Fókuszban Interjú

„Mindannyiunk bűne” – interjú Császi Ádámmal

Császi ÁdámA másság elfogadása örök emberi probléma, ezért mindig és mindenhol beszélni kell róla – vallja Császi Ádám. A Viharsarok rendezője merész témával indult, azt remélve, hogy a három fiú szerelmét bemutató film társadalmi párbeszédet kezdeményezhet. A berlini filmfesztivál után a Viharsarok rengeteg pozitív külföldi kritikát kapott, a filmet már öt országban biztos fogják vetíteni, és most végre a magyar közönség is láthatja a moziban.

Említetted a berlini sajtótájékoztatón, hogy ez igaz történet. Mesélnél arról, hogy hogyan született a film ötlete?

A történet pár évvel azelőtti, hogy elkezdtük a forgatókönyvet írni, szóval egy 2007-2008-as bűnügy lehetett. Tanyagyilkosság volt. Már a rendőrségi hírből kiolvasható volt a meleg szerelmi háromszögre való utalás. Három fiú története. Ahogy utánanéztem és jobban beleástam magam, kiderült, hogy valóban homoszexuális kapcsolatról volt szó, és a belső homofóbia és a diszkrimináció egy olyan poklába vezetett az egész sztori, ami hihetetlen volt, mert pedig gyönyörű szerelmi történetnek indult. Ekkor azt éreztem, hogy ebből filmet kell csinálni, mert ez nem történhet meg. Nem lett volna szabad, hogy megtörténjen, és nem szabad, hogy még egyszer megtörténjen.

Csak a történet nagy egységeit tartottuk meg. Ez nem dokumentumfilm. Ahogy a vásznon látod, az nyilván fikció, már csak azért is, mert bűntény volt, melynek a konkrét tényeit, neveit nem is filmesíthettük volna meg. Például a szereplők életkorát is megváltoztattuk. De az alaptörténet az, hogy egy srác visszajön Németországból, kialakul egy szerelmi háromszög, és ez gyilkossággal végződik, ez a váz adott volt.

Mit gondolsz, mi Magyarországon miért vagyunk ennyire lemaradva abban, hogy erről a témáról merjünk beszélni?

Én azt gondolom, hogy a másságról való beszéddel kapcsolatban az egész világ le van maradva. Bármilyen másságot, bármilyen kisebbséget mindaddig diszkriminálunk, ameddig nem 100%-osan elfogadottak. Az, hogy a melegek elfogadásában le vagyunk maradva, az nem csak magyar jellegzetesség, ebben minden ország le van maradva, ahol nem vállalhatnak gyereket, vagy nem házasodhatnak. Az, hogy valaki azzal az emberrel éljen teljes jogúan, akit szeret, azzal az emberrel összeházasodhasson, azzal az emberrel családot alapíthasson, az alapvető jog. Nem lenne szabad különbséget tenni ebben a melegek és a heterók között. Az csak illúzió, hogy egy olyan országban, ahol ez elfogadott, ott már tolerancia van. Mindaddig nincsen, ameddig nem pontosan ugyanazokat a jogokat élvezik. Ebben hatalmas ellentmondás van. Mondhatjuk, hogy toleránsak vagyunk, de ez mindaddig nem jelent semmit, ameddig egy kisebbség tagjának nem pontosan ugyanazok a jogai, mint a többségnek.

Császi Ádám: Viharsarok

A filmben hangsúlyos a szexualitás. Nehéz volt emiatt elérni, hogy gyártásba kerüljön?

A forgatókönyv-fejlesztés alatt a Filmalap tartott a szexuális tartalomtól, ugyanakkor nem volt semmiféle cenzúra. Amikor összeraktuk az anyagot, nem volt benne semmivel se több, se kevesebb szexualitás, mint amennyi aztán benne maradt. Nem ösztönöztek arra, hogy ebből legyen sok, vagy abból legyen kevés, vagy ebből ne legyen semmi. A forgatókönyv-fejlesztés alatt állandó, visszatérő téma volt, hogy ők soknak érezték a szexualitást benne. Aztán amikor megnézték a filmet, megváltozott a véleményük, mert látták, hogy nem pornóról van szó, hanem arról, hogy a szexualitást nagyon egyszerűen és nagyon őszintén jeleníti meg a film. Amit én nagyon szerettem volna – és remélem, ez sikerült –, az volt, hogy úgy ábrázoljam, hogy szexi legyen neked, akkor is, ha heteró vagy. Hogy ne csak akkor gondold szexinek, ha homoszexuális vagy, hanem heteróként is tudj szépnek látni egy meleg aktust, és emiatt ne legyen könnyű elutasítani.

Hogyan tudtad ezt megvalósítani?

A fiúk (Sütő András, Varga Ádám) nagyon jó partnerek voltak ebben. Azt gondolom, hogy nekik kellett eljutni egy olyan pontra, ahol olyan kapcsolatot tudtak egymás közt kialakítani, hogy olyan bizalom keletkezett bennük egymás felé, meg felém is, hogy ki tudták ezt adni magukból. Nagyon elemi gesztusokról beszélünk. A vágy nyelve teljesen univerzális nyelv. Teljesen mindegy, hogy homo- vagy heteró, a vonzalom, a szexualitás, az erotika nyelve közös nyelv. Ezt mindenki nagyon hasonlóan éli meg, és szerintem ez az egyik dolog, amiről a film beszél. Nincsen benne semmi felháborító, semmi elutasítandó. Ez pontosan ugyanaz a nyelv, mint amelyiken egy heteroszexuális aktus megfogalmazódik, pontosan ugyanazok a jelek, pontosan annyira szép.

Viharsarok

Hogyan zajlott a felkészülés a színészekkel?

Nagyon szigorú vagyok ebből a szempontból. Rengeteget próbáltunk, mire a forgatáshoz eljutottunk. Körülbelül 14 nap próbán túl voltunk összesen az előkészületek alatt, majd aztán a forgatás előtt volt még egy egész hét. Nekem szükségem van erre a munkához, és az a tapasztalatom, hogy a színészeknek is. Legfeljebb ők nem érzik előre. Még nem találkoztam olyan színésszel, akinek ne lett volna szüksége arra, hogy pontosan kipróbálja magát a film minden helyzetében. A szexjeleneteket is próbáltuk, és az erőszakos jeleneteket is, nagyon pontosan. Például Áron (Varga Ádám) megalázását is többször elpróbáltuk, mert a színészeknek a film minden stációján végig kell menniük ahhoz, hogy pontosan érezzék a helyszínen, hogy minek mi a helyiértéke, és hogy ne keveredjenek el. Ez volt az egyik része.

A másik része meg az, hogy idegesítően és fárasztóan hosszú szereplőválogatás előzte meg a forgatást. Enélkül én megint csak nem tudok filmet csinálni. Ahhoz, hogy döntsek, szükségem van arra, hogy fél éven keresztül visszajárjanak a színészek próbálni. Irreális mennyiségű próbafelvételt csináltam velük. Nem színészeket kerestem, hanem embereket. Ehhez viszont meg kellett ismernem őket. Ebből aztán sértődés is lett, több fiatal színész is megbántódott, mert bent voltak ötször, hatszor szereplőválogatáson, majd aztán nem őket választottam. Nekem viszont erre van szükségem a választáshoz. Nem olyan színészt keresek, aki jól elmondja a szöveget, hanem olyan embert, akiben hinni tudok.

Császi Ádám Viharsarok

Fontos volt, hogy a szereplők új arcok legyenek?

Igen, abszolút fontos volt, hogy új arcok legyenek. Nem szeretek olyan emberekkel dolgozni, akiknek túl sokat látom az arcát. Nem tudom levenni róluk azt a maszkot. Börcsök Enikő vagy Horváth Lajos ilyen szempontból teljesen más eset. Ők hiába népszerű színészek, ebben a filmben mégis egy új arcukat mutatják, ahogy vártam. Mind a ketten úgy játszanak, ahogy nem szoktak: nagyon eszköztelenül, nagyon egyszerűen. A lehető legtermészetesebben vannak jelen, és nem a színészi eszköztárukat használják. Erre egyébként elég nehezen beszéltem rá őket. Főleg Enikő ellenkezett. Ő azt érezte, hogy nagyon rossz, amit csinálunk. Azt mondta, hogy az emberek nem beszélnek így, és egy beszélgetésben nincsenek ekkora csendek. Én meg azt válaszoltam neki, hogy ennél még sokkal nagyobbak is vannak.

Azt gondolom, ez abból fakad, hogy egy nagy eszköztárral rendelkező tapasztalt színésznek –  mint  Horváth Lajos, vagy a Börcsök Enikő, akik remek színészek –, nagyon nehéz eltenni ezt az eszköztárat az útból. Pontosan tudniuk kellett, hogy miért teszik le, de amikor megértették, onnantól kezdve pontosan tudták, hogy mit kell csinálniuk.

Ezek szerint a minimalizmus nagyon tudatos koncepció volt.

Igen, abszolút, minden színész számára. Nyílván a fiúknak ez egy testhezállóbb dolog volt, olyan szempontból, hogy nekik nincs olyan nagy eszköztáruk, amit el kellett rakni az útból.  (Varga) Ádám és (Sütő) Andris mind a ketten rendelkeznek színészi tapasztalattal. Mind a ketten tanultak színészetet. Andris inkább autodidakta módon, ő sokat játszott. Ádám az Új Színház stúdiójában tanult, de nincs olyan több tíz éves tapasztalatuk, és nincs olyan kidolgozott eszköztáruk, amit csak akkor tudnak letenni, hogyha egyértelműen tudják, hogy ha leteszik, még akkor is jók. Mert egy tapasztalt színésznek mindig az a legnagyobb félelme, hogy ha leteszi, akkor csak civil lesz, és nem lesz már kifejező. De ahogy Lajos meg Enikő ezt megértették, utána eszméletlenül könnyűvé vált a munkájuk.

Viharsarok

A fiúk a casting során tudták, hogy pontosan miről fog szólni ez a film?

Nem. Nagyon tartottam attól, hogy a sajtó felhajtást gerjeszt egy melegekről szóló film körül. Nem a fiúk elől titkoltuk, hanem pont fordítva. Nem szerettem volna, hogy elkezdjen kiszivárogni a téma, és olyan sajtófigyelem kezdődjön el, aminek én egyáltalán nem akartam a középpontjában lenni, úgy, hogy még nincs is kész a film. Féltünk ettől, így a téma nagyon sokáig titok volt a szereplők előtt is.

A másik dolog az volt, hogy én nagyon későn adok forgatókönyvet. Csak akkor szoktam a színészeknek könyvet adni, amikor elkezdünk együtt próbálni. Csak az első próbán kapnak könyvet, mert nem akarom, hogy otthon olvasgassák. A könyv értelmezése nem az ő feladatuk, hanem a közös feladatunk. Aszerint az útmutatás szerint kell olvasniuk, amit én adok. Ennek az instrukciónak már előre meg kell lennie, mikor elkezdik olvasni.

Ha pedig elkezdem ismertetni forgatókönyv nélkül a filmet, hogy „Figyelj melegekről szól”, annak sincs értelme, de közben a történetből meg nem lehetett azt kihagyni, hogy ők meleget fognak játszani. Amikor döntöttem a castingról, akkor ültem le velük beszélni. Akkor mondtam el a film témáját, amikor már belátható időn belül kaptak könyvet, mert közel volt a forgatás. Akkor beszéltük azt meg, hogy pontosan mivel fog ez az egész járni, és ők ezt vállalják-e. Például azt, hogy nagyon hangsúlyos a szexualitás a filmben, ők előre tudták. Ezzel kapcsolatban én soha nem árultam zsákbamacskát. Nagyon pontosan tudták előre, hogy ebben ezek a jelenetek lesznek. Szerintem ez nagyon segítette őket abban, hogy bele tudjanak vágni, mert tudták hogy mit fognak csinálni, és azt is tudták, hogy miért. A miértjét ugyanúgy elmondtam nekik is, mint ahogy neked.

A Coming outról mit gondolsz?

Nem láttam a Coming outot, úgyhogy nem tudok róla semmit mondani.

Császi Ádám: Viharsarok

Mi volt a vizuális koncepciód?

Nagyon röviden az volt, hogy csak annyi eszközt használjunk, amennyi a történet lehető legközvetlenebb, lehető legegyszerűbb elmeséléséhez szükséges. Az volt a koncepciónk, hogy az anyag szépsége nem abban rejlik, hogy burjánzik, hanem az ellenkezőjében: abban, hogy lecsupaszított, szegény a vizuális nyelve. Ha a stílus szándékosan lecsupaszított, akkor minden gesztus felnagyítódik. Teljesen megváltoznak az anyagban a helyiértékek és a kis dolgok felnagyítódnak. Pontosan ezt kerestük, hogy hogyan lehet nagyon egyszerűen, nagyon közvetlenül fogalmazni, és mik azok a hangsúlyeltolódások, amelyeket egy nagyon egyszerű, nagyon közvetlen fogalmazásmód képes megteremteni.

A másik pedig, hogy én mindig azon gondolkoztam ezzel a történettel kapcsolatban, hogy vizuálisan ez az anyag úgy hoz létre metaforát, hogy nem a kép metaforikus, nem a képnek van elképesztő többletjelentése, mint mondjuk egy Tarkovszkij-filmnél, ahol van egy hatalmas kameramozgás, és tudod, hogy ennek van más rétege is. Egyáltalán nem ilyen típusú vizuális metaforákat használ az anyag, hanem a képek és a jelenetek egymás után való rendezésének van olyan ereje, hogy összeállnak egy szekvenciává, és létrehoznak egy ívet, hogy maga ez az ív hozza létre a többletjelentést, nem külön-külön a képek. (Rév) Marci pedig olyan operatőr, akivel ezt meg lehetett csinálni.

Esetleg Mundruczó Deltája jelentett inspirációt?

Nem volt hatással rám, inkább azt gondolom, hogy mindkettő egy archetipikus szerelmes sztori. A szerelmet a két ember a világ ellen képlettel ábrázolják. Két ember a semmi közepén épít valamit, ez szerintem nagyon érzékletes metafora a szerelemre. A szerelem mindig azt jelenti, hogy van két ember, akik között olyan erős a kapocs, hogy létrehoznak egy saját világot – akár ott is, ahol ez lehetetlen.

viharsarok

Miért volt fontos, hogy a történet vidéken játszódjon?

Már korábban is szerettem volna a magyar vidékről filmet csinálni. Eleve a kiindulási eset is vidéken történt, de engem nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet ezt a vidéki miliőt úgy ábrázolni, hogy ezek az emberek nem gonoszak, csak olyan értékrend szerint élnek, amelyben a másság elfogadása lehetetlen. Nem tudják, hogy a másságot hiába nem szeretik, vagy adott esetben nem fogadják el, vagy akár gyűlölik is, ettől függetlenül tiszteletben kell tartaniuk. Az, hogy valakinek olyan az értékrendje, hogy abba nem fér bele a homoszexuálisok házassága, vagy akár a legelemibb fizikai kapcsolatuk, ez nem baj. Ez önmagában még nem gonoszság, hanem értékrendbeli eltérés. Ez a probléma akkor válik valósággá, amikor valakinek emiatt elveszik a jogait, valakit megbélyegeznek, valakit bántanak. Van választási lehetőséged. Ha neked nem tetszik, akkor neked nem kell csinálni, de attól még kötelességed elfogadni. Ez az a miliő, amiről beszélünk, és ez annak a miliőnek a bűne. Az ő bűnük nem az, hogy ezt képtelenek elfogadni, hanem az, hogy az elfogadásra való képtelenségük erőszakhoz, kitaszításhoz, a diszkrimináció mindenféle formájához vezet. De ez nem csak annak a miliőnek a bűne, ez egy össztársadalmi bűn, mindannyiunk bűne. Mindaddig, amíg nincsenek egyenlő jogaik, addig ez mindannyiunk bűne, és mindannyiunk bűne is marad. Akkor nem vagyunk ebben a dologban bűnösek, akkor nem taszítjuk ki a kisebbségeket, ha semmifajta diszkrimináció nem éri őket.

A berlini filmfesztivál után a kritikák nagyon pozitívak voltak. Szerinted a magyar közönség hogy fogja fogadni a filmet?

Nagyon remélem, hogy akár pozitív, akár negatív lesz a fogadtatás, vitaindító lesz. Remélem, hogy a film képes társadalmi párbeszédet elindítani erről a témáról. Nem azt várom tőle, hogy az emberek azt mondják, hogy ez egy fantasztikus műalkotás, hanem azt, hogy elinduljon a beszéd erről a témáról, mert erre nagyon nagy szükség van. Nem csak Magyarországon, nem csak most, hanem mindig és mindenhol. A művészetnek az az egyik kötelessége, hogy folyamatosan szóba hozzon tabunak számító témákat. Mert a tabuk mindig félelemből fakadnak. A tabukat mindig a félelem, a meg nem értés szüli, és ahogy egy téma közel kerül hozzád, ahogy elkezded megérteni, megszűnik a félelmed, és a téma többé már nem tabu, többé már nem démonizálják. Ezért szeretném, hogy elindítson valamifajta vitát, valamiféle párbeszédet a film, hogy kerüljön közel ez a téma az emberekhez. Kezdjünk el róla beszélni.

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..