Kritika

Mások autórádióját ne kívánd! – 4×4

Az argentin 4×4 egymondatos (high concept) története szerint egy pitiáner tolvaj épp egy négykerék-meghajtású autó kifosztásán dolgozik, amikor beüt a krach: az automata zárak bekapcsolnak, a bűnöző pedig a terepjáró foglya marad.

Argentínában a közbiztonság meglehetősen problematikus terület. A bűnözési ráta évek óta emelkedik a korrupciós és drogügyletek miatt, a kocsifeltörések és a lopások száma pedig az egekben jár – tavaly még a mexikói nagykövetet is könyvtolvajláson kapták Buenos Airesben. Nem véletlen tehát, hogy az argentin Mariano Cohn egy tolvaj és a lopás nem éppen keresztényi cselekedete köré építette thrillere alaphelyzetét.

Buenos Aires egyik kis utcájában őrizetlenül parkol egy luxusautó, amire egy Ciro névre hallgató, pitiáner bűnöző is felfigyel. Az utastérbe még könnyen bejut a fiatal srác, az autórádiót is villámgyorsan a hátizsákjába tudja rejteni, ám ekkor váratlan esemény történik: az automata zárak működésbe lépnek, ő pedig a kocsiban ragad. Rövidesen az is kiderül, hogy a terepjáró orvos tulajdonosa szándékosan ejtette rabul a tolvajt.

A 4×4 a zárt szituációs túlélő thrillerek sorát gyarapítja. Mariano Cohn filmjének egyetlen truvája, hogy – a telefonfülkében ragadó hangember (A fülke), a sziklák közé szorult extrém sportoló (127 óra), a koporsóban elföldelt kamionos (Élve eltemetve) vagy az aknamezőn ragadt mesterlövész (Mine) után – elő tud állni egy újabb, kellően groteszk csapdahelyzettel.

A forgatókönyv magabiztosan körvonalazza az autó speciális tulajdonságaival (pl. sötétített ablaküveg, golyóálló páncélzat) a már-már röhejesen zavarba ejtő fogságot – a Cirót játszó Peter Lanzani (A klán, Az angyal) arcára ezért nem is a halálfélelemtől, hanem a lebukás nevetségességétől való rettegés ül ki kezdetben. A színész egyébként meggyőzően viszi a hátán a filmet: kiszolgáltatottsága hol törés-zúzásba hajló dührohamot, hol állatias megnyilvánulásokat, megint máskor búskomor életuntságot idéz elő benne.

Merthogy a forgatókönyv nemcsak a létfenntartási szükségletek (pl. szomjcsillapítás nehézsége, higiénia hiánya), hanem az unalom irányából is feltárja ezt a groteszk bezártság-élményt.

És a 4×4 legjobb részei azok a momentumok, amikor a rendező mer laza lenni, vagy éppen ironizálni. Az unaloműző rappelés, a környékbeliek szokásainak megfigyelése megmosolyogtató pillanatai az emberi kiszolgáltatottság érzékeltetésének.

Csakhogy a 4×4 rendezője egy idő után már nem a túlélés, hanem a túszejtés motívumára kezd koncentrálni. E döntése pedig két szempontból is problémás: egyrészt a fogva tartó tulajdonos távolról a kocsin belüli hőmérséklet változtatásán túl különösebb fordulatokat nem tud okozni a cselekményben, másrészt a rendező képtelen árnyalt motivációval felruházni orvos szereplőjét.

Mariano Cohn társadalmi vetülettel igyekszik gazdagítani kamaradarabját,

és a 4×4 révén ezúttal egy argentin látlelettel gyarapítja az elmúlt évek legfontosabb, a társadalmak polarizáltságát kritizáló, mozgóképes trendjét (Élősködők, Joker, Vadászat, stb.). Csakhogy a tolvaj által képviselt mélyszegénység és az orvos által megszemélyesített felső középosztály szembeállítása, illetve kibékíthetetlensége felületes tételmondatok és egy érdektelen tücsök-szimbólum mentén történik meg a filmben.

A 4×4 e második szakasza nehezen tartotta fenn a figyelmem, de a lezárás során már teljesen elvesztett a film. Az utolsó harmadban ugyanis a rendező megszegi az addig felállított szabályait: kiengedi kameráját az autó belsejéből, és egy, a járókelők és a média kereszttüzében lezajló túszdrámát farag kamaradarabjából. Olyan kérdésekre keresi a választ, hogy a mások tulajdonát megkívánó tolvaj, vagy a saját tulajdonát óvó túszejtő-e a film antagonistája? A közbiztonság hiánya, a rendőrség korrumpálódása feljogosíthatja-e a civil embert az önbíráskodásra?

Élhetünk-e újra a Talio-elvvel a XXI. században?

És ezek rettenetesen izgalmas, egyetemes érdeklődésre számot tartó kérdések, érdemben viszont nem lehet kidolgozatlan karakterek és egy összecsapott dramaturgiájú túszdráma segítségével megválaszolni őket. Mariano Cohn jobban járt volna, ha ezirányú gondolatait egy másik, önálló zsánerfilmben fejti ki.

Ugyanakkor a 4×4-en érezni lehet a provokáció színtiszta szándékát. A film felületessége épp ezért lokális szinten, az argentin közbiztonságot élből ismerő, így a dramaturgiai lyukakat betömni képes néző számára koránt sem biztos, hogy elidegenítő tényező. De innen, Budapestről a 4×4 csak egy öngyilkos marketingstratégiával szembesít: az óriási érdeklődésre számot tartó high concept film egy veretes túlélő thrillert ígér az egzotikus Argentínából, de csak egy mindennemű turisztikai érdeklődést leromboló országimázst ad a jobb sorsra érdemes államról.

A film az HBO GO kínálatában elérhető.

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya