Interjú

„Remélem, egyszer megadatik rá a lehetőség, hogy magyar filmen dolgozhassak VFX-supervisorként” – interjú Török Attila CGI-látványtervezővel.

Godzilla (Shot by Török Attila)

Torok  AttilaKét hétig éjszakákon át dolgozott Török Attila vizuális effekt készítő azért, hogy mi, mozirajongók megcsodálhassuk januárban a csatahajók alatt átúszó Godzillát a napokban Magyarországon is bemutatott katasztrófafilm előzetesében. A 25 éves fiatal tehetség Londonban a világ egyik legismertebb CGI-műhelyében, a Double Negative-nál dolgozik, így alaposan rálát a számítógépes látványvilág belső működésére. Az iparág jövőjéről, a meglévő és jövőbeli munkatapasztalatairól (például Az éhezők viadala: Futótűzről) faggattuk az ifjú effekttitánt.

Láttad már a Godzillát? Ha igen, hogy tetszett?

Igen, láttam már. Május elején tartottak a cégünknek egy elővetítést a rendezővel, és nekem akkor nagyon tetszett a film. Szeretem a szörnyes filmeket, régóta vártam, hogy teljes egészben láthassam. A DNeg (Double Negative) készítette el a film első kétharmadát, és így nekem is meglepetés volt, hogy végül hogyan is alakul a történet vége. A legjobb azonban mégiscsak az volt, hogy végre láthattuk a munkánkat széles vásznon is.

Megközelítőleg hány percen keresztül látható a képernyőn a te munkád – a teljes játékidőből?

Talán pont egy percen keresztül, ami olyan 10-15 snittből, azaz vágások közötti képsorozatból áll (nevet). Elsőre egy perc nem tűnik olyan soknak egy 2 órás filmből, de egy pár másodperces snitt elkészítése akár 3-4 hónapig eltarthat! Én elsődlegesen a Water Teambe, vagyis a vizes csapatba tartoztam. Jó néhány víz szimulációt készítettem a filmhez, az egyik kedvencem, amikor madártávlatból láthatja a néző Godzilla hátát a vízben pár hajó társaságában. Az én munkám az is, amikor távcsőn keresztül szemléljük a szörny közeledtét a tengerben, illetve az is, amikor utána a csatahajó alatt úszik el Godzilla. Ezek a jelenetek vették el az időm legnagyobb részét. Később aztán a film egy korábbi részletében is dolgoztam, amikor Muto, a szörny a bázison kikel a „tojásából”. Itt nem víz-, hanem törés-, köd- és kábel-szimuláció volt a feladatom. És itt látható a legjobban sikerült snittem, amikor áramot vezetnek ebbe a hatalmas tojásba, és attól egy jó nagy darab letörik az elejéből.

Godzilla (Shot by Török Attila)
Víz-szimuláció a Godzillában

Nehezebb volt a mostani feladatod, mint amikor ködöt terveztél Az éhezők viadala: Futótűzhöz?

Nem mondanám nehezebbnek, de mindenképpen nagyon különböznek a két produkción szerzett tapasztalataim. Az éhezők viadalán egyetlen típusú effektre kellett koncentrálnom: a dzsungelben terjedő gyilkos köd elkészítésére. A produkció kezdetekor még nem igazán tudtuk, hogyan is nézne ez ki a természeti jelenség a legjobban, engem bíztak meg a köd kinézetének és a rendszerünk programozásának feladatával. Így a Godzillában teljesen új volt számomra a víz-szimuláció. A rendszerünket itt már kiépítették, nem kellett annyit kísérleteznünk a kinézettel. Viszont amíg Az éhezők viadalán a változtatásokat egy-két nap alatt meg tudtam oldani, addig a víz-szimuláció megváltoztatása akár egy hétbe is belekerült. Korábban említettem azt a jelenetet, ahol Godzilla hátát láthatjuk csatahajók környezetében. Ezen karácsony előtt egy hónappal kezdtem el dolgozni, de a rendelkezésemre álló idő alatt nem tudtam kihozni azt az eredményt, amivel elégedett lettem volna. Voltak referenciaképeim, ahol a hajók hosszú egyenes csíkban húzzák a  habot maguk mögött, és ezzel  világoszöldre színezik a vizet. Ezt különböző nehézségek miatt hosszú ideig nem tudtam megoldani animációval úgy, ahogy a referencián láttam. Az ünnepek után megváltoztatták a leadási határidőt, és mivel ezt a snittet szerették volna beilleszteni az egyik előzetesbe, két hetet kaptam rá, hogy befejezzem. Végül pont a határidő előtti este, az utolsó pillanatban be tudtam mutatni egy olyan verziót, ami nekem is és a kollégáimnak is elnyerte a tetszését. Azt a két hetet azonban szinte végig a stúdióban töltöttem.

