Interjú

Ismeretlen vizeken – Interjú Rákóczi Ferenc rádióssal

rakocziferencA Danubius Rádiótól nem messze ülünk be egy kávézóba. Udvarol egy hosszúkávét és egy „kólavizet” a pincérnőnél, majd belekezdünk a hájas, szőrös, unszimpi new yorki hentes ábrázolásába, mint az álomszerep megtestesítőjébe. Jobbnak tartom hát nem megkérdezni, sikerült-e azonosulni a szereppel. Alanyunk, Rákóczi Ferenc példaképe lehetne ehelyett Végvári Tamás, így – mivel magán-munkaközvetítői nyilvántartó számunk nincs – csak reménykedni tudunk benne, hogy jelen interjúnkat a nagyobb természetfilm-forgalmazó cégek is olvassák. Szó esik persze a régi rádiózásról, egy ’56-os filmől és még a Jáksóról is.

Nyilván nem ez az első interjú amit adsz, de adja magát a kérdés: milyen, amikor akasztják a hóhért?

Nem akasztják. Legalábbis nem szeretem azokat az interjúkat, amikor nagyon szögletesen „én kérdezek, te válaszolsz”. Az a jó, amikor be tudod rántani az alanyodat egy beszélgetésbe. De ez marha nehéz, hiszen sokakat akkor látsz először. Nyilván feszengünk mindketten, ráadásul rádióban, ahol meg kell felelni mindenféle elvárásnak, pedig dehogy. Egy vadidegen emberrel kell úgy beszélgetni, hogy az kötetlen dumálásként hasson.
No persze, de valami felkészülés ilyenkor is kell…

Három féle riporter van: az egyik olyan, aki atomra felkészül; mindent tud a beszélgetőtársról. Az ilyen ember magát se tudja meglepni. A másik nem tud semmi újat mondani. A másik elolvas ezt-azt, tart valami irányvonalat. A harmadik a Jáksó Laci, aki csak úgy képes interjúzni, hogy fogalma sincs, kivel beszél. Mondjuk viszonylag egyoldalú és a témája is csak egy lehet… Ehhez persze kell az ő személyisége is. De én is jobban szeretem az olyan beszélgetéseket, ahol van valami csavar a dologban, és kiderülnek érdekességek menet közben is.
Valami ilyesmi történt a Fórum című műsorodban is?

Az volt az első műsorom a Danubius Rádióban. Műszaki szakközépiskolát végezvén általános iskolás orosztanárnénim hívott az induló helyi tévébe. S mivel egyik reggel nem jött a műsorvezető, a „kin van fehér ing” tender győztesét, azaz engem ültettek a kamera elé. Gyorsan be is szálltam már műsorvezetőként a helyi rádióba. Aztán munkát ajánlottak a Rádió Bridge-nél, ahová még Békéscsabáról is följártam. Éjjel kettőkor fölszálltam a postavonatra, ötkor Budapesten voltam, hattól délig dolgoztam, majd mentem haza. Heti egy-két ilyen mőszakból pedig nem lehetett megélni. Majd 2000-ben kerültem ide, a Danubiushoz. Volt egy 24 órán át zenét sugárzó rádió, ahová én megérkeztem, és este 10 órakor azt mondtam, hogy „Jó estét kívánok, most egy órán keresztül egy darab zene nélkül beszélgetni fogunk.” Nem volt előszűrés, aki hívott, az adásban volt. Megkaptam a véleményem, hogy mit jössz ezzel, adjad inkább a kokodzsambót. Marha jó lecke volt ez nekem, meg kellett tanulni kezelni a helyzeteket.
immigrantsÚj vagy a film világában, közben pedig nem. Szerepeltél már egy ’56-os filmben.

Ez az Ecseri Tekercsek. Van benne egy mókus, aki rajong a régi filmes relikviákért. Ez voltam én, mert akkor még az arcomat is adtam… Kijár az Ecserire, és talál egy régi filmtekercset, amin egy baráti társaság látható 1956-ból. Dráma kerekedik ki; egyrészt az ismert történelmi eseményekben, másrészt itt egyéni emberi tragédiáról van szó. Ez a film sorsokba gondol bele: amikor személyesen te sérülsz, a te életed, meghal egy szeretted. stb. Nagyon szépen tárja föl a film ezeket a jellemvonásokat, amelyek a film közben merülnek föl. Ez volt az első filmes találkozásom, és nagyon büszke vagyok. Nem vagyok színész, így nagy ajándékként élem meg.
És mi a helyzet a vászon másik oldalával?

Nem vagyok egy nagy filmnézős. Rettenetesen nagy dömping van, és nagyon tudatosan kell tudni választani forrás, rendező, kritikák és más alapján jó és rossz között. A régebbi időkből vannak még kedvencek, de mára picit elfordultam a dologtól. Régebben jobban kívántam a mozit. Mint ahogy van is hangulata beülni a vászon elé, bár azt utálom, amikor zabálják mögöttem a popcornt, és csörögnek azzal a rohadt zacskóval. Legszívesebben a fejére húznám az összes kreténnek. De csendesebb időszakomban biztos visszatérek majd. Mert a mozi jó dolog, elvarázsol, megríkat és megnevettet. Kikapcsol abból a világból, amelyikben élsz. Ha szerencséd van, kijövet még gondolatokat is generál a számodra. Arra pedig szükség van. Ha az ember nem teszi, az életének ott van vége. A biológiai létének nem, hiszen felkel, kakil, eszik-iszik, szeretkezik, alszik. Végig lehet élni így egy életet. Tartalmat az ad neki, ha ilyeneknek is helyet ad.
Beszéljünk egy kicsit az Immigrantsről! (a képen) Hogy kerültél képbe?

Tulajdonképpen fogalmam nincs. Bár nekem nagyon régi álmom, hogy narrálok valamit. Az amatőrök között a legmagasabb szintre jutottam könnyűbúvárkodásban, így megőrülök az összes természetfilm-csatornáért. A másik a főzős csatorna, de ez most mindegy. Én mindig elgondoltam, ahogy én elmondom, hogy „a Kaliforniai-öböl vizében, a tigriscápák gyülekezőhelyén csodálatos szerelmi kalandoknak lehetünk tanúi.” De mivel nem vagyok egy nyomulós fiú, így nem kopogtattam sose a megfelelő stúdióban. Ebbe a filmbe Dudás Viktor, a Danubius Duplaszaltó állandó mozinindzsája (egyébként a Vox Mozimagazin főszerkesztője – a szerk.) által kerültem be, akit a műsorban csak Viktor Dudikoffnak hívtunk. Azóta ez a műsor nincs, így a kapcsolat is lazább lett. Majd nemrég, amikor az országszerte méltán világhíres Best of zenekarunkkal játszottunk, találkoztam Kálomista Gáborral, akivel még régről ismerjük egymást, és nincs olyan görög reptér, amit nem ittunk végig az Apám beájulna bemutatója kapcsán. De ezt majd ő jól megcáfolja. Vagy megerősíti. Ezen a koncerten Viktorral és Gáborral volt Csupó is. A terem félhomályában, alkoholmentes italomat kortyolgatva kértek meg a szinkronizálásra. Akkor ezt nem vettem komolyan, de amikor másnap Viktor telefonált, akkor már látszott, hogy van nekem ott egy szerep. Hogy miért találtak erre alkalmasnak? Nem tudom, biztosan azért, mert nem vagyok rá alkalmas. De most már mindegy, dobozban a film, hadd szaladjon!

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya