Interjú

„Közép-Európában is jelen van a weird, mi is beszélünk magunkról ezen a szűrőn keresztül”– interjú Veres Attilával

Veres Attila forgatókönyvíró első regénye, az Odakint sötétebb afféle szenzáció lett. Az interjú során arról kérdeztük a szerzőt, hogyan fonódik össze filmes és írói élete, miként nem a két művészet, hogyan alkot, milyen műveket ajánl, illetve milyen Magyarország egyik menő kiadójával, az Agavéval dolgozni. 

Karriertörténetednek van egy filmes és egy írói szála, s ugyan most mindenki az Odakint sötétebb című regényedről beszél, először a filmes dolgokról szeretnélek kérdezni. Tulajdonképpen mit is csinálsz, milyen projektekben vettél részt és egyáltalán hogyan kezdődött a filmes életed?

Forgatókönyvíró vagyok és dramaturg, szkriptelemző. Magyarországon élek és főleg Norvégiának dolgozom. Régebben többet elemeztem, tehát a beérkező projekteket kiértékeltem és fejlesztési javaslatokat tettem, esetleg átírtam, ha erre szólt a felkérés. Mostanában inkább írok, sorozatterveket, pilotokat és nagyjátékfilmeket. Van köztük fantasy, fekete komédia, akciófilm, gyerekfilm. Itthon is dolgozom időnként, szeretnék többet is, de a lehetőségek nem mindig adottak, bár úgy tűnik, hogy jövőre leforog egy nagyjátékfilm, amit még két éve írtam. Valahol a horror, a thriller és a dráma határán mozog, és a ’20-as években játszódik. Norvég koprodukcióban leginkább olyan dolgok forogtak, amikben script editorként vagy dramaturgként vettem részt. Egy marokkói film, a Burn Out premierje például most lesz szeptemberben, de kicsi rá az esély, hogy a magyar mozikat is elérje.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy fontos, hogy a regényed ne legyen filmre adaptálható. Mint filmkritikus, hogyan viszonyulsz az adaptáció kérdéséhez? Látsz az alkotói párbeszédekben lehetőséget, vagy inkább a párbeszéd hiánya lenne jellemzőbb?

A legoptimálisabb természetesen az, ha az eredeti mű és az adaptáció egyenrangú alkotások; ha egyik sem vesz el a másik erejéből semmit, sőt. Az adaptációkkal a legfőbb problémám, hogy miután megnézted a filmet, nehezebb elképzelni a regény alakjait, szituációit, helyzeteit máshogy, mint ahogy láttad őket. A regények és novellák szövege a végtelen lehetőségek tere, a szövegek használják az olvasó képzeletét, azokat a pontokat adják meg, ami mentén az olvasónak fantáziálna kell. A mozi ezzel szemben megmutat, nem ad lehetőséget dolgokat másképp elképzelni, mint ahogy filmre vették. Időhiány miatt a történeteknek egyszerűsödnie is kell. Ritka, egyenrangú adaptáció például a Nem vénnek való vidék. Nem vesz el semmit a McCarthy könyv erejéből, megtartja annak líraiságát, de az író sajátos nyelvezetét sajátos filmnyelvvé faragja. Itt segített, hogy néhány Coen-film, főleg a Véresen egyszerű több szempontból is olyan, mint a regény, tehát a filmesek evolúciójának természetes része volt ez az adaptáció. A legtöbb esetben nincs ez így, az adaptáció kevesebb lesz.

Azt jobban kedvelem, mikor egy alapvetően gyenge regény erős ötleteit használják fel a filmhez. Kivételes esetben tudnak rendezők erős víziójú regényből egy eltérő, de szintén erős víziót forgatni. Ezt tette Nolan, mikor Christopher Priest regényét, A tökéletes trükköt adaptálta. Tömörítette a cselekményt, felnyomta a thriller-faktort, mert más dolgok érdekelték, mint a szerzőt. Mivel volt saját víziója a történetről a film nagyon jól sikerült, bár számos ponton eltér az alapszövegtől. De a regény ettől még ugyanolyan zseniális, sőt; bár kevésbé thrillerszerű, koncepcionálisan jóval tovább megy. Nolan megáll ott, hogy a viktoriánus drámát fantasztikus filmmé csavarja, míg a regény a sci-fin túljutva elér a gótikus horrorig. Ez is egyfajta párbeszéd volt két szuverén alkotó, Nolan és Priest között, ahogy a Nem vénnek való vidék is párbeszéd volt McCarthy és a Coen-testvérek között. De úgy gondolom, ez kevésbé jellemző. A mainstream film a cím felismerhetősége és az előre garantált közönség miatt adaptál, a művészfilm pedig azért, mert az alkotó kihívásként tekint az adaptációra, nem párbeszédként. Nem is szoktak jól elsülni ezek a filmek.

A saját írásod esetében miért fontos az adaptálhatatlanság? Az gondolhatnánk, hogy egy forgatókönyvíró és író könnyedén meg tud alkotni filmes történeteket, van ilyen terved?

Mármint, hogy olyan prózát írjak, ami filmszerű, vagy könnyen filmre adaptálható? Nincs ilyen tervem, mert akkor forgatókönyvet írnék belőle. A legrosszabb filmet is sokkal többen látják, mint ahányan a legjobb regényeket elolvassák, és még a gyártásba soha nem kerülő szkriptekkel is jóval többet lehet keresni, mint egy relatíve sikeres könyvvel. Ha könyvet vagy novellát írok, azt azért teszem, mert a film kötöttségei mellett nem lehetne elmesélni a sztorit.

Egy másik kettősség az életedben a nyelv: angolul filmezel, de magyarul írsz. Gondoltál már rá, hogy angolul is írj, vagy lefordítsd a már kész írásaid valamelyikét? Számomra az Odakint sötétebb olvasásakor az egyik legélvezetesebb az volt, hogy mielőtt a történet univerzális szintre emelkedett volna, visszaadott egy nagyon is magyar életérzést. Szerinted ez a regény működne angolul is?

Nem annyira titkos vágyam, hogy a regény angolul is elérhető legyen, de ez még keményebb út, mint a magyar megjelenés. Szerintem működne a könyv idegen nyelven is, noha bizonyára másképp, hisz az, ami a magyar olvasónak jólesően ismerős vagy triviális, az a külföldi olvasónak jó esetben is csak egzotikum. Tehát valami elveszne, illetve máshogy olvasódna, de ez igaz minden könyvre, amit bármely nyelvről fordítanak, különösen, ha az egy olyan specifikus helyről szól, mint a magyar vidék, egy olyan specifikus nyelven, mint a magyar. De nagyon szeretném, ha a regény része lehetne az erről az elbeszélésformáról való szakmai beszédnek, ha látható lenne, hogy Közép-Európában is jelen van a weird, mi is beszélünk magunkról ezen a szűrőn keresztül, és nem csak fantázia-helyszínei lehetünk angolszász elbeszélők történeteinek. Ugyanakkor imádnám, ha kijönne mondjuk a lengyeleknél és a cseheknél is a könyv, vagy akár orosz nyelven; talán ők tisztábban értenék a hangulatát, mint az angol, amerikai vagy francia olvasók.

Azt gondolom, hogy az Odakint sötétebb története univerzális, tehát az alapvető megértésnek a nyelv nem szab gátat, csak a hangulati finomságok átfordíthatóságának.

Novellákat most fordítunk angolra, felmérjük a terepet, hogy mennyire működnek a szövegek más nyelven. Aki szeretne ebben a munkában segítséget nyújtani, annak jelentkezését szeretettel várom.

Az Odakint sötétebb a weird fiction műfaji besorolást kapta. Tudnál ajánlani az olvasóidnak további regényeket ebben a műfajban, amíg várnak a következő írásod elkészültére?

Ha az olvasó novellákra vágyik, akkor vegye kézbe például Lucius Shepard The Ends of the Earth című kötetét, vagy Lisa Tuttle A Nest of Nightmares-ét, esetleg a Map Of Dreams-t M. Ricket tollából. Magyarul elérhető Samanta Schweblin A madárevő c. kötete, de ajánlom a szintén argentin Marianna Enriquez angolul frissen megjelent válogatását, a Things We Lost in the Fire-t. Ha mindenképp regényre vágyunk, akkor egy Jeffrey Ford kötettel nem lehet mellényúlni, épp októberben jelenik meg az új The Twilight Pariah címmel, de a régebbiek közül a The Shadow Year vagy a Girl in the Glass is könnyen fogyasztható. A kozmikus horror kedvelői próbálkozzanak a Fekete Tom balladája című kisregénnyel ami ősszel már magyarul is elérhető lesz, a szerző Victor LaVelle. Nagyon haladóknak ajánlom Caitlín R. Kiernan olyan regényeit, mint a The Red Tree, a Threshold vagy a The Drowning Girl: A Memoir, bár hangsúlyozom, ezekhez erős türelem kell.

Mesélj kérlek az írás folyamatáról! Neked ez inkább egy megértési folyamat, vagy a már megértett dolgok összegzése? A főhősöd nevezhető bármilyen szinten is alteregónak? A kialakításakor beleírtad saját személyes élettapasztalataidat?

Az írás folyamata komplikált, gyakran egymásnak ellentmondó részlépésekből áll. A novellákra is igaz ez, de a regényekre hatványozottan, hiszen sokkal tovább kell fenntartani és vezetni az olvasói figyelmet. A regényhez több ötlet is kell, mint egy novellához, mert nem 3 vagy 30, hanem 300 oldal. Általában akkor szoktam nekikezdeni az írásnak egy novellánál, ha van legalább két olyan, egymással látszólag össze nem függő, a fejemben mégis eggyé váló koncepció, ami az írás motorja lehet. A regénynél ennél is több ötlet kell, amik egymáshoz viszonyulnak valahogy; egy struktúrában helyezkednek el, tehát tudod, hogy egy kiindulópont után hol és milyen revelációid lesznek a szövegben. Ez azonban nem mechanikus folyamat; az ötletek jönnek, de nem minden áll össze mindennel.

Meg kell várni azokat a pillanatokat, amikor természetes módon megteremtődik a koncepciók közötti kapcsolat; amikor felismered, hogy amire addig mondjuk három különböző ötletként gondoltál, az nem három sztori, hanem egyetlen történet elemei.

Ugyanakkor az embert nap mint nap érik hatások az utcán, a vonaton, a kocsmában; és én is azokkal a témákkal, helyzetekkel, kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amiket relevánsnak gondolok, amik érdekelnek, és úgy gondolom, másokat is érdekelhetnek. Ez is informálja az ötletelési folyamatot. Aztán elkezdődik az írás; én szeretem a történeteket mikrorészletekből felépíteni, mert az olvasó úgy ismer rá legkönnyebben magára és a világra maga körül; a részletekből. Ebbe a folyamatba az embernek azt kell beleírnia, amit ismer, vagy amit hitelesen el tud képzelni; a karakterek ezért nem alteregók, de mindannyiukban van valamennyi belőlem, vagy az én tapasztalataimból. Nem szoktam egy az egyben beleírni az életemből dolgokat a karakterekbe; de addig nem is tartom jónak őket, míg nem érzem úgy, helyesen adnak vissza érzelmeket, helyzeteket, hangulatokat, amiken én is keresztülmentem.

Az első regényed az Agave Kiadó gondozásában jelent meg. Ehhez ezúttal is gratulálok. Mesélnél arról, hogyan kerültél velük kapcsolatban, hogyan folyt a munka a Kiadóval? A megjelenés óta két hónap telt el, milyenek a visszajelzések? 

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy a novellák után regényt kell írnom. Elég biztos voltam benne, hogy az Odakint sötétebb lesz az első könyvem (bár akkor más címen futott), de még nem volt meg belőle semmi, talán csak az első pár oldal. Addig nem akartam elkezdeni, amíg nincs mögötte kiadó, mert ekkora szöveget nem írok fióknak. Ismerőseim nem voltak az irodalmi életben, úgy kezeltem a dolgot, mintha egy filmes projekt lenne. Azért az Agave volt az egyetlen opcióm, mert náluk van Mieville, Vandermeer, Dick és Gibson is. Nagyobb volt az esélye, hogy érdekli őket egy csápos weird, mint egy szépirodalmi vagy straight SF kiadót. Emellett én konkrétan náluk akartam lenni, mert több kedvenc írómat is ők gondozzák magyarul, és nagyon tiszteltem őket mindig is. Elküldtem nekik a novelláimat, egy önéletrajzot és a regény néhány oldalas szinopszisát. Ebben nagy vonalakban leírtam a sztorit az elejétől a végéig; tehát nem az volt benne, hogy vannak csápos izék, aztán majd kitalálok valamit, hanem úgy ért véget a szinopszis, ahogy most a regény véget ér. A novellákat írásmintának küldtem. Végül válaszoltak, és leültünk kávézni. Szimpatikusnak találtuk egymást, és kijelentették, hogy kell nekik a regény, ha megírom. Ezután hazamentem és megírtam; ez most egyszerűbbnek hangzik, mint amilyen volt, hisz két évet vett igénybe a folyamat.

Az első változat még nem volt elég jó, ezért újraírtam. Az Agave akkor olvasta el a verziókat, mikor befejeztem őket, egyébként hagytak békében dolgozni. Időnként rákérdeztek, minden rendben van-e, és megerősítették, hogy továbbra is nagyon lelkesek, ami erőt adott a további munkához. A kész draftot kávék mellett hosszasan átbeszéltük, és rengeteg hasznos megjegyzést tettek. Ezután elfogadták a könyvet, a szöveg pedig átment a szokásos kiadási procedúrán. A kapcsolatunk a kiadóval, úgy érzem, a kölcsönös bizalomra épül; ők bíznak bennem, hogy meg tudom csinálni a regényt, ami ígérek, én pedig bízom bennük, hogy a kész regényt a megfelelő módon prezentálják a közönségnek. Nem csalódtunk egymásban, és különösen megtisztel, hogy egy alapvetően angolszász szövegeket gondozó kiadó nem csak, hogy be mert, hanem be is akart vállalni engem, egy teljesen új, magyar szerzőt. Ez nyilván nagy kockázatot jelentett nekik, főleg, hogy a könyv Magyarországon játszódik. Nagyon kevesen hittek benne, hogy meg lehet csinálni hitelesen egy ilyen regényt, ők mégis kitartottak mellette.

Nem hiszem, hogy bármelyikünk is számított a regényt övező lelkesedésre. A Könyvhéten kivásárolták az összes példányt az Agave pultjából, ami azt hiszem, példa nélküli a kiadó történetében. A kritikák lelkesek és alapvetően pozitívak; ennek nagyon örülök, és persze jól is esik, azt gondoltam, teljesen visszhang nélkül marad majd a könyv. Dolgozom a következő regényen, ami legkorábban 2019-ben jelenhet meg, de jövőre ettől még elképzelhető, hogy kijön valami más is, ennek a bejelentését azonban inkább a kiadóra bízom. Szeptember végétől rendelhető a Black Aether magazin friss száma, benne egy vadonatúj novellámmal. Nem vidám darab, ennek ellenére elég vicces. Az a címe, hogy Közöttetek, és egy temetésen játszódik. Az Aether amúgy is kuriózum, szóval rendelje mindenki elő nyugodtan!

Kritikánk az Odakint sötétebb című regényről itt olvasható.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.