Kritika

„Félelem nélküli katonák vagytok” – 76 nap

76 nap

Történelmi pillanatokban újraéled a Cinema verité. A 2020 januárjában megindult 76 nap karantén alatt a világ Wuhanra figyelt, három fiatal alkotó pedig heroikus csomópontokban szúrta le kameráját. A végeredmény – akármennyire is ismerős – újként is tekinthetünk rá.

Gyakran a legáltalánosabb dolgok a leginkább érdekesek. Talán így lehet ebben az esetben is, amikor a lehető legnagyobb egyszerűséggel mutatja be a film annak tárgyát. Jelen esetben Wuhanban járunk, abban a 11 milliós kínai városban, amelyet bő egy évvel ezelőtt még alig ismert valaki a wuhaniakon kívül, mára viszont bizonyos értelemben az új világ origója. 76 nap: eddig volt lezárva Wuhan, ebben az időszakban próbálták meg a helyi hatóságok kordában tartani a vírust, és ekkor költözik be a város kórházaiba Weixi Chen és Hao Wu rendező és egy harmadik kolléga, akinek kiléte ismeretlen marad.

Nem kérdés, hogy a világméretű, szó szerint mindenkit érintő koronavírus-járvány filmes feldolgozásához csak idő kellett. Az első megvalósítás pedig az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon meg is érkezett, mondhatni úgy: a leginkább autentikus helyről. Magyarországon pedig a Verzió Filmfesztivál nyitófilmje volt. Hogy egy várható sorozat első darabja, ami lecsupaszított, minimalista valójában mutatja meg a történeteket, talán annyira nem meglepő. 

https://www.youtube.com/watch?v=JwEhn9hgHy4

Végtelenül egyszerű, mégis nagyon feszült a film első jelenete: a teljes szkafanderbe öltözött egészségügyi dolgozók próbálják a tűzálló ajtón kívül tartani az egymást befelé nyomó betegeket, hogy majdan egyesével felvegyék az adataikat, és megfelelően izolálják őket. A nem sokkal később Európában is apokaliptikus módon üres városba nagy ritkán kitekint a kamera, de csak hogy tudatosuljon bennünk: élet és halál kérdése odabent van.

A védőruha susogása mindvégig a fülünkben van és marad a film után is,

miközben a kórházi dolgozók nem szenvednek kilométerhiányban. Egymást váltják a szomorú, a felemelő, sőt, néha a vicces történetek. A kórházból rendre megszökni akaró idős férfin még nevetünk, ahogy halljuk fiával való telefonbeszélgetését, amely szerint egy igazi kommunista nem viselkedhet ilyen kislány módjára, amikor a pártnak szüksége van rá. Később már nem annyira vicces, amikor azt látjuk, demenciában szenved, de közeli hozzátartozói nem látogathatják.

Lázmérés, gyógyszeradagolás, lélegeztetőgép: nemcsak kórházból, már híradóból is ismert jelenetek. A már közhellyé vált elismerés az egészségügyi dolgozóknak itt válik valósággá, itt nem züllik propagandává. Ahogy az egyik szereplő ösztönösen és őszintén kimondja: „félelem nélküli katonák vagytok”.

A történetek ismerősek, mégis újként hatnak. Ez a kettősség a legfurcsább és egyben a legjobb a 76 nap című filmben.

Mert kérdés: lehet-e művészet három leszúrt kamera, ami nem csinál semmit – de még csak a mögötte álló sem -, mint hogy forog. Nincsenek beszélő fejek, nincsen mindent elmesélő narrátor vagy játékfilmszerűen megrendezett jelenetek, mint ahogy a mostanában divatos kreatív dokumentumfilmeknél. Magyarázó felirat, szöveg is csak minimális.

Nagyon nehézzé teszi mindez a követést, de éppen ez a tiszta eredetiség a szép benne. Már-már értelmezhetetlenül valóságos, de éppen ez a nehezen foghatóság adni neki hitelt és egyediséget. Peter Brook rendező híres mondása szerint:

„Ha valaki átmegy egy üres téren, és azt valaki nézi, az már színház.”

Remekmű nem lehet az a film, viszonyítási pont viszont igen, amely a valóság tiszta megmutatásából teremt művészetet. 

Az a képsorozat, amelyben a főnővér egy sikeresen gyógyult beteg búcsúztatása után az utolsó jelenetben végighívja az elhunytak végeláthatatlanul sorakozó telefonjain azok hozzátartozóit, nagyon is valós. Az érzés, amit kivált: az már művészet.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés