Gál Sándor még csak most végzett a Werk Akadémián, de már részt vett egy nagyjátékfilm gyártásában és úton a következő. Vele beszélgettünk.
Az olvasóink nagy része valószínűleg még egyáltalán nem találkozott a neveddel.
Nem valószínű. Sokáig csak hobbi szinten foglalkoztam a filmezéssel.
Mondanál pár szót magadról, honnan jöttél és hogyan kerültél a film közelébe?
Kiskorom óta nagy filmrajongó vagyok. Hobbiszinten évek óta foglalkozom vágással, javarészt sajátmagam és az ismerőseim szórakoztatására, de úgy éreztem, valahogy tovább kell lépnem. Nézegettem az interneten filmes kurzusokat, iskolákat, és úgy bukkantam a Werk Akadémiára. Láttam, hogy van vágószak, jelentkeztem. Aztán megtörtént a felvételi, Réz Andrással volt egy beszélgetésünk és egyből éreztem, hogy nekem itt a helyem. Filmes iskola, filmekről beszélgettünk, elemeztük őket, etűdöket készítettünk. Abszolút bevontak minket, kíváncsiak voltak a véleményünkre. Nem az van, hogy az előadók lenyomják az anyagot, mi meg jegyzetelünk, hanem részt kell vennünk: kisfilmek, házi feladatok, forgatások – közben meg gyakorlatot szerzünk. Szerintem a filmkészítés 80% gyakorlat és 20% elmélet.
Hogyan segített a Werk a fejlődésben?
Rengeteget tanultam a két éves képzés alatt. A vágóórákat szerettem a legjobban, a vágótanáromtól Hargittai Lászlótól rengeteg elméleti tudást szereztem és számos vágási trükköt mutatott. Mindkét évben csináltam saját vizsgafilmet. A Werk Akadémia csúcspontja a júniusi vizsgafilm bemutató, amit általában a Toldi moziban tartanak. Ezek majdnem, hogy teltházas vetítések és felkészítenek, hogy nagyközönség előtt is megmérettessük magunkat. Óriási élmény, amikor kihunynak a fények, elindulnak a filmek és ott van köztük a tiéd is. Már annyiszor láttad, mire odáig eljut a film, hogy nem is az érdekel, csak a közönség reakciója. Én is az arcokat lestem.
Hogy jutottál a vágástól oda, hogy te írd és rendezd is a diplomafilmedet, a Lépj tovább-ot?
Azt megtanultam a suliban, hogy ha vágni szeretnél, az nem azt jelenti, hogy otthon ülsz és várod a nyersanyagot, hanem mindenbe bele kell látni egy picit. Bele kell kóstolnod magába a forgatókönyvírásba, hogyan épül fel maga a történet, mert anélkül nincs film, az a magja mindennek. Ha elkészültél a forgatókönyvvel, el kell kezdened helyszínt keresni, szereplőket keresni, ki fogja megszemélyesíteni a karaktereket. A Werk azért volt jó erre, mert minden területbe egy kicsit belekóstoltunk. A tanárok nagyon sokat segítettek mindebben, Ferenczi Gábor a forgatókönyv fejlesztésében, Dubóczky Erzsébet pedig a gyártásvezetési feladatokban volt állandó mentorunk. Mikor bedobtunk egy ötletet, azt a csoporttal együtt fejlesztgettük. Az elején úgy éreztem, ha van egy történet a fejemben és a végén úgy szeretném látni a filmen, ahogy elképzeltem, akkor a legjobb, ha meg is rendezem. Később rájöttem, hogy ennek nem feltétlenül kell így történnie.
Még nem sok kreditet számlál az IMDb oldalad, de már most elmondható, hogy viszonylag színes a rezüméd. Részt vettél például a R.E.M. című függetlenfilmben, ahol vágó, co-producer, rendezőasszisztens, sőt, még színész is voltál (igaz csak a kisebb szerep erejéig). Hogyan kerültél ebbe a produkcióba?
Egy volt csoporttársamnak köszönhetően kerültem a R.E.M. csapatába. Akkor még fejlesztés alatt állt a forgatókönyv, Molnár Szilárd írta és a végén ő is rendezte meg a filmet. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy ebben részt akarok venni, pedig tudtam, hogy alacsony költségvetés, tudtam, hogy nem profi a stáb, hanem inkább lelkes filmrajongók, de én is az voltam. Vannak olyan vágók, akik otthon ülnek és várják a nyersanyagot, hogy rendezői instrukciók alapján megvágják, de én részt akartam venni a forgatásokon is, hogy figyeljek, gyűjtsem a tapasztalatokat és segítsek, vagy éppen csak tartsam a molinót. Minden forgatási napot élveztem és hatalmas tapasztalatszerzés volt. Aztán elérkezett az utómunka fázis, amit vágóként főként én vittem. Előtte még ilyen hosszú filmet nem vágtam, úgyhogy ez egy nagy kihívás volt. Aztán mikor kész lett, sikerült összehoznunk egy bemutatót a Sugár Moziban. Nagyvásznon látva a többhónapos munkát szintén nagy élmény volt. Remélem, a nézők is jól szórakoztak a közel másfél órában.
Az IMDb szerint a jelenleg készülő Moth gyártásában is részt veszel, amit a Bodom című, szintén független magyar film csapata csinál.
Igen, nemcsak az IMDb szerint. Az egész úgy indult, hogy amikor a R.E.M.-et forgattuk, Szilárd felkereste Elekes Gergőt, mert kellett egy zeneszerző. Így kerültem Gergővel mindennapi kapcsolatba. Gergő nem csak zenét szerez, hanem rendez is. Mikor kész lettünk a R.E.M.-mel, utána kérdezte meg ő és rendezőtársa, Gallai József, hogy van-e kedvem részt venni egy horrorfilmben. Ekkor már láttam az előző filmjüket, a Bodomot, és nagyon tetszett, ahogy filmre vitték azt a rejtélyes történetet, úgyhogy egyből igent mondtam. Azóta odáig nőtte ki magát a Moth, hogy nemzetközi koprodukcióról beszélünk, mert amerikai és angol támogatói is vannak a filmnek. Fent van az Indiegogón, ott próbálunk támogatókat, adományokat gyűjteni. Magyar támogatók nem nagyon voltak eddig, de minden centnek, dollárnak örül az ember. A film angolul fog forogni, de főként magyar alkotók dolgoznak benne. Ősztől kezdődik a forgatás.
Az utóbbi időben egyre több lelkes csapat vág nagyjátékfilm-készítésbe az állami támogatási rendszeren kívül. Ugye ott van tavalyról a Free Entry, a Doktor Sas legújabb kalandja, a Bodom, idén a Feketerigó, a R.E.M., a Vakfolt, jövőre a Moth. Szerinted van élet a Filmalapon túl?
Úgy érzem, hogy igen. Mindenképpen nehezebb, azt hozzá kell tenni. De nem áll meg a magyar filmes élet a Filmalapnál. Ha valaki arra vár, hogy majd a Filmalaptól kap valamennyi támogatást, az soha nem fog filmet készíteni. A saját kezedbe kell venni a dolgokat és küzdeni érte, és ki kell tartanod, mert nem egyszerű ez a folyamat. A közösségi finanszírozás például egy meglepően jó dolog, most a Moth-nál is tapasztaltuk. De úgy gondolom, nem minden a pénz. Nem attól jó egy film, mert irdatlan sok millióval támogatja valaki, hanem mert jó a forgatókönyv, kreatívan oldjuk meg a problémákat, akadályokat, és ügyeskedünk.
Már szóba került, de az első saját rendezésű komolyabb filmedet, a Lépj tovább című rövidfilmet a Werk Akadémia hallgatójaként készítetted, mint diplomafilmet. Mesélj erről egy picit.
Ez nagyon izgalmas folyamat volt. Rövidfilmről beszélünk, de az nem azt jelenti, hogy kevesebb gond van vele, mint egy nagyjátékfilmmel. A folyamatok meg fázisok ugyanazok. Mikor elkezdtem írni a forgatókönyvet, nem volt igazán még koncepcióm, mit akarok ebből kihozni. A költségvetés ilyenkor nagyon szorongat. Figyelembe kell venni, hogy eleve nem írsz a forgatókönyvbe olyan jelenetet, amelyikről tudod, hogy nem tudod később kivitelezni. Statiszták, tömegjelenet, többhelyszínes forgatás – ezek mind-mind akadályok még ilyen szinten. Viszont amikor a történetre összpontosítasz, a legfontosabb az, hogy mit akarsz üzenni a nézőnek. Lehet egy nyolc percet úgy elmesélni, hogy a néző esetleg újra meg akarja nézni, mert annyira tetszett neki, vagy lemegy a nyolc perc, megtapsolnak, és köszi. Mikor elkészült a forgatókönyv, már nagyjából voltak kiszemelt színészek a karakterek megszemélyesítésére. A nagypapa szerepre Baranyi Lászlót kértem fel, fantasztikus élmény volt vele dolgozni. Izgultam is, amikor felkerestem, mert az járt a fejemben, hogy ki vagyok én hozzá. De az első találkozáskor már oldott hangulatban tudtunk beszélni a szerepről, tetszett neki a karakter, nagyon sokszor átbeszéltük, ő mit gondol a filmről, én mit szeretnék kihozni belőle.
A gyerekszínészt hogy találtátok?
Amikor a gyerekszínészt kerestük, ellátogattunk Földessy Margit színiiskolájába. Megnéztük a gyerekeket előadás közben, és utána döntöttünk, hogy ki az, akire ráillik a szerep. A kisfiú szerepre Félix Bernátot választottam, nagyon jól helytállt a forgatásokon és a sztori is tetszett neki. Nem volt még filmes tapasztalata, de szerencsére maga a forgatás nagyon oldott hangulatban zajlott.
A film ugye arról szól, hogyan szembesül egy kisfiú az elmúlással, a szeretteink halálával. A gyerekszínész hogyan viszonyult a forgatókönyvhöz, ő értette miről szól?
Elsőre megértette Bernát a történetet. Tetszett is neki. Az elején nagyon izgatott volt, ugye filmes tapasztalata nem volt, de láttam rajta azt, hogy ő ezt szeretné megcsinálni. Nagyon odatette magát. Többször volt olvasópróbánk, átbeszéltük, hogy melyik jelenetnek mi a funkciója, jelentése. Olyan is volt, hogy egy-egy dialógot átírtunk, mert kijavított, hogy ő azt másképp mondaná, mint ahogy leírtam. Ilyen esetben, amikor a színész a dialógokon töri magát és formálja a rendezővel, akkor látod rajta, hogy nagyon érdekli a dolog. És én ezt láttam a Bernátban is. Nagyon megörültem neki, mert én tartottam a gyerekszínészektől, hogyan kell kezelni őket. Ilyen helyzetben még sose voltam. Az egyik végén ott állt Baranyi Laci bácsi, mint profi színész rengeteg tapasztalattal, a másik végén meg Bernát, mint pályakezdő, de annál lelkesebb növendék, én meg kettejük között. De nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Fantasztikus élmény volt.
Ez szinte egy kötelező kérdés, de kik a legfontosabb szerzők számodra? Tudsz mondani néhány filmet, amelyek leginkább inspirálnak téged, a legnagyobb hatással voltak rád, mint alkotóra?
Minden, ami film. Ez lehet, hogy a Lépj tovább-ból nem derül ki, de én nagyon szeretem a horrorfilmeket is, rajongok a műfajért. Főleg a technikai megoldások érdekelnek, mert nem egyszerű megijeszteni egy nézőt. Az már nem elég, hogy nyikorog az ajtó vagy hirtelen előugrik valaki, hanem meg kell teremteni a hangulatát, azt a feszültséget, ami a nézőt végigviszi a filmen. A speciális effektek mindig csak ráépítések, nem azoktól lesz jó egy horror, ahogy más filmek sem. A szerzők közül James Want és M. Night Shyamalant emelném ki, akik ebben a műfajban nagy hatással voltam rám, de ha kicsit visszább megyünk az időben, mondhatnám Wes Cravent és John Carpentert is.
Akkor mondható az, hogy ez ilyen küldetésed, hogy a magyar filmművészetben elhanyagolt műfajokat felfuttass? Ugye a R.E.M. is egy sci-fi, amely szintén egy viszonylag ritka zsáner Magyarországon.
Nagyon ritka, sőt. Itthon szűk skálán mozognak a műfajok. Ez egyrészt érthető, mert a jól bevált receptet vinni kell, de hiányoznak az újítások, mint a sci-fi vagy a horrorfilm, és itt nem nagyköltségvetésűről beszélek. Sci-finél például nem az a lényeg, hogy hatalmas CGI-orgia legyen. A R.E.M. is próbált afelé tendálni, hogy tulajdonképpen CGI nélkül is lehet sci-fit készíteni. A horror szintén nagyon fontos nekem és sajnos azt látom, hogy itthon nem készülnek. De ha senki nem kezdi el, akkor nem is lesznek. Talán ezekkel a függetlenfilmekkel elérhetjük azt, hogy ez változzon idővel.
Említetted James Want. Ő gyakorlatilag a grafikus erőszakábrázolástól (Fűrész) eljutott pár év alatt a kifejezetten pszichológiai horrorig (Démonok között). Horroron belül neked van preferenciád?
Ez hangulat kérdése, mert ha úgy van, akkor megnézek egy jó vérengzős horrort, ha meg máshogy érzem magam, inkább pszichológiai horrort néznék. Kétféleképp szoktam őket nézni. Az egyik, hogy kikockázom a jeleneteket és keresem a trükköket a vágásban, az effektekben. Meg akarom fejteni őket, mint egy rejtvényt. Ilyenkor többnyire nem is a történetre összpontosítok, hanem a technikai megoldásokra. A másik, amikor a történet annyira magával ragad, hogy az sem érdekel, ha tele van bakival. A Fűrész filmeket talán azért emelném ki, mert nagyon jól ötvözik a műfaj kifejezőeszközeit.
Mi a terv így a Werk Akadémia után? Merre tovább?
Jelenleg nem filmes területen dolgozom, de ez a két év csak tovább erősítette bennem, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben. Az, hogy kijártál egy iskolát, nem azt jelenti, hogy meglobogtatod a papírod, hogy mindent tudsz, és majd kapkodnak utánad. Folyamatosan benne kell lenned és keresned az új lehetőségeket. Filmesként mindig egy dolog lebeg a szemed előtt, hogy mi kerül a vászonra és hogyan. Mert nem magunknak csinálunk filmeket, hanem a közönségnek. Nekik szeretnénk történeteket mesélni. Remélem továbbra is lesz lehetőségem izgalmas filmekben részt venni.
—
Az interjú felkérésre készült.
