Interjú

„A végére már csöpögtek rólam az ékszerek” – Interjú Nicholas Galitzine-nel

Nagyságot ígértek neki, ő pedig hajlandó bármire, hogy megszerezze azt. Nicholas Galitzine feltörekvő színészcsillag, akinek a Mary & George című sorozatban olyan ikonok mellett kellett tündökölnie, mint Julianne Moore. A kosztümös sorozat apropóján megosztotta, mivel járt a forgatás, karakterének milyen mélységeit sikerült felfedeznie, és hogyan hatott az alakítására, hogy ennyi ékszert viselt.

Mit tudsz elmondani a karakteredről, ki ő?

George nem más, mint Mary másodszülött fia. Mikor először találkozunk vele, nagyon kifinomult. Az anyja sok lehetőséget lát benne, hogy igazi reneszánsz emberré váljon, és eszközként használja őt, hogy hatalmat szerezzen családjának.

Mesélj George és I. Jakab angol király kapcsolatáról! Voltak ismereteid róluk a sorozat forgatását megelőzően?

Eleinte nem voltam tisztában azzal, mi volt közöttük. Kezdetben ez egy nagyon üzleti jellegű kapcsolat volt George számára. Valószínűleg csak hónapok, akár évek múlva ébredtek benne érzések a király iránt, viszont az már őszinte szerelem volt kettejük között. George hosszú ideig volt az uralkodó kedvence, senki nem tudott ilyen magas pozícióba emelkedni egy király regnálása alatt. Bár határozottan voltak saját érdekei és szempontjai, hiszen volt mit nyernie, a köztük szövődő szerelem igenis valódinak bizonyult.

Hogyan alakul George és anyja, Mary kapcsolata a sorozatban?

Mary és George kapcsolata elég bonyolult. Útjuk kezdetén a fiú nagyon is keresi anyja elismerését és szeretetét, ezt azonban sosem kapja meg feltétel nélkül. Nagy terhet rak George vállára azzal, hogy neki kell gondoskodnia a családról, hatalmat szerezni, ami óriási felelősség. George meg is tesz mindent, hogy ezt elérje – a sorozat előrehaladtával azonban elkezd tudatára ébredni saját erejének. Fürdőzik a megszerzett hatalomban, gazdagságban, élvezi, hogy bárkit megkaphat, akit akar. Ez lényegében megrontja őt, és éket ver közé és az anyja közé, ami kirobbanó erejű befejezéshez vezet.

Van köztük szeretet?

Mary és George között határozottan van. Úgy gondolom, ahogy ezt Mary kifejezi, azt George nehezen képes meglátni. Az anya sok szempontból tényleg a legjobbat akarja a családjának és a fiának. Viszont eközben George-ot kényszerpályára is tereli, így válik azzá a férfivá, akit a sorozat végén látunk. A kritikus pillanatban azonban pont ő az, aki George megmentésére siet.

Milyen volt olyan színészekkel együtt dolgozni, mint Julianne Moore vagy Tony Curran?

Csodálatos élmény. Julianne esetében különösen szürreális, hogy olyannal dolgozol együtt, akit egész életedben ismertél – és csodáltál. A valóság azonban az, hogy Julie nagyon kedves és kötődő ember – ez segített abban, hogy még élőbb legyen az anya-fiú kapcsolat közöttünk. Az együttműködésre való készsége nagyban hozzájárult ennek az ábrázolásához. Annyira okos és felkészült. Ugyanez vonatozik Tonyra is, akivel szintén sok időt töltök együtt a sorozatban. Közeli barátom lett, a vad, skót humora pedig igazán szórakoztató volt a forgatáson. A produkció során rengeteg érdekes döntést hozott, ami segített nekem is, hogy felzárkózzak az ő szintjéhez. Igazi öröm volt a közös munka, szakmai és kreatív szempontból egyaránt.

A díszletek, a jelmezek, a helyszínek hogyan segítettek belekerülni ebbe a világba és a karakterbe?

Határozottan gondolom, hogy ez a hatalmas produkciós érték sokat hozzátesz a sorozathoz, és a színészeknek is segít az alakításoknál. Hihetetlen hetet töltöttünk Skóciában, ahol lovagolva jártuk a hegyeket és a völgyeket – ez semmihez sem hasonlítható. A legkülönbözőbb időjárási viszonyokban és helyszíneken, köztük néhány bámulatos kastélyban is forgattunk. Úgy hiszem, a nézőknek a sorozat ezen aspektusa igazán tetszeni fog. Ami a jelmezeket illeti, George öltözéke eleinte kezdetleges és egyszerű, a Villiers család alantas eredetét tükröző ruhadaraboktól a pazar kosztümökig fejlődik. A végén az ékszerek már szinte csöpögtek rólam. Hihetetlen, mekkora gazdagságot tükröz George külseje a sorozat végére. Érdekes eszköz ez az alakítás közben, mert miközben játszol, érzed a hihetetlen súlyát is.

A Mary & George a SkyShowtime platformján elérhető.

Forrás: SkyShowtime

Filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com