Interjú

„Óriási tömegeket lehet megszólítani, és én hiszek ebben” – interjú Sós Ágnessel, a budapesti dokufesztivál igazgatójával

Sós Ágnes és Balogh Rita, a BIDF igazgatói

Hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), ami egyre több és jobb filmet hoz a Cinema City Aréna moziba, idén az öt Oscar-jelölt dokumentumfilmből három is bekerült a programba. Sós Ágnes fesztiváligazgatóval beszélgettünk a háborús filmek bizniszéről, a hazai finanszírozásról, illetve hogy karanténba van-e zárva a dokumentumfilm.

Január közepén járunk, egy nappal az Oscar-jelölések megnevezése után. Most már tudjuk, több film is benne van a fesztiválprogramotokban. Mennyire látszott ez a válogatásnál?

Számunkra a válogatásnál az első szempont, hogy nézőbarát filmet hozzunk. Ez nem feltétlenül szórakoztatást jelent. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy – noha sok a kőkemény téma – a végén mindig kapjunk egy kis reményt. Kerüljük a hollywoodi kliséket, de a legszomorúbb filmek végén is ott van a hepiend. Az ember túlélő ösztöne mindennél erősebb. Ha összevetjük, nagyjából 20 film volt nevezhető az Oscarra azok közül, amiket bemutatunk, de a 15-ös shortlisten is van öt. Az öt hivatalos jelöltből pedig hármat láthat nálunk a közönség.

Többek között a nyitófilmet, a Méz-királynőt, ami kurrens témát jár körbe, a klímakérdést…

Válogatás közben gyakran mondták a kollégáim, hogy foglalkozni kellene ezzel a témával, de nagyon sokáig nem találtunk olyan filmet, ami magas művészi színvonalon mutatná be. Abból tudunk válogatni, amink van. Nagyon fontos, hogy emberi történet legyen, és ne egy ismeretterjesztő film. Aztán megtaláltuk ezt, ami a legjobb választásnak bizonyult. Az egyszerű ember szemszögéből mutatja meg, hogyan viszonyulhatunk a természethez.

Méz-királynő

 

A másik két Oscar-jelölt ugyanakkor a háborúról szól. Hogyan látod, ez a téma tud még újat mutatni, vagy már ismétli önmagát?

Fontos üzenetet közvetítenek némileg hasonló témáról, de más megközelítésben. Az egyik, a Kislányomnak, Samának Aleppóban játszódik, ahol orvosok mentik az utolsó túlélőket. A történetben a rendezőnő és orvos férje üzen lányuknak naplószerűen. Erről azért látszott, hogy komoly film: Európa-díjas és jelenleg Oscar-jelölt. Az underground kórház, a korábban Oscar-díjas Aleppo a végsőkig rendezője is súlyos témákról beszél: orosz vadászgépek lőnek, mindennapos beszédtéma a vegyi támadás. A film egy kicsit érzelmesebb az előzőnél, de egy nagyon fontos és profi alkotásról van szó. Remélem, hogy sokunkban sok mindent helyrerak majd érzelmileg és információban.

Azért azt tegyük hozzá, hogy ezek a rendezők maguk mennek a téma után a helyszínen. Nyugat-európai társaik gyakran csak kiküldik a szír operatőröket a frontra, majd ők otthon összevágják a nyersanyagot, mennek a fesztiválokra, és építik a bizniszt a nyugat-európai lelkiismereten. Mert a filmkészítés háborús övezetekben ma már nemcsak lelkiismereti kérdés, hanem komoly üzlet is.

Pénz a dokumentumfilmekben?

Hidd el, hogy vannak történetek. Egyik kedvenc filmem például az Éjszakai vándorok, ami egy hitehagyott afgán talibán és családjának története, akik hónapokon át menekülnek, mert vérdíjat tűztek ki a férfi fejére. A Balkánon keresztül elérkeztek Röszkéhez is, de végül Magyarországra nem jutottak be. Ma Németországban találtam meg őket, alternatív módszereket keresve, mert a forgalmazó cég nem akarta elengedni sem a főszereplőt a családjával, sem a filmet. Most mindkettő itt lesz. A másik nagyon fontos film, amit nagy nehezen tudtunk csak összehozni, a K polgártárs. Ott pedig a lopásvédelmet vitték egy kicsit túlzásba: a forgalmazó úgy döntött, az orosz oligarcha és Putyin története sztártéma, ezért kiemelten védi. Így sem a magyar feliratot, sem az ilyenkor megszokott alárakott külön feliratot nem tudtuk megoldani. Marad a füleses szinkrontolmács. Néha látható méretben testet ölt a paranoia.

Kislányomnak, Samának

 

Ami szembetűnő: a világ számos pontjáról van film. Mennyire volt szempont ez a sokszínűség?

Alapvetően nem szempont, hogy sok-sok helyről jöjjenek a filmek. Persze volt olyan év, amikor már azt mondtam, negyedik cseh vagy lengyel versenyfilm talán nem kellene. Mostanra pont megfordult ez a tendencia. Magyar és lengyel versenyfilm egy sincs, s ha jól emlékszem, cseh sincs. Eltűntek a régió szaftos történeteik.

Úgy érted, működik az öncenzúra?

Működne, ha lenne rá pénz. De jelenleg nincs miből készíteni. Itthon például másfél éve megszűnt a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság alá tartozó Magyar Média Mecenatúra, ők hivatottak támogatni valamelyest a dokumentumfilmeket is. Ez a pénz az idei évben teljesen eltűnt. Szeptemberben mi is pályáztunk fesztiváltámogatásra, de már a tavalyi év elején újonnan felálló Televíziós Filmkollégium joga dönteni a pénzekről. Ezzel kapcsolatban azonban – hiába kerestem többször a Filmkollégiumot – nem kaptam választ.

Ami azóta meg is szűnt, betagozódott az újonnan felálló Nemzeti Filmintézet alá.

Igen, abba a testületbe, aminek új tagjait nekünk, a szakmának is Google-ban kellett megkeresni, annyira kívülről jöttek. Szóval az érdemi működés helyett továbbra is átalakulgatunk. Másfél éve nem írtak ki pályázatot.

Pénz ide vagy oda, ez mégiscsak a hatodik fesztivál. Hogyan látod, miben változott leginkább az elsőhöz képest?

Elsősorban van egy mennyiségi változás. Szerencsére mára tekintélyes méretű stábunk van, amiben nyilván van némi fluktuáció, de a szűk csapat eléggé állandó. De ugyanez mondható el a nézőkről, egyre több jegyet tudunk eladni Cinema City Aréna mozi egyre több termében. Ez valószínűleg azért is van, mert igyekszünk egyre igényesebbek lenni. Holott a költségvetés nem nő ilyen mértékben, de egyre többen támogatják a munkájukkal az eseményt. Mivel több embert tudunk bevonni, ez a minőségben is javulást eredményez. Egyre több ötletet tudunk megvalósítani, mint például tavaly volt a civil nagykövet, több diákot tudunk bevonni, egyre több gimnáziummal vagyunk kapcsolatban, már nem csak a művészi alternatív sulikkal. Aki pedig iskolásként itt volt, később már magánemberként is visszajön.

Ezen a lassú építkezésen mi erősen mosolygunk. Ezt jó látni. Jó tudni, hogy az igényes művészetre sok szövetséges van.

 

Mindezek ellenére én mindig úgy érzem, a dokumentumfilm az ilyen ünnepi alkalmakat leszámítva mégiscsak forgalmazási karanténban van. Ez mindig így lesz?

Szerintem nem. Én bízom az emberekben. Igyekszem ebben a kérdésben kis dolgokból kiindulni: látom az emberek háláját a filmek után, látszik, hogy ez rengeteg embert meg tudnak szólítani. Főleg kellő kreativitás mellett. Ráadásul egy embert egyszer kell elérni, maguk a filmek végzik a munka többi részét. Óriási tömegeket lehet megszólítani, én hiszek ebben, és itt nem csak az értelmiségiekről van szó. Van filmünk bokszolóról és autóversenyzőről, az élet minden területéről. Ez nem egy értelmiségi izé, hanem emberekről szól. Ha éppen méhészekről, miért ne hívjunk méhészeket?!

Egy család / egy gyerek országa
Egy család / egy gyerek országa

 

Végül hadd kérdezzelek téged magadról! Az elmúlt években fesztiváligazgató vagy, és noha látható lesz az Isteni kéz című film, ahol producer vagy, de mikor látunk ismét Sós Ágnes rendezte dokumentumfilmet?

Az Isteni kéz alkotó folyamatában is részt vettem, saját filmemnek tekintem. Nagyon szép munka volt, és nagyon örülök, hogy be tudjuk mutatni. Évek óta van azonban egy saját témám, ami a magyarországi svábok életéről szól, és 90%-ban kész van. Ezzel most egyelőre várunk, hogy pénzt találjunk a befejezésre mindannak ellenére, hogy a Szerelempatak nyolcszor ennyi pénzből készült. Sváb falvak adományaiból több pénz jön be, mint az állami pályázatokból. Kedves kőfaragó ismerősöm járja a falvakat, és 50-100,000 Ft adományokat gyűjt össze magánemberektől, miközben az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzat nem áll az ügy mellé. Szeretném ezt még idén megvágni. Vannak más tervek is, például egy 30 évvel ezelőtt elkezdett projekt egy cég történetéről a rendszerváltástól napjainkig, ez még kevésbé van készen, de most újra neki tudok állni vágni.

 

Borítókép: BIDF / Facebook, Greskovits András

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com