Az animáció új birodalmat hódít meg: a virtuális valóságot. Talán forradalom, talán – mint a 3D – megmarad kevés saját értéket hordozó iparági divatnak. Sara Diamond, az Oscar-jelölt Google Spotlight Stories producere szerint a közönség még sosem élt át ilyen immerziót.
A Google Spotlight Stories a VR [„virtual reality”, virtuális valóság] számára készít animációs rövidfilmeket. Megnézheted őket az appban – mozgathatod a képet, miközben pereg a film, megfigyelhetsz részleteket, követhetsz eseményeket. Megnézheted a telefonodon, könnyedén mozgatva, mint pici ablakot egy másik világra. Vagy megnézheted teljes VR élményként, headsetet viselve, valóban belépve abba a másik világba.
És ezek jó sztorik ám! Az egyik rövidfilm, a Pearl, Oscar-jelölést kapott idén, megérdemelten (és Emmyt nyert mint „innováció az interaktív programozásban”). A Google Spotlight Stories egyik producerével, Sara Diamonddal készítettünk interjút az Anilogue fesztivál alatt.
(Az interjú eredeti, angol verzióját itt olvashatod.)
Régen arról álmodoztam, hogy egy szemüvegen nézek filmeket az ágyamban fekve. Elérjük ezt lassacskán? Mi a célod?
Nos, imádok a virtuális valósággal dolgozni a Google Spotlight Stories-nál: ez egy csodálatos projekt. Szóval az a célom, hogy még több gyönyörű rövidfilmet készíthessek tehetséges rendezőkkel.
Mi a Google célja?
Arról sajnos nem beszélhetek. Ezt a sajtófelelősüktől kellene megkérdezni.
Akkor miért a VR? Mit tud, amit a hagyományos animáció nem?
A virtuális valóságban igazán, teljesen elmerülhetsz:
az ember teljesen elfelejti, hol is van épp,
így tökéletesen bevonódik a történetbe, képessé válik odatranszportálni. Az immerzivitás igen erős dolog.
A bevonódás a normál moziban is létezik, ha jól készítették el. Egy moziteremben is elfelejted néha, hol vagy.
Ez igaz.
Tehát hogyan ér el a VR mélyebb immerziót?
Van pár eszközünk. Hangos és vizuális jeleket használhatunk, és erős történetet. Remélhetőleg mindez egy következő szintre lép majd; ha a sztori jó, igazán túlmutat minden eddigin. Hasonló ugyan egy 2D filmhez, de van benne valami több, mert egészen körülvesz: tényleg úgy érzed, mintha másutt lennél.
Az animáció száz éve tökéletesíti a technikáit: hogyan irányítsa a figyelmet, keretezés, perspektíva… Gondolom, sokat újra fel kell találni közülük.
Néhányat igen, de sokat használunk a régi technikák közül. A Pearl forradalmi volt számunkra. Az ablakot keretező eszközként használtuk. És a hangokkal képesek vagyunk jobbra vagy balra terelni a néző figyelmét. És kioldóeszközöket használunk [„triggering”], hogy a közönség lépést tarthasson a sztori fontos pillanataival: hogy ez megtörténhessen, oda kell nézniük bizonyos eseményekre, akkor folytatódik a sztori. Képzelj el egy gömböt körülötted: ha a közönség egy bizonyos helyre néz, akkor haladunk tovább a következő eseményre. Ha nem, akkor addig várunk, míg a néző odaér (észszerű ideig, persze).
Milyen hatékony ez a technológia? Odanéz végül a közönség?
Igen, a hangok és egyéb jelek miatt, amiket használunk. A legtöbb esetben a közönség nem is jön rá; az a célunk, hogy a színfalak mögött tartsuk az ilyen eszközöket:
ha jól csináljuk, észre sem veszed, mi történik.
Láttam a Pearlt és a Rain or Shine-t; amellett, hogy jó sztorik (különösen a Pearl), animációként is ügyesek. De azért technikailag nem tartanak ott, mint a mai legfejlettebb mozifilmek. Mi szükséges ahhoz, hogy elérjenek oda?
Azt akarjuk, hogy hűek maradjunk a rendező stílusához és azt ne korlátozza a technológia. A műsor persze valós időben renderelődik, ezt szem előtt kell tartanunk – de például ha megnézed a Rain or Shine művészeti rendezőjének, Robin Davey-nek az eredeti koncepciórajzait és a végeredményt, a kettő gyakorlatilag ugyanaz. Így terveztük: eleve ilyen egyszerű, grafikus, cuki stílusnak szántuk.
Látsz-e a jövőben teljes filmeket a virtuális valóságban?
Jó ég, nem tudom. Miért ne? Egyre hosszabb és hosszabb filmjeink vannak. A Son of Jaguar, az egyik legújabb shortunk, már 9 perc VR-ban és ez a leghosszabb, amit eddig gyártottunk, úgyhogy meglátjuk.
Van bármi, ami korlátozza az egész estés filmek megvalósulását a VR-ban, mármint a technikai oldalt (számítási teljesítményt stb.) kivéve?
Mi eddig elsősorban rövidfilmekre koncentráltunk. Még nem merészkedtünk az egész estés terjedelem világába. El tudom viszont képzelni, hogy kissé megterheli a szemet egy egész estés film a virtuális valóságban.
A Spotlight projekt elsősorban technikai demonstráció (bemutatni, mire képes a technológia), vagy inkább magukra a történetekre, a filmekre koncentrál?
Határozottan a kettő kombinációja. A filmek nem léteznének a technika nélkül. És a sztorik a technikát is egyre fejlesztik – szóval a kettő partnerségéről van szó. A technika nyilván igen fontos számunkra, de szeretnénk a lehető legjobb történeteket megtalálni hozzá.
Honnan tudjátok, mely történetek felelnek meg?
Nem minden film tökéletes a VR számára: talán gyönyörű egy sztori, mégsem illik e 360 fokos környezetbe. Szükség van egy bizonyos fokú interaktivitásra, ám ugyanakkor nem lehet túl sok belőle. Az egyik filmünk, a Special Delivery, jó példa. Létezik egy központi történetszál, amit követhetsz, de ott van mellette sok kis geg és felfedeznivaló is; ez a film igazán jól használja a teret. Ha csak olyasmit mutatsz, amit, mint egy 2D filmet, előre meredve lehet nézni, annak nem kell VR-nak lennie. Ám nem is kérheted a nézőt arra, hogy ide-oda kapkodja a fejét 360 fokban; az csak elszédíti és nincs is semmi értelme.
Kérlek, beszélj néhány új filmetekről.
Kettő is van, aminek alig egy hete volt a premierje, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk miatta. Az egyik a Sonaria, az első filmünk, amit a hangtervezés inspirált és irányít. Eredetileg belső kísérletnek szántuk, de olyan erejűvé nőtt, hogy teljes Spotlight sztorit igényelt. Vive-on is megjelent, teljes VR-ban, és mobiltelefonon, valamennyi platformunkon. És aztán ott a Son of Jaguar, ami igen érdekes számunkra; ez a leghosszabb filmünk idáig és egy igazán édes sztori.
Ha kiválaszthatnál egyet az animáció száz évének filmjeiből, hogy virtuális valóságba adaptáld, melyik lenne az?
Ó, te jó ég, bármelyiket? Wow. [Gondolkodik.] Ismered Raimund Krummét? Van egy Crossroads című filmje; jó móka lenne eljátszani a terekkel és a dimenziókkal. Azt hiszem, ezt választanám.
