Interjú

„Tom Hanks például nagyon közvetlen” – True Story podcast #04: Várnai-Bukovinszki Ivett

Várnai-Bukovinszki Ivett

Mai témánk a forgatások statisztavilága. Az elmúlt években Magyarországon egyre gyarapodó nagy nemzetközi produkciókban mind több hazai érdeklődő kerülhet közelebb a hollywoodi sztárokhoz. Várnai-Bukovinszki Ivett fiatal kora ellenére már több mint 10 éve vesz részt itthon forgó filmekben és sorozatokban mint statiszta.

A The Alienist, a Radioactive, az Inferno, a Taron Egerton-féle Robin Hood, a The Witcher vagy az Atomszőke mellett magyar produkciókban is jelen van, a tavalyi év egyik nagy kihívása volt például, amikor vietnami nyelven kellett énekelni az „Adjunk vért Vietnamnak” testvéri szocialista akció keretében a Drakulics elvtársban.

Noha Ivett szerint statiszta munkákból akár meg is lehet élni, szavaiból úgy veszem ki, számára ez

sokkal inkább egy életre szóló kaland, amiben a saját határait is feszegetheti és mindemellett igazán jó közösségi élmény is.

Beszélgetésünkben kitértünk arra is, hogyan lehet egy jelenetbe kerülni kedvenc színészünkkel, vagy hogy milyen gyógynövényes cigit szívni a ’60-as évek norvég Beatles-ét megidéző film forgatásán. Ahogy arra is, miért Tom Hanks a legjobb arc a legnagyobb sztárok között.

Mielőtt azonban belecsapunk a beszélgetésbe, felhívom mindenki figyelmét, hogy a True Story interjú podcast fent van a legnagyobb szolgáltatók választékában. Keressetek rá az iTunes, a Spotify és a Google Podcasts kínálatában, és értékeljétek a kéthetente érkező új adást, hogy mások is könnyebben megtalálják!

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya