Fókuszban Interjú

Mikor én voltam Drakula, minden egyszerűbb volt – Interjú Udo Kierrel

A 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon bemutatták Bódy Gábor kultfilmjét, a Psychét. Ennek apropóján tehettük fel kérdéseinket a film német főszereplőjének, az idén 75 éves Udo Kiernek.

Több mint 200 filmszerepet tudhat maga mögött Európától a tengeren túlig. Saját elmondása szerint ebből 100 rossz, 50-et alkohollal el lehet viselni, a maradék 50 a valóban jó. Dolgozott Rainer Werner Fassbinderrel, Gus van Sant-tel, és magyar rendezőlegendákkal, Jancsó Miklóssal és Bódy Gáborral is. A német származású Udo Kier szeptember elején a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonra érkezett, ahol a Psyché restaurált verzióját láthatta a nagyérdemű. Az elmúlt 50 év változásairól, a sorozatokról és videójátékokról, Bódy Gáborról és a szocialista Magyarországról kérdeztük a színészóriást.

Ön páratlanul tapasztalt világviszonylatban is. A filmezés hogyan változott az évek során? Például a digitális filmre való váltás, vagy a CGI elterjedése változtatott a színészszakmán?

Nekem, aki 50 éve vagyok színész, ezt a változást furcsa érzés látni. Bódy Gábor filmjében, nem volt az a, hogy is hívják? CGI. Utálom ezt a szót. Amikor a Psychét forgattuk, rátettek egy kamerát a síromra, ami felvette, ahogy a virág kibújik, kivirágzik, majd elhervad. Ma mit mondanak? Megcsináljuk utómunkával! Hogy tünteted el ezt a fát? Megcsináljuk technikával. A régi időkben el kellett vinni a fát helikopterrel. Szóval változott filmezés és én belefáradtam, hogy CGI-al készült repülő autókat nézzek.

 

Én is forgattam fantasztikus filmeket. Voltam Drakula és Frankenstein (a római Cinecittàban, a legöregebb stúdióban, ahol Fellini is forgatott), és a vér ott ketchup volt. Nagy tubus ketchupot használtunk. Manapság már leszakadt karok repülnek; amikor én voltam Drakula, minden egyszerűbb volt. Azt szeretem, amikor egy jelenet tényleg meg van csinálva, és ez nem nosztalgia. Persze szerepeltem olyan filmekben is, mint az Armageddon vagy a Penge, amelyekben volt technológia egy rakással. Tegnap jöttem el a Velencei Filmfesztiválról, ahol az új filmemet vetítették, a The Painted Bird-öt (A festett madár). Tökéletes az operatőri munka, a világa költőien gyönyörű fekete-fehér. Egy ilyen film egészen más érzéseket vált ki. Ezért szeretem a Casablancát vagy a Sunset Boulevard-t, a fekete-fehér film miatt varázslatosak, nem beszélve az akkori, valódi sztárokról. Ma már más időket élünk.

A sorozatok felemelkedése is komoly változást hozott. Ha jól tudom, Ön legutóbb az M – Egy város keresi a gyilkost címűben játszott. Miben más egy sorozatban szerepelni, mint egy mozivászonra tervezett filmben?

Természetesen színészként nincs különbség. Az M – Egy város keresi a gyilkost esetében, ami Fritz Lang klasszikusának a remake-je, jól ismertem a rendezőt. Én játszottam a főszerepet egy korábbi sorozatában, az Old Money-ban, Bécsben. Sorozatot azokkal a rendezőkkel csinálok szívesen, akiket személyesen ismerek. A televíziózást Európában szeretem, Amerikában túl gyors, gyors és gyors, minden a pénz körül forog. Ha egy szövegsor nem tetszik, akkor két író máris fut és átírja, olyan, mint egy gyár. Munka, munka, mint mikor autókat gyártanak egy hosszú gyártósoron.

Ön a videójátokokba is belekóstolt. Ott milyen feladatokkal kellett megküzdenie, ahol csak a hangját használhatta? Hasonló, mint amikor egy rajzfilmkaraktert játszik?

Csak két videójátékot csináltam, Call of Duty: WWII-t, ami bevételi szempontból a legnagyobb játék a világon, és a Command & Conquer: Red Alert 2-t. A Call of Duty érdekes volt, mert a színészt leültetik 36 kamera elé, és azt mondják: sikíts! És te sikítasz. És a 36 kamera ezt felveszi. Majd jön a mozgás. Végül a stúdióban egy sisakot kapsz, amin egy nagyon drága kamera van és akkor megkapod a szöveged. A gép apró pontokat rajzol a szád és a szemed köré, ami rögzíti, ahogy beszélsz. Ezt a nyersanyagot fogják később animálni. Nem hittem el, hogy milyen valósághűnek látszom, amikor megnéztem a Call of Duty-t. A másik videójáték, amiben szerepeltem a Red Alert, élőszereplős filmbetéteket is tartalmazott. Szinkronizáltam rajzfilmben is, én voltam a Scooby Doo-ban a gonosz papagáj, Professor Pericles. A szinkronizálás azért remek, mert nem kell borotválkoznod, csak kapsz egy mikrofont és kezdheted.

A videójátékokból egyre több és több lesz a jövőben, mert az emberek maguk akarják manipulálni az eseményeket. Ma, ha bemész egy nagy hotelbe, ott van mondjuk három fiatal fiú, mindegyik máshol ül, és mindegyik a telefonján ír. Én pedig azt kérdezem: miért nem beszélgettek egymással? Amikor én felnőttem, nem volt még fax sem. Nehéz volt megértenem, hogy írok egy levelet, beteszem a gépbe, és Amerikában ugyanaz kijön a gépből. Emlékszem, mikor az első mobiltelefonok megjelentek New Yorkban. Sétáltam az utcán és az emberek magukban beszéltek. „Igen, megyek a Wall Streetre, mindjárt ott vagyok.” Azt hittem, megőrültek. Miért csinálja ezt mindenki? Nem tudtam. Ma már nekem is van mobilom. Az internetet is szeretem, mint információs bázist. Megismerek egy rendezőt, aki elmesél egy filmötletet, és mikor visszamegyek a szobámba, rákeresek a nevére és pontosan tudom, mikor született, milyen filmet csinált, mik a tervei, kivel dolgozott. Ez a jó az internetben.

Ön szerint milyen jelentősége van a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonnak a filmszeretők és a laikusok körében?

Nem sűrűn létezik olyan fesztivál a világon, ahol 8 nap alatt 100 filmet vetítenek. Mondtam is a szervezőknek: mi? 100 film? Az több mint 10 filmet jelent naponta. Hogy nézhet meg ennyi filmet bárki is? Egy film 90 perc, szóval, ha meg akarod őket nézni, beköltözhetsz a moziba. Nem kell többet aludnod. A legjobb az egészben, hogy a filmek változatosak. Néhány ember a csemegékre kíváncsi, néhány a klasszikusokra, mint ahogy én is. Az volt még a mozi, akkor még léteztek sztárok. Akkoriban 3-4 filmet láthattál évente Amerikából, ma már több százat. Amikor arra jártam, a Klasszikus Film Maratonon egy régi filmet vetítettek a Szent István téren, rengeteg néző volt. Meg akartam számolni, de túl sokan voltak. Az emberek hatalmas vásznon, szabadtéren nézhetik a klasszikusokat: ez remek!

Hogy emlékszik vissza Bódy Gáborra? Milyen volt a közös munka nyugat-európaiként egy magyar rendezővel abban az időben?

Bódy Gábort a Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon ismertem meg, ahol díjat nyert első filmjével, az Amerikai anzix-szal. Ő volt az első ember, aki meghívott egy szocialista országba, addig még Kelet-Németországban sem voltam. Szóval nekem ez nagy élmény volt, és boldog voltam itt, de az emberek irigyeltek. Azt mondták: azért vagy boldog, mert te akár a jövő héten elmehetsz, de mi soha nem mehetünk el, nekünk nincs útlevelünk. A Psyché forgatása új és fontos élmény volt számomra, egy remek filmet hoztunk össze.

Nagy Tibor

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..