Interjú

Néha el kell veszítenünk a kontrollt – interjú Thomas Vinterberggel

Thomas Vinterberg (balra) Mads Mikkelsennel (fotó: Le Parisien)

Thomas Vinterberg legújabb filmje, a Még egy kört mindenkinek az idei fesztiválszezon bejáratott darabja lett, az Európai Filmdíjakon pedig hatalmasat tarolt. Az alkohol mámorát és nyomorát szintetizáló film négy középiskolai tanár abszurd kísérletéből indul ki, akik régi önmagukhoz keresik az utat. Vinterberget többek között a film forgatásáról, a Dogma-manifesztumról és a streaming-platformokról is kérdeztük. Az interjú csoportos beszélgetés során készült.

Eredetileg a Még egy kört mindenkinek az alkohol ünnepléséről szólt volna, de útközben megváltoztattad a koncepciót és megmutattad a negatív hatásait is.

Így van. Látva a világtörténelmet arra ébredtem rá, hogy mennyi fantasztikus eredmény született olyan emberek hatására, akik rengeteget ittak (a film többek között Churchillt és Hemingwayt hozza fel példaként – a szerk.). Az eredeti ötlet az alkoholt ünnepelte volna. De Tobias Lindholmmal, a társ-forgatókönyvírómmal már a folyamat elején arra jöttünk rá, hogy az alkohol, ami felemeli az embereket, megváltoztatja a történelmet és párbeszédeket indít el, egyszersmind embereket is öl és családokat forgácsol szét. És be kell vallanom, hogy éreztünk egy afféle morális kötelességet, melynek hatására elkezdtük feltárni az alkohol árnyoldalát is.

 

Volt-e a film forgatásán „method acting”, azaz fogyasztottak-e alkoholt a színészek?

Nem fogyasztottak alkoholt a forgatáson, mert a színészeknek napi 12 órán át kellett kitartaniuk. És persze azért sem, mert színészek. Elvárom tőlük, hogy játszanak. Nagyon nehéz próba elé állítottam őket. De ezek a fiúk az országunk (Dánia – a szerk.) nagyágyúi. A forgatás előtt azért volt egy alkoholos „kiképzőtábor”. Ezeken a próbákon volt alkohol. És az interneten is próbáltunk segítő anyagokat keresni, valamiért főként orosz videókon akadt meg a szemünk. Könnyebb a részegséget eljátszani 0.9 százalékos alkoholszintig, mert a játék ekkor még az elrejtésről szól. Tulajdonképpen a színészet nagy része erről a rejtőzködésről szól. Amikor részeg vagy, úgy teszel, mintha nem lennél részeg, ha szerelmes vagy, úgy teszel, mintha nem lennél szerelmes. Viszont 1 százalékos alkoholszint felett elkezdesz össze-vissza esni, ami könnyen színpadiassá válhat. Szóval rengeteget dolgoztunk azon, hogy ez ne így legyen. Másrészt, amikor részegen elesel, nem vigyázol magadra, nem védekezel. Ezért kaszkadőrökre is szükségünk volt, mivel a színészeknek túl kellett élniük a napot.

Mit gondolsz a dán ivási kultúráról, az alkoholfogyasztási szokásokról, amiket gyakran kritika ér?

Számos jó ok van arra, hogy kritizáljuk őket. Néha valóban óriási őrület az egész. Ilyenkor minden társadalmi határ megszűnik, minden szétesik. A film, amit készítettem Tobias-szal és a barátaimmal, nem csak az ivásról szól. Hanem arról is, amit kontrollálhatatlannak hívunk. Az irracionalitásról szól és arról, hogy belépünk a kontroll nélküliség szobájába. És ez a szoba rengeteg mindent felkínál. A feleségem sokkal okosabb nálam. Pap. Szóval megkérdeztem tőle, hogy mi az a kontrollálhatatlanság. Ő pedig azt mondta, hogy olyan, mint szerelembe esni. Amikor esel, elveszted a kontrollt. Mindeközben mi egy olyan világban élünk, ahol mindent mérnek. A beszélgetésünket követően ezt a cikket is meg fogják „mérni”: hogy hányan kattintottak rá és mennyi ideig maradtak az olvasók az oldalon. Aztán, amikor felállsz a székedből, a telefonod számolni fogja a lépteidet. Tehát minden mérve és kontrollálva van. Én azt hiszem, hogy van igény a kontroll elvesztésére. És máris a dán ivási szokásokhoz lyukadunk ki. Mi olyanok vagyunk itt, mint egy rakás racionális, kontrollált hobbit, ezért van szükségünk arra, hogy néha elveszítsük a kontrollt.

Milyen a Mads Mikkelsennel való kapcsolatod? Milyen volt a közös munkafolyamat?

Mads nagyon közeli barátom, itt lakik tőlem nem messze. Mivel ennyire jól ismer engem, megbízik a döntéseimben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kilökhetem őt a saját komfortzónájából és meglehet, hogy valami nagyon személyesbe keverem őt bele. Ez nem a privát szférájára értendő, a filmnek nincs köze Mads magánéletéhez, de ez egy olyan történet, ami rendkívül közel áll hozzá. És csak az alapján, ahogy azt mondtam „ennyi!”, Mads már tudta, hogy a következő felvételnél mit kellene tennie. Nagyon hamar megértettük egymást, és úgy gondolom, hogy az egymásban való hit tette lehetővé azt is, hogy táncoljon a filmben. Eleinte nagyon izgult emiatt.

Jelenleg a világ nagy része izolációban él, ennek apropóján kérdezném meg, hogy hiszel-e az összetartozásban, a közösséghez való ragaszkodásban? A kommuna vagy éppen a Dogma’95 mozgalma az összetartozásról is szólt. És persze a Még egy kört mindenkinek című filmben is érződik ez a közösség iránti vágy.   

Mindig is vonzottak a közös(ségi) tapasztalatok, az összetartozás érzete. És az, hogy az összetartozás megerősödik, ha a kockázattal együtt nézünk szembe. A Dogma-mozgalom létrehozása hatalmas rizikófaktorral párosult. Mindenki azt mondta, hogy karriergyilkosságot követek el, ha ezeket a szabályokat követem. Szóval az egész közösségiség olyan, mintha egy szikláról ugranátok le, kéz a kézben. Ez adja a szolidaritás abszolút érzetét. És a Még egy kört mindenkinek-ben ugyanezt meg lehet találni. Adott négy magányos figura, akik belefáradtak az ismétlődésekbe és a középszerűségbe. És ezért együtt leugranak erről a bizonyos szikláról.

Az utóbbi időben többször hangsúlyoztad azt, hogy a mozi igenis túl fogja élni a koronavírust. Miért vagy ebben ennyire biztos?

Nem hiszem, hogy a világ olyan könnyen változik. És azt sem gondolom, hogy az emberek olyan sokat változnának egy élet alatt. Úgy vélem, hogy több kellene egy pandémiánál – egy globális trauma, talán egy nagy háború – ahhoz, hogy az emberek otthagyják a mozit. Emellett hiszek a közösségben, a közösségi élményben. Szerintem az embereket mindig vonzani fogja ez a sötét terem és az, hogy egy érzelmi utazáson közösen részt vegyenek, ahol hallani és szagolni tudják egymást. Moziba menni, az odáig tartó út, szintén utazás. Tele vagy elvárásokkal, fizetsz a mozijegyért, megtalálod a helyed. Ez egy olyan rituálé, ami felfokozza a filmnézés élményét. És nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen ember a világon, akinek ez hiányozna.

Készítenél olyan filmet, ami egyenesen streaming-platformokra kerül?

Igen. Nem hiszem, hogy lázadni kellene a streaming ellen. Úgy gondolom, hogy új formátumként üdvözölnünk kellene. Jelenleg egy tévésorozaton dolgozom, ami – sejtéseim szerint – nem fog moziba kerülni. Nem hinném, hogy egy agresszív szembefordulás a streaminggel bármin is segítene. Az emberek így is, úgyis használni fogják. De mindeközben a moziba is szívesen visszamennének. Bízom benne, hogy ez az egész jól fog elsülni.

Szerinted létezik (specifikusan) európai film?

Igen, mert nekünk itt van támogatói rendszerünk. Európában művészeti ágként tekintenek a filmre, amit az állam támogat. A Születésnap című filmem sosem ismerte volna meg a világot, ha nincs állami finanszírozás. Ugyanez a helyzet A vadászattal és a legutóbbi filmemmel is. Itt van négy fehér heteroszexuális férfi, akik ivásra tanítják a gyerekeket. Egy ilyen sztorival nem lehetne túlélni egy kereskedelmi, stúdiós rendszerben. Természetesen az amerikai rendszerben is lehet fantasztikus dolgokat alkotni, ugyanígy az európai rendszerben is lehet kereskedelmi, kommersz filmeket készíteni. De alapvetően a kettő között nincs hasonlóság.

Hogyan befolyásolta a lányod elvesztése a forgatást, aki autóbalesetben halt meg tavaly?

Hogyha nevetsz ezen a filmen, az valószínűleg azért van, mert négy közeli barátom megpróbálta megnevettetni a rendezőjét akkor, amikor lehetetlen volt nevetni. Nem is voltunk biztosak abban, hogy leforgatjuk. Minden megállt. Egy pszichiáter azt mondta nekem, hogyha tudok enni és tudok zuhanyozni, akkor vissza is térhetnék a munkához. De a legfontosabb számomra egy levél volt, amit Ida, a lányom küldött a forgatás előtt két hónappal. Ebben a levélben feltétel nélküli szeretetét fejezte ki a projekt iránt. Szóval eldöntöttük, hogy megcsináljuk ezt a filmet, tiszteletet téve az emléke előtt. És azt is eldöntöttük, hogy a filmet valahogy „felemeljük”, hogy ne egy bugyuta film legyen az alkoholról, hanem annál több. Egy film az életről, egy életigenlő film.

Számomra a Még egy kört mindenkinek egy gyógyulástörténet is, ami önmagunk újraépítéséről szól. Mit gondolsz, vajon minden egyes új kezdetet megelőz valamiféle pusztítás?

A válaszom igen. A szereplőknek le kell rombolniuk az eddigi életüket. Ezt a saját életünkben is megtapasztaljuk. És ugyanezt érzem az alkotói folyamataimnál is. Egy folytonos újjáépülést és rombolást. És ez az ellenállás, ez a gyönyörű katasztrófa, ami a film végén van, olyasvalami, ami képes megváltoztatni egy életet.

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés