Interjú

Inspiráló látni, hogy a nézők érzik Árnit – Interjú Vermes Dorkával

Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni a Velencei Filmfesztivál által rendezett Biennale College Cinema egyedülálló programjának kereteiben készült. Magyarországi bemutatóját megelőzően a rendezővel beszélgettünk a film nem mindennapi útjáról.

Az Árni a Biennale College Cinema támogatásában készült. Mesélnél kicsit arról, hogyan zajlott a velencei workshop, a fejlesztés, illetve hogyan dolgoztatok együtt a külföldi mentorokkal?

Ez a workshop nagyon intenzív, nem hagyományos ütemben zajlik a fejlesztés. Összehasonlításképpen eddig a kisjátékfilmjeimet vágtam egy évig, itt pedig összesen kilenc hónap telt el a támogatás megnyerése és a velencei premier között. Ez egy nagyon egészségtelen, megerőltető tempó szakmailag és emberileg is, ami pszichésen és fizikailag is nagy kihívás elé állított minket.

Ettől függetlenül nagyon jó, hogy van ez a lehetőség, főleg a jelenlegi hazai filmtámogatási rendszer állapota felől nézve. A program három workshopból áll. Az elsőre tizenketten kerülnek be, a másodikon már csak négyen vesznek részt, ebből egy olasz és három nemzetközi projekt. A velencei tutorokkal jól ment az együttműködés, főleg a vizuális konzulenssel, Alec Von Bargennel volt inspiráló együtt dolgozni. Magára a programra tízoldalas treatmenttel kell pályázni, majd az első workshop után három hét van az angol nyelvű forgatókönyv megírására. Mi ezt hárman, Dobány Péterrel és Al-Farman Petrával írtuk meg. Aztán kiderült, hogy nyertünk, így  janárban készült el a második változat, márciusban pedig elkezdtünk forgatni.

Ez nagyon intenzívnek hangzik.

Igen, még most sem tértem magamhoz. Múlt pénteken volt a sajtóvetítés a Cirkóban, előtte csütörtök éjjel teszteltük a DCP-t, azt megelőzően szerda éjjel pedig még hangkevertünk, szóval még egyáltalán nem csapódott le bennem ez az egész.

Honnan jött a film ötlete?

A főszereplőből, Turi Péterből. Vele az SZFE-s gólyatáborban találkoztunk, és már akkor elhatároztam, hogy majd szeretnék vele dolgozni. Később ahogy egyre többet beszélgettünk, csak még jobban megerősödött bennem, hogy az ő karakteréből nagyon izgalmas dolgot lehetne kihozni. Ehhez került hozzá később a cirkuszi világ.

Az Árni nincs elhelyezve konkrét térben és időben, a karaktereknek sincs kifejezetten magyar nevük. Miért döntöttetek így?

Úgy látjuk, hogy itthon az emberek egymáshoz, valamint kis és nagy rendszerekhez való hozzáállását egy alapvetően változatlan, feudális-paternalisztikus viszonyulás határozza meg akárki van kormányon és akárhogy nevezik az államformát. És ez azokra is igaz, akik a rendszer szélén vannak vagy akár teljesen kívül rekednek rajta. Ebből kiindulva nem akartuk, hogy a filmben megjelenő állapotokat kizárólag az aktuálpolitikai diskurzus felől lehessen nézni. Ezen kívül azt is gondoltuk, hogy a fent leírtak többé-kevésbé a környező régiót is leírják.

Mi inspirálta a látványvilágot, voltak esetleg filmes előképeid?

Távolabbról a magam körül látott valóság, közelebbről meg az a néhány utazócirkusz, ahol jártam. Ennek a műfajnak nagyon specifikus adottságai vannak, nagyrészt ebből merítettünk. Kimondott filmes előképet nem használtunk, igyekeztünk mindent Árniból kibontani, legfőképp az őt körülvevő világot. Ennek kapcsán nagyon inspiráló volt, hogy végre nem városban, és legfőképp nem lakásban forgattunk, hanem kinyílt a tér és volt lehetőség speciális atmoszférát létrehozni.

Most voltunk Debrecenben egy közönségtalálkozón, és ott azt gondolták, hogy az alkotóstábból többen vidékiek lehetünk, mert annyira hitelesnek találták a filmbeli közegábrázolást. Meglepődtek, hogy nagyrészt budapestiek vagyunk. Az, hogy őket ez ennyire meglepte, az meg nekem volt meglepő, mert mégiscsak ugyanabban az országban élünk, közel egymáshoz, közös a múltunk és a kultúránk, így én ezt a film tervezése során sem éreztem megerőltető feladatnak, ami külön tanulmányt kívánna. Úgy éreztem, értem és ismerem őket, mert sok tekintetben én is ilyen vagyok.

Nagyon érdekes volt látni, hogyan elevenedik meg ez a cirkuszi világ – kikkel konzultáltatok, hogyan dolgoztatok ennek a megalkotásán, és miért pont ezt a közeget választottátok?

Számomra nem szimbolikus helyszín az utazócirkusz, inkább az esztétikuma meg a specifikumai érdekeltek. Sok lehetőség van benne és fontos, hogy vizuálisan sem elhasznált tér. Ezenkívül nagyon megtetszett, hogy az utazócirkusz mindig családi vállalkozásként működik, így a családtagok egyszerre alá- és fölérendelt munkatársai is egymásnak, de közben archaikus törzsként, zárt közösségként is folyamatosan együtt kell működniük, hiszen egy örökké mozgó tanyarendszert üzemeltetnek, amihez vizet, áramot kell szerezni, el kell látni az állatokat stb. Úgy éreztem ezek az adottságok annyira érdekesek és komplexek, hogy ezt érdemes feldolgozni. Ezen kívül pedig külső világként jól kiegészíti Árni belsőjét.

Több utazócirkuszt is meglátogattam, sokat fotóztam és beszélgettem velük. Az egyik alkalommal egy hétig ott is maradtam és forgattam, ez lett az egyik vizuális referencia.

A film központi szereplője az óriáskígyó. Milyen volt a közös munka az állatokkal és hogyan teremtődött meg ez bizalmi kapcsolat Turi Péter és kígyó között?

Petinek nem sok lehetősége volt találkozni a forgatás előtt a kígyóval, így mindenképp őt dicséri, hogy a filmen mégis átjön az a meditatív hangulat és bizalom, amit ehhez képzeltünk. Először Petinek is voltak prekoncepciói a kígyóval kapcsolatban, de szerencsére hamar kiderült, hogy egyáltalán nem kellemetlen együtt dolgozni ezzel az állattal és a végén már kifejezetten terápiásnak találta a ezeket az alkalmakat, csak úgy, mint Árni. Rengeteget beszélgettünk Árni és a kígyó kapcsolatáról, hogy hogyan segít ez neki, hogyan tudja megérezni saját magát a közösen töltött idejük alatt. Ezt aztán Peti is nagyon szépen tudta használni. Azt mondta, hogy ahogy érezte a kígyó erejét, súlyát saját magán, annak számára is megnyugtató, földelő hatása volt.

Árni

A filmben fontos szerepe van a zenének. Hogyan dolgoztatok együtt Szászi Petra zeneszerzővel a hangzásvilág megalkotásában?

A film megváltozott a velencei bemutatója óta, többek között a zenén is sokat alakítottunk. Már Velencében megbeszéltük Petrával, hogy némileg átdolgozzuk a meglévő zenéket is illetve néhány olyan helyre is szeretnénk, ahol korábban nem volt. Őszintén lenyűgözőnek találom Petra ízlését és intuíciós készségét. Rögtön érezte a hangulatvilágot, a stílust, és azt az érzékeny határmezsgyét is, amiken a film mozog. Az általa szerzett zene elképesztően jól egészíti ki a vizuális koncepciót és rengeteget emel a filmen.

Miért döntöttetek úgy, hogy a velencei premier után változtattok a filmen?

Mivel csak három hónapunk volt az utómunkára, így előzetesen is tervben volt, hogy dolgozunk még rajta. Annak ellenére, hogy mennyi nehézséggel járt a film elkészítése, ez egy pozitívum, hogy ilyen módon volt lehetőség széleskörű visszajelzéseket gyűjteni, amiket aztán be tudtam építeni a végső verzióba. Ez nem szokott megadatni egy alkotónak.

Tarr Béla hogyan segítette ennek a filmnek az elkészülését?

Egy workshopon ismerkedtünk meg pár évvel ezelőtt. Elkezdte érdekelni, hogy mik a terveim, köztük ez a film is. Eredetileg diplomafilmnek terveztem, de ő biztatott, hogy ennek mindenképp nagyjátékfilmnek kéne lennie. Szorosan részt vett a folyamatokban, végig támogató és elérhető volt, ha konzultálni szerettem volna valamiről. Végignézte a casting felvételeket, sokat beszéltünk a könyvről, megnézte a vágatokat. Nagyon lelkesen támogatta a projektet, és akkor sem próbált sosem ledominálni a tekintélyével vagy a tapasztalataival, ha nem értettünk egyet. Ezért és a tanácsaiért is nagyon hálás vagyok neki.

Hogyan zajlott a további szereplők castingja?

Eredetileg cirkuszosokat szerettem volna, de hamar kiderült, hogy erre nem lesz lehetőség, így a teljesen klasszikus úton castingoltunk, főleg színészeket. Ebben Fátyol Hermina és Holczer Sára voltak a bástyáim és iránymutatóim. Az első pillanattól kezdve pontosan értették, milyen karaktereket szeretnék és hogy egy belső dinamika kiegyensúlyozása lesz a legfontosabb, tehát, hogy a szereplők arcképcsarnoka együtt adjon ki valamit. Számomra teljesen lehetetlennek tűnt, hogy ezt három hónap alatt véghezvigyük, de Sári és Hermina kitartásának és elkötelezettségének köszönhetően végül mégis sikerült. A végeredmény magáért beszél – én nagyon büszke vagyok rájuk.

Mit gondoltok arról, hogy 18-as besorolást kapott a film?

Nem esik jól, de számítottunk rá. A tegnapi debreceni közönségtalálkozón is mondta egy középkorú férfi, hogy nem érti, sőt dühíti ez az egész. Jól esett, hogy habár nagyon diverz volt a közönség, idősebb nők, középkorú férfi baráti társaság, csomó fiatal, de nem ez a téma volt fókuszban. És nem azért örültem ennek, mert prűdek vagyunk vagy félünk valamitől, hanem azért, mert igazságtalannak gondolnám, ha az erről való diskurzus alá szorulna be a film.

Említetted, hogy diverz volt a közönség ezen a vetítésen. Mit gondolsz, hogyan fogadták a filmet a különböző generációk?

Nem tudom, mennyire reprezentatív ez a közönség, illetve az is egy erős szűrő, hogy kik járnak esténként művészmoziba, de mindenképp jó volt átélni, hogy akik ott voltak és kérdeztek, azok ennyire jól értik és érzik a filmet. A legaktívabbak néhány idős hölgy és húszasok, harmincasok voltak, de a vetítés után ott maradt beszélgetni velünk három ötvenes férfi és megosztották velünk, hogy mennyire megérintette és inspirálta őket ez a felvetés és gondolatvilág. Szóval talán olyanokhoz is tud majd szólni az Árni, akiknek elsőre nem egyértelmű, hogy bármi közük is lehet egy sérülékeny fiúhoz egy szakadt cirkuszban.

Az Árni február 8-ától látható a magyar mozikban.

Knopp Eszter

Knopp Eszter a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében majd az ELTE Filmtudomány mesterszakán diplomázott. Kedvencei a kísérleti dokumentumfilmek illetve a társadalmi kérdésekkel foglalkozó filmek. Filmfesztiválokon és a filmgyártásban is dolgozik, emelett kollázsművészettel foglalkozik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com