Alain Guiraudie, a 2013-as Idegen a tónál rendező-forgatókönyvírója, új filmjének bemutatója alkalmából látogatott Budapestre. Az Állva maradni idén Cannes-ban is versenyzett, ekkor írtunk róla és beszélgettünk a színészeivel, ám ezúttal a Mozinet filmnapokra ellátogató rendezővel is sikerült interjúznunk.
A francia cím „Rester vertical”, szó szerint fordítva „függőlegesen maradni”. Miért inkább „függőlegesen”, mint „állva” (debout) címre esett a választása?
Azért a függőleges, mert ez inkább technikai kifejezés, geometriai szó. És főleg, mert a farkashoz képest „függőlegesnek” számítunk, ezt valahol olvastam, mert az ő testük vízszintes, amikor állnak. Az ember sok állatban tiszteletet kelt függőlegességével, ez által lesz ember. És úgy gondolom, hogy a kifejezés is szebb így, jobb cím, egyébként túl szimpla lenne. Ez jobban felhívja a figyelmet, mint egy jelmondat, politikusabb és magában hordoz egyfajta szexuális jelleget is [– amit magyarul pedig pont az „állva” szó]. Egyszóval sokkal több értelmezési lehetőséget kínál, mint az egyszerűbb megfogalmazás.
Először is Léo figurájáról beszélgessünk. A foglalkozása forgatókönyvíró, lehet-e alteregóként tekinteni rá?
Igen, persze, de tulajdonképpen minden filmem főbb szereplői valahol az alteregóim. Ő azért lett forgatókönyvíró, mert ez olyan munka, mint a többi. Korábban „normál” foglalkozásaik voltak, most pedig úgy gondoltam, neki is lesz saját munkája. Az is jó, hogy olyan munkája van, amihez nem kell egy helyben maradnia. Ha írunk, szabadok vagyunk. Ez a szabadság, és az ebből származó kiszolgáltatottság érdekelt. Nem félek az üres papírtól, de ki tudja…
Léo vajon mit keres az életben? Lehet ezt tudni? Végig nagyon bizonytalan.
Hogy mit keres? Olyan valaki, aki a társaságot, a másik embert keresi, a találkozást. És az igazi „másik”, pedig a farkas lesz. A végén jön rá és találja meg, hogy mit keresett.
Mégis nagyon megváltozik. Az elején még dolgozik.
Jó, azért nem dolgozik olyan keményen. A film folyamán derül ki, hogy mit keresett, a farkasokkal való találkozást. És egész végig nagy kétségei vannak.
Miért keresi az öreg és Yoann társaságát?
Mindig találkozik valakivel. Először Yoann-nal, akit megkíván, aztán mégsem, vagy ki tudja, hogy inkább az öreg vagy Yoann kellene neki.
Az öreggel kapcsolatban. Van bármi megbotránkoztató abban, hogy egy ilyen öreget kíván meg egy fiatal férfi, sőt segédkezik az öngyilkosságában?
Sok szó volt erről Cannes-ban. Szerintem semmi megbotránkoztató nincs benne, de ez az én véleményem.
Hogy reagált rá a közönség?
Azt hiszem, ezt nem az én dolgom megmondani. Volt, akit megrázott, volt akit nem. De akikkel beszéltem, mind pozitívan fogadták a filmet. Rendezőként főleg az elismerő véleménnyel keresnek meg, akinek nem tetszik, nem jön oda, hogy elmesélje, mi sokkolta a filmben.
Úgy tudom, hogy nemrégiben megjelent egy hasonló témájú regénye is, Ici commence la nuit [Az éjszaka itt kezdődik] címmel. Ugyan nincs lefordítva magyarra, de épp ezért érdekes lenne, ha mesélne róla, hogy erről az oldaláról is megismerhessük.
Mindig nehezen beszélek a regényemről. Egy srácról szól, aki két szerelmi történet között ingadozik. Az egyik plátói szerelem egy nagyon öreg, a századik évében járó férfi iránt, aki hamarosan meghal. A főszereplő vágyik rá, de nem tudja igazán, hogy milyen formát ölthetne ez a vágy. A másik pedig egy nagyon erősen testi kapcsolat, egy rendőrparancsnokkal, aki megkínozta.
Mert elkövetett valamit?
Igen, és pont az öreg ellen.
Az egyik jelenetben látunk egy szülést, ami viszont naturalista jelleget kölcsönöz a filmnek.
Igen, sőt azt hiszem, ez a jelenet rázza meg leginkább a nézőket. Sokkal inkább, mint az, hogy Léo lefekszik az öreg Marcellal, és így segít neki meghalni. Abban sok a gyengédség, a szülés viszont erőszakos és szörnyűséges. Ott egy kis lárvaféleség, ami kijön a női nemi szervből.
Viszont nem azt mondanám, hogy naturalista, egyenesen dokumentarista. Igazi szülésről van ugyanis szó, amit dokumentáltunk, és egyszer történik csak meg, nem mondhattam, hogy gyerünk, akkor vegyük föl újra. És nem utolsó sorban keresnem kellett valakit, aki épp terhes volt, és elvállalta, hogy fölvesszük a szülést.
Miért fontos ilyen direktben megmutatni a szülést?
Nem azért, mert nekem ez tetszett, hanem hogy visszatérjünk a világ eredetéhez. Hogy úgy filmezzem le a női nemi szervet, hogy az a vágy és a öröm tárgya, az anyaméh, ahonnan világra jövünk. Én is onnan jöttem. Hogy visszatérjünk valami ősihez, primitívhez, valami állatihoz. Mondták is beszélgetéseken, hogy úgy filmeztem a szülést, mint egy tehén ellését, és van benne valami, van benne primitív, vad, állati.
Ezek után hogy értelmezzük Marie szerepét? Mintha nem is lenne igazi szereplő, inkább szimbolikus figurává lép elő, akinek csak az a biológiai szerepe van, hogy egy gyereket a világra hozzon. Az az egész mintha csak a férfiak filmje lenne.
Igen, ez a film egyértelműen a férfiak filmje. Marie annyiban szimbólum, mint az anya, aki világra hozza a gyereket és mint szerető. De anyasága is más, le akartam ezt is rombolni: otthagyja a gyerekét. De teljes jogában áll ezt is megtenni. Egyszerre szimbolikus és politikus. Az volt vele a célom, hogy újrakezdjek olyan vitákat, amelyek végighaladtak a nyugati társadalmakon: a genderelméletek, a homoszexuális szülők stb. Csavarni akartam rajta egyet, sőt, vegyük hozzá az anyai ösztönt, mert szerintem ez utóbbi sem feltétlenül jön magától. Vannak nők, akik lemondanak a gyerekükről – nem akarjuk észrevenni őket, de vannak, és ugyanannyira megtehetik ezt, ahogy a férfiak, mert elég sok férfi lép le. Viszont egyáltalán nem akartam például Szűz Máriára utalni – hacsak nem „konyhapszichoanalízissel” akarnánk értelmezni, mert végül is keresztény világban születtem, meg vagyok keresztelve, ebben a kultúrában nőttem föl, és még ha ateista is lettem, talán nem véletlen, hogy Marie-nak neveztem.
Értem, hogy nem azzal a céllal tesz szokatlan elemeket a filmjeibe, hogy megbotránkozzunk, de mégsem sokaknál látunk szülést, vagy fiatal férfiakat, akik öregekkel fekszenek le. Tehát a filmjeiben mégis merészebbek az átlagnál.
Hát, persze, kitartok a saját hangom mellett, ragaszkodom az egyediségemhez, saját látásmódomhoz. Nem ők képezik a többséget, de láttam már olyat, hogy egy fiatal és öreg férfinak volt viszonya. Mindig benne van az is, hogy egy elfelejtett Franciaországot mutassak meg, és ebben a filmben bizony eltűnőben lévő világok jelenítődnek meg.
Például? A farkasok?
Például az állattenyésztők, a szabadon legeltetett tehenek, juhok. Úgy tűnik, hogy ez eltűnőben van. De még az öregek is, akik az út szélén ülnek és nézik, hogy hogy mennek el az autók. Nagy nosztalgiával filmeztem ezt a filmet egy olyan világról, amelyet szerettem. Persze nem tudom, hogy azért szerettem-e, mert valóban jobb volt, mint a mai, vagy azért, mert akkor voltam fiatal, kamasz. Két világ között ingadozom: az egyik megfelelő lenne nekem, a másik a valós, kegyetlen világ, a farkas, ami megöli a bárányokat, a szülés, a hajléktalanok, akik lecsupaszítják Léót. Egy álomba illő és egy rémálombeli világ.
Honnan jött a farkas motívuma? Miért pont ezt választotta?
Egyrészt azért, mert jelenleg a farkasok problémát jelentenek Franciaország bizonyos részein, újra elszaporodtak, és az állattenyésztőknek sok gondot okoznak, megtámadják a nyájat. (De egyébként pedig örülhetnénk, hogy még vannak Európában.) Sok helyen igazi probléma, például az állattenyésztők feladják a munkájukat.
Másrészt a farkas mitológiai motívum, ott van a rómaiknál, a Bibliában, mesei szereplő, gondoljunk Perrault meséire, a gyerekek képzeletében élő démoni alak, mitológiai állat. Mindez, valami egyetemesebb sík keveredik össze a hétköznapival, azzal, ami most történik Franciaországban.
Nemcsak a farkas motívumával, hanem a film bizonyos jeleneteiben is átlépünk a hétköznapiból a fantasztikus, mágikus térbe.
Igen, néhol nem tudjuk biztosan, hogy álom-e vagy valóság, amit látunk, de nem is baj. Nincs éles határ a létező és a fantasztikus világ között. Szeretek olyan világokat mutatni, amelyeket nem látunk minden nap,még én sem, a hétköznapitól eltérőt.
A kezdettől fogva benne voltak a fantasztikus jelenetek a forgatókönyvben?
Igen, eleve így képzeltem el. Az álom és valóság között játszódó jelenetek a film magját képezték, engem pont az érdekel, amikor egyszerre vannak jelen.
És a jelenetek az orvossal? A pszichoanalízist és a természetgyógyászatot figurázza ki?
Részben igen, de nem teljesen. Elképzeltem, hogy milyen lenne az ideális orvoslás. A filmbeli doktornő a kedves, jó orvos megtestesítője, és egy kicsit a paródiája is, mert persze nem ladikon kell eljutni hozzá. És Franciaországban tényleg vannak ilyen természetgyógyászok, jó, persze, nem indákkal gyógyítanak, de valóban hosszú kilométereket kell utazni hozzájuk autóval, és jurtában fogadnak.
Mi várható az Állva maradni után? Vannak-e újabb filmtervei?
Nincs igazán, mindig sok ötletem van, de most semmi kialakult. Le kellene ülnöm írni.
—
Fotók:
Alain Guiraudie portré: Bakonyi Zsuzsa
képek a filmből
fotó az interjú készítés közben: Csímár Péter
