Október 19-én, végre megérkezett a magyar mozikba Szeleczki Rozália (Csodapunci, Rozgonyiné, Mióta velem jár) első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, amiben a Törőcsik Franciska alakította Fáni beleszeret szomszédja fekete macskájába, aki Patkós Márton búgó hangján csavarja el a lány fejét. A film sajtóvetítését követően volt szerencsénk beszélgetni Franciskával az alkotói folyamatról, Rozival való kapcsolatáról és a macskarasszizmusról.
Rozival ez már a harmadik közös projektetek két rövidfilmet (Rozgonyiné, Mióta velem jár) követően. Mitől alkottok ilyen jó csapatot?
A Rozgonyiné alatt kezdtünk el együtt dolgozni, és valahogy tök jól passzoltak a gondolataink. Nehéz megmondani, miért jössz ki jól valakivel, emberileg és szakmailag is úgy éreztem, hogy kíváncsi rám, és én is rá. Ebből lett egy sikeres vizsgafilm a Rozgonyiné képében, ami kapcsán tök jók voltak a visszajelzések. Szeretem Roziban, hogy egy olyan rendező, aki hagyja a színészeket kibontakozni és támogatja őket ebben. Dobány Petivel írták közösen a forgatókönyvet, amihez sokat improvizáltunk. Rengeteg próba előzte meg a forgatást, és ez nagyon látszódott a végeredményen. Rozi hálás közönség, aki nagyon élvezi a közös munkát, és a legjobb improvizált szövegeket mindig leírták Petivel – ebből is született meg a forgatókönyv. Ez már első körben egy fontos tapasztalat volt, aztán sok elismerést is kaptunk a filmre, ami jó megerősítés volt. Nyilván nem a díjak miatt csinálja az ember, de azért jól esik az embernek, ha értékelik, amit csinál.
A második filmje, a Mióta velem jár bizonyos szempontból előképe ennek a filmnek, ugyanis ott is van egy apa-lánya szál, ami visszaköszön a Cicaverzumban is. Abban nekem csak egy pici szerepem volt, de azt a munkát is nagyon szerettem. Tök jó, hogy Rozi meg mer álmodni olyan dolgokat, amiket első körben mások talán nem mernének. Ez esetben a film a 80-as évek végén játszódik. Ahhoz, hogy ezt meg tudja csinálni – szintén egy vizsgafilm keretein belül – iszonyú nagy bátorság kell, ugyanis minél jobban távolodunk a jelentől, annál drágább a kosztüm és a látvány. Roziban van megszállottság, ami nagyon jót tesz a filmjeinek. Szerintem a mániákus alkotók tudnak igazán jó dolgokat alkotni.
Szeleczki Rozi aztán egyszer csak bejelentette, hogy lesz a Cicaverzum (akkor még Cicavízió), és rám írja a könyvet. Nyilván ilyenkor az ember még nem akarja elhinni, vagy beleélni magát a dologba. Már volt olyan, hogy azt mondták, enyém a szerep, de végül nem lett, és nyilván rendezőnként is változik, hogy ki inspirálja éppen az embert, de szerencsére itt nem kellett csalódnom.
Szóval akkor nem volt kérdéses, hogy tiéd lesz a főszerep?
Rozi mondta, hogy rám írja a szerepet, de mivel tényleg voltak rosszabb tapasztalataim, nem szeretek készpénznek venni semmit, csak ha már leforgott az a bizonyos film. Nem gondolom, hogy Rozi nem mondta volna meg, hogyha már nem hitt volna bennem, de nem akartam senkinek kellemetlen pillanatokat okozni, ha esetleg mégsem engem képzel el a szerepre. Inkább mondtam neki, hogy majd még meglátjuk, kezdjünk el dolgozni, és lesz, ami lesz. De egyre inkább úgy nézett ki a helyzet, hogy én vagyok Fáni: a castingokat is együtt csináltuk, ebbe a munkafolyamatba már besegítettem. Aztán végül eljött az első forgatási nap és akkor már tényleg elhittem, hogy ez így marad.
A stáblistán fel vagy tüntetve kreatív konzulensként. Milyen mértékben járultál hozzá az íráshoz?
Azt meg kell említeni, hogy rengeteg kreatív konzulens volt ennél a filmnél. Tanárok, ismerősök, rengeteg segítség volt, akiket köszönet formájában megemlít a stáblista. Én elég sokszor olvastam a könyvet, és sokszor szóltam hozzá. Az ötletekből, amiket bedobtam, volt, amiket szeretett Rozi és volt, amiket nem tudott beépíteni, próbáltam továbbgondolni a már meglévő forgatókönyvet.
Volt olyan pillanat, amikor te vagy Rozi úgy éreztétek, hogy kicsit elvetettétek a sulykot a film humorának furcsaságát, vadságát illetően?
Ez egy folyamatos keresgélés volt. Nagyon határmezsgyén mozog ez a film: hogyan legyen olyan Fáni karaktere, hogy azonosulni is lehessen vele, de közben őrült is legyen, és ne legyen orvosi eset. Mindig kerestük az arányokat. Volt jelenet, amiből csináltunk realistább, majd stilizáltabb verziókat is, de végül úgyis a vágóasztalon dől el, melyik az érvényes, melyik szolgálja a filmet.
Milyen a kapcsolatod a macskákkal?
A forgatás előtt alapvetően már ismertem a macskák természetét, mert van két cicám. A tréningeken is láttam, hogyan tanítják a cicákat egy-egy feladatra, és volt olyan módszer, amit én is kipróbáltam otthon. Például tud ülni, pacsit adni, meg forogni is már az egyik cicám, amikre tök büszke vagyok.
Van egyfajta előítélet a macskákkal szemben, ami miatt vannak a „kutyások” meg a „cicások,” és én ezt végtelenül nagy butaságnak tartom. Nekem azért van két cicám, mert az életmódom mellett nem tudnék egy kutyával úgy bánni, ahogy arra annak szüksége lenne. A macskák sokkal inkább elvannak egyedül, bár tény, hogy ők ott vannak egymásnak, nagyon szeretik egymást, sokat játszanak. Imádom a kutyákat is, mindkét állatfajnak megvannak az előnyei és a hátrányai, de az tény, hogy van egyfajta rossz érzés bennem, mikor azt hallom, hogy: „Nem vagyok macskás” vagy „Nem szeretem a macskákat.” Szerintem ez macskarasszizmus. Nem tudom, hány millió macska él a Földön, de róluk mind kijelenti az illető, hogy nem szereti őket. A két cicám között is olyan személyiségbéli különbségek vannak, hogy az elképesztő. Pedig egy alomban nevelkedtek. Örülnék, ha jobban szeretnék és tisztelnék a macskákat.
Viszont a macskák elég makacs állatok. Ez a forgatáson, mennyire ütközött ki?
Alapvetően az evolúciójukban teljesen más prioritások voltak előtérben, mint a kutyáknál. Amíg a kutyák csoportosan vadásztak, és ezért kénytelenek voltak alkalmazkodni és egy hierarchiát kialakítani, addig a macskáknál ez máshogy nézett ki. A csoportos kontra egyedül vadászat is az oka annak pl., hogy a kutyák fürdetés nélkül nem olyan jó illatúak, mint a macskák. A macskáimat egyszer nem fürdettem még meg, mégis mindig baba illatuk van. Ők magányos vadászok voltak mindig, tehát számukra létfontosságú volt, hogy ne legyen szagos a bundájuk, ezért folyamatosan mosakodnak. Alapvetően ők emiatt önállóbbak, nincsenek annyira ráutalva az ember segítségére, és ezért máshogy kell hozzájuk közelíteni.
Mindezen okokból kifolyólag a macskákat csak jutalmazással lehet motiválni. A kutyáknál az öröm, hogyha a falkatársadnak, jelen esetben az embernek megfelelsz, boldogságot okozol, addig a macskának igazából a fő motivációja az, hogy kap egy finom falatot és akkor megcsinálja a feladatot. Azt sokan nem tudják, hogy a macskák szellemi kalandokat is igényelnek. Tehát nemcsak gombolyagra van szükségük, szeretnek feladatokat teljesíteni – ez egyébként a gazdával való jó kapcsolatot is elmélyíti. A macskaszereplőkkel ez a szellemi kihívás először egy számukra már ismert, komfortos közegben, a tréningeken, később a forgatáson történt meg, amit a stáb szintén igyekezett komfortossá tenni. Néma csend volt például, amikor a macskák a set-ben voltak, és volt egy külön tartózkodójuk, ahol a trénereikkel töltötték a szüneteket.
