Interjú

Október 15-ig ad határidőt a Filmalapnak és magának – interjú Pálfi György rendezővel a Szabadesésről, és arról, hogy hol akadt el a Toldi-projekt

Fotó: Horváth Balázs

Ha Pálfi György forgat valamit, arra oda kell figyelni. A Taxidermia rendezőjének rekordsebeséggel a mozikba kerülő új filmje, a Szabadesés, Karlovy Varyból három jelentős díjat is elhozott. Eközben a Toldi megfilmesítése hosszú ideje elhúzódik. Miért volt gyönyörűséges projekt a Szabadesés? Hol akadt el a Toldi-film? Hol látja a rendező a konfliktus határát közte és Andy Vajna között? többek között ezekről kérdeztük a rendezőt.

Karlovy Varyból három komoly díjat is elhoztatok, a kritikusok pedig odavannak a Szabaesésért. Számítottál ekkora sikerre?

Azt tudtuk, hogy minőségi terméket készítettünk, de hogy aztán ez sikeres lesz-e, vagy sem, azt a közeg határozza meg, amibe éppen az ember véletlenül beletalál. Sok kétségem volt a filmmel kapcsolatban. Nem értelmezhető rövidfilmekként egyenként, de nem szkeccsfilm, mert egy rendező készítette, több története, de egy gondolati egysége van és van valami formai összessége. Szétfeszíti a játékfilm kereteit. Nehéz pontosan meghatározni, hogy mi is tulajdonképpen. Az volt a cél, hogy kerüljön be egy nagy fesztivál versenyprogramjába – ezeknek a filmeknek ez az egyetlen útja – , mert abban a pillanatban sokan meg akarják nézni, tehát sokkal több nézőhöz eljut. Ezután el lehet adni, és a végén még az is lehet, hogy nyereséges lesz. Visszanézve egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ez a film díjat is fog kapni.

Végül többet is kapott. Mit éreztél a fesztiválon?

Nem számítottam rá, hogy így fogadja majd a Karlovy Vary-i közönség. 1200 vagy 1300 ember nézte a filmet egy óriási teremben, egy óriási vetítővásznon. Nevettek, ahol kell, ahol meg kellett lepődni, ott hallottad azt a sóhajt, amit ilyenkor hallani kell – együtt lélegeztek a filmmel. Ez volt az igazi ajándék. Az volt az igazi siker, hogy úgy jöttünk ki a filmről: Ó, basszus, működik!

Dél-Koreából érkezett a megkeresés, hogy készíts egy játékfilmet. Két dél-koreai rendező Shin Younshick, Park Jung-bum és te kaptad meg a felkérést. Hogy kerültél a képbe?

Látták a filmjeimet. Ennyire egyszerű. Ők filmekből és életművekből indulnak ki. 15 éve létezik a fesztivál. Már az első pillanattól kezdve csinálják ezt a Jeonju Digital Project elnevezésű programot, aminek a keretei között minden évben kiválasztanak három rendezőt, akik közül az egyik vagy akár kettő is, nem dél-koreai. Eddig rövidfilmeket kellett készíteni. Ez volt az első év, amikor nagyjátékfilmet. Ennek megfelelően emelték a büdzsét is. Ebben az évben valahogy én jutottam eszükbe. Egyébként minden filmem volt a fesztiváljukon Jeonjuban vagy Busanban.

„Ó, basszus, működik!”

 

Nagyon rövid idő alatt kellett elkészítenetek ezt a filmet. Az ötlettől a megvalósításig kevesebb mint fél év telt el. Mi okozta ezen túl a legnagyobb problémát?

A pénzhiány, de igazából azon is úrrá lettünk. Ez egy gyönyörűséges projekt volt. Nem csak nekem, hanem úgy tűnik az egész stábnak. Nem voltak megkötések, sem olyan külső körülmények, amik beleszólhattak volna vagy szét akarták volna zúzni. Az egy nagyon jó érzés, amikor sok ember egy cél felé tud menni. Ritka élmény az ember életében. Nem tudok nehézséget mondani. Mindig belefértünk a forgatási időbe, a kevés pénzbe, nem volt gond a munkatársakkal, nem volt egy hangos szó vagy veszekedés az egész forgatás alatt.

Azt látom, hogy van egy gondolati fonal a filmjeidben, ami mentén lényegében mindegyik mozog, azzal együtt, hogy más szempontokból nagyon eltérőek.

Valóban, én is úgy érzem nem tudok átlépni a saját árnyékomon. Formátumban, munkamódszerben ezek a filmek mind mások, de igazából mindegyik ugyanabból az életszemléletből táplálkozik. Nehéz megfogalmaznom, hogy ez pontosan mit is jelent. Elsősorban ösztönösen jön, és én is csak a filmjeimet nézve látom tisztábban. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy azt boncolgatják, hogy az ember, mint biológiai lény hogyan referál, hogy köthető össze azzal a szociális, kulturális lénnyel, akik vagyunk. Ez aztán társadalmi kérdéssé is válik ezekben a filmekben, és a Taxidermiánál például azt is látom, hogy arra is keresi a választ, hogy mi a magyar, mi a mi nemzeti identitásunk.

A Szabadesés már a magyar mozikban, a Toldi-film viszont áll. Hol akadtak el a munkálatok?

Ott, hogy a Toldira azt mondtuk négy évvel ezelőtt, hogy meg akarjuk csinálni. Mi elkezdtük írni a forgatókönyvet, pályáztunk a Magyar Mozgókép Közalapítványnál, ami aztán szétzúzódott, úgyhogy a létrejött Magyar Filmalapnál is. Tulajdonképpen egész sokáig eljutottunk. Tavaly, sőt tavalyelőtt is el tudtuk volna kezdeni a forgatást. Múlt év október 15-ére már ki is volt tűzve a forgatás kezdetének a dátuma. Immáron eltelt egy év anélkül, hogy tudnánk igazából, mi történik. Nagyon sokáig nem kommunikált velünk a Filmalap, és nem értettük, hogy miért, mert mi produkáltuk a filmtervet. Nekik csak el kellett volna dönteniük, hogy tetszik-e nekik vagy sem. Ám nem mondták, hogy tetszik, és azt sem, hogy nem. Minden kérésnek megfeleltünk – előkészítettük a filmet, megcsináltuk a szereposztást, kitaláltuk a képi világot, megírtuk a gyártástervet, elkészítettük a költségvetést –, már tavaly ott álltunk, hogy meg lehet nyomni a gombot.

„Én az elmúlt négy évben nem a sok befektetett munkát és energiát sajnálom, amit a Toldiba beletettünk, hanem az el nem készült filmeket.”

 

A gomb azonban nem lett megnyomva.

Nem. Úgy döntöttem most, hogy élek a lehetőségemmel, hogy október 15-éig adok a Filmalapnak és magamnak is arra haladékot, hogy eldöntsék, akarják-e ezt a filmet, vagy nem. A harmincadik gyártási terv variációnál tartunk. Ennél többször nem lehet egy filmet átbeszélni. Egyszerűen el kell dönteniük nekik, és a nekik itt Andy Vajnát jelenti. Tulajdonképpen már nem a másik négy döntnökön múlik a dolog. Arra jöttem rá, hogy ez már abszolút nem arról szól, amiért érdemes filmet készíteni.

Miért érdemes szerinted filmet készíteni?

Ez az ember életében egy választott hivatás. Én ebben jól érzem magam, úgy gondolom, hogy nincs más hivatás, amire tudnék még ennyit készülni. Én ebben élek. Filmeket szeretek és filmeket tudok csinálni. Ez addig jó, amíg az ember élvezi. A Toldi eljutott abba az állapotba, hogy azt két éve nem lehet élvezni, mert már csak egy hatalmi harc. Én is arcoskodok a sajtóban, Andy is arcoskodik a maga Filmalap vezetői pozíciójában. Egyszerűen nem tudom elhitetni Andy Vajnával, hogy megbízhat bennem. Erre nagyon jó volt, hogy Karlovy Varyban azt mondták, hogy én vagyok a legjobb rendező, mert Andy pont az ellenkezőjét gondolja, azt, hogy minden rendben van a Toldival, csak ne én rendezzem.

Jól értem: azt szeretnék, hogy amit ti előkészítettetek, azt ne te rendezd, hanem egy másik rendező?

Arra gondolnak, hogy valaki olyan rendezze, aki úgy rendezi meg, ahogy Andy Vajna szeretné. Egyébként sok dologban nagyon jó szakembernek tartom Vajnát. Nagyon jó meglátásai vannak és nagyon ért a pénzhez és a marketinghez. Viszont minden erőmmel küzdök azért, hogy a film esztétikája, vizualitása és gondolatvilága egyéni maradjon. Andy elképzel egy filmet, és azt akarja velem bérmunkában megrendeztetni. Én meg egy eddigi életemben tanult és megtapasztalt filmnyelven szeretnék forgatni, ami nem ugyanaz. Számomra itt húzódik a konfliktus, de könnyen lehet, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, és Andy valami olyan információ birtokában van, amit én nem tudhatok.

„Én, ha nem csinálom a Szabadesést, valószínűleg megőrülök.”

 

Vannak elképzeléseid, hogy milyen projektbe vágsz bele a Toldi után? Úgy értem  akár azután miután megrendezted a Toldit, akár azután, hogy elengeded.

Persze, rengeteg tervem van. Én az elmúlt négy évben nem a sok befektetett munkát és energiát sajnálom, amit a Toldiba beletettünk, hanem az el nem készült filmeket. Én érzelmileg, mentálisan, fizikálisan erre a filmre készültem. Ez olyan mint egy érzelmi kapcsolat, amíg ebben vagyok benne, nem tudok ugyanilyen intenzitással mást szeretni, csak máshogy.

Mint a Szabadesést?

Leadtuk a Toldi szuperrészletes gyártási tervét a Filmalapnak és teljesen szabad voltam, náluk pattogott a labda. Volt lehetőségem, hogy mást csináljak. Amikor a Szabadesés hangutómunkálatainál tartottunk, akkor kezdett a Filmalap foglalkozni azzal a beadvánnyal, amit fél évvel azelőtt adtunk be. Én ha nem csinálom a Szabadesést, valószínűleg megőrülök.

Hogy látod, a Szabadesés sikere lendületet adhat a Toldi-projektnek?

Megkavarta az állóvizet, mert elkezdtünk beszélgetni, újra dolgozni, de pontosan ugyanott vagyunk, mint egy évvel ezelőtt.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya