Július 27-én a JUNO11 Distribution forgalmazásában érkezett a hazai mozikba a Michal Chmielewski lengyel–amerikai koprodukcióban készült filmje, a Roving Woman. A bemutató kapcsán a film executive producerével, Orian Williamsszel beszélgettünk többek közt független filmezésről, a road movie műfajáról és a Los Angelesben kullogó elveszett lelkekről.
Először is, mit csinál egy executive producer?
A producerkedés egy olyan munka, ami a film elejétől a végéig tart. Valójában az előkészítéstől kezdve életed végéig, hiszen a filmek, amiket elkészítünk, örökre velünk maradnak. Általában a producer találja ki az ötletet, kiválasztja a rendezőt, megteremti a finanszírozást, és próbálja folyamatosan előre nyomni a projektet. A produceri megbízatás sok mindent magába foglal, ő az, aki a pénzt hozza, de gyakran azzal segít, hogy megszerez egy bizonyos színészt, forgatókönyvet vagy írót. Szeretem a nevemet olyan filmekhez adni, amelyeknél ha nem is én vagyok az ötletgazda, de én emelem egy következő szintre a filmet. Az, hogy a film elkészüljön, egy csoda. Egy rossz film elkészítése is csoda. De ha egyszer elkészül a film, akkor már nem rajtad múlik, hogy mit gondolnak a nézők. Azt viszont, hogy elérjen hozzájuk, úgy tudod segíteni, hogy neveket adsz hozzá, segítesz a forgalmazásban, a reklámozásban, a terjesztésben, és szerzel egy ügynököt.
Nagyon sok rétege van az executive produceri munkának, a Roving Woman esetében elsősorban egyengetni akartam a film útját.
Már megvoltak a forgatás főbb helyszínei, amikor elkezdtünk arról beszélni, hogy milyen formában tudnék részt venni a filmben. A főszereplő, Lena Góra kért fel erre Wim Wenders barátommal együtt, aki a film producere lett. Wimmel megbeszéltünk, hogy ha ő is benne van, akkor én is, és fordítva. Nagyon szerettük a filmet, már az elején láttuk, hogy van benne potenciál valami nagyszerűre. Illetve támogatni akartuk a fiatal filmeseket.
Nehéz manapság Amerikában fiatal független filmesként érvényesülni?
Nehéz akkor is, ha száz filmet csináltál, és akkor is, ha még egyet sem. Mindig azt mondom, hogy csináld meg az első filmedet, hogy legyél túl ezen a lépésen. Ha egyszer megtanultad ezt a folyamatot, akkor tényleg elindulhatsz, és elkészítheted azt a filmet, amit valószínűleg mindig is meg akartál valósítani. Általában van valami dilemma vagy akadály a film elkészítése során, ez sosem könnyű folyamat. De idővel megtanulod, hogyan kell ezt jobban kezelni.
A filmográfiád azt tükrözi, hogy önmagukat kereső, vagy éppen teljesen elveszett karakterek történetei mozgatnak. Ilyen volt a Joy Divsion énekese a Controlban, a Roving Woman-ben a Connie Converse által inspirált főhős és a készülő Pink Floyd dokfilmed középpontjában álló Syd Barrett is.
Azt hiszem, hajlamos vagyok sok olyan filmet csinálni, amiben az emberek eltűnnek, vagy valamilyen szinten megkínzott lelkekké, szinte szellemekké válnak. Érdekesnek találom az olyan embereket, akiket nem értek egyből, nem tudom, hogy honnan jönnek és hová tartanak.
Ha jól értettem, hogy a főhőst játszó Lena Góra nemcsak színészként, de producerként és társíróként is részt vett az alkotói folyamatban. Így volt ez?
Lena sokat segített a filmnek, ő egy nagyon sokoldalú művész. Michal Chmielewski rendezővel együtt mindent megtett, hogy tető alá hozza a projektet. Volt egy ötletük, Kaliforniában akartak forgatni, és Lena összerakta a darabokat. Nagyon jó kapcsolatai vannak, elismert az szakmában, és ez megteremtette annak a lehetőségét, hogy összehozza azokat az embereket, akiket szeret. Szerintem nagyszerű munkát végzett.
A filmben a főszereplő egy váratlan szakítás miatt ott hagyja addigi életét, beül egy autóba és nekivág Kaliforniának. Hogyan született meg Sarah karaktere?
A főhős sok Los Angeles-i figurán alapszik, akiknek az a tragédiája, hogy kiszorultak a hétköznapi élet keretei közül. Ahogy Connie Converse-t, Sarah-t is kirúgta a barátja, nem volt választása, gyakorlatilag hajléktalan lett. Rengeteg elveszett lélek van itt Los Angelesben, akik önmagukat keresik.
Ha végigmész egy úton, a leggazdagabb embereket látod a legnagyobb házakban, és azt hiszed, hogy ez az élet karnyújtásnyira van tőled.
Azt hiszem, Lena sok mindent beépített abból, aki volt, amikor először ideköltözött, és beleszőtte azokat is, akikkel útközben találkozott. Ebben a városban egy lépésre vagy attól, hogy soha ne csinálj semmit, és hogy a világ legnagyobb sztárja legyél.
Az amerikai road movie-khoz kapcsolódó külső és belső utazás egy igazán nagy toposz, ez a Roving Woman-ben is központi téma.
Egy filmkészítő útja mindig belső és külső egyszerre, és ez a két dolog kelti életre a képzeletünket. Nemrég forgattam egy filmet Dustin Hoffmannal és Sissy Spacekkel. Dustin ismerte a forgatókönyvet, de minden alkalommal másképp csinálta meg a jelenetet. A környezet köréd épít dolgokat, amikor kint vagy a helyszínen, úgy érzed, mintha tényleg úton lennél. A Jack Kerouac könyvén alapuló Big Sur című filmemet ténylegesen a kaliforniai Big Surben forgattunk, ami a színészek számára egy olyan misztikumot és esztétikát adott, ami határozottan megmutatkozott az alakításukon. A környezet mindig egy újabb karaktere a filmnek, és ha ez a hely szinkronban van a szereplőkkel, a tehetséggel és a filmkészítőkkel, a varázslat életre kel. Úgy érzem, hogy a Roving Woman esetében a kis költségvetés, a személyesség és az ambíció mellett az utazás helyzete is hozzájárult ahhoz, hogy megszülessenek igaz pillanatok.
Producerként mi az, ami megmozgat egy filmben?
A mozi egyfajta kumulációja volt mindannak, amit szeretek. Ilyen a zene és a fotózás, ezen belül olyan művek, amik felteszik a kérdést, hogy miért vagyunk egyáltalán itt? A Szárnyas fejvadász a kedvenc filmem, egyszerre néz vissza a múltba és mutat a jövőbe, Vangelis zenéje pedig mondhatni megváltoztatta az életemet. Szeretem az igaz történeteket, a valódi, hétköznapi embereket, velük tudok igazán kapcsolódni.
