Kritika

Tankönyvízű történelem – 7 vérfagyasztó nap

Sokan minden idők legzseniálisabb kommandós akciójának tartják az Entebbében palesztin és német terroristák által fogvatartott túszok kiszabadítását célzó izraeli rajtaütést. Sajnos José Padilha erről forgatott filmje, a 7 vérfagyasztó nap nem sokat tud visszaadni a történtek feszültségéből.

1976. június 27-én az Air France Tel-Avivból Párizsba tartó járatát eltérítették. A Palesztin Népi Felszabadítási Front két tagjához Wilfried Böse (Daniel Brühl) és Brigitte Kuhlmann (Rosamund Pike), a nyugatnémet Forradalmi Sejtek nevű szélsőbaloldali terrorista csoport tagjai csatlakoztak. Jichak Rabin (Lior Ashkenazi) izraeli miniszterelnök válságstábot állított fel, ahol Simón Peresz (Eddie Marsan) hadügyminiszter és a hadsereg vezérkari főnöke, Motta Gur (Mark Ivanir) altábornagy készült előállni valamivel. Az izraeliek megdöbbenve konstatálták, hogy a gépeltérítők a repülőt Ugandába viszik, ahol az őrült Idi Amin (Nonso Anozie) van hatalmon…

Ahogy mondani szokták, az élet írja a legjobb forgatókönyveket; kár, hogy a forgatókönyvírók – jelen esetben Gregory Burke – nem elég hűek a valósághoz. A José Padilhával összefogott szerző most pontosan ugyanazt hagyja ki a filmből, ami hiányzott a rendező Robotzsarujából is: a szívet. A 7 vérfagyasztó nap unalmasan felmondja a történelemkönyvet – amennyire tudni lehet, nagyon tisztességesen követi az eseményeket –, de nem tér ki arra, amivel a film több lehet a papírízű tananyagnál: az emberi tényezőre.

Nem mesél a motivációkról, nem beszél az érzésekről, nem mutatja meg azt a szenvedélyt és fanatizmust, ami egy ilyen iszonyatos tettre sarkallta az emberrablókat.

De nem beszél a másik oldalról sem eleget: a vívódó miniszterelnök dilemmái kimerülnek abban, hogy sokszor elmondja a film tételmondatának választott, ha-nincs-tárgyalás-nincs-béke szlogent, és a tucatnyi mellékszereplőnek is csak annyi motivációt ad, hogy aztán a film vége főcímében kiírt magyarázatokban bedobhasson olyan neveket, mint Benjámín Netanjáhúé.

Pontosan az alulírt karakterek miatt a fantasztikus színészgárda sem tud igazán kiteljesedni. A Foxtrotban óriásit alakító Lior Ashkenazinak még a neki kiutalt játékidő sem kedvez, de hiába van nagyobb tere a generációja egyik legnagyobb színészének, Daniel Brühlnek,

ő sem tud villantani a rendkívül egysíkúan ábrázolt figura bőrében.

Pedig egyértelműen az ő karaktere a leginkább összetett: hezitálása, morális kérdőjelei azonban nem képesek túllépni a kötelező közhelyeken, így sem érte, sem a másik oldalért nem tudunk szorítani. Nincs azonosulási pont – de annyira nem is idegenítenek el ezek az alakok, hogy a felháborodás, az elhatárolódás alkossa meg a film érzelmi viszonyulási koordinátáját.

A legnagyobb kérdés számomra még mindig az, mit akar mondani a 7 vérfagyasztó nap? A palesztin-izraeli konfliktus egyik oldalát sem teszi azonosulásra méltóvá, így a háború rossz és a tárgyalás hiánya őrültség gondolatkörei pedig csak egy felsőbbséges attitűdöt ajánlanak a nézőnek. Kötve hiszem, hogy ez lett volna az alkotói szándék…

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..