Kritika

Ahol a színvonal található – 47 méter mélyen

A 47 méter mélyen beáll azon cápás thrillerek és horrorok közé, melyeknél már azon meglepődünk, hogy egyáltalán mozivászonra küldték és nem egyből a Netflixen landoltak.

Ha cápás filmmel találkozom, általában csak forgatom a szemem. Ez az alműfaj – melybe a piranhás, krokodilos és egyéb tengeri ragadozós filmek is beletartoznak – sosem az igényes szórakoztatásról, hanem mindig a B-filmes darabolásról szólnak. Kivételt képez A cápa Steven Spielbergtől, melyet szüntelenül majmolnak napjaink rendezői is. Azonban azt rendre elfelejtik, hogy minden jó horror alapja a remek karakterek bemutatása. A cápa sem a fenevadról szólt elsősorban, hiszen fókuszában a három férfi állt, akik vadászatra indultak. Idén már az Az újból bebizonyította nekünk, hogy a jó horrorhoz olyan szereplők kellenek, akiknek érdekel a sorsuk – a 47 méter mélyen ebben alulteljesít.

Pedig nincs különösebb baj az alapkoncepcióval, a probléma az arányoknál keresendő.

A Mandy Moore és Claire Holt által alakított testvérpárt nem akarják túlságosan bemutatni. Megtudunk róluk egy-két felületes információt – az egyik zárkózottabb, a másik vagányabb –, és azzal a lendülettel bedobják őket a mélyvízbe. Nem vicc, nagyjából a huszadik perc után már a víz alatti ketrecben vagyunk, ahová cápanézőbe ment a két kalandvágyó lány. A katasztrófa persze megtörténik: leszakadnak és a ketrec (benne velük) a tenger fenekére süllyed, 47 méter mélyre.

Küzdelmüket innentől egy órán át nézhetjük, mely igazán repetitívvé válik negyed óra után. Moore és Holt megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy az alulírt figuráikat hitelesen tudják átadni, ám csodát nem képesek művelni. Ahogy a katasztrófa megtörténik, idegesség és sikoltozás lesz a fő profiljuk. Érthető, hiszen nehéz helyzetben vannak: fogy az oxigénük, így nincs idő karakterek közti interakciókra. Nézőként viszont egy óra alatt bőven belefáradtam abba, hogy alig sikerül valamit elérniük.

A film megpróbál realista lenni, de elfelejt szórakoztatni.

Küzdelmük a cápákkal és a felszínre jutással nagyon hamar repetitívvé válik, ráadásul nem találkozunk semmilyen olyan elemmel vagy fordulattal, amit ne lőtt volna el más hasonló alkotás. Egyetlen dolog miatt azonban nemcsak, hogy keksz, de egész kekszüzem járna Johannes Roberts rendezőnek: a látvány ugyanis kifogástalan. Erre a fő elemre fordították a legtöbb figyelmet, így a tengerszint alatti részek igazán szépek és hitelesnek hatnak. Átjön a tenger érzete, és még a hatalmas cápák is jól néznek ki.

Kár, hogy a történetírás napján sztrájkoltak a készítők, mert nem rossz a 47 méter mélyen ötlete, csak nem működik 85 percre kinyújtva. Hamar elfárad a koncepció, hiszen a főhősökkel nem törődik, csupán ijesztgetni akarnak a cápákkal, amit már ezerszer láttunk. Karakterfejlődésben is csak annyi várható, hogy a bátortalan megembereli magát – húha! Cserébe a végére megkíséreltek egy kisebb csavart is betenni, mely nagyjából annyira volt jó ötlet, mint sebes tenyérrel sólisztgyurmázni.

https://www.youtube.com/watch?v=C055CpT_blA

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.