Mennyire áll hozzád közel Fáni karaktere? Merítettél ihletet valahonnan a megformálásához, vagy inkább saját élményekre, benyomásokra építettél?
Egy színészi munka mindig úgy kezdődik, hogy először megkeresi az ember a hasonlóságokat, a különbségeket, mivel tud azonosulni, mivel nem, mi az, ami már megtörtént vele, mi az, amit csak elképzelni tud. Például fekete macska még nem szólított meg, ezt nyilván az ember a fantáziájából építi föl, de mondjuk ami hasonló módon megtörtént velem, azoknál be lehet helyettesíteni azokat az érzéseket. Például mikor Fáni elveszíti az édesapját nagyon fiatalon, ott megkerestem, hogy az én életemben mi az, ami hasonló volt, vagy hasonló érzéseket váltott ki belőlem. De alapvetően Fáni egy másik ember, és minden szerepet össze kell rakni lépésről lépésre.
A Cicaverzum is az NFI Inkubátor programjában készült, viszont manapság már jelentősen megromlott a programba vetett bizalom. Nektek milyen tapasztalataitok voltak a programról?
Nekem közvetlen módon nem volt feladatom a források megszerzése. A Cicaverzum esetében a támogatás sem hiúsult meg az utolsó pillanatban, mint ahogy sajnos nemrég megtörtént néhány emberrel. Ilyen szempontból szerencsés volt a film, leforoghatott Rozi első nagyjátékfilmje, ami egy hatalmas lehetőség egy pályakezdőnek.
Tervezed folytatni a japán nyelvleckés videóidat, amiket a karantén alatt készítettél?
Nem tudom. Igazából élveztem, de az van, hogy nem szeretek semmit gagyin csinálni. Szeretek igényes munkát végezni, és szórakoztató volt az egész a Covid alatt, de akkor már jó lenne rendes világítással és háttérrel is megcsinálni. Nagyon sok munkát igényelne, és rengeteg egyéb dolgom van mellette. Lehet, hogy majd egyszer nekifogok, ha nem is japán nyelvleckék témakörben, de valamilyen más módon talán még meg fogok nyilvánulni a vloggerek világában. Közlésvágyam van, úgyhogy csak várom a megfelelő pillanatot, amikor ez megérik bennem.
Rozival esetleg van már valami jövőbeli tervetek egy következő projektre?
Nem, egyelőre nincs. Most a filmet meghívták a Tallinn Black Nights Filmfesztiválra, az elsőfilmesek versenyprogramjába. Nagyon várjuk, és kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a fogadtatás. Nem tudom, Rozi fejében van-e valami más, nekem még nem mondta. Néha van, hogy valamilyen téma eszembe jut, és akkor bedobom neki: de jó lenne róla csinálni valamit. Meglátjuk. Ha inspiráljuk egymást továbbra is, vagy van olyan közös téma, amit el tudunk képzelni egymással, akkor mindenképpen folytatjuk.
Igazán virtuóz színészgárdát sikerült összehozni a filmhez. Ki volt a legszórakoztatóbb munkatárs a forgatás alatt?
Nem tudom most így rangsorolni, mindenkinek megvoltak az aranyat érő pillanatai. Tordai Teri nagymama karaktere valahogy nagyon emlékeztet a saját nagymamámra, a tartásával, az eleganciájával, a finomságával, és a művésznő nagyon közel került hozzám a szerepe által. Azt pedig nagy élmény volt látni, milyen alázattal és örömmel vetette bele magát ebbe a filmbe, ennyi sikerrel és filmmel a háta mögött is.
Láttál mostanában valamilyen filmet, ami jobban megragadt benned, illetve mennyi időd van moziba járni?
Az utóbbi időben több filmet is meg tudtam nézni. Nemrég láttam a Magyarázat mindenre című filmet, amit nagyon fontos alkotásnak tartok, felszabadító volt nézni. Ugyanezt éreztem a Larry–vel kapcsolatban is: milyen jó, hogy ilyen filmek elkészülnek. Nem tudom, szégyellni kell-e vagy sem, de én imádtam a Barbie című filmet is.
Egyáltalán nem kell szégyellni.
Ha az a kérdés, hogy Oppenheimer kontra Barbie, akkor inkább Barbie párti vagyok, bármennyire is ciki. Az Oppenheimer nagyon sok információt tartalmazott, amihez még legalább egyszer meg kellene nézni, de a Barbie-t én nagyon éltem.
