azzal, hogy lejegyezték az interjúkat vagy éppen megszervezték az utazásokat. Mivel szűkös volt a költségvetés, így ezek a segítségek igazán sokat jelentettek.
A stáblistán a Hannah és Ole Nydahl alapította centrumok között a magyar közösség is feltűnik. Milyen magyar vonatkozásai vannak a filmnek?
Számos interjút forgattunk Budapesten és Becskén. Emellett nagyon sok magyar barátom dolgozott a filmen. Voltak, akik a szerkesztésben, a vágásban, mások a honlap vagy bizonyos effektek elkészítésében segítettek. Megint mások szakmai tanácsokat adtak vagy éppen anyagilag támogatták ezt a jelentőségteljes munkát. Nagyon hálás vagyok a támogatásukért.
A filmben sok archív anyagot használsz: fényképeket, filmfelvételek Hannah életéről. Amihez nem volt elég képi anyag, milyen helyszíneken forgattatok?
Szerencsénk volt, mert a barátoknak köszönhetően rengeteg archív anyagot szedtünk össze. Volt anyagunk a BBC-től, valamint könyvtárakból is. Ezeken kívül használtuk az úgynevezett rekonstrukciós filmezést, ennek keretében forgattunk Ázsia több országában: Indiában, Nepálban és Szikimben. Vettünk fel interjúkat Európa számos országában is. Többet például Dániában, ahonnan Hannah és Ole is származik.
A film bemutatója 2014. november 14-én volt az Egyesült Államokban, utána többek között 2016-ban Lengyelországban, idén pedig Németországban, Ausztriában és Magyarországon. Miért csak mostanra jutott el hozzánk?
Miután befejeztük a filmet, 2014-ben bekerült az ARPA Nemzetközi Filmfesztivál programjába, ahol megnyerte a legjobb dokumentumfilm közönségdíját. Ezután a filmnek saját életútja lett. Először bejárta Észak- és Dél-Amerikát, majd átjött Európába: Dániába, Lengyelországba, de játszották Oroszországban is. Idén januárban mutatták be Németországban, most pedig Svájcban és Magyarországon. Úgy gondolom, mindennek eljön a maga ideje, és az úgy jó, ahogy történik.
Mi minden történt a film bemutatása óta? Milyenek a visszajelzések általában, illetve milyenek azoktól, akik nem azért nézték meg a filmet, mert buddhista gyakorlók?
Nagyon inspiráló volt számomra, hogy a nem buddhista közönség milyen nyitottsággal, érdeklődéssel fogadta a filmet. Nagy siker volt a világ minden országában, ahol eddig bemutatták. Lengyelországban több mint 10 ezren látták, Németországban több mint 40 ezren. Ausztráliában és Oroszországban is több ezren látták. Magyarországon ez idáig több mint kétezer ember nézte meg. Dokumentumfilmről lévén szó, azt gondolom, hogy a számok elég beszédesek.
A siker titka Hannah élete és példája. Az, hogy egy modern, nyugati nő példáján keresztül mutatja be a buddhizmust. A film többek között olyan témákkal is foglalkozik, mint a betegség és halál a buddhizmus szemszögéből. Hannah és Ole szerelme szintén nagyon sok ember számára inspiráló.
Azt gondolom, hogy ez a film önmagában egy üzenet. Mégis megkérdezem, szeretnél-e üzenni valamit a film nézőinek, a magyarországi nézőknek a hazai bemutató kapcsán?
Egyetértek. Hiszem, hogy ez a film mindenkinek mond valamit. Kívánom, hogy válaszoljon valamilyen kérdésre, és segítsen az életben, tegye szabadabbá az embereket.