Fókuszban Interjú

„Meghatároz téged, hogy mire mondasz nemet.” – Interjú Richard Linklaterrel

jwj-richard-linklater-051Tizenötödik játékfilmjével, a Mielőtt éjfélt üt az órával visszatért Richard Linklater. Az 52 éves Linklater arról mesél, hogyan sikerült összeállniük egy harmadik felvonásra, hogy miért ez az első film a sorozatban, amelyben szeretkezős jelenet is megjelenik, illetve hogy mennyire áll közel Hawke és Delphy a karakterükhöz.

A sorozat harmadik részének főszerepében Ethan Hawke és Julie Delpy tűnik fel, akik a rossz csillag alatt született szerelmeseket, Jesse-t és Celine-t alakítják. Linklater két korábbi filmjét követi, amelyek különösen jelentősnek bizonyultak a rendező kiváló karrierjében. Az első közös munkájuk az 1995-ös Mielőtt felkel a nap, melyben Jesse és Celine egy Bécsbe tartó vonaton találkoznak, Ezüst Medve-díjat nyert Linklaternek a Legjobb rendező kategóriában a Berlini Filmfesztiválon. Amikor újra együtt dolgoztak a 2004-es Mielőtt lemegy a napban, melyben továbbszőtték a történetet kilenc év múlva Párizsban, Linklatert – illetve társíróként Delphyt és Hawke-ot is – Oscar-díjra jelölték a Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Most következik a Mielőtt éjfélt üt az óra, melyben Jesse és Celine már házaspárként, két gyerekkel tartanak Görögországba egy nyári írói vakációra.

A te ötleted volt a harmadik film?

Ó, nem. Nem hiszem, hogy ez egyetlen ember ötlete lett volna. Egyszerűen csak kialakult. Nyomás alatt voltunk… az első film után senki sem számított egy másodikra, úgyhogy ez nyilvánvaló kérdés lett. Akárhányszor készítettem egy másik filmet, mindig jöttek a kérdések, hogy mi lesz Jesse-vel és Celine-nel? Lekéste a gépet? Szóval most nyilvánvalóbb volt. De ezzel együtt kellett élnünk, hisz megcsináltuk a második filmet. Tudatosabban kellett élnünk a lehetőséggel, mint az első alkalommal.

De nem bántad meg?

Nem. Bár eléggé kitartottunk. „Mindenki akar egy harmadikat, azért se csináljuk meg.” De aztán idővel felülkerekedett rajtunk, és úgy éreztük, hogy Jesse és Celine szeretnék bemutatni az új életüket. Bármi is volt az eleinte, elkezdtük komolyan venni, és egy film lett belőle.

Elsősorban mi vett rá arra, hogy folytasd az első filmet?

Ez egy nagy ugrás volt, mármint a második film elkészítése. Igen… miért is kellett? Nem volt rá szükség. Az egész bolygón három ember akarta: Én, Julie és Ethan.

Elégedett vagy azzal, ahogyan a karriered alakult a Mielőtt felkel a nap után?

Ez olyan, mint a saját életed. Elfogadod, nem? Azt mondod: „Nagy valószínűséggel csak ilyen lehet.” Egy párhuzamos univerzumban a dolgok jobbak is lehetnek – kevés ilyen dolog lehet, maximum kedvezőbb adózás. De egy párhuzamos világban sokkal rosszabb, szóval nem panaszkodhatsz! Nem panaszkodhatok semmi miatt.

És nagyobb karrier nagyobb filmekkel?

Igen, de számomra nem követi a nagyobb filmeket nagyobb karrier. Több pénzről lenne szó, meg ilyesmi. Az én felfogásom szerint attól lehet valaki sikeres a filmes világban, ha annyi filmet csinálsz, amennyit tudsz, és amelyek sokat jelentenek neked. Szóval ilyen tekintetben rendkívül szerencsésnek érzem magam.

Kerestek már meg blockbusterekkel?

Folyton kapok ajánlatokat. A színészek szerepeket kapnak, minket pedig különböző dolgokkal keresnek meg mindig – drogokkal, partnerekkel és szexszel. Meghatároz téged, hogy mire mondasz nemet. És véleményem szerint jól meg kell gondolnod, hogy mire mondasz igent, mert az már egy elkötelezettség. Elkötelezed magad valami mellett. De igent kell mondanod. A második film volt a legfélelmetesebb, mert féltünk. Teljesen becsináltuk tőle, mégis kénytelenek voltunk megcsinálni. Ez valószínűleg jó, művészi szempontból mindenképpen. De hogy az életben is az-e, azt nem tudom. De a művészetben jó dolog követni azt, amitől félsz egy kicsit. És ezzel a harmadikkal is ez volt a helyzet. Ez még félelmetesebb volt. Nem filozófiai vagy pszichikai szempontból, hanem technikaiból.

Miért?

Nos, mert nem tudtuk megint ugyanazt csinálni, a rövid interakciókat. Ez működött az első két filmben, de ebben úgy döntöttünk, hogy most már a való világot tartjuk szem előtt. Annak ellenére, hogy vakációznak, a valódi életükkel fogunk foglalkozni. Látjuk, ahogy kapcsolatba kerülnek emberekkel – gyerekekkel, barátokkal, egymással. Szóval sokkalta inkább a valódi világon alapszik.

Ez elég rizikós. Az első két film kitaláció volt, ez pedig sokkal gyakorlatiasabb…

Igaz… Ráeszmél az ember, hogy maga az élet terhek felhalmozása. Ha kiegyensúlyozott barát, hitves vagy szülő akarsz lenni, akkor oda a spontaneitás. De ezzel, mint témával foglalkozunk, kicsit korlátok közé szorítva érzik magukat. Ezt Celine is kimondja, amikor veszekednek, az összes spontaneitás kiveszett az életükből. Könnyebb így érezni, ahogy öregszik az ember. De a kihívás megfelelni a kötelezettségeidnek, és még mindig úgy érezni, hogy élsz, spontán ember vagy, aki még mindig kihozhatja a maximumot abból, ami érdekli. A kompromisszumokról szól, azt hiszem. Ahogy az élet is.linklater_delpy_hawk

Hogyan döntötted el a film címét?

„Éjfél”? Nem tudom. Nagyon gyakorlatias volt – azt hiszem, átpörgettünk párat. Ez ragadt meg igazából. Belementünk az estébe, de nem vittük túlzásba, hiszen már öregebbek és hamar fekszenek. Éjfélig tudnak fennmaradni. Benne van az előtte és az utána is. Előretekintesz az életedben és egy bizonyos ponton vissza is nézel. Egy bizonyos pont után mindannyian után lesznek – miután éjfélt üt az óra.

Az élet nyomában-ban is együtt szerepeltetted őket…

Az a röpke pillanat Az élet nyomában-ban hozott össze minket újra. Elmondtam Julie-nek és Ethannek az ötletemet, és azt hiszem, nem értették igazán. Azt mondtam: „Ez nem egy folytatás. Inkább egy képzelgés rólatok, amiben együtt vagytok.” És ekkor jöttünk rá, hogy mennyire szerettünk együtt dolgozni, és úgy gondoltuk, hogy belevágunk egy harmadik filmbe. Ha nagy tapasztalattal bír az ember a filmes világban, csak arra gondol, hogy milyen jó dolga van, és úgy van vele: „Ez nagyszerű, nem fogok hozzányúlni.”

Gondoltál valaha arra, hogy egy másik filmednek is készítesz folytatást?

Akár. Mindig benne van – amikor szereplőközpontú dolgot csinálsz, akkor nem gondolsz más filmre, csak arra, amit éppen akkor csinálsz. Általában van egy nagy „előtte” és „utána” érzet benne, és számomra ezek a szereplők nagyon is élnek. Csinálhattam volna folytatást a Tökéletlen időkhöz, de bele kell gondolni, hogy mik azok az elemek, amelyeknek találkozniuk kell, hogy működhessen. Szerintem ezeknek a filmek a minimalizmusuk miatt volt könnyebb.

Miért döntöttél úgy, hogy Görögországban fog játszódni a film?

Elmentem oda pár napra. Voltak ismerőseim ott, illetve kapcsolataim, és utána néhány más országlátogatás is tervben volt. De Görögországban úgy éreztem, hogy „Ó, ez az a hely!” Emlékszem, hogy elküldtem pár képet e-mailben Ethannek és Julie-nek, és ekkor kezdett valóságossá válni. Julie szkeptikus volt. Sokkal paranoiásabb – mint amikor nézed a híradót: „Ó, tűz ütött ki ott! Nem vihetem oda a gyerekeimet, mert meg fogunk halni.” Paranoiásabb, mint Ethan vagy én. Ethant teljesen feldobta a dolog. Julie nyugtalanságát bele is szőttük kicsit a filmbe.

Szerinted miben tett hozzá Görögország ősi légköre a filmhez?

Nagyon szeretem az ősiséget. Szerintem mindannyian rá voltunk hangolódva. Olyan messzire visszanyúlik a civilizáció, sokkal Krisztus előttig. Szerintem akkor érzi át igazán az ember, amikor ott van, és olyasvalakivel beszél, aki éppen ás a romok között, valamiféle régésszel, aki elmeséli, hogy talált egy 3000 éves érmét. Azta! Ennek aztán már tényleg mély behatása van. Sosem beszélünk róla nyíltan, de bármi is folyjék két ember között, ráeszmélsz, hogy időtlen idők óta tart és tartani is fog. Fontosnak kell éreznünk az életünket, de aztán ráébredsz, hogy nagyon kevés olyasmit élsz át, amit nem éltek volna át előtted ezer éve.

Szerinted mennyire áll közel Ethan és Julie a karakterükhöz?

Hmm…ez egy jó kérdés. Jesse és Celine felépített karakterek, ők nem ilyenek. De van valami bennük, ami párhuzamosan fut. Szerintem van egy párhuzamos életük mindannyiunkkal. Én mindkettőben benne vagyok. Egyenlően vagyok jelen Jesse-ben és Celine-ben is. És azt hiszem, ezt egymásról is elmondhatják. Nem gondolom, hogy azt lehetne mondani, hogy Julie Celine. Annyi mindent írnak a másik karakternek, és mi mindannyian részt veszünk benne.

Julie feminista?

Julie? Igen, meglehet. Nem tudom, hogy feminista vagy férfiellenes. Nem tudom, melyikre lehetne ráhúzni. Hol kezdődik az egyik és hol ér véget a másik? Nem, csak viccelek. Ezért is jövünk ki egymással annyira jól. De Julie annyira erős ilyen viszonylatban, nevetségesnek tűnik Julie számára, hogy kételyei legyenek, ám mégis vannak. Mindannyiunknak vannak kételyeink. Amikor kívülről vizsgáljuk, nagyon erősnek tűnik, de ugyanúgy megvannak benne a bizonytalanságok, mint mindenki másban. Próbáljuk ezt megjeleníteni a szerepében is. Ugyanez a helyzet Jesse-vel is.

Jártál már a Berlini Filmfesztiválon még ezen filmjeid előtt. Mennyire volt fontos számodra?

1990-ben voltam itt. A Henyék című filmem nem került be a fesztiválra, de ott volt a piacon. Volt egy vetítésem, amire három ember jött el. Nagyon lehangoló volt. Emlékszem, hogy sétálgattam, a Falat éppen akkoriban bontották le, és emiatt nagyon feszült érzések kavarogtak bennem Berlinben. Aztán néhány nappal később volt egy újabb vetítésünk, amire már sok ember eljött – teljesen egymás ellentettei voltak. Szóval nagyon beható érzés volt, de megfelelő kontrasztot állított az öt évvel később történtekhez. Teljesen egyedül és elfeledettnek lenni, majd itt lenni és díjakat nyerni. Szeretem ezt a nagy kontrasztot. Ott vagyok lent, majd itt fent… szeretem ezeket a szélsőségeket.

Mindenkinek a családja ott volt, amikor a Mielőtt éjfélt üt az órát forgattátok?

Igen! Ez már csak így van. Az első két filmnél nem – akkor még nem volt családunk. Akkoriban volt egy egyéves lányom, mostanra viszont már nyolc gyerekünk van összesen. Mindannyian ott voltak, nagyszerű volt. De amikor a forgatásra került a sor, akkor már elmentek. A nyári vakációjukat töltötték.

Ebben a filmben van szeretkezős jelenet, ami az eddigiekben nem volt. Nem mertél eddig hozzányúlni a témához?

Nos, ez egy olyan dolog volt, amivel a fejünkben mindig eljátszadoztunk. Mi történt, amikor a legutóbbi film véget ért? Elég perverz vicceket találtunk ki hozzá. Julie évekkel később is azt mondta: „Ha lesz egyszer szeretkezős jelenetünk, akkor legyen minél hamarabb!” Aztán szóba került, ő meg azt mondta: „Nos, még mindig jó a mellem.” Úgyhogy összehoztuk.

Ethannek nem kellett meztelennek lennie?

Hát ha tovább mentek volna, de nem tették. Nyilvánvalóan meg kellett szakítani a technológia miatt. Várunk, amíg 80 évesek nem lesznek, és olyan papi-mami szexet kapnak a nézők, amilyet még nem láttak.

Megvágnád a filmet, ha az MPAA kötelezne rá?

Még nem gondolkoztam rajta, ez nem jelenti azt, hogy nem mutathatod be repülőgépeken, de nem is vághatod ki a filmből – szóval nem tudom, mégis hogyan lehetséges. Elég érthetetlennek találom. Mindig „R”-re lőnek be minket, mert van benne egy kis meztelenkedés és csúnya beszéd. Voltak filmjeim, amikben semmi ilyesmi nem volt, mégis „R”-t kapott – kábé három ember mondhatta, hogy: „Bassza meg!” Nem érdekel. Miért kellenek ezek a besorolások egyáltalán? Még mindig nem szabadultunk meg a puritán gyökereinktől az USA-ban, de akkor is nevetséges. Kulturálisan nagyon fejlődünk, ám mégis itt vannak ezek a nevetséges dolgok, hogy besoroljunk filmeket. Nem gondolom, hogy az emberek figyelembe veszik a besorolást. Szerintem nem jelent olyan sokat. Ez egy iparág cenzúrázása, amire egyáltalán nincs szükség. Szülőként nem akarod, hogy a gyereked olyat lásson, amin te is meghőkölsz, szóval szükség van valamiféle eligazításra, de ennek nem kell hivatalosnak lennie. Egyéni besorolásnak kellene lennie, amit valaki ellenőriz. De nem úgy kellene lennie, hogy „NC-17 besorolást kaptál, ezért nem reklámozhatsz.” Ez gazdaságilag egy halálos döfés – őrület. És egy művész számára, hogy cenzúrázni kelljen a munkáját, hogy átmenjen ezen a látszólagos kormányzati ipari dolgon… Semmi olyasmit nem mondok, amit ne tudna mindenki amúgy is.

Ezt a filmet 18 nap alatt vettétek fel. Miért kellett ilyen gyorsan?

Nos, nem volt olyan sok jelenetünk. Ha tényleg elemzi az ember, nem talál annyi jelenetet. Az autós jelenet hosszú, ami 14 oldalt jelenet. Ez egy átlagos filmnél négy napba telik – naponta három-négy oldal. De én ránéztem, és úgy voltam vele: „Rendesen fel leszünk készülve és két nap alatt menni fog.” Szóval párszor nekiugrottunk a két nap alatt, és elégnek bizonyult. A veszekedős jelenet, ami harminc oldal általában több hétbe telik, de én úgy voltam vele, hogy: „Elég három vagy négy nap.”before-midnight-image

Tanítasz fiatalabb filmeseket vagy mentorálod őket valamilyen módon?

Gyakorlatilag nem tanítok, de el szoktam járni egy barátom óráira. Érdekes dolog, ahogyan az emberek próbálnak segíteni egymásnak, ahogy csak tudnak. Próbálok elérhető lenni. Van egy adományozási programom Texasban. Filmeseknek adunk pénzt, az évek alatt már 1,2 millió dollárt adtunk át. Egy közösség vagyunk. Mindenki vissza is akar adni valamit, és ezt úgy teszed, ahogyan tudod.

Kire nézel fel?

Sok mindenkire. Egyik sem kortársam, de nagyon sok ilyen ember van a filmezés történetében. Mindig azt mondom, hogy vannak olyan filmek, amik arra inspirálnak, hogy te is filmet készíts és vannak a klasszikusok, a mesterművek. És ott vannak az olyan filmek, amiktől elgondolkozol azon, hogy akár te is csinálhatnál egy filmet.

A Mielőtt éjfélt üt az órát nem sokkal a Börni, az eszelős temetős befejezése után kezdted el forgatni, ami szintén egy újratalálkozás volt – ezúttal Jack Blackkel. Milyen volt?

Nagyszerű. Csakúgy, mint amilyen Ethan és Julie esetében is. A Börninél nyolc vagy kilenc év telt el, és Jack beleöregedett a szerepébe. Úgyhogy elkezdtem rajta gondolkozni, mert már dolgoztunk korábban együtt. Fantasztikus a filmben, rendkívüli.

Örültél, hogy Golden Globe-ra jelölték?

Minden bizonnyal megérdemelte. Ami ezeket a díjakat illeti, ezek az ő saját elismeréseik. De mindenképpen megérdemli az elismerést, ami vele járt, és nagyon örültem a filmnek. Nagy dolog elérni ezt egy független filmmel az USA-ban. De ez nem feltétlen mutatkozik meg a külföldi eladásokban. Sosem lehet tudni – egyre kevesebb lehetőség van az országunkban bemutatni olyan dolgokat, amelyek nem a legnagyobb durranások. Nemzetközi filmek alig jutnak el az USA-ba.

Miért váltott ki a film ilyen érzelmi reakciót?

Az emberek szerették. A történetmesélése és a valóságossága – vicces. Furcsán vicces. Nem tudom. Örülök, hogy jól szerepelt a film. De nem vitték túlzásba a forgalmazását. Ez egy igazi független filmes siker, nagyon keveset öltünk bele, szájról szájra terjedt, ami manapság nagyon ritka. Az ilyen filmek nem szoktak annyira megragadni az emberekben, hogy aztán beszédtémák legyenek. Bemutatják, aztán ha nem szerepel jól, akkor mindig van egy másik film, ami átveszi a helyét. Különösképpen igaz ez a független filmekre. Szóval egy sikertörténet, hogy 3 millió dollárt költöttek a forgalmazásra, és 9 milliót termelt. Ezt sikerként kell elkönyvelni. De egy párhuzamos világban, tíz évvel ezelőtt egy kisebb stúdió filmje is 50 millió dollárt csinált.

Mennyire volt nehéz megszerezni a tőkét a filmhez?

Most nem volt olyan vészes a két korábbi filmünk miatt. De a Börniben ott volt Jack Black, Matthew McConaughey és Shirley MacLaine – szóval az már nehezebb volt. Végső soron csak kicsit került többe, mint ez. Vannak a stúdió filmek és a többi. A stúdiók kitalálták, hogy mit nem csinálnak. Náluk nem érvényesül az az elv, hogy az határoz meg téged, amire nemet mondasz. Ők mindenre nemet mondanak, kivéve olyan filmekre, amelyek 700 millió dollárt termelnek világszerte. Ezt találták ki, és így mindenki más magára marad. A világgazdasági helyzet is nagy hatással van ránk. Szerencsére vannak méltányossági és nemzetközi pénzek is.

Van olyan film, amin most dolgozol?

Próbálkozom. Van jónéhány forgatókönyvem, amelyeket próbálok útnak indítani. Mindig a bolygók állásától függ, de még túl korai lenne bármit is nyilatkozni. Van két esélyes, de nem tudom, hogy melyik fog működni. Talán mindkettő vagy egyik sem. Nem tudom, ezt még nem lehet megmondani. Remélhetőleg nyáron már forgatni fogok valamit.

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. Az Interjú rovatot szerkeszti. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..