Interjú

„Több Juan van a világon, mint sebhelyesarcú” – interjú Mahershala Alival

Barry Jenkins: Holdfény

Az Oscar-díjra jelölt Holdfény Juanját alakító Mahersala Alival olvashattok egy interjút, amelyben mesél a film keletkezéséről, saját ellentmondásos figurájáról. Ugyanis Juan drogdíler, aki a magányos főhőst, Chiront kiskorában apaként szárnyai alá veszi.

Az angol szöveget a film magyar forgalmazója, a Vertigo Média ajánlotta föl, mi pedig lefordítottuk.

Hogy jött ez a szerep?

Elolvastam a forgatókönyvet, és lázba hozott. Nagyon gyorsan, izgatottan olvastam, leesett tőle az állam, és meg akartam csinálni. Néha ha az ember elolvas egy forgatókönyvet, és úgy érzi, ezt a szerepet pont rá írták, de nem mindig van lehetősége eljátszani. De nekem most megadatott! Barry [Jenkins] ismert a Kártyavár c. sorozatból, ahol a világ szempontjából teljesen más karaktert alakítottam. De azért van hasonlóság is, hiszen Remy olyan dolgokban vett részt, amit bűncselekménynek tekinthetünk, de mindeközben megmaradt embernek. Ezt Juanban is felismertem. Noha Barry ismert abból a sorozatból, éreztem, hogy talán túl szolidnak tart a szerepre. De az egyik producer, Adele Romanski, akivel a Kicks c. filmet csináltam egy évvel a Holdfény előtt, mutatott belőle részleteket Barrynek, és ez megtette a magáét. Óriási köszönet Adele-nak!

A kendő és a sapka a fejemen, a kaja, a miami forróság… Szükségem volt a sztorira, egyfajta személyes történetre, hogy ne legyek karikatúra.

Odáig voltál a forgatókönyvért, de volt valami, amit te magad akartál Juan karakteréhez hozzáadni?

Abszolút. Színt és emberséget akartam adni ahhoz, ahhoz, ami csupán fekete-fehér volt a papíron. Erre koncentráltam, hogy létrehozzak neki egy háttértörténetet, aminek köszönhetően jobban hiszek magamban, amikor eljátszom. A kendő és a sapka a fejemen, a kaja, a miami forróság… Szükségem volt a sztorira, egyfajta személyes történetre, hogy ne legyek karikatúra. A karakter élő volt a papíron, de a vásznon is annak kellett lennie.

Ebből végül mennyit beszéltetek meg Barryvel?

Bizonyos pillanatok tetszettek, segítettek neki is, és belevette ezeket a filmbe. Közös munkával tettük emberivé Juant, mert az emberek eleve gondolnak már valamit a filmről, például ha valaki abból a világból származik, ugyanazzal foglalkozik, mint Juan, ilyen közeli viszonyban van egy fiatal fiúval, ezek a félelmek és megfontolandó dolgok merültek föl bennünk. Abban állt a kihívás, hogy Juan legyen a legbiztosabb hely, akiben és akivel menedéket talál a fiú. Azt hiszem, Juan és Teresa között sikerült biztonságos helyzetet teremtenünk, ami túllép az azzal járó a félelmeken, gondolatokon és a sztereotípiákon, hogy valaki drogdíler.

Közös munkával tettük emberivé Juant.

Hogy dolgoztál Barryvel? Könnyen megértettétek egymást?

Először Skype-on beszéltem vele, és nagyjából félórán keresztül csak mosolyogtunk egymásra és nevettünk. Izgatott voltam, és úgy emlékszem, olyan volt, mint amikor két testvér beszélget. A rajongóm volt és én is az övé. Izgatott voltam, hogy beszélhetek azzal a fickóval, aki megcsinálta az Orvosság búbánatra c. filmet és a Holdfény csodálatos forgatókönyvét írta. Nem volt elég alkalmam művészfilmekben játszani. Az egyik legnagyobb munkaélményem Derek Cianfrance-hoz kapcsolódik a Túl a fenyvesenben, megint akartam így dolgozni egyedülálló és sajátos dolgot csinálni. Már az, hogy Barryvel beszélgettünk, egymás mondatait fejeztük be és ötleteltünk, hogyan lehetne jellegzetesebb a karakter. Tudni akarta, hogy látom Juant, én meg hogy ő miként tekint rá, mi volt neki fontos. Így építgettük, pontosítani akartuk az egyes pillanatokat. Aztán a forgatáson én azt akartam, hogy irányítson, ő pedig nagy teret és szabadságot adott, majd ha kellett, megmutatta a jó irányt. Elképesztő élmény volt.

Említetted, hogy Jannelle Monáé figuráját, Teresát, és hogy milyen nagyszerű ez az alakítás. Milyen volt dolgozni vele?

Janelle nagyszerű. A Holdfény élete első filmje (az első része), szóval „nyersen” érkezett, de egyúttal alázatosan és kíváncsian is, és ez pedig két csodálatos tulajdonság egy ilyen helyzetben. Különösen egy ilyen filmen. Sok ember van, aki a zene világából érkezik a film vagy a tévé világába, de ritka, hogy belekerülnek a sűrűjébe.

Sok ember van, aki a zene világából érkezik a film vagy a tévé világába, de ritka, hogy belekerülnek a sűrűjébe.

Általában szórakoztatóbb produkciókon dolgoznak, úgyhogy kemény elsőfilm volt ez, de kiváló munkát végzett. Csak a történetet akarta szolgálni, ennyit is tett, és fantasztikus volt. A számolás jogában, ahol több játékideje van, látható, hogy fejlődött. Remélhetőleg látom még, hogy játszik majd árnyaltabb és más bonyolult szereplőket. Ragyogó jövő áll előtte a szakmában.

A legtöbbet Alexszel látunk a filmen. Milyen volt egy ilyen fiatal színésszel dolgozni?

Ő a legjobb „partnerszínész”, akivel valaha dolgoztam. És ez igaz bárkivel kapcsolatban – nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt, de Alex a legjobb, mert ő a legmesterkéletlenebb. Neki is ez az első filmje, és nemcsak drámatagozatos osztályba jár, de született színész is. Sokat tanított anélkül, hogy bármit mondott volna. Ha csak néztem, úgy éreztem, dokumentumfilmben van. Emlékeztetőként működött, hogy a kevesebb több, hogy hagyjam a trükköket és az eszköztáramat, csak legyek ott vele. Ugyanabban a világban kellett lennem, mint ahol ő van. Fantasztikus kölyök, de fantasztikus színész is. Könnyű elfeledkezni a gyerekekről, mert nem úgy fejezik ki magukat, mint a felnőttek, úgyhogy az emberek úgy veszik, nem is ugyanúgy gondolkodnak a szerepről. De ahol épp vagyunk, az ő korában, elképesztő, hogy mit vitt véghez, és megtiszteltetésnek érzem, hogy vele dolgozhattam.

Könnyű elfeledkezni a gyerekekről, mert nem úgy fejezik ki magukat, mint a felnőttek, úgyhogy az emberek úgy veszik, nem is ugyanúgy gondolkodnak a szerepről.

Volt olyan jelenet, amit izgatottan vártál? Amiről tudtad, hogy kihívást jelent majd, de mindenképpen jól akarod eljátszani?

A vacsoraasztalnál zajló jelenettől őszintén szólva kivert a víz. De ha a megrettent énem jó oldalát nézzük, ez azt jelentette, hogy nagyon izgatott is voltam, mert megvolt a lehetőségem, hogy valóra váltsam. Ez a jelenet tűnt a legnagyobb kihívásnak.

Ismerve, hogy Barrynek mekkora szerepe van a történetben, hogy az mennyire az ő hátteréből táplálkozik, ez külön terhet jelentett neked, hogy mindenképp hitelesen add elő?

Nem tudom, hogy tehernek lehet-e ezt nevezni, de ez volt a cél, mert a film mögött álló kreatív emberek, Barry és Tarell (Alvin McCraney) számára ez a világ tényleg a valóságon alapul, és mi tényleg hitelesen akartuk előadni, hogy a végén mindketten elismerően bólintsanak. Szerintem örülnek a végeredménynek! De ennek ellenére a nézőknek lehet saját véleménye, reakciója, és ha személyes tapasztalatod is van, azt érezheted, hogy mégsem jön át igazán a vásznon. Egy dolog elég jónak lenni ahhoz, hogy szórakoztass, és egy másik dolog, hogy elég jól adod elő, hogy azoknak az igényeknek is megfelel, amiket a kreatív stáb, az író vagy a rendező is támaszt, és ők is elégedettek vele. Nekem többet jelent, hogy ők személyesen elégedettek azzal, ahogy Juant megformáltam. Ez jut most eszembe.

Valójában vannak drogdílerek, akik jó apák vagy épp erejükhöz mérten apák álomfiai, akik az igazságszolgáltatási rendszerben próbálják az életüket elnavigálni. Megpróbálnak kimaradni a zűrös dolgokból és etetni a családjukat.

Végeztél te magad is háttérkutatást erről az életről?

A saját történetemből merítettem, hogy kikkel nőttem fel. Amikor a forgatókönyvet olvastam, úgy éreztem, az egyik srác kicsit hasonlít valakire, akit ismertem, egy másik meg valaki másra emlékeztet… A film világa az én világommal szomszédos, talán így tudnám legjobban kifejezni. És ha a lakókörnyezeted egy másikkal szomszédos, akkor ismersz is néhányakat, át is jársz hozzájuk, talán még családtagok is élnek ott, szóval egyáltalán nem áll távol a gyerekkoromtól az a világ, amit a film bemutat. Több Juan van a világon, mint ahány sebhelyesarcú. De tényleg. Akármilyen kép is él bennünk A sebshelyesarcúról a sok ékszerrel meg a fegyveres leszámolásokkal, ez nem a valóság.

Valójában vannak drogdílerek, akik jó apák vagy épp erejükhöz mérten apák álomfiai, akik az igazságszolgáltatási rendszerben próbálják az életüket elnavigálni. Megpróbálnak kimaradni a zűrös dolgokból és etetni a családjukat. Nagyon kemény körülmények közül jönnek, a szükséges oktatási lehetőségek nélkül, amik máshol megvannak. És azok, akik jobb feltételek mellett nőttek fel nagyon könnyen tudnak előítéletekkel fordulni azok felé, akik nem voltak ilyen szerencsések. Ez a valóság. És ha olyan környezetből jössz, ahol az iskolákban nem jut könyv minden gyereknek vagy épp 50 diák van egy osztályban, nagyon könnyű lecsúszni. Ki tud sikeres érettségit tenni ilyen középiskolákban, és aki leteszi, milyen egyetemre vagy főiskolára tud utána menni? És ha nem sikerül a felvételijük, hol találnak állást? Pontosan ezért van az, hogy bizonyos dolgokra mindig lesz kapható ember és bizonyos munkák is mindig kopogtatnak az ajtón. A dílerkedés is pont ilyen.

Rengeteg Juan van odakint, rengeteg Chiron és Paula, és a filmben magukra ismerhetnek. Azt hiszem, ők azok, akiket elsődlegesen fel akarunk ismerni és akiknek készítjük a filmet.

Gondolod, ha a Holdfény miatt akár egy valaki is meggondolná magát, akkor már megérte?

Azt hiszem nekem az a fontos, hogy az ebből a világból érkező emberek is azt érezzék, őket is képviselik, hogy azt érezzék, igen, nekik is van itt helyük, ugyanúgy emberek vagyok. Elsődlegesen hozzájuk akarunk szólni, mert ők nem sokszor látják magukat reprezentálva. Rengeteg Juan van odakint, rengeteg Chiron és Paula, és a filmben magukra ismerhetnek. Azt hiszem, ők azok, akiket elsődlegesen fel akarunk ismerni és akiknek készítjük a filmet. Ha ezt megtettük, akkor valami jót cselekedtünk és az igazságot tiszteletben tartva tudunk hatni azokra, akik távolabb állnak ettől a közegtől.

Mozgalmas év áll mögötted.  Hogy érzed, másik szintre érkeztél?

Azt hiszem, itt két dologról van szó. Amikor a filmipar képzeletbeli szintjeit nézed, kéz a kézben jár azokkal a munkákkal és produkciókkal, amikben volt lehetőséged és szerencséd részt venni. Ez az egyik dolog, a másik pedig, hogy tisztában legyél önmagaddal. Azt hiszem, ez a két dolog az utóbbi négy évben állsz össze nálam és tavaly érte el a csúcspontját. 2012 óta láthat a közönség a Kártyavárban, ami igazán ismertté tett, pedig már 2000 óta színészként dolgozom. De végre elmondhatom, és ez minden projektre igaz, hogy egyre inkább felfedezem önmagamat, a tehetségem egyedi arcát, ami megkülönböztet más színészektől.

Most abban a fázisban járok, hogy elkezdtek kifejezetten engem keresni. Ha összevetem magam olyan színészekkel, akiket az emberek érdemesnek tartanak arra, hogy odafigyeljenek rájuk, akkor azt mondhatom, nálam ez elég későn jött el. De ha ez azt jelenti, hogy még 20-30 évet dolgozhatok ebben a szakmában és elégedett lehetek magammal, akkor hálás vagyok és nagyon boldog leszek.

Fordította Szatmári Zsófia és Szin Karolina.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com