Interjú

Mókuskerékből művészetet – interjú Szilágyi Zsófival és egy meglepetésvendéggel

Szilágyi Zsófi rendezővel ketten ültünk le interjúzni, a végén mégis hárman lettünk. Ahogy filmjében, az Egy nap című anyatörténetben is akadtak váratlan események, úgy itt is részben a helyzet alakította a történéseket. A rendezővel és meglepetésvendégünkkel sokat beszélgettünk a pályakezdés nehézségeiről és lehetőségeiről, illetve a forgatásokon felmerülő helyzetekről. Igyekeztünk mindannyian kreatívan állni a dolgokhoz, akárcsak a film főhőse, Anna (Szamosi Zsófia) a vásznon.

Mielőtt elkezdtél volna rendezőnek tanulni, elvégezted a Pécsi Tudományegyetemet. Később alakult ki, hogy filmes akarsz lenni, vagy egyszerűen csak egy vargabetű volt?

Gyerekkoromban akartam rendező lenni, de később nem foglalkoztam ezzel. A pécsi egyetemi évek alatt kezdett visszatérni újra ez az ötlet. Arra gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. Gothár Péter indított osztályt akkor éppen. Felvételiztem. Ám a második körnél meggondoltam magam, és szóltam neki, hogy, nem csinálom végig, kiszállok. Közben szigorlatoztunk Pécsett, túl sok volt a kettő egyszerre. Gothár Péter azt javasolta, hogy ne hagyjam félbe. Mindig bánnám. Dönthetek a végén is úgy, hogy nem akarok jönni.

És akkor végül ebben az évben be is kerültél.

Igen, felvettek. Gothár Péter és Enyedi Ildikó közösen indított osztályt. Nemrég mesélte Péter, hogy nem örültem neki, mikor megtudtam, hogy felvettek. Erre nem emlékeztem.

Beszélgetésünk során egyszer csak mellénk ül Király Dániel, a stáb tagja. Location managerként később majd előkerülnek a különböző budapesti helyszínek, de egyelőre csak tehetség és tanulható technikák arányáról beszélünk – immáron hármasban. Dani nem sejti, hogy éppen interjú zajlik, csak egy üzenetet hozott.

Gothár Pétert, azt hiszem, nem érdekelte a tehetség. Pontosabban érdekelte, gondolom, akkor, amikor kiválasztotta, hogy kik legyenek a tanítványai. Mi voltunk az első osztálya. De alapvetően tanítani akart. Átadni azt, ami tanítható. Azt gondolta, és gondolja talán ma is, hogy filmeket kell csinálni, és utána pontosan elemezni, hogy mi mit jelent. Mi működik, mi nem és miért. Ennyit tehet az iskola. Az volt a véleménye, hogy a rossz filmekből kicsit többet lehet tanulni, mint a jókból. Az első két évben ráadásul csak egymásnak szerepelhettünk.  Rendezők, operatőrök, vágók. Ez, azt hiszem, mindannyiunknak meghatározó élménye maradt. Elképesztően nehéz a kamera előtt állni. Az operatőri gyakorlatok pedig helyzetgyakorlatok is voltak. Nem volt olyan, hogy „csak úgy” be kellett világítani egy teret vagy egy asztalt. A rendezőknek szituációkat kellett írniuk az operatőri gyakorlatokra. Annak az asztalnak vagy térnek a szituációnak megfelelően kellett valamilyennek lennie.

Ahogy láttam az önéletrajzodban, az egyetemi évek után még egy-két évet ottmaradtál Enyedi Ildikó mellett.

Igen, ő volt a másik osztályfőnökünk. mellette maradtam mint tanársegéd. Ez nem tanítási, inkább asszisztensi feladatot jelent az SZFE-n. De nagyon sokat lehetett tanulni a feladatokból, amelyeket Enyedi Ildikó a következő osztályának, Reisz Gáboréknak, adott. Örülök, hogy láthattam.

Kikkel jártál egy osztályba?

Vegyesen voltunk: öt rendező, öt operatőr és három vágó. Osztálytársam volt Horváth Lili, a Szerdai gyerek rendezője, Dömötör Tamás, Lakos Száva, Illés Márton. Az operatőrök: Vízkelety Márton (Reményvasút), (Varázslatos gladiátorok) , Somogyvári Gergő, aki dokumentumfilm-rendező is, Maly Róbert Horváth Lilivel és Deák Kristóffal is forgatott, Berán Dániel, Trencsényi Klára. Vágók: Peszleg Brigitta, Szabó Dániel, Kis Anna. Anna rendezőként is dolgozik. Számtalan dokumentumfilmet készített.

11 éve végeztél. De – ahogy látszik – az első nagyjátékfilm senkinek nem jött gyorsan. Horváth Lili Szerdai gyerek című filmje is 2015-ben jelent meg. Ilyenkor hogy telnek a pályakezdő évek?

Szorongással. Az ember keresi a lehetőségeket, bedolgozik különböző projektekbe, tanársegédkedik az egyetemen stb. Gyakran olyan dolgokat is el kell vállalni, amihez nincs kedve. De szép lassan rájöttem, mennyi mindent lehet felszívni egy forgatáson, akármi is legyen a munka. Tudást, figyelmet, tapasztalatot, kapcsolatokat. Meg pusztán elviselni egy forgatást, az azzal járó fizikai és lelki nehézségeket, már önmagában is fontos. Fontos az állóképesség ahhoz, hogy dolgozni tudj.  Kérdezd meg Danitól!

Egyre többet vár megerősítést az elhangzottakra az eddig inkább csak hallgatagon, figyelve mellettünk ülő kollégától, aki eddig meg volt győződve róla, hogy igazából nem is interjú készül.

KD: Talán azt nehéz megszokni, de ebből sokat lehet tanulni, hogy mindenki, akivel együtt kell dolgozni, másfajta személyiség. Együtt vagytok 12 órát naponta 60-70, néha 100 emberrel, akit mind meg kell érteni és ismerni így vagy úgy. Több időt töltesz velük, mint a családoddal, közben pedig nem a barátaid. Meg kell tartani velük a kellő távolságot, ugyanakkor fontos, hogy mégis jól működjön a közös munka. Amihez pedig több kell, mint egy sima kollegiális kapcsolat.

SzZs: Ezeket a dolgokat nem tanítja az Egyetem, csak a forgatásokon jössz rá. Már önmagában az fontos képesség, hogy a sok ismeretlen között megtanuld, mikor, hol, merre jár az információ, amiről neked tudni kell.

Ez a film végül a Filmalap Inkubátor programjával készült el. Hogy történik az ilyenkor? Beadtál pályázat gyanánt egy treatmentet (10-12 oldalas vázlatot – a szerk.), és vártad az értesítést?

Beadtam egy treatmentet a megadott határidőre, bekerültem a tizenkettő közé, akinek volt módja előadni a tervét egy szakmai közönség és zsűri előtt nyolc percben. A Filmalap próbálta segíteni a jelentkezőket azzal, hogy tréningeztünk erre a helyzetre. Voltak felkészítő alkalmak. Nem egyszerű nyolc percben pontosan és hatásosan előadni egy ötletet. A pitchelés, a pitch fórumok ma elterjedt formái a világban annak, ahogy filmterveket kiválasztanak, meghallgatnak. A tizenkét ötletből hármat választott ki a közönség, kettőt a szakmai zsűri.

Bár elég sok a lakásbelső és a közeli felvétel, valamennyire mégis fontos része a filmnek Budapest. Így a megnézése után azt mondanám, ez egy belbudai család.

KD: Valóban Buda volt a „központ”. Már a kezdet kezdetén is egy budai lakást kerestünk, igaz, néha Pesten. Maga a lakás és az elhelyezkedése sok mindent elárul a családról. Zsófi számára fontos volt, hogy egyes helyszínek Budán vagy Pesten helyezkednek-e el.

Mennyire játszott közre az, hogy a film eléggé low budget költségvetésű? Az Inkubátor program 62 millió forintot ad, ami itthon is kicsinek számít, nemhogy a cannes-i filmfesztiválon.

KD: Nagyon meglepett, hogy mennyire segítőkészek az emberek. Jártam a lehetséges helyszíneket, és mindenhol elmondtam, mit csinálunk, miről szól a film. Egyezkedéskor mindig elmondtam azt is, hogy a film az Inkubátor program keretein belül készül, és nagyon alacsony a költségvetésünk. Csodálatos volt látni, hogy mindenhol segítettek. Ez azért tetszett különösen, mert általában az embereknek más az elképzelése egy film költségvetéséről, mint ami a valóság. Nem volt titok, hogy a film 62 millió forintot kapott, ami így kimondva sok pénz, de valahogy mégis hittek nekünk, hogy egy másfél órás filmre ez nem számít annak…

De hát egy ilyen forgatás egy hónapig tart, ebből a szempontból különösen nehéz a főszereplő család lakásának megtalálása.

KD: Egy kedves fiatal pár adta ki a lakását, akiknek szintén van közük a filmes világhoz. A forgatás idejére elköltöztek. Kiköltöztek miattunk a saját lakásukból majdnem egy hónapra! Ha megtaláltuk a helyszínt, még nem pihenhetünk. Ilyenkor kezdődik az átalakítás: ha el is fogadjuk, hogy a nagyszoba itt  is nagyszoba, a konyha pedig itt is konyha, akkor is marad még egy csomó kérdés. Mi van, ha a hűtő túl modern, vagy ha a filmben van három gyerek gyerekszobával és játékokkal, bútorokkal, az eredeti lakóknál pedig nincsen?

A film története egy háromgyerekes anya 24 órája hullámhegyek és -völgyek nélkül. Említetted, hogy egy barátnőd napjainak szigorú, 10 percenkénti naplózása ennek a filmnek az alapja. Tudsz esetleg olyat mondani, amit ezekben az esetekben lehető legjobban be tudtatok építeni a filmbe?

Az időkezelést. A film szigorú linearitása, a felsorolásszerű, mindig a következő feladatra koncentráló időélmény a levélből származik.

A Cinefesten, a film utáni beszélgetésben egy felszólaló említette, hogy ez tipikusan magyar történet. Pedig szerintem bárhol megállja a helyét. Te hogy látod ezt?

Remélem, hogy máshol is érthető, és remélem, hogy tipikusan magyar. Ezek nem feltétlen mondanak ellent egymásnak.

CineFest 2018: Hó végén, ha jönnek a mínuszok – Egy nap

Szerinted hogyan jutott ide ez a két ember? Nyilván teljesen átlagos, hogy egy ekkora családban ilyen nehéz a kommunikáció, de mit tehetett volna másképp a két főszereplő?

Nem tudok életvezetési tanácsokkal szolgálni. Az elcsúszás nem is feltétlen kommunikációs kérdés. Az ember néha észre sem veszi, hogy elvesztette a másikat. Ez lehet akár percepciós probléma is. Mi okozza az egymás iránti érdeklődés elvesztését, a hangnem megváltozását, ami korábban jól működött, mi okoz valakiben egy jól leplezett érzelmi bomlást? Ezért nem feltétlen a család mérete, a hétköznapi darálda vagy az anyagi szorongás a felelős. Vannak családok, amelyek mindezek ellenére szeretik egymást, és szinte probléma nélkül működnek masszívan, évtizedekig. Van, ahol minden körülmény ideális, mégsem megy. Röviden: fogalmam sincs.

Vajon ki a célközönség? A film alatt több, sokgyerekes barátom is eszembe jutott, akiknek nyilván a legismerősebbek ezek a szituk. Viszont lehet valamilyen „érzékenyítő” funkciója, már ha csak azt nézem, hogy a legtöbb kritika Cannes után, májusban az anyaság intézményét emelte magasba. Te hogy látod a film hatását?

Érzékenyítő funkciója? Nem tudom. Szerintem nem fogja megváltoztatni senki életét. Az ilyesmi illúzió. Örülök, ha az, akit érdekel, megnézi, ha esetleg megkönnyebbül; ha azt gondolja: jé, nálunk is épp ez az őrültek háza van, ha néhány órára nem érzi magát egyedül a saját malmában, ahol nap mint nap őröl. Tehát igen, talán az a célközönség, akinek van gyereke, na meg az, akinek lesz…

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..