Interjú

„Mit csináltok a gyerekeitekkel?” – interjú Anna és Dietrich Brüggemann-nal

Anna és Dietrich Brüggemann

Anna és Dietrich BrüggemannA német rendező, Dietrich Brüggemann testvérével, Anna Brüggemann forgatókönyvíróval közösen készítette el egy kislány vallási okokból történő önfeláldozásáról szóló filmjét. A különleges szerkezetű Kreuzweg (Keresztút) – az epizódokra épülő történet párhuzamot von Jézus keresztre feszítésének stációi és a kislány szenvedésének állomásai között – a berlini filmfesztivál legjobb forgatókönyvért járó Ezüst medvéjét nyerte el.

 

Miért volt érdekes Önöknek ez a téma? Hogy fogtak hozzá?

D.B.: Az ötlet csak kipattant az agyamból, és már kész is volt a film. Úgy hangzik, mintha viccelnék, pedig tényleg így volt. Persze ki voltunk téve vallási befolyásolásnak, de csak átlagos módon, mint a hétköznapi német emberek. Még amikor gyerekek voltunk, az apánk néha elvitt minket ehhez a fundamentalista, X. Szent Piusz pápa nevű csoporthoz. Soha nem tartoztunk valójában ehhez a közösséghez, de láttuk, hogy milyen.

A vallás mindenütt ott van. A 90-es évek végén az emberek azt gondolhatták, ó, a vallásnak világszerte befellegzett. És ezután mi történik? Mindenki az iszlámról beszél. Amerikában mi a helyzet? Mindenki őrült, vallási fanatikus a nagy városokban. Azt kérdeztem magamtól: talán hasonló a helyzet az én saját országomban is? Nagyon is. Németország is tele van különböző kis vallási csoportokkal, ez a radikális katolikus közösség csak egy a sok közül, de mindenesetre elég érdekes volt ahhoz, hogy elmeséljünk róla egy történetet.

A.B.: Tavaly rengeteget lehetett hallani arról, hogy a katolikus egyház hogyan használja ki szexuálisan a gyerekeket. Arról azonban soha nem esett szó, hogy milyen pszichológiai károk (is) érhetik őket, ami pedig nagyon fontos kérdés a vallásos nevelés szempontjából.

D.B.: A szexuális zaklatás bulvárlapokra való szenzációs főcím. Az nincs leírva a szabályok között, hogy szexuálisan zaklatni kell a gyerekeket. A katolikus vallás ezt nem mondja. De mi az, amit viszont igenis mond? Inkább ezt a jóval alapvetőbb kérdést akartuk feltenni.

Miért pont a katolikusok? Ez létező probléma Németországban vagy Ausztriában? Már Ulrich Seidl is készített filmet a katolikusokról Ausztriában. Önök miért a vallási reformokat elutasító fundamentalistákat választották?

D.B.: Nagyon is sok van belőlük, minden elképzelhető színben, formában és méretben. Viszont az az érdekes ezzel a bizonyos katolikus csoporttal kapcsolatban, hogy nem egészen szekta. Amit tanítanak, az nem sokban különbözik attól, amit a katolicizmus fő ága tanít. Lényegében azt vallják, amit a katolikus egyház mindig is vallott, csak éppen elutasítanak pár reformot, amit a múlt században vezettek be. Ez teszi őket érdekessé. A lényegükben, hogy mit csinálnak, hogyan kommunikálnak, vagy épp nem kommunikálnak az őket körülvevő világgal, olyanok, mint egy szekta. Nagyon erősen elhatárolják magukat mindentől. Minden rajtuk kívül lévőre ellenségként tekintenek és úgy gondolják, hogy egyedül ők azok, akik ismerik az igazságot. Ennek ellenére, amit a gyerekeiknek tanítanak, az egyáltalán nem különbözik a hétköznapi katolicizmus tanaitól. Ezt találtam bennük érdekesnek.

A.B.: Nem olyan, mint a szcientológia. Nem kell pénzt fizetni, hogy a közösség része legyél, és bármikor ott is hagyhatod őket. Mégis nagyon erősen korlátoznak.

Miért nem használták a közösség valódi nevét a filmben?

D.B.: Ez egy kis poén volt, amit a nevekkel csináltunk a filmben. A produkciós iroda azt tanácsolta, hogy ne használjuk a közösség valódi nevét, mert azért be is perelhetnek. Így inkább csak nagyon hasonló neveket választottunk. Az egész filmben eljátszottunk ezzel.

A.B.: Nekem tulajdonképpen tetszett, hogy nem a valódi nevüket használtuk, mivel ez a fikció világába emelte a filmet. Ezt a filmet megnézheted 50 év múlva is, amikor ez a közösség már lehet, hogy nem is létezik, de a film igen. Ugye, ez nem egy dokumentumfilm.

Dietrich Brüggemann: Keresztút (Stations of the Cross)

D.B.: Persze, ezt az univerzális dolgot akartuk itt megragadni. Nem csak egy kisközösségről akartunk filmet készíteni. Természetesen köztük is vannak rendes emberek. Nem lett volna korrekt, ha csak őket skatulyázzuk be ebben a témában. A valódi kérdés, amit fel akartunk tenni a nézőnek, inkább az, hogy mit csináltok a gyerekeitekkel? Milyen ideológia az, amit mint egy kalapácsot hozzáversz egy 14 éves gyerek fejéhez, aki épp elkezd kérdezni a világról? A katolikus hit egy briliáns eszköz arra, hogy kalapácsként hozzá lehessen verni valaki fejéhez, de minden ideológiát, legyen az akár a szocializmus, feminizmus, vagy az egészséges táplálkozás: mindet remekül fel lehet használni a fiatalok kínzására.

A.B.: A szörnyű dolog az, hogy a vallása megköveteli ettől a kislánytól, hogy ő legyen az áldozat. Áldozatnak kell lennie és ez szörnyű érzés neki, mivel pszichológiailag nem bírja elviselni. De muszáj neki.

Hogyan született az epizodikus szerkesztés ötlete, a párhuzam a stációkkal?

D.B.: A témából adódóan jött. Ezt a kettőt nem tudnám szétválasztani egymástól. A témát egyszerűen ebben a formában kellett elmesélni, és ez a forma egyedül ehhez a témához használható. Másként nem lenne értelme, legalábbis az én teóriám szerint.

Az első kép kompozíciója, amikor a gyerekek ülnek az asztalnál, olyan mint egy festmény. Nagyon emlékeztet Az utolsó vacsorára. A klasszikus festészet inspiráció volt a film vizualitásának a megalkotásában?

D.B.: Imádom azt az ötletet, hogy a mozi nem önmagába zárt világ. Más filmekről akarok filmet készíteni, bár már így is túl sok mindenki foglalkozik ezzel. Nagyon tetszik az az ötlet, hogy a filmet folyamatosan formálják más művészeti ágak és a művészettörténet. Egy nagyon hosszú áramlat végén csordogálunk (egy nagyon hosszú irányzat végén vagyunk): az emberek évszázadok óta mesélnek történeteket, festenek képeket, elmélkednek az életről. Én ezért rajongok: csak elmenni egy múzeumba és ott bámulni a festményeket. Érzelmeket akarok kelteni a nézőben, be akarok mászni a fejükbe. Ezért fontos, hogy egy gyönyörű tájképet vetítsek eléjük és ne csak egy akármilyen képet. A filmmel kapcsolatban abban hiszek, hogy én vetíthetek egy képet, amit a nézőnek néznie kell. Nem kell gyerekként fognom a kezét és azt mondani: „Nézd, most itt egy vágás, bevágom a te arcodat, majd erre rávágom az én arcomat.” Nem. Oda nézhetsz, ahova akarsz. Nekem az a dolgom, hogy biztosítsam azt, hogy mindenhol legyen valami érdekes, amit nézhetsz, de te döntöd el, hogy mit nézel. Én az egész rendszert megmutatom.

Hogy vették fel azt a nagyon hosszú, autóban játszódó jelenetet?

D.B.: Az volt az egyetlen olyan jelenet, ami technikailag nehéz volt. Amikor ilyen nagyon hosszú, statikus beállításokban filmezel, abban az a nagyszerű, hogy egyáltalán nem kell aggódnod a technikai dolgok miatt, mint a kocsizás vagy daruzás vagy ilyesmi. Nagyon felszabadító, hogy csak a színészekre tudsz figyelni. Más, amikor a kamerát ráteszed egy kocsira és fel alá furikázol a városban. Azért más, mert ekkor nagyon sok minden elromolhat. Ezért volt technikailag nehéz. Művészi szempontból viszont meglepően könnyű volt. Természetesen a színészeknek meg kell tanulniuk a szövegüket, de nekik ez a foglalkozásuk, ezzel keresik a pénzüket. A színházban akár két órán keresztül is csinálják megállás nélkül. Tehát meg tudják csinálni. Gyakoroltok egy napot, aztán csak hagyod, hogy csinálják. Nem tudom pontosan, hány felvételt csináltunk, mivel nagyon ritkán kell megállni a felvétel közben. Persze, néha valaki épp elfelejtheti a sorát, de ez ritkán fordul elő. Így, hogy ha le kell állnod, azt már az elején észreveszed és újra elkezded. Emiatt nehéz megszámolni, hogy hányat vettünk fel. A legtöbb, amit csináltunk, körülbelül 20 lehetett, de ez szokatlanul magas szám volt. Általában talán 10-15 felvételt csináltunk.

Hogyan választották ki Franziska Weisz-ot az anya szerepére? A való életben sokkal fiatalabb, mint a szerep.

D.B.: Ez egy nagyon vicces történet. Soha nem gondoltam rá, hogy őt kellene behívni castingra. Barátok vagyunk. Amikor Lea (van Acken) szerepére castingoltunk, kellett egy másik színésznő, hogy eljátssza az anyukáját. A jelenet épp ez az autós jelenet volt, így tényleg egy jó színésznő kellett. Ekkor arra gondoltam: ki az a csomó színésznő barátom közül, aki el tudná játszani ezt a szerepet? Valaki olyan kellett, aki túl fiatal a szerepre, különben, ha pont olyan korú (a 30-as évei végén), akkor azt mondta volna: miért nem hívtál be az igazi szerep castingjára, seggfej? Ezt meg nem akartam. Franziska meg nagyon laza, nagyszerű színésznő, barátok vagyunk, túl fiatal is a szerephez, így arra gondoltam megkérdezem. Megcsinálta és csodálatos volt. Aztán sokat castingoltunk a valódi anya szerepére, de minden egyes alakommal arra gondoltunk: hát, Franziska jobb volt.

Dietrich Brüggemann: Keresztút (Stations of the Cross)Miért volt fontos, hogy legyen csoda a történetben?

D.B.: A befejezés eléggé egyértelmű volt, ki lehetett találni, így kellett egy meglepetés a filmbe. Nem akarod, hogy a lány egész áldozata hiába történjen. Ez a film olyan mintha egy kirakó darabjait járnád körül a térben: egyik oldalról azt látod, ó, ez egy szörnyen szigorú katolikus család. Aztán tovább mész pár lépést és szeretném arra ösztönözni a nézőt, hogy azt a nézőpontot is vegye észre, hogy ez tulajdonképpen a szent legendájának története. A mechanizmusok odáig vezetnek, hogy ezek az emberek üdvözülnek a történet végén. Aztán megint tovább mész pár lépést, hogy megint egy más nézőpontból nézz rá ezekre a darabkákra, amiket rendezgetsz és akkor pedig egy vígjátékot látsz. Ez nem igazán volt célunk, de a közönség feltűnően sokat nevetett odabent. Eléggé meglepődtem, de jó értelemben, mert egyik jelenetnél sem ellenem szóltak ezek a nevetések.

Akkor is nevettek, amikor a végén a kislány nem tudta lenyelni az áldozáshoz használt ostyát a kórházban.

A.B.: Azt gondoltam, hogy amikor a történet végén végre valaki értelmes lép be a nővérrel és csak azt mondja: „Mi folyik itt? Ez őrület.” Akkor nevetsz, mert végre megkönnyebbülsz. Nézőpontot váltasz és azt gondolod, igen, ez tényleg abszurd. Ezért nevettek.

D.B.: Ez a különböző gondolkodásmódok összeütközéséről szól. A tizenkettedik jelenetnél, amikor már másfélórája bent vagyunk a filmben, már ismered ezeknek a katolikusoknak a világát. Az ő számukra teljesen értelmes döntés, hogy a lánynak áldoznia kell, mert beteg, mert vágyik valamilyen kapcsolatra Istennel, sőt ezt kéri is tőlük. De amikor valaki olyan lép be, aki teljesen máshogy nézi a világot és ő egy nővér és azt mondja: mi a fenét csináltok itt? A két nézőpont összeütközése természetesen vicces.

Mit gondolnak a közönség reakciójáról?

A.B.: Fantasztikus, mert megértették, amit mondani akartunk. Azt, hogy vigyázz, ne helyezz egy ideológiát egy ember felé. Persze vannak olyan vallásos emberek, akik még csak nem is látták a filmet, de azt mondják: ezt ne engedjék moziba. És persze sok hívő meg is keres miket, de nekem egyáltalán nem jelent problémát beszélnem velük, mert olyannyira biztos vagyok, abban amit mondani akartunk. Ha valaki odajön és azt mondja, hogy az ő vallásos meggyőződését ez a film mélységesen sérti, arra én azt mondom, hogy akkor lehet hogy át kellene gondolnia a vallását, mert semmilyen ideológiát nem szabad túl komolyan venni.

D.B.: Lényegében ez egy teszt. (viccelődik) Ha sért téged a film, vallási fanatikus vagy.

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..