Godzilla (Shot by Török Attila)
A tojásból kikelő szörny (Godzilla)

Szerinted miért kell még a vízen is számítógépes utómunkálatokat végezni? Mi a véleményed a CGI mind nagyobb térnyeréséről a hollywoodi popcorn-filmekben?

Mindig a filmtől függ, hogy éppen miért választják a számítógépes verziót. Az éhezők viadalánál például azért alkalmaztak animációt, mert az aréna közepén játszódó vizes jeleneteket két különböző helyen vették fel, és a víz tisztasága nem volt ugyanolyan. A Godzilla és az hasonló hasonló szörnyek legtöbbször pedig már  számítógéppel készülnek, nem pedig makettekkel és miniatűrökkel, ebből következően a vizet is csak számítógéppel lehet hozzáigazítani a szörnyhöz az adott jelenetben. A CGI-terjedésének másik oka az, hogy ez a megoldás több változtatási lehetőséget kínál a rendező számára. Nem kell mindent aprólékosan lekonkretizálni a forgatáskor, a direktornak lehetősége van később is dönteni a részletekről. Ez jó módszer, de meg is tudja nehezíteni a forgatást. Úgy gondolom, hogy a CGI mindenképpen nagy segítséget és előrelépést jelent a filmművészetben, viszont csak akkor használják fel jól, ha csak kiegészítő eszköz a mesélésben, és nem a történet hajtóereje.

A Filmtekercs.hu-nál rendszeresen írunk a filmipar technikai fejlődéséről, és mi úgy látjuk, egyre többször előtérbe kerül a 48 fps, megváltoztatva ezzel az évszázados sztenderdet. Mennyivel jelentene több munkát neked és kollégáidnak, ha megtörténne a váltás?

Konkrétan nekem hosszabb szimulációs időt jelentene a 48fps. Egyes víz-szimulációk 24fps-en is akár egy-két napba kerülnek, ez az idő így megduplázódna. Nagyobb tárhelyre lenne szükségünk és több adatot kellene a rendszerünkön átfuttatni, pedig egyes snittek már így is több terrabyte nagyságúak. Ez persze azt vonja magával, hogy bővítenünk kéne a belső számítógépes hálózatot, növelnünk kellene a tárhelyet és a hálózat sebességet.

Az éhezők viadala - Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire)
A köd Az éhezők viadala – Futótűzben

Szerinted milyen irányba fejlődnek a vizuális effektek?

Ahogy az elmúlt években tapasztalni lehetett, egyre több filmhez és egyre nagyobb számban használnak vizuális effektet. Ez a tendencia az elkövetkező években biztososan növekedni fog. Már minden elképzelhetetlent képesek vagyunk vászonra vinni nagyon jó minőségben. Viszont a technikáknak még van hova fejlődnie – példának vehetném a víz szimulációt is, ami akármilyen szépen is néz ki jelenleg, a technika még nem teszi lehetővé, hogy teljesen valósághű, részletes szimulációt tudjunk készíteni, pedig így is már hatalmas mennyiségű adattal dolgoznunk. Még jó pár évbe fog igénybe venni, mire a számítógépek elérik a kellő sebességet, és a szoftverek is olyan algoritmusokat futtatnak,  amivel még gyorsabban még részletesebb eredményt lehet elérni.

El tudod képzelni, hogy egyszer egy magyar filmen dolgozz? Esetleg, hogy egy ilyen magyar filmet rendezz vagy te legyél a vizuális effektekért felelős vezetője?

Mikor még itthon tanultam 2008-ban, kezdőként szerettem volna bekerülni Gauder Áron Egill című magyar animációs filmjének csapatába, de sajnos akkor ez nem sikerült. Én azóta is remélem, egyszer majd megadatik a lehetőség rá, hogy a külföldön szerzett tapasztalataim alapján majd otthon is dolgozhassak egy nagyszabású magyar filmen – akár rendezőként, akár VFX Supervisorként.

Tudod már, mi lesz a következő munkád? Vagy már el is kezdtél dolgozni rajta?

Igen, a mostani munkám ismét víz-szimulációval kapcsolatos. A film címe In the Heart Of the Sea, mely egy csapat bálnavadász kalandját mutatja be az 1820-as években Ron Howard rendezésében. A filmbe Chris Hemsworth szerepel, és várhatóan jövő májusban kerül a mozikba.

A Double Negative irodája
A Double Negative irodája

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya