A Frankofón Filmnapok alkalmával ezúttal két francia rendező látogatott Budapestre: a hosszú hallgatás után felbukkanó Leos Carax és a hozzánk szinte hazajáró Olivier Assayas, aki a két éve a Titanic Filmfesztiválon bemutatott filmje után ismét eljött. Vele beszélgettünk.
Milyen kapcsolata van Magyarországgal?
Időről-időre visszatérek ide, kicsit tudok magyarul, mivel édesanyám magyar. 1946-ban emigrált Franciaországba, vitte a bátyámat is és az ő nevelőnőjét. Én már Párizsban születtem, ott nőttem fel, de rövidebb időre néha visszajöttünk.
Mennyire tud magyarul?
Már csak egy kicsit. Huszonéves koromban még jól tudtam. Akkortájt, a ’70-es években egy Budapesten forgó filmnél asszisztenskedtem és tolmácsoltam is.
A Tiszta lap (L’Eau froide) című filmjében beszélnek magyarul is.
Igen, abba a filmbe sok önéletrajzi motívumot illesztettem bele. A két kissrác és a nevelőnő váltanak pár szót. Ez utóbbit Győri Ilona játssza, aki nagyon hasonlított a nevelőnőnkre, külsőleg, karakterében, sőt még az akcentusában is.
Mit jelent Önnek ez a származás?
Egy elvesztett kultúra emlékével nőttem fel. Két-három oldaláról hallottam, ám egyik sem létezett már akkor. Viszont ezek az emlékfoszlányok kiválóan táplálták a gyermeki fantáziám Magyarország-képét, olyan volt, mint egy mese: félelmetes és varázslatos. A II. világháború borzalmairól, az előtte még létező arisztokráciáról meséltek, ezt úgy képzeltem el, mint Proustnál. Sokat hallottam a magyar nagyapámról, Pólya Tiborról, aki festő és karikaturista volt, a Szolnoki Művésztelepen dolgozott. Édesanyám életében is meghatározó volt ez az élmény, ugyanis ebben a bohém környezetben nőtt föl. Ez mindig is foglalkoztatta a képzeletemet, így igen korán kezdtem festeni.
És hogyhogy végül filmre váltott?
Nem éreztem magam elég tehetségesnek és a filmezés jobban is érdekelt. Ettől függetlenül van kapcsolat a kettő között, még ha absztrakt festészettel foglalkoztam is. Például a kompozíció ugyanolyan fontos a filmjeimben.
Ha abbahagyta, ki festi a filmjeiben megjelenő képeket? Például Paul Berthier-it a Nyári időszámításban vagy a Május után festőpalántáinak munkáit?
Egy fiatal művésszel, Diane Sorinnel dolgozom együtt. Sokkal tehetségesebb, mint én voltam. Elmesélem neki, hogy az adott filmhez milyen képeket képzeltem el, ő pedig megfesti.
Milyen filmeket szeret?
Talán a némafilm korszaka a kedvencem, amikor a mozi elkápráztatta az embereket, de nagyon vegyes az ízlésem. Az új hullám mellett Bergman, Carpenter vagy Cronenberg, de a kung fu filmek is jól megférnek.
Látszik a filmjein is ez a sokszínűség.
Igen, igyekszem ábrázolni a világ változatosságát. Érdekel a globalizáció és nagyon tetszik, hogy filmen könnyen mutathatjuk be a különféle kultúrákat, ezek találkozását. Ezért is lehet, hogy nincs egy kedvencem a saját filmjeim között, hiszen mind egy életművet építenek, csak más-más oldalról.
Hogyan került közvetlen kapcsolatba a filmkészítéssel?
Egyrészt, mint említettem, mindig is vonzódtam a vizuális művészetekhez. Másrészt maga a filmezés is jelen volt a családom hétköznapjaiban, hiszen édesapám, művésznevén Jacques Rémy, forgatókönyvíró. Nem végeztem filmes iskolát, nem gondolom, hogy ez szükséges lenne ahhoz, hogy az emberből filmrendező legyen. Én is irodalom szakon végeztem. Sokkal fontosabb, amit idősebb rendezőktől tanulhatunk. Kezdésként például Richard Fleischer harmadasszisztense voltam a Koldus és királyfi (Crossed Swords, 1978) c. filmben. (Egyébként ezt forgatták Budapesten.) Ezen kívül 1980-85 között Serge Toubiana és Serge Daney vezetése mellett a Cahiers du cinéma kritikusaként is dolgoztam. Nagyon hasznosnak bizonyult ez a pár év: megtanultam írni és gondolkodni, valamint a filmelméletbe is bepillantást nyerhettem.
Melyek voltak az első fontosabb munkái?
Egy közös forgatókönyv André Téchiné-vel. A film, a Randevú (Rendez-vous, 1985) Cannes-ban megkapta a legjobb rendezés díját. Mellesleg itt fedezték fel Juliette Binoche-t. Első, önálló nagyjátékfilmemet szintén 1985-ben készítettem Zűrzavar (Désordre) címmel.
Azóta is magának írja a forgatókönyvet. A forgatáskor mennyire ragaszkodik hozzá?
Úgy gondolom, a film sokkal fontosabb, mint a forgatókönyv. Ez utóbbi mindig is befejezetlen marad, csak egy, a finanszírozáshoz szükséges dokumentum. El kell választani a film írásától, mert az egészen a vágásig, a film elkészültéig tart. Maga a film folyamatában kristályosodik ki, nem lehet előre kikötni a részleteket. Hogy az időjárás se szóljon bele, inkább nyáron szoktam forgatni. Ami pedig a konkrét szöveget illeti, ott sem ragaszkodom az apróságokhoz. Rábízom a színészekre, hogy pontosan hogyan fogalmaznak.
Előfordul-e, hogy egy-egy színésznek személyre szólóan ír forgatókönyvet?
Igen, például az Irma Vepet és a Tisztát Maggie Cheungnek írtam. Korábban csak akciófilmekben láttam, és a Tisztával épp olyan szerepet szerettem volna adni neki, amilyet még sohasem játszott. Kínai színésznőként a filmekben is kínaiként szerepelt, itt ezt a jellemzőjét elhagyja. De nagyon jól sikerült a kísérlet, Maggie Cheung így is jól alakított.
A többnyelvű filmek szövegét az adott nyelveken írja meg?
Nem, először mindig franciául, majd lefordíttatom, hogy biztosan helyes legyen.
Mennyit dolgozik egy-egy filmen?
Az attól függ. Először is fő, hogy lássam a film gerincét, vezérfonalát. Van, amelyik gyorsan elkészül, például az Irma Vepet mindössze kilenc nap alatt forgattam le, mégis nagy sikert aratott – de általában több időbe telik.
Van állandó alkotógárdája?
Vannak visszatérő munkatársaim, igen. Nagyjából három operatőrrel dolgozom, a filmtől függ, hogy épp melyikükkel. Különböző a munkamódszerük. Például Éric Gautier (Tiszta, Nyári időszámítás, Érzelmek útvesztői stb.) igazi maximalista, csak akkor teszi le a kamerát, ha tökéletes képet készített. Van, aki gyorsan és önállóan dolgozik, van, akinek pontosabban elmagyarázom, milyen felvételeket szeretnék látni.
Még nem szeretett volna kamerát ragadni?
Nem, szeretném megtartani a távolságot, egy rendezőnek szüksége van erre. Viszont néha egy-egy plánt aprólékosan kidolgozok. Az operatőrtől is függ, hogy pontosan hogyan járunk el.
Viszont zeneszerzőkkel nem igazán dolgozik együtt. Sokszor már létező számokat válogat kísérőzenének.
Igen, régóta nem készül a klasszikus értelemben vett filmzene a filmjeimhez. Az első háromhoz még igen, de jobban szeretek már meglévő zenékből válogatni. Figyelek arra is, hogy a dalszöveg is mindig illeszkedjen a műhöz.
Akárcsak az új filmjében. Milyen aktualitása van ennek? Miért most készítette el a Május utánt?
Az előző filmemet, a Carlost (2010) két éve készítettem ugyanerről a korszakról, szerettem volna új, személyesebb szemszögből is megmutatni a ’70-es éveket. Szerintem kevés francia film készült erről az időszakról.
Mennyire törekedett a történelmi hitelességre?
A kor hangulatára jól emlékszem, de igyekeztem utánaolvasni, hogy stimmeljenek a politikai utalások, a díszlet, a kosztümök. Személyes élmények mellett a kor tipikus útjaiból is láthatunk egyet-egyet. Persze minden részlet nem stimmel, ha például a politikai eseményeket nézzük, a film elején látható nagy tüntetésen én nem voltam kint, de mivel sok résztvettek rajta, Gilles-t is elküldtem.
Jól sejtem akkor, hogy a Május után főhőse, Gilles figurája egyfajta önarckép is?
Nagyon hasonlít a története az enyémre, ’70-es évekbeli útkereső kamasz, aki festőként indul, majd a filmezésnél köt ki. Asszisztens lesz, mint én, egy megmosolyogtató produkcióban, de a kísérleti filmes víziója a kezdetinél érdekesebb, eredetibb jövőt sugall neki.
Van-e új filmterve?
Igen, hogyne lenne. Most írtam egyet Juliette Binoche-nak. A nyáron forgatjuk le a svájci Maria-Sils-ben.
