Kritika

Breivik rémtette tovább kísért – 22 July

A norvég Erik Poppe velőtrázó módon, formabontó megközelítésben mutatta be az utoyai vérengzést. Vajon képes lehet-e hasonlóra Paul Greengrass a 22 July-ben?

A tragikus események sajnos már ismertek az egész világon és csak idő kérdése volt, hogy a megrázó történetet a filmesek is ábrázolják. Ez természetesen felveti az áldozatok és hozzátartozóik kegyeletének kérdését. Vajon lehet-e méltósággal ábrázolni egy ilyen borzalmat anélkül, hogy ártatlanok lelkébe gázolnánk? Erik Poppe ezt a kérdést némileg megkerülve egy fiktív történetet ágyazott a valós eseményekbe az Utoya: Július 22. című filmjében. Az alkotás velőtrázó erővel mutatta be azt, amit a támadás áldozatai átélhettek a szigeten, de a tragédia előzményeit és utóhatásait nem tárta fel. Ily módon rengeteg lehetőség állt Paul Greengrass előtt, aki a Bourne-szérián túl a megtörtént események feldolgozásában is veteránnak számít  (elég csak a Véres vasárnapra vagy a United 93-ra gondolni).

Greengrass igyekezett növelni a film realizmusát, viszont a stiláris védjegyének számító remegő kézikamerát látványosan mérsékelte. Szereplői Poppe alkotásával ellentétben valós személyeket mintáznak, és az amerikai rendező ismeretlen norvég színészek alkalmazása mellett döntött. A July 22 cselekménye négy szálon bontakozik ki. Az első Anders Behring Breivik (Anders Danielsen Lie), a szélsőséges merénylő, aki zavaros ideológiai megfontoltságból tervez merényletet a baloldali párt ifjúsági tábora ellen. Mellette láthatjuk még a norvég miniszterelnök és Breivik egyik áldozatának, Viljárnak (Jonas Strand Gavli) kálváriáját, de a legérdekesebb talán mégis annak az ügyvédnek a sorsa, aki elvállalja Breivik védelmét, miután 77 ember életét oltotta ki. Az ő szemszögükön keresztül nemcsak a mészárlás borzalma tárul fel, de a kiváltó okok és a következmények is.

Rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy Poppe filmjének összhatásával Greengrass filmje nem érhet fel, ugyanakkor ez utóbbi is rendelkezik erős momentumokkal.

A merényletek előkészítésének képsorai feszültek, maga a mészárlás pedig kíméletlen és nyers, ugyanakkor néha túlságosan is hollywoodias, és inkább idéz egy Bourne-filmet, mint egy igaz történetet.

Az utóhatások ábrázolása már kissé döcögős. A miniszterelnök sorsa meglehetősen közömbös és a realisztikus ábrázolás ellenére is Viljar szenvedése sem elég átélhető. Ez talán az őt alakító Gavli szerény alakításának tudható be, aki bár egyáltalán nem játszik rosszul, de mégsem egy Tom Cruise a Született július 4-énből. A Breiviket alakító Lie önmagában meggyőző alakítást nyújt, de aki pár másodpercet is látott az igazi tömeggyilkos felvételeiből, azt tudja, hogy mindez semmi Breivik elementárisan rideg és gonosz fellépéséhez képest.

Breivik ábrázolásában viszont megmutatkozik a film egyik legnagyobb gyengéje is; a polkorrekt és csúsztatásokra épülő üzenet.

Poppe filmje indexre tette a tömeggyilkos személyét és kilétét, itt viszont megkerülhetetlenek Breivik motivációi és indokai. Greengrass – ahogy a média általában – közönséges szélsőjobboldali fanatikusnak állítja be Breiviket, aki hangsúlyozottan játszott a Call  of Dutyval és a World of Warcrafttal, mintha minden játékos előbb-utóbb tömeggyilkossá válna. Még inkább kiemelik bevándorlás-ellenes nézeteit (melyek igencsak aktuálisak napjainkban), a keresztes hadjáratok iránti romantikából fakadó iszlamofóbiát és a nemzetiszocialista ideológiát. Kétségtelen, hogy Breivik valóban karlendítéssel köszöntötte a bíróságot és az áldozatokat, és hogy a felsorolt pontok mind-mind torzítóan hatottak személyiségére. Breivik viszont mégsem tekinthető közönséges neonácinak, ideológiájában ugyanis megfért egymást mellett a nácizmus és az Izraelt pártoló cionizmus, a templomosok imádata és a germán viking hősmitológia, a szabadkőműves tanok és a látens-homoszexualitás is. Breivik ily módon sokkal közelebb áll Charles Mansonhoz, mint Adolf Hilterhez, és valószínűleg náci propagandaolvasmányok nélkül is fegyverekhez nyúlt volna. Breivik valódi hitvallása az erőszak volt, politikai színezettől függetlenül.

Amit viszont Greengrass halálos pontossággal ábrázol, az Breivik arcátlansága a norvég igazságszolgáltatással szemben. Ez az illető ténylegesen meg van győződve tettének helyességéről és nevetségessé teszi a norvég igazságszolgáltatást, amihez az őt védő ügyvédet kívánja eszközként használni. A jogász, aki korábban egy neonácit is védett, mélységesen elítéli Breivik tettét, de tudja, hogy mindenkinek kijár a jogorvoslat, még egy védhetetlen gyilkosnak is. A valódi Breivik ráadásul jobb életkörülmények között él a börtönben, mint a legtöbb kollégista, és a cellájában X-box is található. A filmbéli Breivik szintén abban a tudatban áll a bíróság elé, hogy a valódi bűnös nem ő, hanem a norvég kormányzat.

Összességében a 22 July nem egy rosszul sikerült darab, és Netflixnek a nincs miért szégyenkeznie a megvalósításon. Az már más kérdés, hogy Greengrass rendezése olykor egyszerűen hatásvadászatra használja a való élet tragédiáját, valamint manipulatív módon használja fel a tényeket azért, hogy alátámasszon egy prekoncepciót.

Ily módon Greengrass rokonságot mutat Oliver Stone-nal is; ami passzol a képbe, azt felnagyítja, ami nem, azt elhallgatja.

A Breivik által elkövetett rettenet szerencsére még szélsőjobboldali körökben sem számít tömegesnek, és tettét nem csupán a ma divatosnak számító bevándorlás tematikája motiválta. Sokkal riasztóbb, ha ezek az erőszak-fetisizáló egyének (politikai színezettől függetlenül) lehetőséget, hatalmat és eszközt kapnak a kezükbe ördögi terveik kivitelezéséhez.

Azt mindenesetre várom, hogy a Call of Duty és a World of Warcraft fejlesztői mikor indítanak pert Greengrass ellen jó hírnevük megsértése miatt.

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. A Károli Gáspár Református Egyetemen történelem szakon végzett. Jelenleg az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányos tanulója, főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a sci-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya