Emir Kusturica egy dokumentumfilmmel érkezett Velencébe, de ez senkit nem tartott vissza attól, hogy az új mű helyett a világ működéséről és a politikai nézeteiről vallassa őt.
Csoportos interjú keretében beszélgethettem a Velencei Filmfesztiválon Emir Kusturicával, ami önmagában is hektikussá tette az alkalmat. Hét újságíróval (zömmel közép-európaiak) együtt ültem körül a zajos, túlzsúfolt teremben a mestert, aki a tőle megszokott vehemenciával és nyíltsággal fejtette ki a véleményét a világ működéséről. Egy ponton felborult mellettünk egy tévéstáb, később a lengyel kolléganőt oktatta ki a rendező a lengyel történelemről, majd nyelvészkedett is egy kicsit… a többiek pedig minduntalan politikai kérdésekkel bombázták őt. Azaz kicsit olyan volt ez az interjú, mintha egy Kusturica-filmbe csöppentünk volna.
Persze nem teljesen véletlen, hogy a közélet felé kanyarodott a beszélgetés: új filmje, a versenyen kívül vetített El Pepe, Una Vida Suprema ugyanis José „Pepe” Mujicáról, az egykori gerilláról és politikusról, Uruguay volt köztársasági elnökéről szól. Mint a beszélgetésből is kiderül, Pepe életének első nyolcvan éve tartogatott elég izgalmat ahhoz, hogy film szülessen róla – más kérdés, hogy Kusturica portréfilmje műalkotásként nem túlságosan érdekes. Ez pedig szintén megmagyarázza, hogy miért esett kevesebb szó magáról a filmről.
Miért jelentkeztél erre a filmre?
Nem jelentkeztem, hanem felkértek. Csináltam egy filmet Maradonáról, ezért gondolták, hogy én vagyok a dél-amerikai hírességekről szóló portréfilmek szakértője. Csak viccelek! Valójában Pepe felesége, Lucía két könyvemet is olvasta, és ezek alapján esett rám a választása.
Nem akartam hagyományos portréfilmet készíteni. Már második éve dolgoztunk együtt, amikor kiderült, hogy hamarosan véget ér Pepe elnöksége. Ekkor úgy döntöttem, hogy az utolsó hivatali napján fog játszódni a film, ebből bontom ki az egész életét. Szerencsés voltam ezzel az eseménnyel, hiszen millió évet is együtt tölthettem volna vele, mégsem biztos, hogy sikerül megragadnom őt. Ez a nap viszont olyan érzelmeket csalt elő belőle és az uruguayiakból, amilyenek szerintem sehol máshol a világon nem jöttek volna elő – hiszen hol máshol sírnak az emberek az utcán egy elnök távozásakor?
Pepe szocializmust teremtett a kapitalizmus keretein belül, és ő maga is olyan példává vált, ami egyedülálló a világon. Nem azért jár ezeréves Volkswagennel és nem azért adományozta el az elnöki fizetését, mert ezzel akar tetszelegni az újságíróknak, hanem mert ő így él, és mert neki nem volt szüksége arra a pénzre. Mondj még egy politikust, aki nem vágyik több pénzre! Tudjátok, nekik nincs biztonsági rendszerük, mindent maguk intéznek a ház körül. Nincs is okuk rá, mert Pepének nincs oka félni semmitől. Scorsese taxisofőrjére emlékeztet ezzel az attitűddel: az is egy militáns, anarchista férfi története, aki felismeri a gonoszt, majd gyilkolni kezd. Ez a fickó ölt, részt vett emberrablásban, és mégis azt állítja, hogy a legnagyobb bűn a bankalapítás. A világ többi elnöke elszégyellhetné magát miatta, mert mind korruptak.
A korrupt világban íme, egy ember, aki nem korrupt. Az ebben rejlő drámát szerettem volna megmutatni.
És mi a helyzet veled? Méregdrága szivart szívsz mellette, szégyelld maga!
Oké, szóval ezt egy szerb újságírónő kérdezte, jól ismerjük egymást! De pontos választ adok a kérdésre. Azt a két szivart maga Pepe adta nekem, ő pedig a kubai elnöktől, Castrótól kapta.
Ez a film tehát egy politikai kinyilatkoztatás?
Igen, benne van a véleményem a politikáról. Meg akartam mutatni, hogy előfordulhat, hogy az emberek sírnak egy elnök távozásakor. Nem miatta, hanem a szocializmusa miatt.
Hiszel a szocializmusban?
A világon egyetlen helyen van szocializmus: a filmdíszletnek épült falumban, a szerbiai Küstendorfban, ahol szívesen látlak benneteket! Nehéz ezt elmagyarázni… én többet teszek, mint a szocializmus, mert a körülöttem élőkkel, a velem dolgozókkal igyekszek mindent megosztani. Ma ha valakit nyugaton baloldalinak neveznek, az valójában újkonzervatív, Franciaországban például nincsenek igazi szocialisták. Nyugaton minden szocialista valójában csak a társadalmi felépítmények keretei között létezhet.
Jugoszláviában nem valósult meg a szocializmus?
Rájöttem, hogy Tito önigazgatása olyan volt, mint Mussolini autokráciája, a Salói Köztársaság 1943 után, miután legyőzték Olaszországot. Tito tőle vette az elveket, amiket a szocialista Jugoszláviára alkalmazott. Nem volt az szocializmus az elnök nagy hatalma miatt. A szocializmust nem is lehet megvalósítani, de inspirálhat bennünket. Mint Pepét Uruguayban: hárommillió ember és tizenkétmillió tehén országában.
Nagyon szépen ábrázolod a filmben Pepe és a felesége kapcsolatát.
Szerintem ez egy szerelmesfilm. Pedig a militantizmus rányomta a bélyegét a kapcsolatukra, hiszen úgy találkoztak először, hogy Pepe hamis papírokat adott Lucíának. Olyan szoros a kapcsolatuk, hogy innen például a mellettünk interjúkat adó Pepe rohan haza, hogy lássa a feleségét, mielőtt az másnap Kínába repül.
A filmbe több részletet beépítesz Costa-Gavras Ostromállapot című filmjéből, amely az uruguayi gerillákról szóló politikai thriller. Erről egyeztettél Pepével?
Igen. Ez egy nagyon híres film, mi hárompercnyi anyagot használtunk fel belőle a 74 perces filmünkben. Az volt a célom, hogy ez a másik műalkotás megtámogassa Pepe és harcostársa, a költő Mauricio Rosencof történetét.
Megvolt hozzá a szabadságod, hogy mindent megmutass a filmben, amit meg akarsz?
Nekem mindig megvan a szabadságom. Ez a legfőbb jellemvonásom.
Van olyan elnök, aki nem korrupt, és akiben megbízol?
Putyinban, teljes mértékben. Putyin okos ember, jól egyensúlyoz kelet és nyugat között. Életem nagy részét egy bipoláris világban éltem le. Aztán a kilencvenes években, majd később, amikor nyilvános lett a Jelcin és Clinton közti telefonbeszélgetések leirata, megtudtuk, hogyan kormányozzák a világot: minden egy kézben van. A nyugati társadalmi felépítmények, a bankrendszer és az ezeken uralkodó emberek rossz dolgokat tesznek. Én az olyanokban hiszek, aki eredetiek és jól vezetik a kormányukat. Be kell vallanom, a szerb elnök is sokat tesz az országért, utakat aszfaltoz le, felújításokat végez. Vannak azért olyan emberek a világon, akik jót cselekednek. De a felépítmények kezében vagyunk.
Mit értesz felépítmények alatt?
Amikor a nyugati kollégáimmal beszélek, nem értik a kérdésemet: kik birtokolják a hatalmat és kik teremtik meg azt a környezetet, amelyben élünk? Európa a migránsokkal van elfoglalva, és senki nem teszi fel a kérdést: ki robbantotta ki azt a háborút, amely arra ösztönözte őket, hogy idejöjjenek? Az emberek nem is akarnak ebbe belegondolni. Ki támadta meg Kadhafit, ki támadta meg Irakot? Nekik köszönhetjük a migránsválságot, ők akarják átformálni Európa képét – ami egyébként nem lenne rossz ötlet. De emögött egy terv áll. Ha ezek a migránsok egyszerűen csak egy jobb helyre akarnának menni, miért nem mennek az Egyesült Arab Emírségekbe? (Ezt azért hozom példának, mert én is Emir vagyok.)
Tehát hiszel egy olyan titkos erőben, amely a kormányok felett áll?
Nem fogsz behúzni az összeesküvés-elméletekbe! Én tényekről beszélek: ki birtokolja a világ nemzeti bankjainak 18 százalékát? A Rotschild család. Innentől nincs több kérdés – ha tiéd a bank, te vagy a fáraó abban az országban. A média megpróbálja elhitetni, hogy valami másról van szó, pedig nem! A migránsok azért vannak itt, mert kifosztották Líbiát és más országokat, ami megváltoztatta az emberek életlehetőségeit. Én nem vagyok migránsellenes, ha tehetném, letelepíteném őket az Emirátusomban.
Milyen most a szerb film helyzete? Van olyan erős, fiatal alkotó, mint te?
Nincs meg az eltökéltségük arra, hogy bevegyék a nyugati piacokat. Két út kínálkozik: az egyik, hogy a Soros György-féle politikát propagálják a filmjükben, ami borzalmas; a másik, hogy tompítják a mondanivalót ahhoz, hogy beleférjenek a politikai korrektség keretei közé. A filmek többsége rosszabb, mint 15 éve. Akik ma filmet készítenek Szerbiában, ők nem elvhű emberek. Szerbia a politikai korrektség útjára lépett, és ez a leglátványosabban a filmben mutatkozik meg. Sajnos nincsenek mélyen gyökerező történetek, hamis figurákkal és hamis fordulatokkal rakják tele a filmeket.
Mostanában sok mindennel foglalkozol, de mintha a játékfilm visszaszorult volna az életedben. Érdekel még a játékfilmkészítés?
Hamarosan Kínába megyek, ahol két Dosztojevszkij-regény, A félkegyelmű és a Bűn és bűnhődés alapján forgatok egy filmet. Szeretném, ha Miskin herceg és Raszkolnyikov napjainkban találkozna. Miskin, aki annyira békés és távol marad az eseményektől, és Raszkolnyikov, aki igazságosabbá akarja tenni a világot, mint amilyen. Most fejeztem be az új könyvem, ami szintén Kínában fog először megjelenni. Hiszek benne, hogy a kínai társadalom hatalmas változás előtt áll, amit innen nem is látunk. A könyv alapján írjuk a film forgatókönyvét egy kínai barátommal. Természetesen nagy filmet tervezek, ebben különösen jó vagyok!
El tudod képzelni, hogy olyasvalakiről készíts filmet, akit nem kedvelsz?
Nem hiszem, hogy képes lennék rá. A filmeknek kell, hogy legyen szerkezete, amely vagy egy jó konfliktuson vagy egy érdekes emberi kapcsolaton alapul. Ha egyik sincs meg, akkor három beszélő fejnél kötsz ki, némi illusztrációval kiegészítve. Úgy csináljak valakiről filmet és úgy töltsek el mellette három évet, hogy közben utálom? Ehhez különösen mazochistának kellene lenni.
