Boris Vian utolsó regénye, a Szívtépő (1953) komor és ahogy címe sugallja, szívszorító történet a korábbi művekből ismert burjánzó fantáziával, játékossággal. Ezt a művet viszi filmre hamarosan Pater Sparrow, akit az 1 című kiváló alkotása révén bizonyára sokan ismernek, kedvelnek. Mi biztosan.
Mióta ismered Boris Viant?
Középiskolás korom óta. Nem beszélek franciául, de szerencsére szinte minden műve megjelent élvezhető magyar fordításban is. A Tajtékos napok volt az első regénye, amit elolvastam, és mivel akkortájt még csak tanultam a szomorúságom, egyfajta kapaszkodó volt az a könyv.
Mit gondolsz a Gondry-féle Tajtékos napok-adaptációról (2013)?
A szereposztás számomra elhibázottnak tűnt, és végig zavaró volt, de azon túl megemelem a kalapomat. Nekem kifejezetten tanulságos volt látni, hogy hogyan működnek az arányok. A nyelvi lelemények helyenként izgalmas megoldásokkal voltak képre ültetve, ugyanakkor Michel Gondry hand-made mániája nekem néha beletörte magát a filmbe. Talán onnantól hatott rám legjobban a film, ahol Audrey Tautou kijátszik, igaz, onnantól már csak tíz perc maradt hátra. Kicsit jobban féltem: azt hittem, sokkal jobb, vagy sokkal rosszabb lesz! Mindenesetre ezután is úgy gondolom, hogy a regény a Rómeó és Júliával vetekszik és bár szinte minden Vian-regény egyedülálló a maga nemében, hozzám a halála előtt írt, utolsó regénye a Szívtépő került legközelebb.
Mióta dolgozol ezen a terven?
Hat éve. Már az 1 (2009) előtt elkezdtem. Eredetileg ezzel a filmtervvel szerettem volna debütálni, viszont az akkori producerek egy elsőfilmeshez mérten túl költségesnek ítélték, az ötleteimet pedig nem hagytam megnyirbálni. Ezért nyúltam akkor inkább a Lem-novellához.
Mióta érdekel az irodalom?
Kiskorom óta, mindig is sokat olvastam, legfeljebb változó minőségű könyveket. Engem az irodalom köt igazán össze az anyanyelvemmel. Eredetiben olvasni bizonyos magyar műveket nem mindenkinek adatik meg. Hamvas Bélát, aki meghatározó hatást gyakorolt a gondolkodásomra, például semmiért sem adnám oda. A film és az irodalom az én megközelítésemben azonban nem jár kéz a kézben. Az irodalom történetmesélő médiumként jött létre, a film azonban eredetileg nem. Amire képes az irodalom, arra nem képes a film, és ez fordítva is így van. A film sokkal fiatalabb műfaj, sokkal kifejletlenebb, ezért a feladata is más lehet. Szerintem nem az irodalom szerepét kéne átvennie, hanem mindenek előtt meg kellene ismerkednie saját magával. Az első filmem, az 1 is erről szólt, a megismerésről, a személyiséggé válásról. A sajátságaimról is. Ahhoz, hogy valami minél inkább önmaga lehessen fel kell szabadulnia, uniformizálatlanná kell válnia, mert mindenki ott kapcsolódik, ahol különbözik. Nekem oda kell eljutnom, ahová csak én juthatok el.
Hamvas Béla mellett van-e más gondolkodó, akit nagyon fontosnak tartasz (a magad számára)?
Van, rengeteg, és minél régebbre megyünk vissza, annál több. De fontos, hogy olyat is olvasson az ember, akivel nem tud egyet érteni. Nekem csak az fontos, hogy komolyan tudjam venni. Mostanában például Slavoj Žižek szlovén filozófust mondanám.
A Szívtépő-filmben csak Vian szövegét fogod használni, vagy lesz ebben is Hamvas Béla vagy egyéb „vendégszöveg”, mint az 1-ben?
Itt most nincs szükség másra, csak Viant. Engem alapvetően a markáns, ontologikusan gondolkodó szerzők inspirálnak, talán mert a nehezen megfilmesíthető alapanyagok azon túl, hogy személyességre kényszerítenek sokkal intaktabbak is. A Szívtépő ráadásul főleg dialógokon keresztül épül, a leíró részek pedig parametrikusan tartalmazzák a környezetet, pont mint egy forgatókönyv.
Hogy ütemezed a munkát?
Régóta és nagyon lassan dolgozom a könyvön, ennek elsősorban financiális okai vannak, de lassan be kell fejeznem, mert ősszel jön egy sok mindent eldöntő pályázat, ami meglendíthetne minket. A filmfejlesztés nehéz és hosszadalmas folyamat, az én esetemben különösen, és nem csak azért, mert az erősen látványcentrikus filmek nemzetközi szereposztásban drágák, hanem mert az általam képviselt filmkészítés tele van kockázatokkal, és ez sehol a világon nem vonzza a pénzt.
Könnyű volt megszerezni a jogokat?
Azt azért nem mondanám. Vian fiatalon, 39 éves korában szívinfarktusban halt meg, éppen egy filmadaptációjának a vetítésekor, mert annyira felzaklatta, amit látott. Ilyenformán sokak szerint a filmesek ölték meg. A jogokat birtokló özvegy és az életművét kezelő kiadó sokáig hallani sem akartak filmadaptációkról, de amikor Gondry a Tajtékos napok megfilmesítéséről kezdett tárgyalni, kicsit megtört a jég. Szerencsémre ekkor találtam megfelelő producert is Taschler Andrea (Mirage Film) személyében, aki hosszas egyeztetések után elérte, hogy személyesen fogadjanak minket, és azóta talán méltányosabban kezelik a tervet, mert látják, hogy fontos és hiszünk benne.
Milyen nyelven forogna?
Ideális esetben angolul, de több összetevőtől függ, alapvetően a finanszírozás érdekei mentén szokott eldőlni. Én ha kell, leforgatom szanszkrit nyelven is akár!
Mondanál pár szót a történetről, a szereplőkről?
A regényhez képest talán összetettebbé és lineárisabbá változtatjuk a történéseket és figurákat is. Az adaptáció egy nagyon furcsa és fájdalmas szerelmi háromszögre épül, amiben egy bizonytalan pszichiáter, egy neurotikus nő, és a kettőjük közé szoruló tisztalelkű férj kálváriája zajlik. Mindez egy távoli, a civilizációtól elzárt szigeten, mágikus realista világban.
Hogy adod vissza Vian világát?
Vian világában pont az a szép, hogy egyszerre szabad és személyre szabott, amit elképzelsz belőle, azt már a saját világodnak kell tekintened. Amikor adaptációt készít valaki a legnagyobb hibát ott ejtheti, ha a szerző nimbuszától félve elvárásoknak akar megfelelni. Bár mint mindig, most is fontosnak tartom a kísérletezést, ezúttal nagyobb közönséget szeretnék megszólítani, ezért körültekintőbben látok a meséléshez. Tízből kilencszer a történetet kérik számon a munkáimból, így most kihívást érzek ezen a téren is – persze megfelelő meglepetéseket tartogatva. A látványt pedig egy sajátos fiktív folklórba csomagoljuk, amiben különböző korok eklektikus hagyományai, de ugyanúgy a jelen kultúrái is ötvöződnek, egy zárt közösség szokásaiban, viseletében és eszközkultúrájában megjelenítve.
Van már ötleted a színészekre?
Van, de erről még nagyon korai beszélni.
Amikor nem a saját filmjeiden dolgozol, mit csinálsz?
Mások filmjein dolgozom, de reklámokat is muszáj vállalnom. Főként látványtervezésből élek. Viszont hadd kérdezzek én is valamit! Honnan hallottál a Vian-filmtervemről? Még nem nagyon reklámozzuk.
Boris Vian párizsi házában járva váltottam pár szót a hagyatékkal foglalkozó hölggyel, aki megemlítette, hogy egy magyar rendező, akinek a nevére nem emlékszik, hamarosan megfilmesíti a Szívtépőt. És bár a terv csak egy-két helyen bukkant fel az interneten, kiderült, hogy te, Pater Sparrow vagy az a rendező.
Úgy legyen!
